Ideggyógyászati Szemle

Az alvásdinamika és delta-homeosztázis szerepe a kognitív funkciókban

HALÁSZ Péter

2011. MÁJUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2011;64(05-06)

Ebben az írásban két egymással összefüggő célképzet vezetett. Egyrészt az alvásdinamika, főleg az újabb mikrostrukturális összefüggések (köztük a saját kutatásaink), és ezek agyi hálózati alapjainak ismertetése, másrészt az ezzel összefonódó homeosztatikus szabályozás és az agyi plasztikus folyamatok újonnan feltárt viszonyrendszerének bemutatása. Az ismertetett adatok abba az irányba mutatnak, hogy a NREM-alvást az ismert hosszabb távú homeosztatikus és cirkadián tényezők mellett külső ingerekkel fennálló kapcsolaton és mikroébredéseken alapuló rendkívül flexibilis instant alvásvédő rendszer szabályozza és ennek elemei ugyanakkor részt vesznek az alvási δ-háztartásban. Az alvás EEG-jelenségeinek lényegesen nagyobb hányada adódik reaktibilis elemekből, mint korábban gondoltuk. Mind az alvás előtti ébrenlétben átélt események, mind az alvás alatti szenzoros ingerek, funkció- és lokalizációspecifikusan, plasztikusan formálják az alvási δ-teljesítményt és az alvás lefolyását, amely viszont sokrétűen meghatározza a másnapi kognitív teljesítőképességet.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Gyakorlati neurológia és neuroanatómia Komoly Sámuel, Palkovits Miklós

DIÓSZEGHY Péter

Az elmúlt évben e folyóirat hasábjain elgondol kodtató írások jelentek meg szakmánk helyzetéről. Összességében elszomorító képet festettek a jelenről és a jövendő kilátásokról. Az oktatás helyzetéről sem mutattak hízelgő képet: „Az egyetemi stáb sok tagja számára az oktatás valóban púp a háton a számos egyéb teendő mellett.”

Ideggyógyászati Szemle

Neurológia 2009: helyzetfelmérés a magyarországi neurológiai kapacitásokról, azok kihasználtságáról és a szakorvosokról a 2009-es intézményi jelentések alapján

BERECZKI Dániel, AJTAY András

A jövő hazai neurológiai ellátásának tervezéséhez szükséges a jelenlegi neurológiai ellátási rendszer mennyiségi és minőségi jellemzőinek és azok területi megoszlásának pontos ismerete. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Európában szokatlanul nagy és részletes 2009-es adatbázisa alapján mutatjuk be az ország neurológiai ellátásának jellemzőit. Vizsgáljuk a fekvő- és járóbeteg-ellátásban megforduló eset- és betegszámokat, valamint a fő diagnózisok BNO-10 szerinti megoszlását. A problémákat három csoportban tárgyaljuk: a kapacitások csökkenése, a kapacitások töredezettsége és a szakorvosok szélsőséges terhelése. Bemutatjuk a kórházi ágyszámokat, a heti szakorvosi óraszámokat és a szakorvosok számát. A kapacitások kihasználtságának vizsgálatakor kitérünk a kezelt személyek és esetek számára és a tevékenység jövedelmezőségére. A neurológus szakorvosok terhelését az egy szakorvosra jutó napi ellátandó esetszámmal, a szakorvos által az év folyamán ellátott rendelések számával, és a munka egy szakorvosra jutó arányával jellemezzük. A neurológiai kapacitások 2004-2009 között jelentősen csökkentek: 12 neurológiai osztály megszűnt és a további ágycsökkentéssel együtt a 3733 ágy 2812-re mérséklődött. Négy megyében - Bács-Kiskun, Heves, Tolna és Vas - csak egyetlen kórházban maradt neurológiai osztály. A ambuláns szakorvosi órákban összességében nem történt visszapótlás. Magyarországon 179 kórház és 419 - fekvőbeteg-ellátást nem végző - önálló rendelőintézet van. A 179 kórházból 55-ben van neurológiai fekvőbeteg-ellátás, míg 42 kórházban csak ambuláns neurológiai ellátás működik. Neurológiai járóbeteg- ellátás Magyarországon 185 intézetben (97 kórházban és 88 önálló rendelőintézetben) folyik. A nem optimális - heti 30 óra alatti - rendelések a kapacitások 57%-át teszik ki. A kapacitásokban a megyék között több mint ötszörös különbségek vannak: az egy neurológiai ágyra jutó lakosságszám 2167-13 017 között, az egy járóbeteg szakorvosi órára jutó lakosságszám 495-2663 között változik. Neurológus szakvizsgával 2009-ben 1310 orvos rendelkezett, az év során kizárólag neurológiai járó vagy fekvő szakellátásban legalább egy alkalommal viszont csak 834 szakorvos vett részt, és igen nagy a megterhelési különbség az egyes neurológus szakorvosok között. Egy átlagos heti 30 órás neurológiai praxis bruttó bevétele havi 871 ezer Ft. A neurológiai kapacitások az elmúlt években összességében jelentősen csökkentek és töredeződtek, nem igazodnak az ellátandó lakosságszámhoz, és vizsgáljövedelmezőségük nem biztosítja az önálló működés feltételeit. Az adatok ismeretében lesz lehetséges a konkrét teendők megfogalmazása és tervezhető jövőkép felvázolása.

Ideggyógyászati Szemle

Zonisamiddal szerzett klinikai tapasztalataink rezisztens generalizált epilepsziás betegek kezelésében

KELEMEN Anna, RÁSONYI György, NEUWIRTH Magdolna, BARCS Gábor, SZŰCS Anna, JAKUS Rita, FABÓ Dániel, JUHOS Vera, PÁLFY Beatrix, HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Az Európai Unió tagállamaiban a zonisamidot parciális és másodlagosan generalizált rohamok kezelésére törzskönyvezték, ezért egyáltalán nem vizsgálták hatékonyságát generalizált epilepsziában. Célunk a rezisztens generalizált epilepsziás betegek kezelésében szerzett tapasztalataink feldolgozása volt. Módszerek - Prospektív, megfigyeléses vizsgálatunkban 47 (átlagéletkor 29 év, szórás 3-50 év) olyan generalizált epilepsziaszindrómában szenvedő beteget elemeztünk, akik rezisztensek voltak a generalizált epilepsziában ható gyógyszerekre: idiopathiás generalizált szindrómája (IGE) 15 betegnek (juvenilis myoclonusos epilepsziája négy, absenceepilepsziája négy, myoclonusos absence-epilepsziája két, nem besorolható IGE-je öt), progresszív myoclonusos epilepszia 1-es típusa (PME1) négy, súlyos gyermekkori myoclonusos epilepsziája (SMEI) három, „borderline SMEI” [generalizált lázgörcs plusz szindróma spektrum (GEFS+)] három, Lennox-Gastaut-szindrómája/másodlagosan generalizált epileptikus encephalopathiája 23 betegnek volt. A betegeket minimum hat hónapig követtük. Az átlagos dózis 360 mg/nap, 100-600 mg határértékek között mozgott. Minden beteg legalább egy és legtöbb három más antiepiletikum mellé kapta a zonisamidot. A hatásosság kritériumának a legalább 50%-os rohamszámcsökkenést határoztuk meg. Eredmények - A legjobb hatékonyságot az 1-es típusú progresszív myoclonusos epilepsziás betegek esetében sikerült elérni. Minden betegünk adott terápiás választ. A myoclonusos rohamok 80%-ban csökkentek, egyik betegünknek sem volt generalizált tónusos-clonusos rohama a megfigyelési idő alatt. A négy betegből két esetben sikerült elhagynunk a többi antiepileptikumot (beleértve a piracetamot is), úgyhogy zonisamid-monoterápián maradtak. Egyiküknél a zonisamid jó hatása a későbbiekben csökkent. Más epilepsziaszindrómákban a hatékonysági ráta változó volt: GEFS ± SME 62,5%, rezisztens IGE 62,5%, epilepsziás encephalopathiák 33,3%. Tolerancia hat esetben alakult ki. A mellékhatások enyhék voltak: több beteg panaszkodott étvágyvesztésre, súlycsökkenésre, álmosságra és zavartságra. Három beteg számolt be kognitív javulásról. Következtetés - A zonisamid széles spektrumú antiepileptikum, különböző epilepsziákban, különböző rohamtípusokban és különböző életkorú betegek esetében jelentős rohamszámcsökkenést értünk el. Kiemelkedően hatékonynak bizonyult PME-ben.

Ideggyógyászati Szemle

Kálmánchey Rozália professzor asszony (1946-2011) emlékezete

SZIRMAI Imre

Először a megdöbbenés, mert gyors távozása hihetelen és mivel a tragédiát önvédelemből felfogni nem akarjuk, a zavart kérdezősködés, azután az az érzés fog el bennünket, hogy valami nagy igazságtalanság történt. Igazságtalanság! Egy segítő ne haljon meg! Az elkötelezett orvosnő, aki egész életét, finom intelligenciáját a gonosz betegségek elleni harcban edzette, bántóan rövid idő alatt áldozatává lett a mindannyiunk által jól ismert, kíméletlen szabályossággal működő ellenfélnek.

Ideggyógyászati Szemle

Kongresszusi naptár

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[Parkinson-betegek körében az alexithymia kognitív zavarral jár együtt ]

SENGUL Yildizhan, KOCAK Müge, CORAKCI Zeynep, SENGUL Serdar Hakan, USTUN Ismet

[A kognitív zavar a Parkinson-kór gyakori nem motoros tünete. Az alexithymia a Parkinson-kór még ma is kevéssé megértett neuropszichiátriai jellegzetessége. A kog­nitív zavar (különösen a visuospatialis és a végre­hajtó funkciók zavara) és az alexithymia hátterében ugyanazon neuroanatómiai struktúrák patológiája áll. Hipo­tézisünk szerint e neuroanatómiai kapcsolat követ­kez­tében összefüggésnek kell lennie a kognitív zavar és az alexithymia mértéke között. Cél – A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, van-e összefüggés az alexithymia és a neurokognitív funkciók között Parkinson-betegek körében. A vizsgálatba 35 Parkinson-kóros beteget vontunk be. A Torontói Alexithymia Skálát (TAS-20), a Ge­riátriai depresszió-kérdôívet (GDI), valamint részletes neuropszichológiai vizsgálatokat alkalmaztunk. A magasabb TAS-20-pontszámok negatív összefüggésben álltak a Wechsler Intelligenciateszt felnôtt­változatának (WAIS) Similarities alskálájának pontszá­mai­val (r = –0,71; p-érték: 0,02), az órarajzolási teszt (CDT) pontszámaival (r = –0,72; p=0,02) és a verbális fluencia (VF) mértékével (r = –0,77; p<0,01). Az érzelemazonosí­tási alskála pontszámai negatív összefüggésben álltak a CDT-pontszámokkal (r = –0,74; p=0,02), a VF-pontszá­mok­kal (r = –0,66; p=0,04), valamint a vizuális emléke­zet azonnali elôhívását mérô alksála pontszámaival (r = –0,74; p=0,01). A VF-pontszámok az érzelemleírás ne­héz­ségét mérô alskála (DDF) pontszámaival is összefüggést mutattak (r = –0,66; p=0,04). Fordított irányú összefüggés volt kimutatható a WAIS Similarities és a DDT alskálák pontszámai (r = –0,70; p=0,02), valamint a külsô orientáltságú gondolkodás alskála pontszámai (r = –0,77; p<0,01) között. Összefüggés volt kimutatható a végrehajtó funkció Z alskála és a TAS-20-pontszámok középértéke (r = –62; p=0,03), valamint a DDF alskála pontszámai között (r = –0,70; p=0,01). Összefüggés volt kimutatható az alexi­thy­mia és a visuospatialis, valamint a végrehajtó funkciókat mérô tesztek eredménye között. Az alexithymia és a dep­resszív tünetek között szintén szignifikáns összefüggést találtunk. Az alexithymia megléte fel kell hívja a klinikus figyelmét a párhuzamosan fennálló kognitív zavarra.]

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különbözô emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória mûkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória mûködésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fô vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nô], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követôen (rövid távú tesztelés) és 24 órával késôbb (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különbözô érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékû felejtést mutatott 24 órával késôbb, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminôség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás idôzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Lege Artis Medicinae

Az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat

HARGITTAY Csenge, GONDA Xénia, MÁRKUS Bernadett, VÖRÖS Krisztián, TABÁK Gy. Ádám, KALABAY László, RIHMER Zoltán, TORZSA Péter

A cukorbetegség és a depresszió gyakran komorbid krónikus betegségek. Önmagukban is nagy betegségterhet jelentenek, azonban együttes elôfordulásuk tovább növeli a cukorbetegség szövôdményeinek számát, a morbiditást és a mortalitást. A két betegség közti kapcsolat kétirányú, amelynek hátterében már ismert és még csak feltételezett mechanizmusok állnak. A szerzôk összefoglaló közleményének célja az antidepresszívumok és a cukorbetegség közti kapcsolat bemutatása, illetve a gyógyszerek szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatásának elemzése. Az antidepresszívum-kezelés egyrészt javíthatja a betegek hangulatát, kognitív funkcióit és adherenciáját, amely pozitív hatással lehet a glükózháztartásra, másrészt a gyógyszerek metabolikus mellékhatásai ronthatják is a szénhidrát-anyagcserét. A metabolikus mellékhatások szempontjából a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók a legelônyösebbek, a triciklikus antidepresszívumok és a monoaminoxidáz-gátlók szoros kontroll mellett alkalmazhatók. A szerotonin- és noradrenalinvisszavétel-gátlók a noradrenerg aktiválási úton keresztül ronthatják a glykaemiás kontrollt. Az újabb típusú antidepresszívumok hatása pedig pozitív vagy semleges. A depresszió szû­ré­sével és idôben elkezdett kezelésével csökkenthetôk a két betegség komorbiditásából származó komplikációk. A cukorbetegek dep­ressziójának kezelése során pedig fontos az antidepresszívumok metabolikus mellékhatásainak a figyelembevétele, és a szénhidrátháztartás szorosabb ellenôrzése.

Ideggyógyászati Szemle

Az alvásfüggő légzészavarok és epilepszia: kapcsolódási pontok és terápiás megfontolások

FALUDI Béla, BÓNÉ Beáta, KOMOLY Sámuel, JANSZKY József

Az alvásfüggő légzészavarok (obstruktív alvási apnoe szind-róma, centrális apnoe és Cheyne–Stokes-légzés) szerepe a cerebro- és cardiovascularis betegségek kialakításában jól ismert. Hasonlóan fontos, de kevésbé alkalmazott összefüggés áll fenn e kórképek és egyes epilepsziák között. A kapcsolat kétirányú. Az alvás során jelentkező légzészavarok szerepet játszanak a rohamok keletkezésében, de a rohamok, vagy az antiepileptikus terápia következtében légzészavar is jelentkezhet, melyek negatívan hatnak a rohamkontrollra. Az új terápiás eljárások (vagusstimuláció, mélyagyi stimuláció) szintén számos kérdést vetnek fel az alvásszerkezetre gyakorolt hatásuk és alvásfüggő légzészavar indukáló szerepük miatt. Az elméleti háttér mellett egy rövid esettanulmányban a mélyagyi stimulálás alvásszerkezetre való hatását is bemutatjuk. A fenti összefüggések, ismeretek alkalmazása lehetőséget nyújt egyes epilepsziák hatékonyabb kezelésére.

Lege Artis Medicinae

Traumatikus életesemények és evészavarok kapcsolata – terápiás lehetôségek

KOVÁCS-TÓTH Beáta, TÚRY Ferenc

Az evészavarok (fôleg a bulimia nervosa és a falászavar) etiológiájában fontos szerepet játszanak a traumatikus elôzmények (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás). A traumatizáció súlyos következményekkel jár, melyeket a megrázkódtatás egyes paraméterei, valamint egyéb rizikó- és protektív tényezôk, továbbá a traumát átélt személy rezilienciája is befolyásol. A következmények számos pszichés és szomatikus megbetegedéshez vezethetnek, valamint az életút során bármikor bekövetkezô reviktimizációt is okozhatnak. A traumatikus elôzményekre vonatkozó adatok feltárása lényeges az evészavarok esetében is. Amennyiben az evészavar hátterében traumás események explorálhatóak, akkor a terápia során az evészavarok tekintetében a specifikus terápiás elemek mellett a traumaterápiákra vonatkozó általános irányelvek a követendôek. A biztonságot jelentô terápiás kapcsolat alapvetô. A terápiás lehetôségek széles körûek, a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív viselkedésterápiára épülô újabb módszerek is ajánlottak, mint a dialektikus viselkedésterápia, vagy az integratív kognitív-analitikus terápia. A hipnoterápia alkalmazása is hasznos lehet.