Ideggyógyászati Szemle

Az akut ellátás és a rehabilitáció viszonya a gerincvelősérültek korszerű kezelésében

KLAUBER András1, ZSOLCZAI Sándor2, PENTELÉNYI Tamás2, MOLNÁR Ferenc3

1993. JANUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1993;46(01-02)

Referáló rovat

A traumás gerincvelőkárosodottak hosszútávú, komplex ellátásában az egyik igen fontos első, időben rövid, de meghatározó jelentőségű lépés az akut intézeti ellátás. A primer műtéti megoldás módját mindig a rehabilitációs kezelés szempontjainak figyelembevételével kell megválasztani, s biztosítani kell az akut műtét elvégzésének feltételeit az első 6-8 óra folyamán. Az elmúlt két évtized hazai tapasztalatai alapján a gerincvelősérültek ellátási problémái pénzhiányra, érdektelenségre, tájékozatlanságra, koncepció és szervezettségi hiányra voltak visszavezethetők. Jelenleg sincs olyan elfogadott, átfogó elvek alapján működő, gerincsérülteket ellátó központ, amely ezen sérültek ellátását a primer kezeléstől a rehabilitáció végéig biztosítaná. Szervezésileg egymástól független intézményekben történik az akut sebészi vagy konzervatív ellátás és a rehabilitációs kezelés. Az utóbbi években ugyan lényeges fejlődés tapasztalható a primer gerincsebészeti ellátásban (sajnos, ez nem mondható el a rehabilitáció hazai helyzetéről), de további fontos igény még az, hogy az akut ellátás mindig rehabilitációs szemléletű legyen. Ameddig nincsenek meg az anyagi feltételek az akut ellátást és a rehabilitációt egyaránt végző gerinc-centrumok létrehozásához, a gerincvelősérültek ellátásában résztvevő különböző szakemberek egységes rehabilitációs szemléletének kialakítása a legfőbb feladatunk.

AFFILIÁCIÓK

  1. MÁV Kórház - Budapest, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
  2. Országos Traumatológiai Intézet, Idegsebészeti Osztály, Budapest
  3. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut idegsebészeti ellátása

ZSOLCZAI Sándor, PENTELÉNYI Tamás, TÚRÓCZY László, VERES Róbert

Szerzők ismertetik a súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut műtéti ellátásában a korszerű szegmentális stabilizáló eljárásokkal szerzett tapasztalataikat. Az 5 év alatt végzett 134 akut műtét közül 81 fixateur interne-nel (AO. W. Dick), 53 szögletstabil lemezes rendszerrel (Steffee vagy Egri lemez) történő repozíció, dekompresszió és stabilizálás volt. Eredményeiket a neurológiai funkció-javulás, csontos consolidatio, komfort helyreállás és a szövődmények szempontjából értékelik. Ismertetik az utóbbi évtized hatalmas fejlődésének eredményeként kialakult korszerű gerincsérült ellátási elveket. Leszögezik, hogy a rutinszerűen alkalmazott két szegmentális stabilizáló rendszer a súlyos thoracolumbalis sérülések legnagyobb részének akut ellátására alkalmas, eredményei lényegesen jobbak a korábban alkalmazott hosszú rudas rendszerek eredményeinél, de alapvető feltétel az első hat-nyolc órában történő primer definitív ellátás és a korai szakszerű rehabilitációs kezelés.

Ideggyógyászati Szemle

Felnőttkori tethered cord szindróma

VÁRADY Péter, BENOIST György, PÁSZTOR Emil

A tethered cord (kipányvázott gerincvelő) szindrómát a conus medullaris patológiás kihúzottsága és a lumbosacralis gerincvelői szegmentumok progresszív működészavara jellemzi. Az embrionális élet 3–4. hetében bekövetkező ektodermális fejlődési zavarok eltérő módon, de azonos patomechanizmussal hozzák létre a tünetegyüttest. A kórkép a lumbosacralis idegi működések különböző összetételű, kiterjedésű és súlyosságú zavaraiból áll. Felnőttkori fellépte igen ritka. Az MRI vizsgálat alapvetően szükséges a patoanatómiai diagnózishoz. A műtét célja a progresszió megállítása és a még reverzibilis tünetek javítása. Hat esetünket és az irodalom adatait ismertetve tekintjük át a felnőttkori szindróma jellegzetességeit, a műtét indikációit és eredményeit.

Ideggyógyászati Szemle

Reumatoid arthritises craniocervicalis instabilitás műtéti megoldása

TURÓCZY László, KENÉZ József, VERES Róbert, NAGY Aladár, PÁSZTOR Emil

1987-től kezdődően 30 rheumatoid arthritises craniocervicalis instabilitású beteget vizsgáltunk és operáltunk. Ezen beteganyag elemzését fontosnak tartjuk, mert a kórkép különböző fázisában végrehajtott műtétek indikációi ismereteink szerint nem kellően tisztázottak. Az atlantoaxialis instabilitások a kezdeti szakaszban, még a súlyosabb neurológiai tünetek megjelenése előtt, relatíve kis műtéti megterheléssel járó dorsalis craniocervicalis stabilizálással megoldhatók, míg az előrehaladott instabilitások véleményünk szerint csak kombinált műtéttel kezelhetők eredményesen. A szakirodalommal összhangban hangsúlyoznunk. kell a korai pontos diagnózis és a preventív idegsebészeti szempontok fontosságát. 20 esetben kényszerültünk kombinált műtétet végezni, és csak 10 esetben bizonyult elégségesnek az egyszerű hátsó fixálás, mely jól mutatja, hogy hozzánk. a súlyosabb állapotú betegek kerültek nagyobb arányban. Új diagnosztikus jelet (,,szellem-tumor") figyeltünk meg a betegség lefolyása során.

Ideggyógyászati Szemle

Tapasztalataink a thoracolumbalis gerinc kompressziós töréseinek konzervatív kezelésében

URBÁN Ferenc, TAKÁCS Ferenc

A szerzők a DOTE Traumatológiai Tanszékén 1988–1991 között konzervatívan kezelt, 136 alsó háti, ágyéki kompressziós csigolyatörött beteg utánvizsgálatát végezték el. 63 esetben (46,3%) gipszkorzettel, 73 alkalommal (53,7%) a módosított Magnus módszer szerint látták el a betegeiket. Vizsgálták a kétféle kezelési mód alkalmazhatóságát, eredményességét. A korzett felhelyezésének általános feltételekent Böhler (3) javallata alapján nőknél az 55, férfiaknál a 60 éves korhatárt, a megfelelő testalkatot és általános állapotot fogadták el azokban az esetekben, amikor a kompresszió mértéke a 10 fokot meghaladta. Á funkcionálisan kezelt sérültek 47,9%-a, a korzettel ellátottak 47,6%-a jó, 31,5%-a, illetve 46,0%-a kielégítő eredménnyel gyógyult. Míg az előbbi csoportban 17,8%-ban, addig az utóbbiban csupán 6,4%-ban fordult elő tartós fájdalom, rossz sanatio. A szerzők megállapítják, hogy bár az anatómiai repozíciós helyzetet tartósan megtartani nem tudták, nagyfokú - 10–15 fokot meghaladó - kompresszió esetén célszerű a gipszkorzettet felhelyezni. A deformitás csökkenésével jelentősen mérséklődnek a szubjektív panaszok is. Kis kompresszió esetén korai funkcionális kezelést javasolnak, fektetést csak a fájdalom megszűnéséig tartanak indokoltnak. A két módszert megfelelő feltételek mellett alkalmazva egymást kiegészítő, egyenértékű eljárásnak tartják.

Ideggyógyászati Szemle

A kisízületi instabilitás és a derékfájdalom

SIKÓ Ildikó, ZÁBORSZKY Zoltán, KOVÁCS Zsombor, VAJDA Olga

A lumbalis kisízületek kóros elváltozásai szerepet játszhatnak a krónikus derékfájdalmak kialakulásában. A kórtörténet gondos elemzése, a klinikai és paraklinikai vizsgálatok alapján feltételezhető bizonyos esetekben, hogy a kisízületi instabilitás áll a krónikus fájdalom szindróma hátterében. A jól körülhatárolható tünettan, a képerősítő ellenőrzése mellett végzett intra és periarticularis blokádok, valamint a ,,twist-pozícióban" végzett CT vizsgálat igazolhatja ezt a feltevést. A szerzők 20 eset kapcsán számolnak be korai eredményeikről.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Nővér

A teammunka és a tájékoztatás jelentősége a stroke utáni rehabilitációban

HORVÁTH Orsolya, STERLIK Krisztina

A vizsgálat célja: A stroke betegség népegészségügyi probléma, Magyarországon is évente több tízezer beteg él túl szélütést és folytatja életét annak egészségi állapotot befolyásoló negatív következményeivel. Jól szervezett korai, a betegek klinikai állapotához igazodó rehabilitációs program nem csak az érintettek életkilátását és életminőségét javíthatja, hanem az önellátó életvitel visszaszerzésében is segítséget nyújthat. A betegek döntő többsége számos hajlamosító tényezővel terhelt életmódot folytat, mely miatt az egyénre szabott betegedukáció kiemelt jelentőséggel bír az ismételt agyi érkatasztrófa megelőzése érdekében. Anyag és módszer: Vizsgálatunkban a neuro-rehabilitációs teammunka és betegedukáció hatékonyságát mértük fel a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet fekvőbeteg stroke rehabilitáción résztvevő betegeink körében (2016-2017). A betegek önálló életvitelre való képességének alakulását FIM skálával és Barthel index-el vizsgáltuk, míg az egyén vagy hozzátartozó által kitöltött kérdőív segítségével a befolyásolható rizikófaktorok jelenlétét, valamint a betegek betegségükkel kapcsolatos ismeretanyagát elemeztük (2016-2017). Eredmények: Eredményeink szerint halmozottan fordultak elő befolyásolható rizikótényezők betegeink körében, és annak ellenére, hogy a kórházi szakban kaptak tájékoztatást, ismeretanyaguk a betegséggel kapcsolatban igen hiányos volt. Következtetések: Eredményeink alapján az akut szakot követő, minél korábban elkezdődő komplex rehabilitáció a legeredményesebb. Az akut szakban betegedukációs ápoló, írott tájékoztató anyagok megkönnyíthetik a gyógyulási folyamatot, a rehabilitációig otthon töltött időt.

Ideggyógyászati Szemle

Magas nyaki gerincvelősérült beteg komplex intenzív ellátása, rehabilitációja rekeszi pacemaker alkalmazásával

FODOR Gábor, GARTNER Béla, KECSKÉS Gabriella

2016 nyarán motorbalesetben politraumát szenvedett 21 éves nőt szállítottak kórházunkba. Diagnosztikus vizsgálatokkal a C. II. csigolyán a dens teljes csontszéles­ségnyi, gerincvelőt komprimáló diszlokációval járó törése, a bal humerus mellett a femur, illetve a sacrum és az os pubis törése igazolódott. Osztályunkon eltöltött 1,5 éve alatt a légzési elégtelenség és a tetraplegia következtében fellépő problémákkal kellett megküzdenünk. Ennek része­ként került sor a svédországi Uppsalában elektrofiziológiai vizsgálatra és rekeszi pacemaker beültetésére. A gerinc­velő-sérülés korszerű, komplex ellátása és rehabilitációja több orvosi és nem orvosi szakma szoros szakmai együtt­működését igényli. Célunk a maximálisan elérhető életminőség (quality of life) megteremtése volt. Érdemes a tör­ténetünk szélesebb körben történő bemutatása, hiszen jó példaként szolgálhat orvosi és nem orvosi társszakmák szoros együttműködésére.

Ideggyógyászati Szemle

Balesetben súlyos agysérülést szenvedett betegek rehabilitációjának eredményei

DÉNES Zoltán, MASÁT Orsolya

Balesetes súlyos agysérült betegek rehabi­litációs eredményének vizsgálata az osztályos kibocsátást követően, majd 5 évvel később. Retrospektív leíró vizsgálat a kórházi rehabilitáció után, majd prospektív vizsgálat 5 évvel később. A vizsgálat alanyai – 2013-ban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt balesetes súlyos agysérült betegek. A vizsgált időszakban 232 esetet kezeltek, ebből 99 volt a baleset következtében súlyos agysérült, mely­ből 66 beteg adatait sikerült feldolgozni. Az után­kö­vetés 50 esetben volt eredményes, 37 férfi és 13 nőbeteget sikerült elérni, megvizsgálni, 3 beteg elhunyt. A betegek át­lag­életkora 42 év (22–72) volt. A betegek többsége (36/50) közlekedési balesetben sérült. A kómás állapot átlagos ideje 19 nap (1–90), a poszttraumás amnézia átlagos ideje 45 nap (5–150) volt. A páciensek a balesettől számolva a 44. (11–111.) napon kerültek át rehabilitációra, amely 95 na­pig (10–335) tartott. Az első kórházi rehabilitáció során ön­el­lá­tóvá 38 beteg vált, és az utánkövetés idején változatla­nul 38 beteg volt önellátó, 2 páciens közepes, egy kis segítséget igényelt. Az utánvizsgálat idején négyen felsőfokú ta­nul­má­nyokat folytattak, 24-en dolgoztak (6 védett, 6 a bal­eset előtti munkakörben, 12-en másik munkahelyen). Nem dolgozott 22 korábbi páciensünk, közülük kettő nyugdíjas volt. Vizsgálatunk alapján súlyos agysérülést követően a betegek kórházi rehabilitációja eredményes volt, többségük sikeresen visszailleszkedett családjába és a munka világába. Kiemelkedően jó rehabilitációs ered­mény­nek tartjuk, hogy a sikeresen rehabilitált páciensek kö­zel fele dolgozott, és négyen továbbtanultak. Az eredmé­nyes rehabilitáció a közel 40 éves tapasztalatnak és a sike­res multidiszciplináris csapatmunkának köszönhető.

Ideggyógyászati Szemle

Az agydaganat műtéti kezelését követő rehabilitáció lehetősége, eredményei

DÉNES Zoltán, TARJÁNYI Szilvia, NAGY Helga

Célkitűzés - Az agydaganat műtéti kezelése utáni rehabilitáció lehetőségének, szükségességének, eredményességének vizsgálata, saját tapasztalatok közzététele. A vizsgálat módszere - Retrospektív leíró vizsgálat. A vizsgálat alanyai - Agydaganat idegsebészeti műtéti eltávolítását követően az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt betegek, 2001. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban. Eredmények - A vizsgált 16 éves időszakban az osztályon kezelt közel 4500 betegből 84 rehabilitációját végezték agydaganat idegsebészeti eltávolítása után. A 34 férfi és 50 nő átlagéletkora 58 év (20-91) volt. Az eltávolított daganatok közül szövettanilag 57 benignus elváltozás, 27 malignoma, ebből hat más szervből származó agyi metasztázis volt. A betegek rehabilitációs átvételére átlagosan a műtét utáni 41. napon (10-139) került sor. A vezető klinikai tünetek felvételkor: hemiparesis (64 eset), kognitív problémák (26), dysphagia (23), aphasia (16), ataxia (15), tetraparesis (5), paraparesis (1). Az osztályon végzett rehabilitációs tevékenység rehabilitációs szakorvos vezetésével multidiszciplináris teammunka keretében történt. A felvételi Barthel-index átlaga 35, a kibocsátási 75 volt. A kórházi rehabilitáció átlagosan 49 (2-193) napig tartott. Kibocsátáskor 73 esetben javulást tapasztaltak az önellátási képességben, kilenc esetben lényeges változás nem történt, míg két beteg állapota romlott. Következtetések - Agydaganat műtéti eltávolítását követő funkciózavarok miatt szükség lehet kórházi rehabilitációs kezelésre. Az idegsebészeti műtét után elengedhetetlen a sebész, a rehabilitációs szakember, a beteg és hozzátartozója bevonásával végzett konzultáció a reális rehabilitációs célok kitűzése érdekében. Malignomák esetében nélkülözhetetlen az onkológus szakemberrel történő egyeztetés a várható kimenetel és az onkológiai kezelés szervezése miatt. A szerzők tapasztalata alapján az agydaganat műtéti eltávolítását követő multidiszciplináris rehabilitációs kezelés osztályukon eredményes volt.

Lege Artis Medicinae

Az oropharyngealis dysphagia komplex kezelése

MÉSZÁROS Krisztina, HACKI Tamás, VARGA Zsuzsa

A szerzők felvázolják a fej-nyaki daganatok műtéti, illetve sugárterápiája után fellépő dysphagia, valamint a neurogén eredetű nyelészavarok rehabilitációjának módját és jelentőségét. A bemutatott komplex terápia célja a súlyos állapotot előidéző és szociális izolációt okozó nyelészavar megszüntetése, az orális táplálékfelvétel helyreállítása, valamint evvel párhuzamosan a hangképzés és az artikulációs funkciók javítása. A szimptómák és a terápia módjainak ismerete lehetővé teszi a háziorvos számára páciensének helyes vezetését.