Ideggyógyászati Szemle

Az aktivált szomatosztatin 2. típusú receptorok in vivo forgalma a dendritekből a transz-golgi-hálózatba

CSABA Zsolt, PASCAL Dournaud

2007. MÁRCIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2007;60(03-04)

Célkitűzés - Célunk a G-fehérjéhez kapcsolt receptorok in vivo sejten belüli mozgásainak tanulmányozása volt. A központi idegrendszerben leírták néhány G-fehérjéhez kapcsolt receptor in vivo internalizációját, azonban az endocytosist követő folyamatok igen kevéssé ismertek. Módszerek - A fő szomatosztatinreceptor-típus, az sst2 receptor in vivo eloszlását és elhelyezkedését vizsgáltuk immunfluoreszcenciával a receptoragonista oktreotid intrahippocampalis beadását követően, tíz perctől hét napig terjedő időintervallumban. Eredmények - Az agonista beadását követő tíz perctől három óráig terjedő intervallumban a receptor-immunreaktivitás fokozatos csökkenését figyeltük meg a gyrus dentatus stratum moleculare, illetve a CA1 stratum radiatum és oriens rétegekben. Ezzel összefüggésben a stratum granulare és stratum pyramidale rétegekben kis immunfluoreszcens szemcsék jelentek meg a neuronok citoplazmájában röviddel (30-60 perccel) az agonista beadását követően. Hosszabb idővel az agonista beadása után (3, 6, 24 óra) az immunjelölés nagyméretű intracitoplazmatikus granulumokban koncentrálódott. Két nappal az agonista beadását követően az sst2 receptor elhelyezkedése és eloszlása újra a kontrollokéhoz hasonló volt. Az sst2 receptor kolokalizációt mutatott a syntaxin 6 és TGN38 transz-Golgi-hálózat markerekkel már egy órával az agonista beadása után, a kolokalizáció még 24 órával az agonista beadása után is megfigyelhető volt. Ezzel szemben az sst2 receptor a cisz- Golgi marker GM130-cal és az endoplazmás retikulum marker PDI-vel nem kolokalizált. Következtetések - Eredményeinkből azt a következtetést vontuk le, hogy agonista hatására a hippocampus piramis- és szemcsesejtjeinek dendritjein elhelyezkedő receptorok retrográd úton a transz-Golgi-hálózatba jutnak, mielőtt recirkulálnának.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Oxigén-glükóz megvonás által indukált változások patkányhippocampus organotipikus tenyészetében

BALI Balázs, NAGY Zoltán, KOVÁCS J. Krisztina

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

Ideggyógyászati Szemle

Az apolipoprotein E-polimorfizmus összefüggése az időskori maculadegenerációval és az Alzheimerbetegséggel Délnyugat-Magyarországon

KOVÁCS Á. Katalin, PÁMER Zsuzsanna, KOVÁCS Attila, FEKETE Sándor, MISETA Attila, KOVÁCS Bálint, KOVÁCS L. Gábor

Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Ideggyógyászati Szemle

A Naja naja oxiana kígyó mérgének védőhatása a gerincvelő sérülésekor

ABRAHAMYAN S. Silva, MELIKSETYAN B. Irina, CHAVUSHYAN A. Vergine, ALOYAN L. Mery, SARKISSIAN S. John

A prolingazdag fehérje-1 (PRP-1, 15 aminosavból álló fehérje, a neurofizin vazopresszinasszociált hypothalamicus glikoprotein egyik fragmentje) idegsejtek túlélését és axonregenerációt segítő hatását irodalmi adatok bizonyítják. Az LVV-hemorfin-7 (LVV-H7) opioid fehérje, intakt patkányok számos szövetének különböző sejtjeiben termelődik (például az ideg- és immunrendszer sejtjeiben is), a hemoglobin lebontásakor keletkezik káros környezeti és élettani körülmények között, antistresszor hatást fejt ki. Hisztokémiai (Ca2+-függő savasfoszfatáz-aktivitás mérése), immunhisztokémiai és elektrofiziológiai (az egyes idegsejtek elektromos aktivitásának mérése a gerincvelőben a sérülés által érintett és alatti területen) módszerek felhasználásával vizsgáltuk a közép-ázsiai kobra (Naja naja oxiana, NOX) mérgének lehetséges neuroprotektív hatását traumatikusan sérült patkányokon. A kígyóméreg-kezelés eredményeként teljesen helyreállt a hypothalamus paraventricularis (PVN) és supraopticus (SON) magjai és a gerincvelő lumbalis szakasza közti kapcsolat. A NOX meggátolta a hegszövetképződést, amely a kontrollállatokban jól észrevehető volt két hónappal a sérülés után, és serkentette a sérülés területén futó idegrostok regenerációját. A NOX elősegítette a PRP-1 és az LVV-H7 immunoreaktív (Ir) idegsejtek túlélését, sőt, a PRP-1 és az LVV-H7-Ir idegrostok és astrocyták számának növekedését okozta a sérült gerincvelői területen. Feltételezzük, hogy a NOX a PRP-1 és LVV-H7 közrejátszásával fejti ki neuroprotektív hatását.

Ideggyógyászati Szemle

A centrális atrialis natriureticus peptid dehidrációban

BAHNER Udo, GEIGER Helmut, PALKOVITS Miklós, LENKEI Zsolt, LUFT C. Friedrich, HEIDLAND August

A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.

Ideggyógyászati Szemle

Növekedési faktorok hatása az organotipikus egéragyszelet-tenyészeten fenntartott csontvelõi õssejtek differenciálódására

BRATINCSÁK András, LONYAI Anna, SHAHAR Tal, HANSEN Arne, TÓTH E. Zsuzsanna, MEZEY Éva

Napjainkban több adat bizonyítja, hogy a csontvelői őssejtek (BMDSCs) az agyban idegsejtekké, illetve egyéb sejtekké képesek alakulni. Új módszerümk egyesíti az in vitro munka egyszerűségét az in vivo végzett vizsgálatok sok előnyével. Kísérleteinkben egéragyból organotipikus szeletkultúrát (OTC) hoztunk létre, amelyre GFP-jelölt csontvelősejteket helyeztünk, majd különböző, a médiumban oldott anyagok hatását teszteltük rajtuk. Eredményeink szerint mind az SDF-1, mind az EGF hatására megváltozik a csontvelősejtek fenotípusa, és kimutatható bennük az Islet-1 - amely neuroepithelialis progenitor marker - expressziója. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy módszerünk alkalmas különböző faktorok csontvelői őssejtekre gyakorolt hatásának tanulmányozására, ráadásul olyan környezetben végezve mindezt, amely hasonlít az agysérülést követő körülményekre. Az így tesztelt és hatásosnak minősített faktorokat a későbbiekben in vivo állatmodelleken is ki lehet próbálni.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A hippocampus strukturális és funkcionális szerepe Parkinson-kórban]

GYÖRFI Orsolya, NAGY Helga, BOKOR Magdolna, KÉRI Szabolcs

[A hippocampus memórianyomok rögzülésében játszott szerepére epilepsziasebészeti céllal végzett kétoldali media-lis temporalis lobectomia hívta fel a figyelmet. A neuro- pszichológia klasszikus esetének számító felfedezés új utat nyitott a kognitív idegtudományokban. Közleményünk célja a hippocampus anatómiai és funkcionális kapcsolatrend-szerének bemutatása olyan alapvető kognitív folyamatokban, mint a tanulás és emléknyomok rögzítése, majd annak bemutatása, hogy ezek miként járulhatnak hozzá a Parkinson-kór nem motoros tüneteihez. A modern képalkotó eljárások új lehetőségeket nyújtanak a hippocampus szerepének megismerésére, különös tekintettel az alrégiók szerkezetének és szerepének tisztázására. Az alrégiók specifikus eltérései feltételezhetők nem csak neurodegeneratív kórképekben, hanem az öregedésben és a depresszióban is. Több tanulmány egybehangzó megfigyelése a hippocampus volumencsökkenésére hívja fel a figyelmet újonnan diagnosztizált Parkinson-kóros betegeknél, amely összefügg a memóriadeficittel. A megfigyelés hátterében a dopaminerg rendszer szinaptikus plaszticitást befolyásoló szerepe feltételezhető. A hippocampus térfogatcsökkenése prediktív értékű lehet a Parkinson-kórban jelentkező kognitív hanyatlás kapcsán.]

Ideggyógyászati Szemle

Az immobilizációs stressz és a sertindol hatása az APP, MAPK-1 és β-aktin gének kifejeződésére patkányagyban

KÁLMÁN János, PÁKÁSKI Magdolna, SZŰCS Szabina, KÁLMÁN Sára, FAZEKAS Örsike, SÁNTHA Petra, SZABÓ Gyula, JANKA Zoltán

A stressz minőségi és mennyiségi változásától függően adaptív és maladaptív változásokat okozhat. Az emelkedett szérumkortizolszint többek között a neuroprotektív BDNF szintézisének csökkentésével hippocampalis atrófiához és szinapszisszám-csökkenéshez vezet, így felelőssé tehető az Alzheimer-kórra (AK) jellemző neuropatológiai és kognitív elváltozásokért. Feltételezésünk szerint a stresszválasz során a β-aktin metabolizmusát is érintő intraneuronalis változások következhetnek be, melyek szerepet játszanak a tanulási folyamatok (LTP) neuronalis szabályozásában, kóros körülmények között (AK) azonban Hirano-testek (aktin-kofilin pálcák) lerakódásához vezethetnek. Az AK-betegek viselkedési és pszichés tüneteinek kezelésére a szakmai ajánlások szerint bizonyos antipszichotikumokat is lehet használni. Kísérletünk során az AK jelenlegi terápiájában nem alkalmazható atípusos antipszichotikum, a sertindol hatását vizsgáltuk bizonyos, az AK patomechanizmusában szereplő gének [amiloid prekurzor protein (APP), mitogénaktivált proteinkináz-1 (MAPK-1), β-aktin] kifejeződésére krónikus immobilizációs stressznek (KIS) kitett patkányok agyában. Kísérletünkben hím Wistar-patkányok három héten át KISkezelést kaptak. A négy csoport: kontroll (n=16), KIS (n=10), 10 mg/ttkg sertindol (n=5) és 10 mg/ttkg sertindol + KIS (n=4). Transcardialis perfúziót követően hippocampalis és corticalis agymintákban határoztuk meg real-time PCR-rel a gének relatív mRNS-mennyiségeit. A KIS-kezelés növelte a hippocampalis β-aktin (p<0,01), MAPK-1 és APP (p<0,05) gének expresszióját. A sertindolkezelés pedig represszálta a KIS-indukált β-aktin-, APP- és MAPK-1-expresszió fokozódását (p<0,05). Elsőként számolunk be a KIS-indukált β-aktin gén expreszsziófokozódásáról, amely az APP és MAPK-1 gének expressziójában talált hasonló eltéréssel együtt a cytoskeletalis változások jelentőségét emeli ki az AK patogenezisében. A sertindol kedvező hatása pedig az antipszichotikumok esetleges neuroprotektív szerepére utalhat.

Ideggyógyászati Szemle

Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata temporalis epilepsziás betegek esetében

ERÕSS Loránd, ENTZ László, FABÓ Dániel, JAKUS Rita, SZŰCS Anna, RÁSONYI György, KELEMEN Anna, BARCS Gábor, JUHOS Vera, BALOGH Attila, BARSI Péter, CLEMENS Zsófia, HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Interhemisphaerialis rohamterjedés vizsgálata, skalp- és foramen ovale elektródákkal, mesiotemporalis epilepsziában, műtét előtt. Kérdésfelvetés - Az interhemisphaerialis rohamterjedési mintázatok feltérképezése és sajátosságaik leírása. Módszer - Húsz beteg 65 rohamát elemeztük. Két contralateralis rohamterjedési mechanizmust definiáltunk: I. típusúnak neveztük azokat a rohamokat, amelyek előbb terjedtek a contralateralis foramen ovale elektródára és csak utána a contralateralis skalpelektródákra. II. típusúnak neveztük, amikor az ictalis mintázat a contralateralis skalpelektródán megelőzte a contralateralis foramen ovale elektródát. Eredmények - A rohamok többsége (80%) az I. típusba tartozott. A foramen ovale elektródák közötti terjedési idő szignifikánsan rövidebb volt az I. típus esetében összehasonlítva a II. típussal. A rohamtípusok általában nem keveredtek egyazon betegen belül, a betegek 90%-ának csak I. vagy csak II. típusú rohama volt. Az I. típusú rohamokkal jellemezhető betegeknek szignifikánsan gyakrabban volt mesiotemporalis laesiójuk és gyakrabban lettek rohammentesek a műtét után, szemben a II. típusú betegekkel, akiknek a műtéti kimenetele rosszabb volt, vagy nem is lehetett műtétet indikálni az independens bilaterális rohamkezdet miatt. Következtetések - Az általunk leírt két contralateralis rohamterjedési mintázat, úgy tűnik, hogy a mesiotemporalis epilepszia két, egymástól eltérő morfológiájú és műtéti prognózisú altípusát képviseli. A vizsgálatba került betegek között dominálóan előforduló I. típusú rohamokra jellemző gyorsabb contralateralis terjedés felveti a közvetlen mesiotemporalis összeköttetésen keresztül történõ terjedés lehetõségét.

Ideggyógyászati Szemle

A doublecortin postnatalis expressziós mintázata a fejlődő egéragy egyes területeiben

TAKÁCS József, ROBERTA Zaninetti, VÍG Julianna, VASTAGH Csaba, HÁMORI József

A doublecortin (DCX) fehérje tér- és időbeli eloszlását vizsgáltuk a születés utáni (P) 2. naptól a P22. napig fejlődő egér agyában. Összehasonlítottuk a DCX expresszióját a rostralis migrációs ösvényben (RMS) és a hippocampus gyrus dentatusában (DG). Az RMS-ben a DCX gyenge expresszióját figyeltük meg a P5. napon, ami a születés utáni második héten fokozatosan egyre erősebbé vált, és a legkifejezettebben a P18.-P22. napokon jelent meg. Mérsékelt DCX immunfestést találtunk a DG-ben a P11. napon. A DCX határozott expresszióját - ami a felnőtt DGben születő új idegsejtekre jellemző - csak a P22. nap után figyeltük meg. Az RMS és a DG morfológiai és funkcionális érését különbözőnek találtuk, folyamatos idegsejt-újraképződés korábban jelent meg az RMS-ben, mint a DG-ben.