A vizsgálat célja - Míg a kismértékű alkoholfogyasztás ischaemiás stroke kialakulásával szembeni védőhatása elfogadott, ellentmondó adatokat találunk az alkoholfogyasztás és az agyvérzés kapcsolatáról. Ebben a dolgozatban a kérdéssel kapcsolatos eset-kontroll és kohorsztanulmányokat tekintjük át. Módszerek - Az alkoholfogyasztás és az agyvérzés kapcsolatát elemző epidemiológiai vizsgálatokat a Medline adatbázisban, a PubMed keresőprogrammal, a közlemények címére korlátozott kereséssel azonosítottuk a következő kulcsszavak megadásával: „alcohol AND cerebrovascular dis*”, „alcohol AND stroke”, „alcohol AND cerebral hemorrhage” és „alcohol AND hemorrhagic stroke”. Eredmények - A legtöbb vizsgálat vagy az összes stroke előfordulását vizsgálta alcsoportok elemzése nélkül, vagy nem tett különbséget az állományvérzés és a subarachnoidealis vérzés között. A vizsgálatok eredményeit összegezve abban általában egyetértettek, hogy a nagy mennyiségű alkoholfogyasztás fokozza az agyvérzés kockázatát. Ellentmondóak az eredmények a kis- és közepes mértékű alkoholfogyasztást illetően: míg egyes vizsgálatok a mérsékelt alkoholfogyasztást védőhatásúnak találták, mások az alkoholfogyasztás mértékével lineárisan növekvő agyvérzési kockázatról számoltak be. Az alkohol vagy a megvonás által kiváltott hirtelen vérnyomás-emelkedés és az alkohol okozta véralvadási rendellenességek magyarázhatják azt, hogy a kis- és közepes mértékű alkoholfogyasztás nem egyformán hat az ischaemiás és a vérzéses stroke-ok kockázatára. A nagymértékű alkoholfogyasztás valószínűleg jobban fokozza az állományvérzés, mint a subarachnoidealis vérzés kockázatát. Következtetések - A nagymértékű alkoholfogyasztás az agyvérzés kockázatát is növeli. A mérsékelt alkoholfogyasztás - ellentétben az ischaemiás stroke-kal szembeni védőhatással - növelheti a vérzéses stroke-ok kockázatát.

Bevezetés - A cerebrovascularis betegségek 10-15%-a nem traumás agyvérzés. Betegek és módszer - Munkánkban a hypertoniás striatocapsularis állományvérzéseket osztottuk fel a régió vérellátása alapján. Száztizenegy beteg anyagát dolgoztuk fel; elemeztünk alkoholfogyasztásra, dohányzásra, a hypertoniára vonatkozó anamnesztikus adatokat, laboratóriumi eredményeket és az ictalis klinikai tüneteket. A betegeket a vérzés kiindulási helye alapján posterolateralis, lateralis, posteromedialis, középsõ és anterior csoportokba soroltuk, míg a masszív vérzés az egész striatocapsularis régiót roncsolja, így forrása nem határozható meg. Vizsgáltuk, hogy a haematoma típusa, mérete, a középvonali áttolás és a kamrába törés kiterjedése hogyan befolyásolja a beteg állapotát egy hónapon belül. Eredmények és következtetés - Anyagunkban az állományvérzés leggyakoribb rizikótényezõje a hypertonia mellett a krónikus alkoholizmus volt. A szérumkoleszterinés -trigliceridszint, valamint az alvadási paraméterek a prognózist nem befolyásolták, míg a kezdeti magas vércukorszint szignifikánsan rontotta. A leggyakoribb vérzéstípus a lateralis, míg a középsõ a legritkább. A kumulatív halálozás 42%, vérzéstípusonként különbözik. Az egy hónapos kimenetel szignifikánsan függ a vérzés típusától, a tudatállapottól, a haematoma méretétõl, a kamrába törés kiterjedésétõl, a középvonal diszlokációjától és a vércukorértékektõl. Legjobb a kórlefolyása az anterior típusú vérzésnek, jó vagy kielégítõ a posteromedialis és a lateralis típusúnak, a masszív vérzés prognózisa a legrosszabb. A vérzések megoszlása és mortalitása anyagunkban eltér a szakirodalmi adatoktól, amelynek oka lehet a hosszabb követés és az agyvérzést megelõzõ és társuló betegségek nagy száma és súlyossága.

A beteg paranoid schizophreniáját 1985-ben diagnosztizálták elsõ pszichiátriai kórházi kezelése alkalmával. Depó neuroleptikumkezelés mellett további pszichotikus epizódok 10 éven keresztül nem jelentkeztek. Myastheniás tünetei 1997-ben kezdõdtek, generalizált, bulbaris túlsúlyú myasthenia gravis formájában. A myasthenia gravis diagnózisát mind az EMGvizsgálat, mind az acetil-kolin-receptor-ellenes ellenanyag emelkedett titere alátámasztotta. A mediastinalis CT-vizsgálat a bal oldali hilaris nyirokcsomók megnagyobbodását mutatta, thymomára gyanús elváltozás nem ábrázolódott. Mediasztinoszkópia során biopszia történt a kóros nyirokcsomókból. A szövettani vizsgálat sarcoidosis fennállását igazolta. A beavatkozást követõen a betegnél myastheniás krízis alakult ki (1998 szeptemberében). Kombinált immunmoduláló kezelést kezdtünk (64 mg metilprednizolon másnaponta, 150 mg azathioprin naponta), amelynek hatására myastheniás tünetei és sarcoidosisa is remisszióba kerültek. A mediastinalis kontroll- CT-vizsgálat eredménye 2000 januárjában negatív volt. A szteroidkezelés idején a beteg schizophreniája aktiválódott, de pszichotikus tünetei kiegészítõ haloperidolkezelés mellett megszűntek. Jelenleg napi 150 mg per os azathioprint és havi 40 mg im. flupentixolt kap. Mindhárom betegség egyensúlyban van már több mint 24 hónapja. A myasthenia gravis és a sarcoidosis együttes elõfordulása ismert, de ritka jelenség. A szakirodalomban nem találtunk példát a schizophrenia, a myasthenia gravis és a sarcoidosis együttes elõfordulására.

Perinatal asphyxia, i.e. failure to initiate and sustain breathing at birth, is one of the most frequent and serious clinical problems in neonatology1. According to World Health Organization estimates, around 3% of approximately 120 million infants born every year in developing countries present birth asphyxia requiring resuscitation, and about 900,000 of these infant die each year1. In clinical terms perinatal asphyxia is an insult to the fetus or newborn due to lack of oxygen or lack of perfusion to various organs.

Célkitűzés - A tremor az egyik leggyakoribb mozgászavar. A különbözõ típusú tremorokat centrális vagy perifériás oszcillátorok hozzák létre. Parkinson-kórban a motoros agykéreg a tremor generátorkörének része, esszenciális tremorban az agykéreg szerepe tisztázatlan. Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, hogy az akaratlagos kézmozgás által kiváltott motoros kéreg aktiválása hogyan hat a Parkinson-kórban jelentkezõ, illetve az esszenciális tremorra. Célunk az volt, hogy adatokat nyerjünk a mozgatóáreák interhemisphaerialis kapcsolatainak tremorgenezisben betöltött szerepérõl. Betegek és módszerek - Kilenc Parkinson-kóros és hét eszszenciális tremorban szenvedõ beteg tremorát regisztráltuk akcelerométerrel. A jeleket Fast Fourier-transzformációt követõen értékeltük. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk a fényjelzés után indított, illetve a saját elhatározásból végrehajtott gombnyomás hatására a tremor csúcsfrekvencián bekövetkezõ teljesítményváltozását. Kontrollként nem kondicionált fényszignált alkalmaztunk, amelyet nem követett mozgás. Eredmények - A tremor csúcsfrekvenciája a két betegcsoportban hasonló volt. A Parkinson-betegek tremorteljesítménye mind a fényjelzéssel, mind a saját elhatározásból indított mozgás során nagyobb arányban csökkent, mint a nem kondicionált fényinger alkalmazásakor (p=0,0008, illetve p=0,002), a két elõbbi feladatban mért teljesítményváltozás között nem volt szignifikáns különbség (p=0,33). A Parkinson-tremor teljesítménye saját elhatározásból végrehajtott mozgás hatására nagyobb mértékben csökkent, mint az esszenciális tremor teljesítménye (p<0,05). Esszenciális tremorban - a jelentõs individuális szórás miatt - az egyes tesztekben a tremorteljesítmény változása nem különbözött szignifikánsan (p=0,42). Következtetések - Parkinson-kórban a tremorral ellenkezõ oldali kéz mozgása a tremor teljesítményét csökkenti, tehát az akaratlagos mozgást irányító agykérgi motoros áreák működése a tremor generátorkörét gátolja. Az eszszenciális tremorra az akaratlagos mozgás különbözõképpen hat, ezért valószínű, hogy generátorrendszerének kapcsolata a mozgató kéregterületekkel nem egységes, tehát a kórkép nem önálló klinikai entitás.