A szerzők áttekintik a vesebetegségek okozta magyarországi halálozás alakulását a 2005-2014 közötti 10 éves időszakban. A hazai mortalitási adatokat összehasonlították három közép-európai ország: Auszt­ria, Csehország és Németország adataival. Az elemzésekben a hypertoniás eredetű vesebetegségek, a glomerularis és tubulointerstitialis vesebetegségek, valamint a veseelégtelenség és polycystás vesebetegségek szerepelnek. Nem foglalkoztak a vese da­ganatos betegségeivel, továbbá - adatok hiányában - a diabeteseredetű vesebetegségekkel sem. A mortalitási adatok a KSH Demográfiai Évkönyveiből, valamint a WHO Európai Területi Iroda mortalitási adat­bázisából (European Detailed Morta­lity Data-base, DMDB) származnak. A statisztikai elemzésbe bevont halálokok a teljes halálozásnak (minden halálok) mindössze 1,2%-át teszik ki, azonban a népesség elöregedésével ez az arány növekedni fog. A cardiovascularis betegségek halálozási aránya az elmúlt 10 év alatt jelentősen csökkent, ezen belül különösen az ischaemiás szívbetegség és a stroke-mortalitás is, azonban a hypertonia miatti halálozás emelkedett. Ezeket a folyamatokat lehetett tapasztalni Ausztriában, Csehországban és Németországban is. A primer vesebetegségek miatti halálozás döntő részben a 70 évnél idősebb embereket érinti. A glomerularis betegségek miatti halálozások standardizált arányszáma Magyarországon lényegesen nagyobb, mint az összehasonlításokban szereplő országokban. A tubulointer-stitialis betegségek következtében meghaltak száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt 10 évben, nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben vagyunk. A veseelégtelenségek miatti halálozások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a ha­lá­lozási statisztikákban halálesetként csak egy halálokot lehet megjelölni, így halálokként szerepelhet a veseelégtelenséghez vezető alapbetegség (helyesen), de szerepelhet a veseelégtelenség is. Ez a probléma elsősorban a nemzetközi összehasonlításokban okoz nehézséget. Akut veseelégtelenségben évente 20-30 személy halt meg, ez nemzetközileg is igen alacsony halálozási arány, azonban itt is jelentkezik a fent említett probléma. A vesebetegségek közül a krónikus veseelégtelenség miatti halálozás az egyik legjelentősebb, 2005-2014 között a halálesetek száma és aránya lé­nyegesen csökkent, de a lakosság elöregedésével a vesebetegségek morbiditása nö­vekedni fog. Az összes primer vesebetegséget tekintve megállapítható, hogy 2005- 2014. évek során a halálozás csökkenő tendenciát mutatott, nemzetközi összehasonlításokban is kedvezőnek ítélhető meg a helyzetünk. Tekintetbe kell vennünk vi­szont, hogy az ebben a betegségcsoportban meghaltak átlagos életkora Magyaror­szá­gon jóval alacsonyabb, mint a nálunk fejlettebb országokban. A polycystás vesebetegség halálozási arányszáma nem változott lényegesen az elmúlt 10 évben. Bár sok beteg magas életkort is megél, azonban a meghaltak átlagos életkora jóval alacsonyabb más vesebetegségekkel összehasonlítva, az egy éven aluli esetek aránya 10% körül van. Az országok közötti összehasonlításokban a polycystás vesebetegség standardizált halálozási aránya Magyaror­szá- g­on magasabb.

A Cancer Genome Atlas Research Network (Rákgenom Atlasz Kutatási Hálózat) a közelmúltbeli átfogó értékelése alapján azt javasolta, hogy négy altípusra osszák fel a gyomorrák molekuláris osztályozását. Bár a gyomorrák célzott molekuláris terápiáinak mechanizmusát több klinikai vizsgálat igazolta, eddig csak korlátozott számú szert engedélyeztek a gyomorrák kezelésére. A hozzáférhető irodalom ezen szisztematikus áttekintésében a gyomorrákos betegeknél alkalmazott célzott molekuláris terápiák befejeződött és folyamatban lévő klinikai vizsgálatait ismertetjük, hangsúlyt fektetve e terápiák hatásossági és biztonságossági profi ljára. Az újabb vizsgálatok eredményei egyértelműen igazolták, hogy a HER2 elleni trastuzumab, illetve a VEGF elleni ramucirumab gyomorrák esetén elfogadható biztonságossági profil mellett javította a teljes túlélést. A jelenleg zajló klinikai vizsgálatok gondos felügyelete, valamint a genetikai profiljának időben történő meghatározása és nyomon követése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyomorrák esetében megteremthessük a precíziós medicina biztos alapjait.

Vizsgálat célja: Az ápolók ismereteinek felmérése az Amyotrophias Lateral Sclerosisban szenvedő beteg ellátásáról. Vizsgálati módszer és minta: A vizsgálatot neurológiai és intenzív terápiás osztályon (I. csoport) és otthonápolási szolgálatnál dolgozó szakápolók (II. csoport) segítették. Adatfelvételi módszernek kérdőíves felmérés történt. A kitöltésre a www.online.kerdoiv.com-on került sor, feldolgozása számítógépes rendszer segítségével történt. Egy hónap elteltével 161 értékelhető kérdőív érkezett vissza. Eredmények: Végzettséget tekintve 44 fő diplomás/okleveles ápoló, többségük ápoló és felnőtt szakápoló. A betegséggel kapcsolatos kérdésekre 40% felett nyilatkoznak úgy, hogy nem rendelkeznek kellő ismeretekkel. A szakmai protokollokat többségében ismerik, alkalmazzák, de nem mindig helyesen. A szakmai ajánlásokat figyelembe véve, 70% feletti arányban adtak helyes választ a kérdésekre. A megkérdezettek több mint 95%-a nyilatkozik úgy, hogy ápolással kapcsolatos tanácsokat adhat. Az I. csoport válaszadói 18,87 %-ban, a II. csoport esetén 20,97%-ban hetente vesznek részt esetmegbeszélésen. Következtetések: Az ápolók ismeretei kiegészítésre szorulnak. A szakmai protokollok alkalmazása terén a meglévő tudás frissítése, az ápolók közti kommunikáció fejlesztése szükséges.

BEVEZETÉS - A magas tibiaosteotomia (MTO) a varus deformitással járó, medialis unicompartmentalis térdarthrosis általánosan elfogadott kezelési módja. Az MTO lényege a terhelés áthelyezése a megbetegedett, arthrosisos porcfelszínről a relatíve intakt, egészséges porcfelszínre. A nyomás csökkentése a terhelési tengely korrekciójával érhető el. A medialis compartmentbeli nyomáscsökkenés akkor következik be, ha az alsó végtag terhelési tengelye a medialis compartmentről a térdízület centrumához képest kissé lateralra helyeződik át.

BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Ötvenkét térd radiológiai vizsgálatát végeztük el a terhelt anteroposterior röntgenfelvételen a műtét előtt és a kombinált magas tibiaosteotomia (CO) után 10 héttel, valamint az első és ötödik posztoperatív év végén. A proximalis osteotomia a tibiaplatóval párhuzamosan történt, a distalis osteotomiát a tibia lateralis részétől a proximalis osteotomiáig, a tibiacondylusok centrumáig vezettük. Az osteotomia lateralis részének záródása és az osteotomia medialis részének következményes megnyílása után a lateralis oldalról eltávolított csontéket a medialisan megnyíló résbe helyeztük. Négy-hat fokos túlkorrekciót (171-169 fokos anatómiai femorotibialis szöget) terveztünk. Pre- és posztoperatíve mértük a femur anatómiai tengelye és distalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget (FC-FSZ), a tibia anatómiai tengelye és proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget (TP-TSZ), továbbá a femur distalis ízfelszíne és a tibia proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget, a varus deformitás articularis komponensét (FC-TP). Az FC-FSZ, a TP-TSZ és az FC-TP összegeként határoztuk meg az alsó végtag anatómiai tengelyét (FTSZ). EREDMÉNYEK - A CO után a 10. posztoperatív héten mért adatok szerint az FC-TP, a TP-TSZ és az FTSZ szignifikánsan csökkent. A tervezett korrekciót (FTSZ 171-169°) az esetek 77%-ában értük el. Hét alul- (FTSZ ≥172°) és öt túlkorrekciót (FTSZ ≤168°) észleltünk. A posztoperatív 10. hét és első év vége között szignifikáns korrekcióveszteséget mértünk (az FTSZ szignifikánsan nőtt, 26 esetben egy, hét esetben kettő fokkal). A valgus fokozódását nem észleltük. Az articularis komponens (FCTP) 36 esetben nem változott. Az első és ötödik posztoperatív év között az FTSZ valgus irányú változását nem észleltük, szignifikáns korrekcióveszteséget nem mértünk. Az FTSZ egy esetben került varus tartományba. Négy térden észleltünk további articularis korrekcióveszteséget. Az FC-FSZ az első öt posztoperatív évben nem változott.

KÖVETKEZTETÉS - Ha a 10. posztoperatív héten a terhelt anteroposterior felvételen mért adatok szerint a tervezett korrekciót elértük (FTSZ 171-169°), az FTSZ az első öt posztoperatív évben nem került varus tartományba. Ha az articularis komponens a 10. posztoperatív hét és ötödik posztoperatív év között nem változott (az esetek 61,5%- ában), azt úgy értékeltük, hogy a korrekció optimális volt.

BEVEZETÉS - A magas tibiaosteotomia (MTO) a varusdeformitással járó, medialis unicompartmentalis térdarthrosis általánosan elfogadott kezelési módja. A varusdeformitás korrekciója befolyásolja a klinikai eredményt. A korrekció mértéke nemcsak a tibián végrehajtott csontos korrekciótól, hanem a distalis femurvég orientációjától is függ. A distalis femurvég valgusorientációja posztoperatív túlkorrekciót, a varusorientáció posztoperatív alulkorrekciót eredményezhet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Nyolcvankét térd radiológiai vizsgálatát végeztük el a terhelés során készült anteroposterior röntgenfelvételen, a műtét előtt és a záró magas tibiaosteotomia (ZO) után 10 héttel, 12 hónappal, valamint az utolsó utánvizsgálat időpontjában (23-54 hó). Pre- és posztoperatívan mértük a femur distalis végének orientációját, ami a femur anatómiai tengelye és a distalis ízfelszín között lateral felé bezárt szög (FC-FSZ). A térdeket három csoportra osztottuk a distalis femurvég orientációjától függően. Az A csoportban az FC-FSZ 83-85° volt (a distalis femurvég normális orientációja), a B csoportban az FC-FSZ ≤82° (a distalis femurvég valgusorientációja), a C csoportban az FC-FSZ ≥86° (a distalis femurvég varusorientációja). Pre- és posztoperatívan minden csoportban mértük a tibia anatómiai tengelye és a proximalis ízfelszín között lateral felé bezárt szöget (TP-TSZ), továbbá a femur distalis ízfelszíne és a tibia proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget, a varusdeformitás articularis komponensét (FC-TP). Az FC-FSZ, a TP-TSZ és az FC-TP öszszegeként határoztuk meg az alsó végtag anatómiai tengelyét (FTSZ). EREDMÉNYEK - Az első 10 posztoperatív hét folyamán a mindhárom csoportban bekövetkezett szignifikáns ossealis korrekció mellett az A és B csoportban az articularis komponens is szignifikánsan csökkent, a C csoportban nem változott. A posztoperatív 10. hét és az utolsó utánvizsgálat között egyik csoportban sem észleltünk szignifikáns ossealis korrekcióveszteséget. Az A és B csoportban az articularis korrekcióveszteség nem volt szignifikáns, ugyanakkor a C csoportban szignifikáns articularis korrekcióveszteséget jegyeztünk fel. KÖVETKEZTETÉS - A femur distalis végének valgusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - az articularis komponens változásával megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - nagyobb korrekciót eredményez. A femur distalis végének varusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - a szignifikáns articularis korrekcióveszteséggel megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - kisebb korrekciót eredményez.