Vizsgálat célja: Az ápolók ismereteinek felmérése az Amyotrophias Lateral Sclerosisban szenvedő beteg ellátásáról. Vizsgálati módszer és minta: A vizsgálatot neurológiai és intenzív terápiás osztályon (I. csoport) és otthonápolási szolgálatnál dolgozó szakápolók (II. csoport) segítették. Adatfelvételi módszernek kérdőíves felmérés történt. A kitöltésre a www.online.kerdoiv.com-on került sor, feldolgozása számítógépes rendszer segítségével történt. Egy hónap elteltével 161 értékelhető kérdőív érkezett vissza. Eredmények: Végzettséget tekintve 44 fő diplomás/okleveles ápoló, többségük ápoló és felnőtt szakápoló. A betegséggel kapcsolatos kérdésekre 40% felett nyilatkoznak úgy, hogy nem rendelkeznek kellő ismeretekkel. A szakmai protokollokat többségében ismerik, alkalmazzák, de nem mindig helyesen. A szakmai ajánlásokat figyelembe véve, 70% feletti arányban adtak helyes választ a kérdésekre. A megkérdezettek több mint 95%-a nyilatkozik úgy, hogy ápolással kapcsolatos tanácsokat adhat. Az I. csoport válaszadói 18,87 %-ban, a II. csoport esetén 20,97%-ban hetente vesznek részt esetmegbeszélésen. Következtetések: Az ápolók ismeretei kiegészítésre szorulnak. A szakmai protokollok alkalmazása terén a meglévő tudás frissítése, az ápolók közti kommunikáció fejlesztése szükséges.

Budapesten, 2004. május 20-22-én interdiszciplináris fórumot szerveztek az emlőrák diagnosztikájáról és kezeléséről. A fórum vezérelőadója Tabár László volt, a téma világhírű kutatója. Tabár professzor az uppsalai egyetem radiológiai tanszékének meghívott professzora. Általa lett ismert a svédországi Falun nevű város, ahol a mammográfiás osztályt 1977 óta ő vezeti. Több mint húsz évvel ezelőtt jelent meg alapvető munkája, a Teaching Atlas of Mammography, amelyet Peter Deannel írt, és már három kiadást ért meg, öt világnyelven. A budapesti rendezvényt követően rövid beszélgetésre kértük az emlőradiológia aktuális kérdéseiről.

A Cancer Genome Atlas Research Network (Rákgenom Atlasz Kutatási Hálózat) a közelmúltbeli átfogó értékelése alapján azt javasolta, hogy négy altípusra osszák fel a gyomorrák molekuláris osztályozását. Bár a gyomorrák célzott molekuláris terápiáinak mechanizmusát több klinikai vizsgálat igazolta, eddig csak korlátozott számú szert engedélyeztek a gyomorrák kezelésére. A hozzáférhető irodalom ezen szisztematikus áttekintésében a gyomorrákos betegeknél alkalmazott célzott molekuláris terápiák befejeződött és folyamatban lévő klinikai vizsgálatait ismertetjük, hangsúlyt fektetve e terápiák hatásossági és biztonságossági profi ljára. Az újabb vizsgálatok eredményei egyértelműen igazolták, hogy a HER2 elleni trastuzumab, illetve a VEGF elleni ramucirumab gyomorrák esetén elfogadható biztonságossági profil mellett javította a teljes túlélést. A jelenleg zajló klinikai vizsgálatok gondos felügyelete, valamint a genetikai profiljának időben történő meghatározása és nyomon követése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gyomorrák esetében megteremthessük a precíziós medicina biztos alapjait.

A szerzők áttekintik a vesebetegségek okozta magyarországi halálozás alakulását a 2005-2014 közötti 10 éves időszakban. A hazai mortalitási adatokat összehasonlították három közép-európai ország: Auszt­ria, Csehország és Németország adataival. Az elemzésekben a hypertoniás eredetű vesebetegségek, a glomerularis és tubulointerstitialis vesebetegségek, valamint a veseelégtelenség és polycystás vesebetegségek szerepelnek. Nem foglalkoztak a vese da­ganatos betegségeivel, továbbá - adatok hiányában - a diabeteseredetű vesebetegségekkel sem. A mortalitási adatok a KSH Demográfiai Évkönyveiből, valamint a WHO Európai Területi Iroda mortalitási adat­bázisából (European Detailed Morta­lity Data-base, DMDB) származnak. A statisztikai elemzésbe bevont halálokok a teljes halálozásnak (minden halálok) mindössze 1,2%-át teszik ki, azonban a népesség elöregedésével ez az arány növekedni fog. A cardiovascularis betegségek halálozási aránya az elmúlt 10 év alatt jelentősen csökkent, ezen belül különösen az ischaemiás szívbetegség és a stroke-mortalitás is, azonban a hypertonia miatti halálozás emelkedett. Ezeket a folyamatokat lehetett tapasztalni Ausztriában, Csehországban és Németországban is. A primer vesebetegségek miatti halálozás döntő részben a 70 évnél idősebb embereket érinti. A glomerularis betegségek miatti halálozások standardizált arányszáma Magyarországon lényegesen nagyobb, mint az összehasonlításokban szereplő országokban. A tubulointer-stitialis betegségek következtében meghaltak száma csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt 10 évben, nemzetközi összehasonlításban a középmezőnyben vagyunk. A veseelégtelenségek miatti halálozások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a ha­lá­lozási statisztikákban halálesetként csak egy halálokot lehet megjelölni, így halálokként szerepelhet a veseelégtelenséghez vezető alapbetegség (helyesen), de szerepelhet a veseelégtelenség is. Ez a probléma elsősorban a nemzetközi összehasonlításokban okoz nehézséget. Akut veseelégtelenségben évente 20-30 személy halt meg, ez nemzetközileg is igen alacsony halálozási arány, azonban itt is jelentkezik a fent említett probléma. A vesebetegségek közül a krónikus veseelégtelenség miatti halálozás az egyik legjelentősebb, 2005-2014 között a halálesetek száma és aránya lé­nyegesen csökkent, de a lakosság elöregedésével a vesebetegségek morbiditása nö­vekedni fog. Az összes primer vesebetegséget tekintve megállapítható, hogy 2005- 2014. évek során a halálozás csökkenő tendenciát mutatott, nemzetközi összehasonlításokban is kedvezőnek ítélhető meg a helyzetünk. Tekintetbe kell vennünk vi­szont, hogy az ebben a betegségcsoportban meghaltak átlagos életkora Magyaror­szá­gon jóval alacsonyabb, mint a nálunk fejlettebb országokban. A polycystás vesebetegség halálozási arányszáma nem változott lényegesen az elmúlt 10 évben. Bár sok beteg magas életkort is megél, azonban a meghaltak átlagos életkora jóval alacsonyabb más vesebetegségekkel összehasonlítva, az egy éven aluli esetek aránya 10% körül van. Az országok közötti összehasonlításokban a polycystás vesebetegség standardizált halálozási aránya Magyaror­szá- g­on magasabb.

BEVEZETÉS - A magas tibiaosteotomia (MTO) a varusdeformitással járó, medialis unicompartmentalis térdarthrosis általánosan elfogadott kezelési módja. A varusdeformitás korrekciója befolyásolja a klinikai eredményt. A korrekció mértéke nemcsak a tibián végrehajtott csontos korrekciótól, hanem a distalis femurvég orientációjától is függ. A distalis femurvég valgusorientációja posztoperatív túlkorrekciót, a varusorientáció posztoperatív alulkorrekciót eredményezhet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Nyolcvankét térd radiológiai vizsgálatát végeztük el a terhelés során készült anteroposterior röntgenfelvételen, a műtét előtt és a záró magas tibiaosteotomia (ZO) után 10 héttel, 12 hónappal, valamint az utolsó utánvizsgálat időpontjában (23-54 hó). Pre- és posztoperatívan mértük a femur distalis végének orientációját, ami a femur anatómiai tengelye és a distalis ízfelszín között lateral felé bezárt szög (FC-FSZ). A térdeket három csoportra osztottuk a distalis femurvég orientációjától függően. Az A csoportban az FC-FSZ 83-85° volt (a distalis femurvég normális orientációja), a B csoportban az FC-FSZ ≤82° (a distalis femurvég valgusorientációja), a C csoportban az FC-FSZ ≥86° (a distalis femurvég varusorientációja). Pre- és posztoperatívan minden csoportban mértük a tibia anatómiai tengelye és a proximalis ízfelszín között lateral felé bezárt szöget (TP-TSZ), továbbá a femur distalis ízfelszíne és a tibia proximalis ízfelszíne között lateral felé bezárt szöget, a varusdeformitás articularis komponensét (FC-TP). Az FC-FSZ, a TP-TSZ és az FC-TP öszszegeként határoztuk meg az alsó végtag anatómiai tengelyét (FTSZ). EREDMÉNYEK - Az első 10 posztoperatív hét folyamán a mindhárom csoportban bekövetkezett szignifikáns ossealis korrekció mellett az A és B csoportban az articularis komponens is szignifikánsan csökkent, a C csoportban nem változott. A posztoperatív 10. hét és az utolsó utánvizsgálat között egyik csoportban sem észleltünk szignifikáns ossealis korrekcióveszteséget. Az A és B csoportban az articularis korrekcióveszteség nem volt szignifikáns, ugyanakkor a C csoportban szignifikáns articularis korrekcióveszteséget jegyeztünk fel. KÖVETKEZTETÉS - A femur distalis végének valgusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - az articularis komponens változásával megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - nagyobb korrekciót eredményez. A femur distalis végének varusirányú inklinációjánál a záró osteotomia a csontos korrekciónál - a szignifikáns articularis korrekcióveszteséggel megegyező (előre nem kalkulálható) mértékben - kisebb korrekciót eredményez.