Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínûsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvû közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Vizsgálati cél: Megvizsgálni az alvásminőség és -mennyiség változását intenzív osztályon (ITO) kezelt betegek körében, meghatározni azon faktorokat, melyek hatással vannak az intenzív osztályon történő alvásra, illetve az alvás folyamatát javító tényezők feltárása. Anyag és módszer: Retrospektív, kvantitatív kutatással 82 beteg orvosi adatait és a szerkesztett kérdőívre adott válaszait vizsgáltuk meg a beválasztási kritériumoknak megfelelően. Az SPSS 22.0 és Microsoft Excel program segítségével leíró statisztika mellett c2-próbát, T-próbát, Mann-Whitney U és regresszióanalízist alkalmaztunk (p<0,05). Eredmények: Az ITO-n való alvásminőség és -mennyiség is csökkent az otthoni, illetve a fekvőbeteg osztályos alváshoz képest. Az alvást leginkább befolyásoló tényezők: a szomjúságérzet, a kényelmetlen testhelyzet és a terápiás eszközök alkalmazása. Összefüggést találtunk az ITO-s alvásminőség és a fennálló betegség súlyossága (p=0.004), a terápiás eszközök (p=0.002), a zajok (p=0.003) között. Következtetés: Az alvásminőség és -mennyiség is egyaránt csökkent az ITO-n környezeti és nem-környezeti faktoroknak köszönhetően.

Háttér és célkitûzés – Tanulmányunk célja a járóbeteg-szakellátásban neurológiai kórképekkel megjelenő betegek rehabilitációs ellátásának és gondozásának elemzése a fizioterápiás területen. Módszerek – Az elemzésben szereplő adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási adatbázisá­ból származnak (2009. év). Az elemzésbe a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerinti „G00–G99 Az idegrendszer betegségei” kórképekkel megjelenő és fizioterápiás ellátásban részesült betegek kerültek bevonásra. Eredmények – 2009-ben neurológiai panaszokkal 190 986 beteg került a fizioterápiás ellátásra a járóbeteg-szakrendelőkben, akik 1 331 675 esetszámmal 388,215 millió forint társadalombiztosítási támogatást vettek igénybe. Az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek” alcsoport betegszámainak átlagértéke férfiaknál 39 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 66 beteg/10 000 lakos. Az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” betegszáma férfiaknál 49 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 35 beteg/10 000 lakos. Az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” évi betegszámok 10 000 lakosra vetítve férfi nemnél 33, női nemnél pedig 52. Következtetés – A járóbeteg-ellátások betegszámaiban a három leggyakoribb neurológiai alcsoport közül a női nem magasabb igénybevételi mutatói az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek”, valamint az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” alcsoportban figyelhető meg, míg az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” csoportnál a férfiak igénybevételi mutatói a magasabbak. A neurológiai betegek rehabilitációja és gondozása során a fizioterápiás ellátások igénybevételében jelentős nemek és korcsoportok közötti eltéréseket találtunk.

A funkcionális MR (fMR) egyre növekvő szerepet kap a neurológiai betegségek kivizsgálásában. Összefoglalónkban az fMR szerepét tárgyaljuk a leggyakoribb kórképekben. Mivel az fMR megbízható és reprodukálható vizsgálóeljárás, az utóbbi időben az epilepszia műtét előtti kivizsgálásának alapvető eszközévé vált az elokvens területek és az epilepsziás góc viszonyának meghatározásában. Előzetes adatok alapján a memóriaaktivált fMR képes előre jelezni az epilepsziaműtét utáni memóriaproblémákat. Beszédaktivált fMR a féltekei dominancia meghatározásának leggyakrabban használt eszköze. Az agy látás- és mozgásközpontjai rutinszerűen meghatározhatók fMR segítségével, amely lényegesen megkönnyíti az epilepsziasebészeti kivizsgálást. Az fMR EEG-vel kombinálva ígéretes új diagnosztikai eljárás lehet mind az epileptológiában, mind az alvásmedicinában. Az fMR hasznos vizsgálóeljárás a veszélyeztetett, de menthető agyi területek meghatározásában akut cerebrovascularis eseményt követően. Az fMR prognosztikai jelentőségű a stroke hosszú távú funkcionális kimenetelében és rehabilitációjában. fMR segítségével a látás, motoros és memóriarendszerek adaptív reorganizációját láthatjuk tünetmentes relapszusremisszió kórformájú sclerosis multiplexben (SM). Kiterjedtebb reorganizációt látunk szekunder progresszív SMben. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy az SM különböző formái és stádiumai a reorganizáció különböző formáinak és stádiumának felelnek meg: az SM akkor kezd progrediálni, amikor az agyban kimerültek az adaptív reorganizációs mechanizmusok. Az fMR még a morfológiai eltérések előtt jelezheti a kezdődő Alzheimer-kórt. Egyes vizsgálatok eredményei szerint az fMR segítségével követhetjük a dementia kezelésének hatékonyságát. Az fMR segítségével nyomon követhetjük a Parkinson-kór gyógyszeres és funkcionális idegsebészeti terápiáját, és segít a terápiás hatás megértésében.

A jövő hazai neurológiai ellátásának tervezéséhez szükséges a jelenlegi neurológiai ellátási rendszer mennyiségi és minőségi jellemzőinek és azok területi megoszlásának pontos ismerete. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Európában szokatlanul nagy és részletes 2009-es adatbázisa alapján mutatjuk be az ország neurológiai ellátásának jellemzőit. Vizsgáljuk a fekvő- és járóbeteg-ellátásban megforduló eset- és betegszámokat, valamint a fő diagnózisok BNO-10 szerinti megoszlását. A problémákat három csoportban tárgyaljuk: a kapacitások csökkenése, a kapacitások töredezettsége és a szakorvosok szélsőséges terhelése. Bemutatjuk a kórházi ágyszámokat, a heti szakorvosi óraszámokat és a szakorvosok számát. A kapacitások kihasználtságának vizsgálatakor kitérünk a kezelt személyek és esetek számára és a tevékenység jövedelmezőségére. A neurológus szakorvosok terhelését az egy szakorvosra jutó napi ellátandó esetszámmal, a szakorvos által az év folyamán ellátott rendelések számával, és a munka egy szakorvosra jutó arányával jellemezzük. A neurológiai kapacitások 2004-2009 között jelentősen csökkentek: 12 neurológiai osztály megszűnt és a további ágycsökkentéssel együtt a 3733 ágy 2812-re mérséklődött. Négy megyében - Bács-Kiskun, Heves, Tolna és Vas - csak egyetlen kórházban maradt neurológiai osztály. A ambuláns szakorvosi órákban összességében nem történt visszapótlás. Magyarországon 179 kórház és 419 - fekvőbeteg-ellátást nem végző - önálló rendelőintézet van. A 179 kórházból 55-ben van neurológiai fekvőbeteg-ellátás, míg 42 kórházban csak ambuláns neurológiai ellátás működik. Neurológiai járóbeteg- ellátás Magyarországon 185 intézetben (97 kórházban és 88 önálló rendelőintézetben) folyik. A nem optimális - heti 30 óra alatti - rendelések a kapacitások 57%-át teszik ki. A kapacitásokban a megyék között több mint ötszörös különbségek vannak: az egy neurológiai ágyra jutó lakosságszám 2167-13 017 között, az egy járóbeteg szakorvosi órára jutó lakosságszám 495-2663 között változik. Neurológus szakvizsgával 2009-ben 1310 orvos rendelkezett, az év során kizárólag neurológiai járó vagy fekvő szakellátásban legalább egy alkalommal viszont csak 834 szakorvos vett részt, és igen nagy a megterhelési különbség az egyes neurológus szakorvosok között. Egy átlagos heti 30 órás neurológiai praxis bruttó bevétele havi 871 ezer Ft. A neurológiai kapacitások az elmúlt években összességében jelentősen csökkentek és töredeződtek, nem igazodnak az ellátandó lakosságszámhoz, és vizsgáljövedelmezőségük nem biztosítja az önálló működés feltételeit. Az adatok ismeretében lesz lehetséges a konkrét teendők megfogalmazása és tervezhető jövőkép felvázolása.