Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Vizsgálati cél: Megvizsgálni az alvásminőség és -mennyiség változását intenzív osztályon (ITO) kezelt betegek körében, meghatározni azon faktorokat, melyek hatással vannak az intenzív osztályon történő alvásra, illetve az alvás folyamatát javító tényezők feltárása. Anyag és módszer: Retrospektív, kvantitatív kutatással 82 beteg orvosi adatait és a szerkesztett kérdőívre adott válaszait vizsgáltuk meg a beválasztási kritériumoknak megfelelően. Az SPSS 22.0 és Microsoft Excel program segítségével leíró statisztika mellett c2-próbát, T-próbát, Mann-Whitney U és regresszióanalízist alkalmaztunk (p<0,05). Eredmények: Az ITO-n való alvásminőség és -mennyiség is csökkent az otthoni, illetve a fekvőbeteg osztályos alváshoz képest. Az alvást leginkább befolyásoló tényezők: a szomjúságérzet, a kényelmetlen testhelyzet és a terápiás eszközök alkalmazása. Összefüggést találtunk az ITO-s alvásminőség és a fennálló betegség súlyossága (p=0.004), a terápiás eszközök (p=0.002), a zajok (p=0.003) között. Következtetés: Az alvásminőség és -mennyiség is egyaránt csökkent az ITO-n környezeti és nem-környezeti faktoroknak köszönhetően.

Háttér és célkitűzés – Tanulmányunk célja a járóbeteg-szakellátásban neurológiai kórképekkel megjelenő betegek rehabilitációs ellátásának és gondozásának elemzése a fizioterápiás területen. Módszerek – Az elemzésben szereplő adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási adatbázisá­ból származnak (2009. év). Az elemzésbe a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerinti „G00–G99 Az idegrendszer betegségei” kórképekkel megjelenő és fizioterápiás ellátásban részesült betegek kerültek bevonásra. Eredmények – 2009-ben neurológiai panaszokkal 190 986 beteg került a fizioterápiás ellátásra a járóbeteg-szakrendelőkben, akik 1 331 675 esetszámmal 388,215 millió forint társadalombiztosítási támogatást vettek igénybe. Az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek” alcsoport betegszámainak átlagértéke férfiaknál 39 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 66 beteg/10 000 lakos. Az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” betegszáma férfiaknál 49 beteg/10 000 lakos, nőknél pedig 35 beteg/10 000 lakos. Az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” évi betegszámok 10 000 lakosra vetítve férfi nemnél 33, női nemnél pedig 52. Következtetés – A járóbeteg-ellátások betegszámaiban a három leggyakoribb neurológiai alcsoport közül a női nem magasabb igénybevételi mutatói az „Ideg, ideggyök- és plexus-rendellenességek”, valamint az „Epizodikus és paroxysmalis rendellenességek” alcsoportban figyelhető meg, míg az „Agyi bénulás és egyéb bénulásos szindrómák” csoportnál a férfiak igénybevételi mutatói a magasabbak. A neurológiai betegek rehabilitációja és gondozása során a fizioterápiás ellátások igénybevételében jelentős nemek és korcsoportok közötti eltéréseket találtunk.

A funkcionális MR (fMR) egyre növekvő szerepet kap a neurológiai betegségek kivizsgálásában. Összefoglalónkban az fMR szerepét tárgyaljuk a leggyakoribb kórképekben. Mivel az fMR megbízható és reprodukálható vizsgálóeljárás, az utóbbi időben az epilepszia műtét előtti kivizsgálásának alapvető eszközévé vált az elokvens területek és az epilepsziás góc viszonyának meghatározásában. Előzetes adatok alapján a memóriaaktivált fMR képes előre jelezni az epilepsziaműtét utáni memóriaproblémákat. Beszédaktivált fMR a féltekei dominancia meghatározásának leggyakrabban használt eszköze. Az agy látás- és mozgásközpontjai rutinszerűen meghatározhatók fMR segítségével, amely lényegesen megkönnyíti az epilepsziasebészeti kivizsgálást. Az fMR EEG-vel kombinálva ígéretes új diagnosztikai eljárás lehet mind az epileptológiában, mind az alvásmedicinában. Az fMR hasznos vizsgálóeljárás a veszélyeztetett, de menthető agyi területek meghatározásában akut cerebrovascularis eseményt követően. Az fMR prognosztikai jelentőségű a stroke hosszú távú funkcionális kimenetelében és rehabilitációjában. fMR segítségével a látás, motoros és memóriarendszerek adaptív reorganizációját láthatjuk tünetmentes relapszusremisszió kórformájú sclerosis multiplexben (SM). Kiterjedtebb reorganizációt látunk szekunder progresszív SMben. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy az SM különböző formái és stádiumai a reorganizáció különböző formáinak és stádiumának felelnek meg: az SM akkor kezd progrediálni, amikor az agyban kimerültek az adaptív reorganizációs mechanizmusok. Az fMR még a morfológiai eltérések előtt jelezheti a kezdődő Alzheimer-kórt. Egyes vizsgálatok eredményei szerint az fMR segítségével követhetjük a dementia kezelésének hatékonyságát. Az fMR segítségével nyomon követhetjük a Parkinson-kór gyógyszeres és funkcionális idegsebészeti terápiáját, és segít a terápiás hatás megértésében.

A vizsgálat célja: A betegbiztonság kiemelt témaköre a nosocomialis fertőzések csökkentése, felismerése és korai kezelése a kimeneti mutatók javítása céljából. A kutatás célja felmérni és összehasonlítani, hogy az intrahospitális sürgősségi, és intenzív betegellátás területén dolgozók megfelelő szemlélettel, és ismerettel rendelkeznek-e a nosocomiális ártalmak prevenciójával kapcsolatban. A szerző vizsgálta továbbá, hogy az eredmények milyen összefüggést mutatnak a vizsgált célcsoport iskolai végzettsége, munkaviszonya, és motiváltsága között. A vizsgálat módszere: A mintavétel öt fővárosi kórház intenzív és sürgősségi osztályainak szakdolgozói körében történt. A vizsgálat eredményeinek gyakorlatban történő megvalósításuknak összehasonlítása céljából három ápolási tevékenység megfigyelése és értékelése történt kérdőíves felméréssel. (N=163) Eredmények: Az eredmények alapján deklarálható, hogy a sürgősségi és intenzív betegellátás területén a szakdolgozók témával kapcsolatos ismeretei kielégítőek, de vannak hiányosságok is. Elmondható, hogy a szakdolgozók tisztában vannak a kéz szerepével a fertőzésátvitel szempontjából. A megkérdezettek közül 90 ápoló tudta helyesen, hogy a perifériás kanül cseréje 72 óra után szükséges. Az ápolók többsége (78%) tudatában van annak, hogy a legoptimálisabb a légzőkörök 24 óránkénti cseréje. Következtetések: A szabályok be nem tartása sokszor a hiányos feltételrendszer miatt történik, ezért az eredményes nosocomiális surveillance céljából elengedhetetlen a menedzsment szerepe.