Ideggyógyászati Szemle

A visualis EEG-elemzés és a leletezés szubjektív tényezői

DR. MOUSSONG-KOVÁCS Erzsébet1, KLEIN Sándor2

1970. AUGUSZTUS 01.

Ideggyógyászati Szemle - 1970;23(8)

Az EEG-hullámok complex psychikus tevékenységek közreműködésével (mint pl. érzékelés, optikus emlékezet, problémamegoldó gondolkodás, döntés, verbalizáció, kommunikáció) és különféle személyiségtényezők befolyása alatt (mint pl. motivációk, irányultság, perceptiv typus, intuíció, rigiditas vagy flexibilitas) nyerik el kórjelző értéküket. A szubjektiv tényezők kísérletes, quantitativ vizsgálatára az elektroence-phalographus és a klinikus információ-cseréjének eszközét, a verbális leletet választottuk. A kísérlet első szakaszában 8 EEG-szakember ismeretlen, más-más véletlenszerű eloszlásban mutatott regisztrátumokat határozott meg leletminták és pontozóskála segítségével. A válaszok matematikai statisztikai értékeléséből kiderült: 1) Megbízhatóan - p=0,05 szinten - különítették el a kórfolyamatok különböző súlyosságú stádiumait; 2) a differentiálás során a lelet quantitativ jellemzőit részesítették előnyben; 3) az anomália mértékének verbális és pontskálán megadott értékei között nagyfokú (r = 0,87) pozitív korreláció mutatkozott. A második fázisban 10 klinikus a felhasznált leletminták pathologiás jelentőségére vonatkozó szubjektív valószínűségét fejezte ki verbalisan és százalékosan. Becsléseikből kiderült: 4) a választott leletminták valóban megfeleltek egy növekvő súlyosságú sorrendnek; 5) a „bit"-egységekben kifejezett magas információ-tartalmú leletek szóródása igen csekély volt, szemben az alacsony információ-tartalmúak jelentékeny szórásával - közöttük ugyanis r= 0,80 negativ korrelációt találtunk.

AFFILIÁCIÓK

  1. Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Neurologiai és Psychiatriai Klinika
  2. Budapesti Műszaki Egyetem Pedagógiai Tanszék

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet százéves története

DR. MÁRIA Béla

Amikor arra vállalkoztam, hogy a százéves Ideg- és Elmegyógyintézet történetéről beszéljek, egy pillanatig sem gondolhattam arra, hogy a rendelkezésemre álló rövid idő alatt 100 év részletes krónikáját ismertessem. Erre nincs is szükség, mert a centenárium alkalmával megjelent kiadványban, mely az összes jelenlevők rendelkezésére áll, több szerző részletesen és folyamatosan foglalkozik ezzel a témával. Az én feladatom csak az lehet, hogy az intézet történetét és fejlődését beágyazzam a magyar és az európai psychiatria folyamába és jelezzem azokat a társadalmi, politikai és szellemi áramlatokat, melyek a különböző korokban meghatározták az intézet keletkezését és fejlődését.

Ideggyógyászati Szemle

A psychologiai tesztek alkalmazása az elmeszakértői vélemény kialakításában

DR. PETHŐ Bertalan

1. A tesztek használata megengedhető és adott esetben célszerű az elmeszakértői tevékenység során, de szükséges, hogy a vizsgálat kezdeményezése és a lelet értékesítése mindig a psychiatriai összképbe építve, a kettős kérdés-feltevés - kettős fordítás elve alapján történjen. 2. Általában véve kiemelkedő fontosságúak és megbízhatóbbak a teljesítménytesztek, viszont fokozott óvatosság szükséges a személyisegtesztek adatainak értékesítésekor. A psychiatriai kérdésfeltevés oldaláról ez a helyzet úgy jelentkezik, hogy az intellektus és az organikus károsodás felbecsülésénél gyakrabban érdemes tesztekhez fordulni az elmeszakértői tevékenység során, mint egyébként.

Ideggyógyászati Szemle

Diabeteses neurogen arthropathia

DR. SZÁNTÓ Dezső, DR. KAPUI Márton

A szerzők 55 éves férfibeteg jobb oldali, I. metatarso-phalangealis ízületében kialakult arthropathia diabetica esetét ismertetik. Fekély kialakulás a csontízüli elváltozásokat jóval megelőzte. Felvetik a regulatio és ellen-regulatio jelentőségét a diabetikus szövődmények kialakulásában.

Ideggyógyászati Szemle

"Az észak-afrikai kulturális milieu tünetformáló szerepe a phasikus psychosisokban"

DR. PISZTORA Ferenc

Szerző bevezetőben a „kulturális" ,,cross" és „transzkulturális" psychiatria kutatási programmját és módszereit, a szociálpsychiátriától való különbözőségét, s segédtudományaival, a kulturális anthropologiával, ethnopsychológiával és a „népek lélektanával" való kapcsolatait ismerteti. A továbbiakban Algériában való működése során észlelt 3 phasikus psychosist elemez, melyek kapcsán a vonatkozó északafrikai kulturális milieu tünetformáló szerepét vizsgálja. Az endogen psychosisok Leonhardi klasszifikációját más kultúrkörben is alkalmasnak tartja e kórformák finomabb nosologiai differentiálására, felhíva azonban a figyelmet a beható milieu-analysisre, s a páciensek premorbid személyiségének előzetes kulturális anthropologiai és ethnopsychológiai vizsgálatának fontosságára, tekintve, hogy a környezetre specifikus kulturális formációk a psychosisok alapdynamizmusát sokszor elfedhetik, diagnostikai tévedések forrásait teremtve meg ezáltal. A két maniás betegnél - melyek közül az egyik a ritkán észlelhető „Reine Euphorie" kórképének felelt meg - a környezet, vagyis az Izlám vallásos előírásai, és tradicionális atmoszférája az Istennel való viszony szokatlanul bensőségessé válásához, az euphoria isteni jelenlétként való értelmezéséhez, prófétai hivatástudat kialakulásához, továbbá a felfokozott mániás tevékenység hatására a Korán verseinek szakadatlan recitálásához, mértéken felüli imák és rituális mosdások, purifikátori tevékenység, stb. végzéséhez vezettek. A 3., az ,,Argwöhnische Depression" képének megfelelő esetnél az északafrikai mentál-pathologiában oly gyakori mágikus, befolyásoltatásos hiedelmek mint a depressio alaptünteit magyarázó, de a kórképet egyben elfedő, másodlagos interpretációk nyilvánultak meg. E maniaco-depressiv kórképek religiózus-megalomán, illetve befolyásoltatásos-babonás tartalmaiban a kollektív néplélek vallásos és nemzeti érzületeinek, vágyainak koncentrált, sűrített formában való jelentkezése volt felfedezhető, anélkül azonban, hogy - szemben sok paranoid, paraphrén stb. psychosissal - az Izlám authentikus tanítása torzulást szenvedett volna. A maniaco-depressiv psychózis tehát csupán merít a hagyományos forrásokból, de nem teremt új, szokatlan és kóros produktumokat a vallási megélés terén.

Ideggyógyászati Szemle

Csoportmunka a psychiatriai betegek ellátásában

DR. JUHÁSZ Pál

A konferencia munkarendje inkább szemináriumszerű megbeszélés volt. A reggeli előadások és rövid megbeszélések angol, francia és orosz nyelvű szimultán tolmácsolás mellett folytak, és ezt követően 2-4 órán keresztül 6-8-as csoportokban közvetlen beszélgetésre került sor. A csoportokat nyelvi adottságoknak megfelelően úgy állították össze, hogy minden csoportban a különböző szakképzettségű dolgozók találkozhattak. A konferencia példás szervezése és értékes munkája az Egészségügyi Világszervezet Európai Irodájának érdeme. A társadalmi összejövetelekért és felejthetetlen kirándulásokért a török egészségügyi minisztériumnak, a török kollegák vendégszeretetének és barátságának kell - ezúton is - köszönetünket kifejezni.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvással a felejtés ellen? Az alvás szerepe az asszociációs memóriafolyamatokban

CSÁBI Eszter, ZÁMBÓ Ágnes, PROKECZ Lídia

Számos bizonyíték utal arra, hogy az alvás szerepet játszik különböző emlékezeti rendszerek konszolidációjában. Kevesebbet tudunk arról, hogy milyen szerepe van az alvásnak a relációs memória műkö­désé­ben, illetve az érzelmi arckifejezések felismerésében, holott ez olyan fundamentális kognitív képesség, amit mindennap használunk. Ezért kutatásunk célja annak feltérképe­zése, hogy az alvás milyen szerepet tölt be az asszociációs memória működésében annak függvényében, hogy mikor történik a tanulás. Vizsgálatunkban összesen 84 fő vett részt [átlagéletkor: 22,36 (SD: 3,22), 21 férfi/63 nő], akiket két csoportra osztottunk: esti és reggeli csoportokra, utalva arra, hogy mikor történt a tanulás. Mindkét csoport eseté­ben két tesztfelvétel volt, közvetlenül a tanulást követően (rövid távú tesztelés) és 24 órával később (hosszú távú tesztelés). A relációs memória vizsgálatára az arcok és nevek tesztet alkalmaztuk. Sem az azonnali, sem a késleltetett tesz­telés során nem találtunk különbséget a csoportok között sem az általános tanulási mutatóban (arcokhoz társított nevekre való emlékezés érzelmi valenciától függetlenül), sem a különböző érzelmi arckifejezésekhez kapcsolódó nevekre való emlékezésben. Ezzel ellentétben, a csoporton belüli elemzés alapján a reggeli csoport a rövid távú teszteléshez képest nagyobb mértékű felejtést mutatott 24 órával később, a hosszú távú tesztelésen, míg az esti csoport ugyanolyan teljesítményt mutatott mindkét alkalommal. Emellett összefüggés jelent meg a teljesítmény, az alvásminőség, az alváshatékonyság és az alváslatencia között. Eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy az alvás és a tanulás időzítése fontos szerepet játszik az emlékek stabilizációjában, csökkentve ezzel a felejtés mértékét.

Ideggyógyászati Szemle

Mi történik a szédülő beteggel a sürgősségi osztály elhagyása után?

MAIHOUB Stefani, MOLNÁR András, CSIKÓS András, KANIZSAI Péter, TAMÁS László, SZIRMAI Ágnes

Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.

Ideggyógyászati Szemle

Covid-19 betegséget követő encephalitis

VARANNAI Lajos, MAGYAR Zsuzsa, BARANYAI Beatrix, AJZNER Éva, CZURKÓ Marina

A Covid-19 betegség megjelenését követően rövid idő után világossá vált, hogy noha az elsősorban légúti tünetekkel jár, ezek mellett nagyon sok esetben egyéb szervek, szervrendszerek, így az idegrendszer károsodására utaló tünetek is megjelennek. Az első észlelés és közlés óta megjelent és naponta megjelenő nagy mennyiségű, a betegséggel, annak szövődményeivel foglalkozó közlemény között számos neurológiai komplikációkkal foglalkozó is megtalálható. Az adatok alapján viszonylag gyakori ideggyógyászati szövődménynek tartható az encephalitis kialakulása. Tünetei az esetek többségében a még zajló légúti kórfolyamattal egyidejűleg vagy a kialakult kritikus állapot során észlelhetők; többféle megjelenési formáját is közölték. Az általunk ismertetett esetben a központi idegrendszer érintettségét jelző tünetek több héttel a lezajlott Covid-19-pneumonia után, a beteg ebből a szempontból már gyógyult állapotában jelentek meg. A klinikum, a képalkotó, EEG- és liquorvizsgálatok eredményei alapján a tünetek hátterében encephalitis igazolódott. Az alkalmazott terápia mellett a klinikai szempontból rohamosan javuló folyamat hátterében az elvégzett vizsgálatok egyértelmű kórokot nem igazoltak. A korábban zajlott SARS-CoV-2-vírusinfekciót is figyelembe véve Covid-19 betegséget követő posztinfekciós központi idegrendszeri kórfolyamatot véleményeztünk, melyre vonatkozóan jelenleg csak elvétve található irodalmi adat.

Ideggyógyászati Szemle

A kiégés vizsgálata egészségügyi dolgozók között

FEJES Éva, MÁK Kornél, POHL Marietta, BANK Gyula, FEHÉR Gergely, TIBOLD Antal

Az elmúlt évtizedek egészségügyi reformjai főként gazdasági szempontokra alapoztak, és az ága­zatban napjainkra jelentős problémához vezetett, hogy a humán erőforrás kérdése háttérbe szorult, amit a ki­égés­szindróma tovább súlyosbít. A kutatás célja az egész­ségügyi dolgozók kiégési jelenségének komplex vizsgálata volt. A strukturált, papír alapú önkitöltős kérdőívekre alapozott keresztmetszeti vizsgálat Komló, Pécs és Kecskemét városában foglalkoztatott dolgozók körében történt. Demográfiai adatok felvétele mellett a kiégés vizsgálatához a Maslach Burnout Inventory (MBI) kérdőívet használtuk, a kognitív/viselkedésbeli hibákat, diszfunkcionális elvárásokat pedig a Diszfunkcionális Attitűd Skála (DAS) segítségével térképeztük fel. A hangulatzavar kimutatásához a Beck-féle rövidített depresszió-kérdőívet alkalmaztuk, továbbá erőfeszítés-jutalom-egyensúlytalanság kérdőív és Társas Támogatás kérdőív is kitöltésre került. Összességében 473 kérdőív került kiosztásra, és 441 teljesen kitöltött kérdőív érkezett vissza a vizsgálati időszak végéig. A munkavállalók döntő többsége 36–55 év közötti (63,1%). Az átlagos kiégési pont­szám 58,6 (SD = 16,3), melyből 63 fő (14,2%) alacsony, 356 fő közepes (80,7%) és 22 fő (5,1%) súlyos kiégéssel érintett. A multivariációs analízis során az ellátási típust tekintve az aktív fekvőbeteg-ellátás (OR = 1,018), az élet­kor (OR = 2,514), a családi állapot (OR = 1,148), az ápo­lói munkakör (OR = 1,246), a társas támogatás hiánya (OR = 1,189) és a nem megfelelő javadalmazás (OR = 9,719) bizonyultak a kiégés független rizikó­té­nye­zőinek (p < 0,05 minden esetben). A depresszió súlyos­sága és a kiégés (korrelációs együttható = 0,238), to­vábbá a diszfunkcionális attitűdök és a kiégés (korrelációs együttható = 0,212) között szignifikáns összefüggés igazolódott (p < 0,001 mindkét esetben). Eredményeink alapján az egészségügyi dolgozók (különösen a szakdolgozók) jelentős része köze­pes fokú, 5,1%-a pedig súlyos fokú kiégésben szenved. A kiégésnek vannak befolyásolható (ellátási típus, munkakör, társas támogatás) és nem befolyásolható (életkor, család) tényezői, melyeket az esetleges prevenciós, illetve intervenciós beavatkozások során figyelembe kell venni.

Lege Artis Medicinae

Öngyilkossági veszélyeztetettség időskorban – rizikótényezők, prevenció és ellátás

BARACZKA Krisztina

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon a 65 éven felüli lakosok száma 2001-ben az össznépesség 11,8%-a, 2011-ben a 13,2%-a , míg 2019-ben a 19,3%-a volt. Az idősödés korába (60 év) lépő, idős (75 év), agg (90 év) és matuzsálemi (100 év) korú személyek ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre, és a szociális-gazdasági szférára. A testi és lelki egészség, az egyén szubjektív jóllétének megőrzése időskorban is kiemelkedően fontos. A World Health Organization (WHO) adatai szerint az adatszolgáltató országok összességében a 60–79 éves lakosság körében a befejezett öngyilkosságok száma 1987-től 2006-ig mintegy 21%-kal növekedett. Magyarországon az öngyilkosságok száma 1980 óta egyenletesen és jelentősen csökkent (1980-ban 4809, 2018-ban 1656 fő, 66%-os a csökkenés), és 2018 óta már nem vagyunk Európában az első három, a világon az első 15 helyre sorolt országok között. A befejezett öngyilkosságok, illetve az öngyilkossági kísérletek száma az időskorúak vonatkozásában azonban változatlanul magas, és emelkedő tendenciát mutat. Az öngyilkosság megelőzésére, az öngyilkossághoz vezető tényezők feltárására és az öngyilkosságot megkísérlők ellátására vonatkozóan a kutatások által feltárt eredmények szélesebb körben való megismertetésére és azok átfogó elemzésére van szükségünk. A közleményben a nemzetközi és hazai irodalmi adatokat tekintjük át, választ keresve elsősorban a prevenció kérdéseire.