[Ennek a prospektív vizsgálatnak a célja a videós fejimpulzusteszt (vHIT) és a cervicalis vestibularis kiváltott myogen potenciál- (cVEMP-) eredmények különbségeinek vizsgálata volt olyan vertebrobasilaris elégtelenségben (VBI) és Meniere-kórban (MD) szenvedő betegek között, akiknél epizodikus szédüléses rohamok jelentkeznek.

A vizsgálatba összesen 27 VBI- beteget és 37 MD-beteget vontunk be egy tercier szakorvosi központban. A felvételi kritériumokat akkor teljesítették a betegek,
ha legalább két korábbi szédüléses rohamuk volt, és a roham alatt nem volt semmilyen neurológiai tünetük. Minden betegnél a tiszta hang audiometriai vizsgálatokat követően horizontális csatornás (h)-vHIT- és cVEMP-értékelést végeztünk. Először a vHIT- és a cVEMP-eredményeket elemeztük a VBI-bete-gek alacsony és magas áramlási oldalára vonatkozóan. Ezt követően a VBI-betegek alacsony áramlási oldalának és az MD-bete-gek érintett oldalának adatait hasonlítottuk össze.

Az átlagos vHIT-érték a VBI-betegek alacsony és magas áramlási tér-fogatú oldalain 0,68, illetve 0,88 volt. Az MD- betegeknél az érintett és az egészséges oldal átlagos vHIT-értékei 0,77 és 0,87 voltak. A VBI-betegek 66,7%-ánál és az MD-betegek 51,4%-ánál rendellenes eredményeket figyeltünk meg, és az eredmények között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség (p > 0,05). Az érintett oldal vizsgálatakor a cVEMP-válaszok az MD-betegek 41%-ánál és a VBI-betegek 48%-ánál hiányoztak, a csoportok között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség (p > 0,05).

A vHIT- és a cVEMP-érté-kelések a radiológiai vizsgálatokat kiegészítő eszközként használhatók a VBI klinikai diagnózisában és utánkövetésében. Mindazonáltal, a vHIT- és a cVEMP-leletek között nem észleltünk szignifikáns különbségeket az MD- és a VBI-betegeknél.]

A stroke súlyos egészségügyi probléma, ami jelentős hatással van az egészséggel összefüggő életminőségre. Annak ellenére, hogy egyre népszerűbb az életminőség mérése a betegek körében, nem mérik rendszeresen a klinikai gyakorlatban, ebből kifolyólag kevéssé ismert, hogy a klinikai mérések mennyire tükrözik a stroke utáni életminőséget. Kutatásunk célja az akut ischaemiás stroke-on átesett betegek életminőségének vizsgálata volt.

A prospektív vizsgálatba a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika akut ischaemiás stroke diagnózissal felvett betegeit kényelmi mintavétellel választottuk ki 2022 júniusa és 2023 májusa között. A betegeket a kapott kezelések alapján intravénás thrombolysis- (IVT-), mechanikus thrombectomia- (MT-) és standard ellátás- (SC-) csoportokba soroltuk. A kutatásban módosított Rankin-skálát (Pre-mRS, follow-up mRS), NIH Stroke Scale-t (NIHSS) és European Quality of Life 5 Dimensions Scale-t (EQ-5D-5L) használtunk. Az elemzéshez leíró statisztikát, párosított T-próbát, Wilcoxon-próbát, McNemar-tesz-tet és Pearson-korrelációt alkalmaztunk (SPSS 25.0; p < 0,05).

A kutatásban 198 fő (115 férfi, 83 nő) vett részt (MT: 50 fő, IVT: 69 fő, SC: 79 fő). A Pre-mRS, illetve a follow-up mRS-értékeknél látható, hogy mindhárom csoport esetében a 0–2 közötti, enyhe kategóriába került a legtöbb beteg (Pre-mRS: 176 fő; 88%, follow-up mRS: 158 fő; 80%). A NIHSS-értékek alakulása kapcsán mindhárom csoportban szignifikáns javulást tapasztaltunk (IVT: 4,36 vs. 1,57, p<0,001; MT: 8,98 vs. 4,50, p<0,001; SC: 4,38 vs. 2,84, p < 0,001). Az EQ-5D-5L-érték szintén minden csoport esetében szignifikánsan nőtt (IVT: 0,82 vs. 0,88, p<0,001; MT: 0,63 vs. 0,73, p<0,001, SC: 0,76 vs. 0,80, p=0,014). Az alacsonyabb NIHSS-értékkel felvett betegek jobb életminőségről számoltak be vizsgálatunk végére (r: –0,43451).

A 30. napnál az EQ-5D-5L életminőség tekintetében az MT-, IVT- és SC-csoportokban szignifikáns javulást tapasztaltunk, ám a javulás mértéke az MT-csoportban volt a legmagasabb.

[A quadriceps femoris izom spasticitasának meghatározására gyakran Wartenberg-pendulumtesztet alkalmaznak. Általánosságban azt feltételezik, hogy a lábszár lengésszámának alacsonyabb értékei és az alacsonyabb relaxációs indexek magasabb izomtónussal és nagyobb spasticitassal járnak együtt, de nincs egységes testhelyzet- és indítási módszer alkalmazás a teszt során. ]

Kombinált (generalizált és fokális rohamokkal járó) epilepsziák irodalmának áttekintése, saját betegeink ismertetése, csoportszintű elemzés. Kérdésfeltevés: csoportszinten melyek a kombinált epilepszia csoport sajátságai és miben különböznek ezek a generalizált és a fokális epilepsziáktól?

A vizsgálatba az epilepszia-adatbázisunkból kigyűjtött, 31 kombinált epilepsziás beteget vontuk be. Az esetismertetésekben betegeink klinikai, EEG- és képalkotó vizsgálatokból nyert adatait táblázatba foglaltuk. A betegcsoportot a következőkkel jellemeztük: epidemiológia, a generalizált és fokális rohamok jelentkezésének ideje és sorrendje, a családi anamnézis; a fenotípus súlyosságát összehasonlítottuk adatbázisunk generalizált epilepszia és fokális epilepszia csoportjaival. A statisztikai elemzés kétoldalas Fisher-teszt, Kruskal–Wallis- és post-hoc Dunn-tesztek segítségével történt.

Az összes, osztályozható epilepszia 1,56%-a volt kombinált epilepszia. A nők aránya (67,7%) felülmúlta a férfiakét (32,3%). Statisztikailag szignifikáns asszociáció mutatkozott egyrészt a „kis időkülönbség” csoport (amelyben a generalizált és fokális rohamok közel egy időben jelentkeztek) és az egyéb, agyi rendellenességre utaló adatok hiánya között, másrészt a „nagy időkülönbség” csoport (amelyben a két rohamtípus jelentkezése között 4–37 év telt el) és egyéb, agyi rendellenesség jelenléte között (p = 0,02). Pozitív családi anamnézisű betegek gyako­rib­bak voltak a kombinált epilepszia cso­port­­ban, mint a generalizált epilepszia cso­­portban (p = 0,03) és a fokális epilepszia cso­portban (p < 0,0001). Az absence rohamok elektro­klinikai fenotípusa több atípusos vo­nást mutatott kombinált epilepsziában, mint a generalizált epilepsziához tartozó ab­sence epilepsziákban (p < 0,0001).

A „kis időkülönbség” és „nagy időkülönbség” betegek megkülönböztetésének patogenetikai és gyakorlati jelentősége van. A kombinált epilepsziák genetikus meghatározottsága felülmúlja a másik két nagy epilepsziatípusét. 

[A mechanikus throm­bec­to­mia az akut stroke legfontosabb kezelési módja; a sikeres thrombectomia ellenére a betegek je­lentős részénél nem érhető el jó funkcionális eredmény. ]