A gerincdaganatok en bloc eltávolítása szükséges primer gerincdaganatok, illetve metasztázisok válogatott eseteiben, amikor az alapbetegség jó prognózisú, onkológiailag jól kontrollált. Három esetet mutatunk be, amelyekben az en bloc reszekciót O-arm asszisztált navigációval vagy minimálisan invazív ventralis feltárással végeztük. O-arm navigáció segítségével végzett osteotomiákkal, az ép csigolyarészek megkímélésével egy emlődaganatos beteg szoliter Th.V. metasztázisát távolítottuk el en bloc. Egy chordomás (L.IV.) és egy carcinoid tumoros (L.V.) betegnél kétoldali minimálisan invazív retroperitonealis feltárásból corpectomiát végeztünk mikroszkóp segítségével. Az emlődaganatos betegnél morbiditás nem következett be, 1 évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott, azonban több csigolyában is metasztázisok jelentek meg az aktív onkológiai kezelés ellenére. Az L.IV. chordomás betegnél a műtét után morbiditást tapasztaltunk, bal alsó végtagi paresis, járásnehezítettség jelentkezett. Másfél évvel a műtét után lokális recidíva nem ábrázolódott. A csak ventralis feltárásnak köszönhetően a gerinc dorsalis, ép struktúráit meg tudtuk őrizni. A carcinoid tumoros beteg esetében morbiditást nem tapasztaltunk. A kontrollvizsgálatokkal lokális recidíva 1 évvel a műtét után nem ábrázolódott. Mind az O-arm navigáció, mind a minimálisan invazív elülső gerincfeltárások segíthetnek a sebészi morbiditás csökkentésében és az ép, nem daganatos gerincstruktúrák megőrzésében. Ez utóbbi fontos szerepet játszhat a gerinc hosszú távú stabilitásának biztosításában. Az új módszerek alkalmazása csak akkor fogadható el, ha onkológiai szempontból, hosszú távon, legalább azonos eredményt tudnak elérni a hagyományos megközelítésekhez képest.

Az „Education Section” egyik nagy érdeklődésre számot tartó szekciója a DDR: the DNA response revolution volt (1). A korszerű új generációs teljesgenom-szekvenálások révén nemcsak a daganatok „driver” génjeiről kapunk információt, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a karcinogenezis szempontjából alapvető etiológiai faktorokat is azonosítsuk, mivel ezek ott hagyják újlenyomataikat az emberi genomban (lásd például az UV- vagy a dohányzásindukált báziscseréket). Ebből a szempontból fontos megfi gyelés az, hogy a tüdőrákokban egyértelműen azonosítható az arzén okozta génhibatípus elsősorban a nemdohányzókban.

A szerzők egy 61 éves krónikus veseelégtelenségben szen­vedő, 23 éven át dializált férfi destruktív nyaki spondy­lar­th­ro­pathiás esetét közlik. A beteg panaszai hirtelen kiala­kuló, heves, nyakba és mindkét vállövbe sugárzó fájda­lommal jelentkeztek neurológiai tünetek nélkül. A nyaki és háti gerincszakaszról készült CT- és MR-képalkotással a VI. és VII. nyaki csigolyák állományi destrukcióval járó súlyos kompressziós törése látszott, ami a gerinc- és a gyök­csatornák szűkületét okozta. Az instabil nyaki gerinctörés és a nagy fájdalmak miatt 360 fokos rögzítés történt (VI. és VII. nyaki csigolyák corpectomiája, autológ csonttal való pótlása, elülső lemezes, majd hátsó csavaros-rudas rögzítés). A műtétet követően a fájdalmak megszűntek, neurológiai kórjel nem alakult ki, a beteg önálló életvitelre alkalmassá vált. A korai posztoperatív nyaki gerinc-CT-felvételeken az implantátumok és a csigolyák helyzete megfelelő volt, viszont a 6 hónapos ellenőrző CT-vizsgálat az I. háti csigolyában lévő elülső csavarok 2 mm-es vent­ralis elmozdulását és a lemez előemelkedését mutatta. A beteg akut cardiopulmonalis dekompenzációban hunyt el az egyéves kontrollt megelőzően. A magyarországi irodalomban másodikként leírt eset felhívja a figyelmet a krónikus dialízis talaján kialakult súlyos spondylarthropathia szövődményeképp a patoló­giás csigolya-összeroppanás lehetőségére, részletezi a jellegzetes radiológiai és szövettani elváltozásokat. Ezen kórkép a betegek életminőségének jelentős csökke­nésével járhatnak, és konzervatív kezelés mellett ritkán vezetnek érdemi javuláshoz. A szerzők tapasztalatuk és az irodalmi adatok alapján a csontok állagának rossz minősége miatt a 360 fokos rögzítést javasolják, amellyel a beteg már a korai posztoperatív szakaszban bizton­sággal mobilizálható.

Az elsődleges gerincvelői glioblastoma multiforme világirodalmi ritkaság. A szerzők összegzik nyolc esetük és az irodalom áttekintése kapcsán a betegség klinikai megjelenését, a diagnózis lehetőségeit, a kombinált kezeléssel kapcsolatos tapasztalataikat és a daganat patomorfológiai tulajdonságait.

A daganatos megbetegedés napjainkban kiemelkedő fontosságú népegészségügyi probléma, vezető halálokok közé sorolandó kórállapot. Mivel ma már ezzel a betegséggel is hosszan el lehet élni, ezért nagyon fontos az életminőség, amit a fájdalom nagymértékben befolyásol. A vizsgálat célja: Megvizsgálni és feltárni a hazai daganatos fájdalomcsillapítás területén felme­rülő esetleges problémákat, és ezekre a problémákra megoldási javaslatot adni. Kérdőíves vizsgálatunknál tumoros betegségben szenvedőket kérdeztünk, akik fájdalomtól szenvedtek, és otthonukban élték mindennapjaikat. A kutatás anonim keresztmetszeti vizsgálat, melynek során leíró és összehasonlító statisztikai módszereket alkalmaztunk. A válaszadók átlagéletkora 55 év volt. A leggyakoribb primer daganat megjelenési helye az emlő (n=25) és a tüdő (n=13). A betegek közel 30%-ánál alakult ki áttét. A megkérdezettek 42%-ának volt erős fájdalma (VAS ≥7 pont), aminek időtartamát napi 1-2 (n=40), illetve napi 4-5 órára (n=30) becsülték. A válaszolók majdnem kétharmada NSAID tartalmú készítményt (n=64) használt. Az enyhe (n=18) és erős opioid (n=15) alkalmazók közel egyenlő arányban oszlottak meg. Szignifikáns különbséget találtunk az „enyhe-közepes” (p=0,01) és az „enyhe-erős” fájdalmat (p=0,004) jelző csoportok vizsgálatánál a magasabb számú opioid tartalmú szerek használata miatt. Ebből kiderült, hogy a nagyobb fájdalmat érző személyek használtak erős hatású fájdalomcsillapító szereket. A betegek több mint a fele használ valamilyen altatót vagy nyugtatót kiegészítésül. Az áttéttel élő betegek (n=28) nagyobb arányban használnak erős (n=7), illetve enyhe opioidot (n=10), mint azok, akiknél áttét nem jelentkezett. A kapott eredmények alapján hazánkban viszonylag kevés daganatos beteg használ erős opioid tartalmú szert, annak ellenére, hogy fájdalma erős. Emiatt fontos lenne a fájdalom erősségének minél pontosabb megítélése. A mellékhatásoktól való félelem gyakran nem indokolt és nem korlátozhatja a megfelelő terápia beállítását.