Az elmúlt évtizedben a sugársebészet az intracerebralis ca­vernomáknak a világon egyre elterjedtebb, bár továbbra is ellentmondásosnak tekinthető kezelési módja. A mikro­sebészeti eltávolítás a szimptómás hemisphaerialis cavernomák kezelésének biztonságos és effektív módja, mély elokvens cavernomák esetén azonban a sebészi eltávolítás indikációja tapasztalt kezekben is viszonylag szűk körre korlátozódik. A sebészileg kockázatos esetekben, főleg az agytörzsben, thalamusban és bazális ganglionokban a su­gársebészet jelentősége az utóbbi években felértékelődött a mind effektivitást, mind biztonságot tekintve növekvő pozitív tapasztalattal párhuzamosan. Míg korábban a sugársebészetet inkább többször vérzett, inoperábilis esetekben javasolták, jelenleg elterjedőben van a proaktívabb megközelítés. Egyszer vérzett vagy incidentális esetekben, különösen mély elokvens lokalizációban, tekintve a vérzés kumulatív morbiditását, a kis kockázatú sugársebészet preventív alkalmazása véleményünk szerint a betegek érdekét szolgálja. Annak ellenére, hogy mind többet tudunk természetes kórlefolyásukról, jelenleg nem áll rendelkezésre egyértelmű kezelési algoritmus cavernomák kezelésére, mindhárom kezelési modalitás - obszerváció, mikrosebészet, sugársebészet - létjogosultsága megalapozott, azonban ezek indikációs köre még meghatározásra vár. Ebben legreálisabban prospektív populációalapú adatgyűjtés segítene, melynek megszervezése Magyarországon is idő­szerű.

Célkitűzés - A sugársebészet egyre népszerűbb kezelési alternatíva főleg mély elokvens intracerebralis cavernomáknál, melyek sebészi eltávolítása sokszor kockázatos, az újravérzés azonban tartós neurológiai károsodás szignifikáns kockázatát hordja. 2007 óta Magyarországon is elérhető a gammasugárzás alapú sugársebészet Debrecenben, célunk az első öt évben szerzett tapasztalataink összefoglalása és összevetése a nemzetközi tapasztalattal. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkban a 2008 és 2012 között kezelt 45 beteg 51 cavernomáját elemeztük lokalizáció, természetes kórlefolyás, valamint a sugársebészet vérzési kockázatra, epilepsziára gyakorolt hatása, és mellékhatásai szerint. Eredmények - Az esetek 26,5%-ában mély elokvens (agytörzs, thalamus/bazális ganglionok), 72,5%-ában felszínes hemisphaerialis cavernomát kezeltünk. Mély cavernomák esetén a medián prezentációs kor 25 év (13-60), felszínes cavernomák esetén 45 év (6-67). A kezelés átlag egy évvel a prezentációt követően történt. A mély cavernomák 64,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 2%/laesio/év, az újravérzésé 21,7%, tartós morbiditás 44%. A felszínes cavernomák 13,5%-a vérzett a kezelés előtt, az első vérzés kockázata 0,3%, újravérzés nem volt, epilepszia 35%-ban fordult elő. A kezelés GammaART-6000TM forgó rendszerű gamma-sugársebészeti eszközzel történt, 14 Gy (10-16) széli dózissal, a kezelési térfogat 1,38-1,53 cm3. A kezelést követő vérzési kockázat a mély laesióknál az első két évben 4%, majd 0%. A felszínes laesiók a kezelést követően nem véreztek. Mély cavernomáknál 7%-ban jelentkezett sugármellékhatás, 7%-ban vérzés okozta tartós morbiditás, a felszínes cavernomáknál tartós mellékhatás nem volt. Terápiarezisztens epilepszia esetén 87,5%-ban értek el szignifikáns javulást. A kezelt laesiók 37,5%-a radiológiailag regrediált, 2% növekedett. Következtetések - A cavernomák sugársebészete hatásos és biztonságos. Sebészileg nagy kockázatú, mély cavernomák esetén a korai preventív kezelésnek létjogosultsága van. A sebészileg biztonságosan eltávolítható felszínes laesiók esetén is vonzó alternatíva a sugársebészet.

Az elmúlt évtizedekben a diabetes mellitus micro- és macrovascularis szövődményeinek megelőzése állt a betegség kezelésének célpontjában. Az idei év nagy vihart kavart publikációi alapján azonban fel kell hívnunk a figyelmet a cukorbetegség, különböző kezelési formái, valamint a daganatok összefüggéseire. A sokszor ellentmondásos humán eredményeket elemezve, megfelelő prospektív vizsgálatok hiányában, a biztonságos kezelési mód kiválasztásakor a preklinikai eredményeket is figyelembe kell vennünk.

Az „Education Section” egyik nagy érdeklődésre számot tartó szekciója a DDR: the DNA response revolution volt (1). A korszerű új generációs teljesgenom-szekvenálások révén nemcsak a daganatok „driver” génjeiről kapunk információt, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy a karcinogenezis szempontjából alapvető etiológiai faktorokat is azonosítsuk, mivel ezek ott hagyják újlenyomataikat az emberi genomban (lásd például az UV- vagy a dohányzásindukált báziscseréket). Ebből a szempontból fontos megfi gyelés az, hogy a tüdőrákokban egyértelműen azonosítható az arzén okozta génhibatípus elsősorban a nemdohányzókban.

A palliatív kemoterápia definíció szerint olyan citotoxikus kezelést jelent, ahol a várható eredmény nem elégséges a beteg gyógyulásához, de csökkentheti a daganat okozta tüneteket. Olyan kezelés, ahol a tüneti javulás esélye nagyobb előnyt jelent a beteg számára, mint amennyi hátránnyal a várható toxicitás jár. A hetvenes-nyolcvanas években a citosztatikumok értékelésekor a vizsgálatok végpontjainak még csak az objektív válasz arányát, a betegségmentes, illetve teljes túlélést választották. E vizsgálatok során azt észlelték, hogy - a fenti végpontok mérése szerint „hatástalannak” talált kezelés ellenére - a betegek számottevő része jelentős tüneti javulást mutatott. Ma már a kezelések hatékonyságát mérő vizsgálatok standard végpontjai között az életminőség mérése is szerepel. Mi több, az orvosok az életminőséget tekintik a legfontosabb független tényezőnek a palliatív kemoterápia céljaként. Fontos, hogy a kemoterápiában nem csak a remisszió jelenti a kezelés végső hasznát. A szerzők összefoglalják a palliatív kemoterápia szerepét és lehetőségeit egyes daganatféleségek esetén.