Ideggyógyászati Szemle

A nucleus interstitialis Cajal VIP/PHI neuronjainak a projekciói patkányban

FODOR Mariann, WILLIAM Rostène, ANNE Berod, BENCZE Viktória, PALKOVITS Miklós

2007. MÁRCIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2007;60(03-04)

Eredeti közlemény

VIP/PHI prekurzor mRNS-expresszió mutatható ki a nucleus interstitialis Cajalban in situ hibridizációval. Különböző pályák átmetszésével határoztuk meg ezeknek a sejteknek a projekciós irányát. Amíg a medialis előagyi köteg átvágása nem befolyásolta a VIP/PHI mRNS-expresszióját, addig az erősen lecsökkent a medialis féloldali agytörzsi átmetszés vagy a fasciculus longitudinális féloldali átvágása után, a műtéttel azonos oldali Cajal-magban. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy szemben az elülső substantia griseában levő VIP-sejtekkel, a Cajal-mag VIP/PHI neuronjai nem az előagyba, hanem az alsó agytörzsbe projiciálnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az apolipoprotein E-polimorfizmus összefüggése az időskori maculadegenerációval és az Alzheimerbetegséggel Délnyugat-Magyarországon

KOVÁCS Á. Katalin, PÁMER Zsuzsanna, KOVÁCS Attila, FEKETE Sándor, MISETA Attila, KOVÁCS Bálint, KOVÁCS L. Gábor

Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Ideggyógyászati Szemle

Oxigén-glükóz megvonás által indukált változások patkányhippocampus organotipikus tenyészetében

BALI Balázs, NAGY Zoltán, KOVÁCS J. Krisztina

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

Ideggyógyászati Szemle

A vazopresszin szerepe a krónikus stresszben a depresszió krónikus enyhe stressz modelljében vizsgálva

ZELENA Dóra, DOMOKOS Ágnes, BARNA István, CSABAI Katalin, BAGDY György, MAKARA B. Gábor

Háttér - A vazopresszin fontos szerepet játszik a hypothalamo- hypophysis-mellékvese tengely szabályozásában csakúgy, mint az érzelmi zavarok kialakulásában is. Általános vélekedés szerint különösen krónikus stresszfolyamatok során nő meg a molekula szerepe. Vizsgáltuk, hogy a vazopresszinhiányos állatok ellenállóbbak-e a hypothalamo-hypophysis-mellékvese tengely krónikus hiperaktivitásának kialakulására a depressziómodellként ismert krónikus enyhe stressz során. Módszerek - Hím vazopresszinhiányos Brattleboro patkányokat heterozigóta testvéreikkel hasonlítottunk össze. A krónikus enyhe stressz különféle enyhe stimulusok (például vizes vagy megdöntött doboz, megvilágítás változása) hat héten át történő alkalmazásából állt. A plazma kortikoszteronszintjének változását ismételt farokvágással követtük, míg a különféle szerveket és a törzsvért dekapitálás útján nyertük. Eredmények - A kontrollokban a krónikus enyhe stressz létrehozta a jellemző szomatikus (súlynövekedés elmaradása, csecsemőmirigy-beolvadás) és endokrin (nyugalmi plazma-ACTH- és kortikoszteronszint, valamint hypophysis elülső lebenyében a POMC mRNS-szint emelkedése) változásokat. Várakozásunkkal ellentétben a vazopresszin hiánya egyik változást sem befolyásolta. Következtetés - A krónikus enyhe stressz által létrehozott szomatikus és endokrin változások megegyeznek a kontroll- és vazopresszinhiányos állatokban. Ez arra utal, hogy vagy a vazopresszin nem elengedhetetlen a hypothalamohypophysis- mellékvese tengely krónikus stressz által előidézett elváltozásainak a kialakulásához, vagy a Brattleboro állatainkban a vazopresszin szerepét valamilyen más kompenzáló tényező (például CRH) veszi át.

Ideggyógyászati Szemle

A Naja naja oxiana kígyó mérgének védőhatása a gerincvelő sérülésekor

ABRAHAMYAN S. Silva, MELIKSETYAN B. Irina, CHAVUSHYAN A. Vergine, ALOYAN L. Mery, SARKISSIAN S. John

A prolingazdag fehérje-1 (PRP-1, 15 aminosavból álló fehérje, a neurofizin vazopresszinasszociált hypothalamicus glikoprotein egyik fragmentje) idegsejtek túlélését és axonregenerációt segítő hatását irodalmi adatok bizonyítják. Az LVV-hemorfin-7 (LVV-H7) opioid fehérje, intakt patkányok számos szövetének különböző sejtjeiben termelődik (például az ideg- és immunrendszer sejtjeiben is), a hemoglobin lebontásakor keletkezik káros környezeti és élettani körülmények között, antistresszor hatást fejt ki. Hisztokémiai (Ca2+-függő savasfoszfatáz-aktivitás mérése), immunhisztokémiai és elektrofiziológiai (az egyes idegsejtek elektromos aktivitásának mérése a gerincvelőben a sérülés által érintett és alatti területen) módszerek felhasználásával vizsgáltuk a közép-ázsiai kobra (Naja naja oxiana, NOX) mérgének lehetséges neuroprotektív hatását traumatikusan sérült patkányokon. A kígyóméreg-kezelés eredményeként teljesen helyreállt a hypothalamus paraventricularis (PVN) és supraopticus (SON) magjai és a gerincvelő lumbalis szakasza közti kapcsolat. A NOX meggátolta a hegszövetképződést, amely a kontrollállatokban jól észrevehető volt két hónappal a sérülés után, és serkentette a sérülés területén futó idegrostok regenerációját. A NOX elősegítette a PRP-1 és az LVV-H7 immunoreaktív (Ir) idegsejtek túlélését, sőt, a PRP-1 és az LVV-H7-Ir idegrostok és astrocyták számának növekedését okozta a sérült gerincvelői területen. Feltételezzük, hogy a NOX a PRP-1 és LVV-H7 közrejátszásával fejti ki neuroprotektív hatását.

Ideggyógyászati Szemle

A centrális atrialis natriureticus peptid dehidrációban

BAHNER Udo, GEIGER Helmut, PALKOVITS Miklós, LENKEI Zsolt, LUFT C. Friedrich, HEIDLAND August

A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Molekuláris morfológiai módszerek a laboratóriumi medicinában

BALÁZS Margit, ÁDÁNY Róza

Napjainkban a molekuláris morfológiai módszerek térhódítása a laboratóriumi medicinában nem pusztán a módszertani újdonság erejével hat, de diagnosztikai szinten is forradalmi változást jelent. Mára a rutindiagnosztikában is szinte mindennapossá váltak azok a technikák, amelyeket korábban csak az alapkutatásban alkalmaztak. A genetikai változások kimutatását célzó módszertan fejlődése oda vezetett, hogy a laboratóriumi diagnosztika nemcsak a betegségekhez társuló, a betegségre általában nem specifikus patobiokémiai történéseket, illetve az ezek következtében kialakult elváltozásokat tárja fel, de a betegség hátterében álló genetikai elváltozás( ok) azonosításával esetenként oki diagnózis felállítására is képes. Minőségi változást jelent, hogy az egyre tökéletesedő módszerekkel nemcsak a betegségspecifikus eltérések, hanem a betegség iránti fokozott egyéni (esetenként populációs szintű) fogékonyság, azaz az adott betegségre nézve a genetikailag meghatározott veszélyeztetettség is kimutatható. A klasszikus genetikai mikroszkópos morfológiai módszertant, a citogenetikát számos laboratóriumban ma már egyre inkább kiegészítik, sőt egyes esetekben felváltják a különböző in situ hibridizációs technikák. Ezekkel a módszerekkel sejtek és szövetek (köztük tumorok) kromoszomális szintű vizsgálata valósítható meg akár egy (de legfeljebb néhány) napon belül, anélkül, hogy a sejteket mesterséges körülmények között tenyésztenénk/manipulálnánk, és így az eredeti genetikai eltéréseket esetleg megváltoztatnánk. Lehetőség nyílik a genetikai betegségek terápiát követő monitorozására, illetve a környezeti expozíció által indukált kromoszomális eltérések gyors kimutatására is.

Ideggyógyászati Szemle

A hypothalamicus neuroszekretoros rendszerek glutamáterg fenotípusa: új szempont a centrális neuroendokrin szabályozásban

HRABOVSZKY Erik, LIPOSITS Zsolt

Míg három évtizede a klasszikus neurotranszmitterek és neuropeptid természetű neuromodulátorok együttes megjelenését egyazon idegsejtben kivételes jelenségként értelmezte a szakirodalom, a neuronalis kemotípus összetettségére ma már általános szabályként tekintünk. A kis- és nagysejtes neuroszekretoros rendszerek olyan idegsejtekből állnak, amelyek a hypophysealis funkciók szabályozásában szerepet játszó, többségükben peptid természetű neurohormonok szekrécióját végzik. Fodor Mariann emlékének szánt összefoglalónkban áttekintést nyújtunk a különböző neuroszekretoros rendszerek klasszikus neurotranszmitter-tartalmáról, különös tekintettel a glutamát előfordulására és lehetséges szerepére a kis- és nagysejtes neuroszekretoros rendszerekben.

Ideggyógyászati Szemle

[Vérzett, közvetlen arteriovenosus fistula a középagyban: ismeretlen agyi érmalformáció vagy másodlagos jelenség?]

KULCSÁR Zsolt, MACHI Paolo, VARGAS Isabel Maria, SCHALLER Karl, LOVBLAD Olof Karl

[Az agyi arteriovenosus malformációk (AVM) egyetlen fis­tulából álló típusai az agy felszínén fordulnak elő, viszont az agy állományában még nem írták le létezésüket. Az állományi AVM-ek úgynevezett nidusszerkezettel rendelkeznek, még akkor is, ha nagyon kis elváltozásról van szó; a pialis felszínen lévő elváltozások viszont állhatnak egy vagy több közvetlen fistulából is. A bemutatott közép­agyi vérzés hátterében egy közvetlen arteriovenosus fistulát találtunk a nucleus ruber magasságában egy paramedián középagyi perforátor artéria és véna között, álaneurysmára utaló tágulattal az összeköttetés szintjén, AVM-re jellemző nidus nélkül. Azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy a már korábban létező érmalformáció váltotta ki a vér­zést, vagy esetleg egy spontán vérzés okozta az arteriovenosus összeköttetés kialakulását.]