Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

A prolingazdag fehérje-1 (PRP-1, 15 aminosavból álló fehérje, a neurofizin vazopresszinasszociált hypothalamicus glikoprotein egyik fragmentje) idegsejtek túlélését és axonregenerációt segítő hatását irodalmi adatok bizonyítják. Az LVV-hemorfin-7 (LVV-H7) opioid fehérje, intakt patkányok számos szövetének különböző sejtjeiben termelődik (például az ideg- és immunrendszer sejtjeiben is), a hemoglobin lebontásakor keletkezik káros környezeti és élettani körülmények között, antistresszor hatást fejt ki. Hisztokémiai (Ca2+-függő savasfoszfatáz-aktivitás mérése), immunhisztokémiai és elektrofiziológiai (az egyes idegsejtek elektromos aktivitásának mérése a gerincvelőben a sérülés által érintett és alatti területen) módszerek felhasználásával vizsgáltuk a közép-ázsiai kobra (Naja naja oxiana, NOX) mérgének lehetséges neuroprotektív hatását traumatikusan sérült patkányokon. A kígyóméreg-kezelés eredményeként teljesen helyreállt a hypothalamus paraventricularis (PVN) és supraopticus (SON) magjai és a gerincvelő lumbalis szakasza közti kapcsolat. A NOX meggátolta a hegszövetképződést, amely a kontrollállatokban jól észrevehető volt két hónappal a sérülés után, és serkentette a sérülés területén futó idegrostok regenerációját. A NOX elősegítette a PRP-1 és az LVV-H7 immunoreaktív (Ir) idegsejtek túlélését, sőt, a PRP-1 és az LVV-H7-Ir idegrostok és astrocyták számának növekedését okozta a sérült gerincvelői területen. Feltételezzük, hogy a NOX a PRP-1 és LVV-H7 közrejátszásával fejti ki neuroprotektív hatását.

A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.

Napjainkban több adat bizonyítja, hogy a csontvelői őssejtek (BMDSCs) az agyban idegsejtekké, illetve egyéb sejtekké képesek alakulni. Új módszerümk egyesíti az in vitro munka egyszerűségét az in vivo végzett vizsgálatok sok előnyével. Kísérleteinkben egéragyból organotipikus szeletkultúrát (OTC) hoztunk létre, amelyre GFP-jelölt csontvelősejteket helyeztünk, majd különböző, a médiumban oldott anyagok hatását teszteltük rajtuk. Eredményeink szerint mind az SDF-1, mind az EGF hatására megváltozik a csontvelősejtek fenotípusa, és kimutatható bennük az Islet-1 - amely neuroepithelialis progenitor marker - expressziója. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy módszerünk alkalmas különböző faktorok csontvelői őssejtekre gyakorolt hatásának tanulmányozására, ráadásul olyan környezetben végezve mindezt, amely hasonlít az agysérülést követő körülményekre. Az így tesztelt és hatásosnak minősített faktorokat a későbbiekben in vivo állatmodelleken is ki lehet próbálni.