Ideggyógyászati Szemle

A neurológusszakorvos-képzés és -utánpótlás helyzete

BERECZKI Dániel, CSIBA László, KOMOLY Sámuel, VÉCSEI László

2010. JÚLIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2010;63(07-08)

A neurológusszakorvos-hiány egyre nyilvánvalóbb problémává válik, nemcsak a kis kórházakban, hanem a súlyponti intézményekben és az egyetemi klinikákon is. A jelenlegi felmérés célja a neurológus szakorvosok jelenlegi számának áttekintése, valamint a következő évtizedben várható szakmai utánpótlás becslése. Magyarországon 2010 elején 1310 fő rendelkezik neurológus működési engedéllyel. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számára 2009 során legalább egy alkalommal 948 szakorvos jelentett neurológiai tevékenységet. A rutin betegellátásban ténylegesen elsősorban neurológiai területen dolgozók száma 750 körüli. A neurológusok életkori megoszlására jellemző a fiatal korosztály jelentős hiánya. Az ország kilenc megyéjében legfeljebb egy 35 évesnél fiatalabb neurológus dolgozik. A 2000-2009 közötti tízéves időszakban, éves átlagban 22 új szakorvos lépett a rendszerbe. Ez a szám kevés a külföldre távozó, és a betegellátásból egyéb okból kilépő neurológus szakorvosok pótlására. A 40-60 éves neurológusok száma a jelenlegi életkori megoszlás alapján 2020-ra akkor is a jelenlegi érték kétharmada alá csökken, ha teljesen megszűnne a külföldi munkavállalás. Ha a külföldre vándorlás a jelenlegi szinten marad, és az utánpótlás mértéke nem nő, 2020-ra várhatóan 300 szakorvosra marad az ország neurológiai betegellátása. Mivel ez a szám a feladat ellátásához elégtelen, és a tendencia egyértelműen előre látható, az egészségügyi kormányzatnak sürgősen lépnie kell a jövő neurológus szakorvosi ellátásának biztosítása érdekében.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Leukodystrophiák klinikai, radiológiai és genetikai vonatkozásai

LÁSZLÓ A, ELPELEG ON, HORVÁTH K, JAKOBS C, KÓBOR J, GAL A, BARSI P, KELEMEN A, SARACZ J, SVÉKUS A, TEGZES A, VÖRÖS E

A szerzők összefoglalják a leukodystrophiák klinikai, radiológiai és genetikai vonatkozásait 18q deletiós szindrómában, adrenoleukodystrophiában, Canavan-kórban, metachromatikus leukodystrophiában, Pelizaeus-Merzbacher- leukodystrophiában, Alexander-kórban és olivoponto- cerebellaris atrophiában.

Ideggyógyászati Szemle

Topiramat alkalmazása a migrén megelőző kezelésében

NAGY Ferenc

A migrén nagyon gyakori betegség, amelyet a típusos fejfájás mellett a kísérő vegetatív tünetek jellemeznek. A WHO az összes betegség között a migrént a 19. helyre sorolta azon okok közül, amelyek rokkantságot-fogyatékosságot okoznak. Az elmúlt években a migrén patofiziológiájának megértésében elért számottevő előrehaladás a fejfájás akut és megelőző kezelésének javulását is eredményezte. Amikor a migrén különösen súlyos vagy gyakori, megfontolandó a megelőző kezelés. Gyakran a megelőző kezelés nem elég hatékony vagy a kezelés mellékhatásai kevéssé tolerálhatók. A szerző azokat a hatékony kezelési lehetőségeket foglalja össze, amelyek mellett jelenleg „A szintű” bizonyítékok szólnak. Áttekinti a migrénprofilaxisra vonatkozó bizonyítékokat, különös tekintettel a nemrégiben befogadott topiramat lehetséges helyére, illetve szerepére a migrén profilaktikus kezelésében.

Ideggyógyászati Szemle

A Stalevo-adagolás hatása a wearing off tüneteket mutató Parkinson-kóros betegek életminőségére

BOKOR Magdolna, SZENTESI Annamária

A Parkinson-kór kezelésére használt Stalevóban a levodopát dekarboxilázgátlóval és COMT-gátlóval kombinálták a vér egyenletesebb levodopaszintje érdekében. Korábban több vizsgálatban kimutatták, hogy a jobb farmakokinetikai profil csökkenti a motoros és nem motoros tünetek fluktuációját. A jobb tüneti kontroll jobb életminőséget eredményez. Az optimális levodopaszint azonban napi többszöri adagolással érhető el. A többszöri gyógyszerbevétel pedig kényelmetlen lehet, ronthatja a beteg-együttműködést és ezáltal befolyásolhatja az életminőséget. A kérdéskör tisztázása céljából 2007-ben megfigyeléses, három hónapos követéses vizsgálatot szerveztek Magyarországon olyan betegek körében, akik esetében a felméréstől függetlenül a gyógyszer hatástartamának rövidülésére (wearing off) utaló tünetek miatt - az indikációnak megfelelően - Stalevo-terápiát vezettek be. A Stalevo-kezelést napi háromszori, négyszeri és ötszöri gyakorisággal alkalmazták, és az eredményeket három hónap múlva mérték. A vizsgálatban 223 beteg vett részt, az életminőségről a vizsgálat elején és végén is nyilatkozók száma 208 volt. Az eredmények statisztikai elemzése azt mutatta, hogy a kezelés szignifikánsan csökkentette a wearing off tüneteket (19 pontos wearing off kártya), és javította az életminőséget (EQ-5D és VAS) az alkalmazási gyakoriságtól függetlenül.

Ideggyógyászati Szemle

Születésnapi visszaemlékezések

MAJTÉNYI Katalin

Nyolcvanéves lettem. Ez persze nem érdem, csak akkor töltődik meg tartalommal, ha az emberek elismerése kíséri. Ezért fogadtam örömmel a MIET vezetőségének felkérését arra, hogy néhány emlékezetes élményemet közzétegyem.

Ideggyógyászati Szemle

Az apátia neurológiai és pszichiátriai vetületei

GYURIS Jenő

A szerző sok évtizedes, több mint 100 ágyas neurológiai és pszichiátriai osztály vezetése alatt, 100 ezernél több beteg kezelése, megfigyelései során szerzett tapasztalatai és a témával kapcsolatos irodalom összegzése alapján részletesen tárgyalja az apátia tünetegyüttes minden vetületét. Tárgyalja az apátia neuroanatómiai, neurobiológiai, neuroendokrinológiai, neuropszichológiai, neurológiai, pszichiátriai vetületeit, a diagnosztikai, differenciáldiagnosztikai kérdéseket, a mai tudományos eszköztár (koponya-CT, -MRI, PET, SPECT) nyújtotta lehetőségeket. Hangsúlyozza az esetleges konzultációk szükség szerinti igénybevételét, a multidiszciplináris megközelítést. Tárgyalja a ma ismert és használt terápiás lehetőségeket az oki tényezők lehető legtöbb ismeretében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Mentalizációs deficit neurológiai betegségekben: összefoglaló közlemény

HEROLD Róbert, VARGA Eszter, MIKE Andrea, TÉNYI Tamás, SIMON Mária, HAJNAL András, FEKETE Sándor, ILLÉS Zsolt

Bevezetés – A mentalizáció azt a készséget jelenti, hogy képesek vagyunk másoknak mentális állapotokat (intenciókat, vágyakat, gondolatokat, érzelmeket) tulajdonítani, és ez alapján viselkedésüket megjósolni. Ez a készség alapvetően meghatározza a szociális világban történő részvételünket, és fontos szerepet játszik a szociális integrációban, adaptációban. A központi idegrendszert érintő betegségek jelentős hányada érinti azokat az agyi struktúrákat vagy transzmitterrendszereket, melyek szerepet játszanak a mentalizációs folyamatokban. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy egyes neurológiai betegségek mentalizációs deficittel társulnak, és ez a deficit hatással van e betegségek kimenetelére. A jelen közlemény célja a neurológiai betegségekkel kapcsolatos mentalizációs kutatások áttekintése. Módszer – Internetes adatbázis-keresés történt a témában megjelent közlemények azonosítására. Eredmény – A keresési követelményeknek 62 angol nyelvű közlemény felelt meg, melyek számos neurológiai megbetegedés esetén mentalizációs zavarról számoltak be (például epilepszia, Parkinson-kór, sclerosis multiplex, dementiák, traumás agysérülés). Megbeszélés – Az eredmények alapján kimondható, hogy számos neurológiai megbetegedés mentalizációs deficittel társul. Ez a deficit sokszor már a megbetegedések korai időszakában jelen van, és prognosztikai jelentőséggel bír, ami a korai felismerés és az adekvát rehabilitációs kezelések fontosságára hívja fel a figyelmet.

Ideggyógyászati Szemle

Az inváziós spektrum prognosztikai jelentősége glioblastomában

SZIVÓS László, VIRGA József, HORTOBÁGYI Tibor, ZAHUCZKY Gábor, URAY Iván, JENEI Adrienn, BOGNÁR László, ÁRKOSY Péter, KLEKNER Álmos

A glioblastoma a leggyakoribb központi idegrendszeri rosszindulatú daganat; sebészi kezelése a da­ganatok invazív jellegénél fogva nem lehetséges, onko­te­rá­piája pedig csupán szerény eredményeket hoz – a bete­gek átlagos teljes túlélése (OS) 16–24 hónap. A betegek egy része alig reagál az alkalmazott kezelésre; a klinikumban jelenleg nincs olyan prognosztikai vagy prediktív marker, ami segítené a betegek túlélésében tapasztalható jelentős szórás érdemi feltérképezését és a kezelési algoritmus optimalizálását. Jelen kutatásban az invázióban sze­re­pet játszó extracelluláris mátrix (ECM-) molekulák expresszió­jának prognosztikai jelentőségét kívántuk meghatározni. Eltérő prognózisú betegcsoportokat létrehozva (A csoport OS < 16 hónap, B csoport OS > 16 hó­nap) vizsgáltuk meg glioblastomás betegek gyors­fa­gyasz­tott tu­mor­mintáiban a szakirodalom által jelenleg elismert mar­kerek (IDH1 mutációs és MGMT metilációs státusz) je­len­lé­tét, továbbá 46 inváziós ECM-molekula mRNS-szintjét. A DE KK Idegsebészeti Klinikán operált és az Onkológiai Klinikán utókezelt betegek klinikai adatai nem mutattak jelentős különbségeket a túlélési adatokat (progressziómentes és teljes túlélés) és a reoperációs arányt leszámítva. Minden minta IDH vad típusú volt. Je­len­tős különbség volt a jobb és a rosszabb túlélésű be­­te­gek kö­zött az MGMT promoter hipermetiláció arányá­ban (28,6% vs. 68,8%). Az inváziós ECM-molekulák expressziós mintá­zata, az inváziós spektrum szintén jelentős különbséget mutatott; szignifikáns különbség mutatkozott az integrin β2, kadhe­rin-12, FLT4/VEGFR-3, verzikán molekulák expressziójá­ban. Az inváziós spektrum megbízhatóságát statisztikai osz­tályozóval tesztelve a módszer a minták 83,3%-át sorolta a megfelelő prognosztikai csoportba (PPÉ: 0,93). A különböző túlélésű betegcsoportok összehasonlítása során a reoperációs arányban megfigyel­hető különbség az irodalmi adatokkal összevágó tény. Az MGMT promoter metiláltságának vizsgálata hazai ­ újdonság, az eredmény az eddigi ismereteket megerősítve sürgeti a vizsgálat rutinszerű bevezetését. Az inváziós spektrum vizsgálata többletinformációt ad a tumorról, prognosztikai markerként segíthet felismerni az ag­resszívabb tumorokat, továbbá felhívja a figyelmet az antiinvazív ágensek jövőbeni használatának szükségességére a GBM terápiájában.

Klinikai Onkológia

Molekuláris reziduális tumor meghatározása vérből szolid tumoros betegek esetében

SZÁSZ A. Marcell, TOBIÁS Bálint, KÓSA János, LAKATOS Péter

A véralapú diagnosztika a szolid tumorok területén már régóta alkalmazott módszer, amelynek azonban teljes potenciálja a szemünk láttára bontakozik ki napjainkban. A tumormarkerek, keringő tumorsejtek és egyes termékeik vagy összetevőik kvantitatív mérése mára mind elérhetővé vált, és egy multimodális rendszer részét képezi, amely a klinikai döntéshozásban további szolid paramétereket biztosít. A legnagyobb kihívást jelentő kérdésekre a keringő szabad DNS (cfDNS) kimutatása, jellemzése és mérése adhatja meg a válaszokat, amely növekvő jelentősége folytán a rutingyakorlatba való beépülést is magában hordozza. Ebben az áttekintésben a szolid tumorok vérben megjelenő lenyomatait tekintjük át, és a legígéretesebb eredményeket mutatjuk be különböző betegcsoportokban, különös tekintettel a tüdő, emlő, vastagbél és húgyhólyag daganataira, de más szolid tumorokra is érvényes módon.

Ideggyógyászati Szemle

Spinalis meningeomák műtéti kezelését befolyásoló tényezők és a sebészi kezelés hosszú távú eredményei

CZIGLÉCZKI Gábor, NÉMETH Fanni, BERÉNYI György, BANCZEROWSKI Péter

Bevezetés, célkitűzés - A spinalis meningeomák a spi­nalis tumorok 25-46%-át alkotják. Kezelésükben a mű­téti eltá­volítás az elsődlegesen ajánlott kezelési módszer. Irodalmi adatok alapján számos sebészi kimenetelt befolyásoló tényezőt írtak le (köztük életkor, preoperatív neurológiai státusz, a reszekció mértéke és a szövettani alaptípus/grade). Közleményünk célja, hogy elemezzük sebészi tapasztalatainkat, a kimenetelt befolyásoló tényezőket és hosszú távú utánkövetési eredményeinket. Betegek és módszer - 2008-2016 között az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben spinalis meningeomával diagnosztizált és kezelt betegek retrospektív adatbázisát készítettük el. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a pre­operatív neurológiai tüneteket, a diagnosztikai képalkotó eredményeket, a patológiai eredményeket, az alkalmazott kezelési típusokat és a posztoperatív eredményeket. A vizsgálatba bevont összes beteg rendszeres klinikai és radiológiai utánkövetésen esett át. Eredmények - Adatbázisunkba összesen 153 beteg került, akik mindegyike sebészi kezelésen esett át. 112 nő és 41 férfi beteget vizsgáltunk. A betegek átlagos életkora 65,5 év volt. A műtétet követő 6. héten történő posztoperatív kontroll­vizsgálatok 98,7%-ban a szenzoros és motoros funkciók javulását mutatták. A funkciók javulása a műtét után már közvetlenül észlelhető volt. Mindösszesen két esetben (1,30%) figyeltük meg a preoperatívan fennálló panaszok változatlanságát. Recidívát négy esetben (2,61%) tapasztaltunk. Következtetések - Eredményeink alapján spinalis meningeomák esetében a mielőbbi diagnózis és műtéti eltávolítás ajánlott, ami hatékony és elégséges kezelést tesz lehetővé. Hosszú távú utánkövetési adatok alapján a betegek meghatározó része tartósan tünetmentessé válik, és a betegség recidívájával is csak kevés esetben kell számolni.

Klinikai Onkológia

Metaanalízisek felhasználása az emlőrákok kialakulásának, kimenetelének és terápiás hatékonyságának előrejelzésébe

MENYHÁRT Otília, GYŐRFFY Balázs

Világszerte az emlő rosszindulatú daganata a leggyakrabban előforduló malignus elváltozás nőknél, amelynek előfordulása növekvő tendenciát mutat. A nagy beteganyagon alapuló, genetikai elváltozásokat és a klasszikus klinikopatológiai paramétereket egyesítő metaanalízisek fontos eszközt nyújtanak a betegség létrejöttének, lefolyásának és a kezelésre adott válasz előrejelzésének a modellezésében. A klinikai, patológiai és molekuláris technológiák fejlődésével egyre nő a rendelkezésre álló adatmennyiség, amely lehetővé teszi innovatív elemzőrendszerek fejlesztését a hatékonyabb prognosztikus és prediktív biomarkerek azonosítására irányuló kutatások során. Jelen összefoglaló célja a rosszindulatú emlőtumorok kialakulásának kockázati becslésére (Gail-modell, Claus-modell, BRCApro, IBIS, BOADICEA), valamint a terápia hatékonyságának, illetve a betegek várható túlélésének előrejelzésére (PREDICT, Magee) alkalmas klinikai és/vagy genetikai paramétereken alapuló metaanalízisek bemutatása. Összefoglalónk utolsó részében olyan bioinformatikai rendszereket mutatunk be (KMplot, ROCplot), amelyek nagyszámú betegmintához való viszonyítás alapján új biomarkerek azonosítását, illetve független beteganyagban való igazolását teszik elérhetővé.