Ideggyógyászati Szemle

A nagy felbontású ideg-ultrahangvizsgálatok jelentõsége a perifériás idegek betegségeinek diagnosztikájában

SCHEIDL Erika, JOSEF Böhm, FARBAKY Zsófia, DEBRECZENI Róbert, BERECZKI Dániel, ARÁNYI Zsuzsanna

2013. JANUÁR 25.

Ideggyógyászati Szemle - 2013;66(01-02)

Összefoglaló közlemény

A perifériás idegek nagy felbontású ultrahang (UH) -vizsgálatát egyre szélesebb körben használják világszerte, hazánkban azonban még nem terjedt el a rutin neurológiai diagnosztikában. Az eddigi irodalmi közlések alapján elsősorban alagút szindrómákban, a perifériás idegek traumás károsodásának és daganatainak vizsgálatában bizonyult hasznosnak a neuroszonográfia, emellett egyes UH-vezérelt beavatkozások is lehetővé váltak a segítségével. A módszer lehetővé teszi az idegek paramétereinek pontos morfológiai és kvantitatív elemzését és ezzel hasznos kiegészítő információval szolgál az elektrofiziológiai vizsgálatok mellett. Az alagútszindrómák ultrahang-diagnózisának alapja az ideg keresztmetszetének a kompresszió helyétől főként proximálisan kialakuló fokális megvastagodása és ugyanitt az ideg fiziológiás szerkezetének megváltozása. Hosszmetszeti ábrázolás során a kompresszió helyén kimutatható az ideg kóros kaliberingadozása. Ultrahangvizsgálattal lehetőség nyílik az anatómiai háttér feltérképezésére, a posztoperatív és poszttraumás állapotok felmérésére, nagymértékben elősegítve ezzel a terápia megtervezését. Segítségével a károsodás pontos helye akkor is kimutatható, amikor az elektrofiziológiai lokalizáció bizonytalan, például axonalis idegkárosodás és az ENG-EMG vizsgálat számára nehezen hozzáférhető idegszakaszok esetében, illetve láthatunk kóros eltérést olyan esetekben is, amikor az ENG-vizsgálat negatív. A traumás idegkárosodások esetében az akut fázisban eldönthető, hogy neurotmesis vagy axonotmesis történt-e, meghatározva ezzel a műtéti beavatkozás szükségességét, míg elektrofiziológiai vizsgálattal ennek elkülönítése korai stádiumban nem lehetséges. A szerzők áttekintést kívántak nyújtani a perifériás ideg-UH-vizsgálat jelen alkalmazási területeiről és további lehetőségeiről.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Korai Mentális Teszt: az enyhe kognitív zavar szűrõtesztjének fejlesztése

KÁLMÁN János, PÁKÁSKI Magdolna, HOFFMANN Ildikó, DRÓTOS Gergely, DARVAS Gyöngyi, BODA Krisztina, BENCSIK Tamás, GYIMESI Alíz, GULYÁS Zsófia, BÁLINT Magdolna, SZATLÓCZKI Gréta, PAPP Edina

Háttér és célkitűzés - Az enyhe kognitív zavar (EKZ) olyan heterogén szindróma, amely dementia prodroma állapotnak tekinthető és elsősorban az Alzheimer-kór korai felismerése szempontjából van jelentősége. A Korai Mentális Teszt (KMT) fejlesztésével célunk olyan EKZ-szűrőteszt kidolgozása, mely beilleszthető a háziorvosi praxisba. A jelen tanulmányunkban azt mutatjuk be, hogy a KMT 6.2 változata milyen mértékben alkalmas az EKZ kiszűrésére. Módszerek - A vizsgálatban 55 évesnél idősebb, a Mini- Mental Teszten (MMT) legalább 20 pontot elért személyek vettek részt (n=132, 95 nő, 37 férfi). Az átlagéletkor 69,2 év (SD=6,59), az átlagos iskolai végzettség 11,17 év (SD=3,86) volt. A pszichometriai vizsgálat MMT, ADAS-Cog és KMT 6.2 tesztvizsgálatokból állt. Minden statisztikai elemzést az SPSS 17.0 programmal végeztünk. Eredmények - A KMT 6.2 változata esetén az optimális 3,45-os döntési pont mellett kiegyensúlyozott szenzitivitás (69,2%) és specificitás (68,7%) -értékeket kapunk, valamint 68,9%-os pontosságot. A belső konzisztenciát mérő Cronbach-α a KMT 6.2 esetében 0,677, mely a saját mintánkban kapott ADAS-Cog-eredménynél magasabb (0,446). A KMT 6.2 összpontszámok és az életkor között gyenge negatív korreláció figyelhető meg (rs=-0,25, p=0,003). Az iskolai évek száma gyengén korrelál a KMT 6.2 összpontszámokkal (rs=0,31, p<0,001). A részfeladatok közül kettő, az ismételt késleltetett visszahívás és a betűfluencia motoros disztraktoros feladattal teljesít szignifikánsan jobban a véletlen becslésnél az EKZ és az egészséges csoport (EKNT) elkülönítésében. Következtetés - A KMT 6.2 változata gyorsan és egyszerűen alkalmazható, érzékenységi mutatói az MMT-hez hasonlóak, a teszt azonban további fejlesztéseket igényel.

Ideggyógyászati Szemle

Ép rövid távú memória és károsodott végrehajtó funkciók kényszerbetegségben

DEMETER Gyula, RACSMÁNY Mihály, CSIGÓ Katalin, HARSÁNYI András, NÉMETH Attila, DÖME László

A kutatatás célja - A korábbi neuropszichológiai kutatások a rövid távú verbális és vizuális emlékezet, valamint a végrehajtó funkciók terén ellenmondásos eredményeket hoztak kényszerbetegségben (obsessive compulsive disorder, OCD). A jelen kutatás célja a deficitek meglétének vizsgálata ezeken az alapvető kognitív területeken. További cél a betegek eloszlásának bemutatása a különböző sérült övezetek mentén, valamint a tünetek súlyossága és a kognitív sérülések közötti összefüggés tisztázása. Módszerek - Harminc kényszerbeteg és 30 egészséges személy teljesítményét hasonlítottuk össze jól ismert neuropszichológiai feladatokban. A rövid távú verbális emlékezetet a Számterjedelem Előre, illetve Számterjedelem Fordított Sorrendben feladatokkal, a téri vizuális emlékezetet a Corsikockák feladattal, míg a végrehajtó funkciókat a Stroop és a Wisconsin Kártyaszortírozási Feladatokkal (WCST) végeztük. Eredmények - Az egészséges kontrollcsoport teljesítményéhez hasonlítva a kényszerbeteg teljesítménye csak a két végrehajtó feladatban volt a sérült övezetben. Szignifikáns pozitív korrelációt találtunk a Y-BOCS (Yale-Brown Obsessiv Compulsiv Skála) -összpontpontszámok és a WCST-tesztben kapott perszeverációs válaszok [r(28)=0,409; p<0,05], valamint a perszeverációs hibák [r(28)=0,385; p<0,05] száma között. Következtetések - Eredményeink a végrehajtó funkciók sérülése és a rövid távú emlékezeti funkciók intaktsága mellett szólnak. Ez összhangban van az OCD neuropszichológiai modelljével, mely szerint a kategóriaváltási nehézségekért és a prepotens válasz gátlásának zavaráért a kognitív és viselkedésbeli gátlás sérülése felelős.

Ideggyógyászati Szemle

Sturge-Weber-szindróma: klinikai és radiológiai korrelátumok 86 beteg esetében

FOGARASI András, LODDENKEMPER Tobias, MELLADO Cecilia, TUXHORN Ingrid, EVERS Georg, SARCO Dean, BURGESS C. Richard, HALÁSZ Péter, BARSI Péter, GYORSOK Zsuzsanna, GYIMESI Csilla, KÓBOR Jenõ, SIEGLER Zsuzsanna, JANSZKY József, JAKUS Rita, RÁSONYI György, EBNER Alois, WOERMANN Friedrich, SAHIN Mustafa

Cél - Radiológiai és klinikai összefüggések keresése Sturge-Weber-szindrómás (SWS) betegek csoportjában. Módszer - Nyolcvanhat Sturge-Weber-szindrómás beteg [életkor két hónap-56 év (átlag 7,9±10,3 év)] klinikai adatait és MR-felvételeit elemeztük. Eredmények - A leptomeningealis angiomatosis mértéke alapján a betegeket két alcsoportba oszthattuk: 43 betegnek volt féltekei angiomatosisa, míg további 43 betegnek csak fokális érintettsége. Kilenc féltekei beteg (10%) mutatott kétoldali MR-laesiót: az egyik oldalon a teljes féltekei, a másik oldalon pedig fokális érintettséggel. A féltekei és fokális alcsoportok klinikailag különbözőek voltak. A féltekei betegek esetében fiatalabb életkorban indult az epilepszia (p<0,001) és fiatalabbak voltak az MR elkészítésekor is (p<0,05). A nem, a laesio oldalisága, az epilepszia fennállási ideje, a szekunder generalizált rohamok megjelenése, illetve a rohamgyakoriság független változóként jelent meg a két alcsoportban. Következtetés - A kétoldali érintettség gyakori és az egyik oldal teljes féltekei érintettségével jár. Az epilepszia indulási ideje függ az MR-laesio kiterjedésétől: a féltekei betegek epilepsziája fiatalabb életkorban indul. Ugyanakkor a fokális agiomatosis nem progrediál féltekei formába, amit az bizonyít, hogy az epilepszia hosszabb fennállási ideje nem függött össze gyakoribb féltekei kiterjedéssel. Egyéb változók, beleértve a rohamfrekvenciát és a szekunder generalizált rohamok megjelenését, sem függnek össze a laesio kiterjedésével.

Ideggyógyászati Szemle

Acetilszalicilsav- és clopidogrelrezisztencia: lehetséges mechanizmusok és klinikai jelentõség. II. rész: Potenciális okok és laboratóriumi tesztek

VADÁSZ Dávid, SZTRIHA K. László, SAS Katalin, VÉCSEI László

Az újabb metaanalízisek eredményei szerint a vascularis betegségben szenvedő, laboratóriumi tesztekkel acetilszalicilsav- vagy clopidogrelrezisztensnek bizonyult betegek esetében fokozott a major cardiovascularis események kockázata. Az acetilszalicilsav-rezisztencia felmerült mechanizmusai között szerepel a genetikai polimorfizmus, a thrombocytaaktiváció alternatív útvonalai, az acetil-szalicilsavra nem érzékeny tromboxán-bioszintézis, gyógyszerinterakciók vagy az acetilszalicilsav kis dózisa. A clopidogrelrezisztencia valószínűleg az aktív metabolit genetikai variáció vagy egyidejű gyógyszeres kezelés miatt csökkent biológiai hozzáférhetősége miatt alakul ki. További vizsgálatokban kell javítani és validálni a thrombocytafunkciós teszteket, hogy hasznos eszközként szolgálhassák az egyes betegek számára legmegfelelőbb thrombocytagátló kezelés kiválasztását. A jövőben a thrombocytagátló stratégiák javítása az idő előtti vascularis események csökkentését eredményezheti.

Ideggyógyászati Szemle

Saját fejlesztésű mozgásérzékelõvel szerzett tapasztalataink

VÉR Csilla, HOFGÁRT Gergely, SZIMA Gábor, KOVÁCS GÁBOR, NYISZTOR Zoltán, KARDOS László, CSIBA László

Bevezetés - A neurológiában napi feladat a pareticus betegek állapotváltozásának objektív vizsgálata. Munkánk célja, hogy olyan triaxiális gyorsulásmérő eszközt fejlesszünk és teszteljünk, mely lehetővé teszi a betegek állapotának objektív felmérését. Célunk volt a készülék validálása is. Betegek és módszerek - Tizenhét, enyhe és súlyos felső végtagi hemiparesisben szenvedő, akut ischaemiás és vérzéses stroke-beteget és 22 kontrollt vizsgáltunk. Mindkét felső végtagra distalisan rögzítettük a készüléket, amely 24 órán át mérte a mozgásmennyiséget (m/s2). A készülék által mért adatokat összevetettük validált nemzetközi skálák pontszámaival (National Institute of Health Stroke Scale, European Stroke Scale). A mozgásérzékelő készüléket poliszomnográf elektromiográfos érzékelőjével validáltuk. Eredmények - A kontrollcsoportban enyhe a különbség a domináns és nem domináns felső végtag mozgásintenzitása között. A domináns felső végtag mozgásmennyisége nagyobb. A kontrollok felső végtagjainak mozgásmennyisége szignifikánsan nagyobb, mint a stroke-betegeké. Minél magasabb a National Institute of Health Stroke Scale-en elért pontszám, annál kisebb a mozgásintenzitás. Összefüggés volt a betegek tudatállapota és a mozgásintenzitás között. A betegek rosszabb tudatállapotának kisebb mozgásintenzitás a következménye mindkét felső végtagon. Az egyidejű poliszomnográfos mérés validálta készülékünk adatait. Következtetés - Az általunk kifejlesztett és tesztelt készülék alkalmas a pareticus és ép felső végtagok mozgásmennyisége különbségeinek mérésére és alkalmasnak bizonyult objektív adatok gyűjtésére a betegek aktuális állapotáról.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Intraoperatív elektrofiziológia elokvens idegrendszeri struktúrákat érintő idegsebészeti beavatkozások során

FEKETE Gábor, NOVÁK László, ERÕSS Loránd, FABÓ Dániel, BOGNÁR László

Célkitűzés - Elokvens idegrendszeri struktúrák környezetében végzett idegsebészeti műtétek során használt intraoperatív elektrofiziológiai monitorozással kapcsolatban szerzett tapasztalataink összefoglalása. Betegek és módszerek - Retrospektív vizsgálatunkba 60 beteget vontunk be, akik esetében elokvens idegrendszeri struktúrákat érintő betegségek idegsebészeti ellátását végeztük 2011. május és 2012. március között. Minden esetben a műtétek során intraoperatív elektrofiziológiai diagnosztikát végeztünk. Preoperatívan a betegek az elsődleges kórképnek megfelelő kivizsgáláson estek át. A műtéteket a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinikáján, illetve az Országos Idegtudományi Intézetben végeztük. Huszonkét esetben történt agyideg-monitorozás, 10 esetben caudamonitorozás, 16 esetben motoros rendszer monitorozás, hat esetben komplex gerincvelő-monitorozás, három esetben gerincstabilizálás során alkalmaztuk, illetve három éber műtétet végeztünk. Eredmények - Az intraoperatív elektrofiziológia alkal-mazásával biztonságosabbá tudtuk tenni az elokvens ideg­rendszeri struktúrákat érintő idegsebészeti műtéteket, illetve optimalizálni tudtuk a daganatos betegségek esetében a reszekció mértékét. Következtetések - Tapasztalataink, illetve a nemzetközi irodalom szerint is az idegsebészetben előforduló nagy koc­kázatú műtétek során az intraoperatív elektrofiziológia elengedhetetlen feltétel a biztonságos és optimálisan kiterjesztett műtét végzéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

Talliummérgezés okozta polyneuropathia - klinikai és elektrofiziológiai adatok

LUKÁCS Miklós

Bevezetés - A szerző munkájában a talliummérgezés következtében kialakult polyneuropathia elektrofiziológiai feltérképezését tűzte ki célul, a kórkép ritkaságán túl vizsgálatainak a neurotoxikus folyamat követésének lehetősége is alapot adott. A tallium kifejezetten toxikus nehézfém; használatának terjedése krónikus vagy véletlenszerű akut mérgezésekre ad alkalmat. Az enterohepaticus körforgás lehetővé teszi a szervezetbe bejutott tallium felhalmozódását, többek között a neuronokban, a tápcsatorna hámsejtjeiben, a bőr és a here csírázó sejtjeiben. Az emésztőrendszeri tünetek és a hajhullás mellett a talliummérgezés klinikai képét a neurológiai tünetek uralják. Szinte minden esetben súlyos axonalis polyneuropathia alakul ki; nem ritka a retina érintettsége, valamint a kognitív funkciók károsodása sem. A diagnózist a testnedvek, főleg a vizelet és nyál nagy talliumtartalma bizonyítja. Esetismertetés - A közleményben bemutatott, akut talliummérgezést szenvedett betegnél az elektrofiziológiai vizsgálatok súlyos, szenzomotoros, motoros túlsúlyú axonalis polyneuropathiát igazoltak, és a tallium neurotoxikus hatásának néhány sajátosságára mutattak rá: distalis kezdet, dying-back típusú lefolyás, a gyógyulási szakaszban regenerációs képesség. Mivel a tallium főként a káliummal közös célmolekulákra hat, és ezúton károsítja az idegsejt energiaháztartását, a mérgezés leghatékonyabb kezelése a kálium alkalmazása parenteralisan. Következtetés - Mint a beteg esete is bizonyítja, az időben felismert és kezelt talliummérgezés okozta polyneuropathiának jók a gyógyulási esélyei.

Ideggyógyászati Szemle

[Alsó/felső végtagi F-hullám-arány alkalmassága a diabeteses neuropathia korai kimutatására]

ÜNLÜTÜRK Zeynep, TEKIN Selma, ERDOĞAN Çağdaş

[A konvencionális idegvezetési vizsgálatok eredményei a normális határokon belül lehetnek korai diabeteses neuropathia esetén. Korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy az F-hullám-latencia alkalmas lehet a korai neuropathiás folyamatok kimutatására. A jelen vizsgálat célja, hogy igazoljuk: az alsó/felső végtagi F-hullám-latenciák aránya alkalmas a diabeteses neuropathiás fájdalommal küzdő betegek körében a neuropathia korai kimutatására. 44, diabeteses neuropathiás fájdalommal (DNP) küzdő beteget és 44 olyan kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba, akiknél a konvencionális idegvezetési vizsgálatok és az F-hullám-latenciák vizsgálata egyaránt a normális határokon belüli eredményt adott. Összehasonlítottuk a csoportok idegvezetési paramétereit és az alsó/felső végtagi (tibialis/ulnaris) F-hullám-latenciák arányait. A kontrollcsoporttal összehasonlítva, a DNP-csoportban szignifikánsan megnyúlt a tibialis F-hullám- la­ten­cia és szignifikánsan magasabb volt a tibialis/ulnaris F-hullám-latencia-arány. Eredményeink azt mutatják, hogy az F-hullámok mérése használható a korai diabeteses neuropathia kimutatására, és értékeinek kontrollcsoport ér­tékeivel való összehasonlítása akkor is képes különbséget detektálni, amikor az egyének F-hullám-latenciái a normális határértékeken belül vannak. A tibialis F-hullám-latencia-ér­tékek különbsége szignifikáns volt, azonban az ulnaris érté­keké nem, ami azt támasztja alá, hogy az idegrostok hossza lényeges tényező. A tibialis/ulnaris F-hullám-latenciák aránya szignifikánsan magasabb volt a DNP-csoportban, ami azt mutatja, hogy ez a mérőszám is hasznos lehet a neuro­pa­thia korai diagnosztizálásában, és hogy a háttérben álló kórfolyamat az alsó végtagon kifejezettebb. ovábbi vizsgálatok kiegészítő eredmé­nyekkel szolgálhatnak ennek az aránynak a neuropathia korai diagnosztizálásában való hasznosságával kapcsolatban, még olyan esetekben is, amikor az F-hullám-latenciák a normális határértékeken belül vannak.]

Ideggyógyászati Szemle

Motoros egységek szerkezeti változásai cerebralis ischaemiás kórfolyamatokban - elektrofiziológiai adatok

LUKÁCS Miklós

Bevezetés - Már néhány évtizede, hogy az ischaemiás cerebrovascularis kórfolyamatok korai szakaszában elvégzett elektrofiziológiai vizsgálatok eredményei az érintett végtagizmokban nyugalmi elektromos aktivitást igazoltak, ennek ellenére a késői poststroke-időszakhoz kapcsolódó perifériás idegrendszeri változásokról továbbra is kevés adat áll ma még rendelkezésünkre. A szerző célja az volt, hogy az ischaemiás stroke utáni hosszabb időszakban a motoros egységek szintjén végbemenő esetleges változásokra utaló elektrofiziológiai jeleket mutasson ki. Betegek és módszerek - A vizsgálat során mind a 44, arteria cerebri media területi ischaemiás laesio következtében hemiparetikussá vált betegnél oldalanként hat idegneurográfiás és öt izommiográfiás vizsgálatot végeztek, majd statisztikai módszerek segítségével az érintett és az ép oldal adatait hasonlították össze. Eredmények - Kilenc hónapnál rövidebb ideje tartó hemiparesis esetén az érintett oldalon alacsony motoros amplitúdókat, fibrillációs potenciálokat és emelkedett számú, komplex alakú motoros egységpotenciált találtak; a több mint kilenc hónapja fennálló tünetek esetében a pareticus musculus abductor digiti minimiben a motoros egységpotenciálok átlagos tartama és mérethányadosa (size index) növekedtek. Az eredmények neurogén jellegű elváltozásra utalnak. A korai poststroke-időszakban észlelt distalis axonalis érintettség jeleit a későbbi szakaszban krónikus neurogén eltérések váltották fel. Ezek az eltérések - a supraspinalis trophicus hatások kiesése miatt létrejött - spinalis motoneuron-károsodással és axonalis transzportzavarral magyarázhatók. Következtetés - Az elektrofiziológiai változások mértéke és a beteg motoros összteljesítménye közötti korreláció rámutat a folyamat lassítását célzó rehabilitációs eljárások fontosságára.

Ideggyógyászati Szemle

Bal oldali Thalamuslágyulás és komplex tekintési zavar

VASTAGH Ildikó, FOLYOVICH András, ARÁNYI Zsuzsanna, BODROGI László, TÁRCZY Miklós

A szerzők 68 éves nőbetegük kórtörténetét ismertetik. A hipertóniás betegen felvételének napján rövid ideig tartó eszméletvesztést követően jobb oldali végtag­gyengeséget, beszéd- és szemmozgászavart észlel­tek. A vizsgálat során felfelé és jobbra tekintési bénu­lást, ferde szemállást és részleges lefelé tekintési zavart, enyhe jobb oldali hemiparesist, jobb oldali vég­tag- és törzsataxiát, valamint jobb oldali hemihy­paesthesiát találtak. Gnosticus vizsgálata a beszéd késztetés és az absztrakt fogalmak zavarát állapította meg. A pszichológiai vizsgálat során dementiát, dezorientációt és gátoltságot figyeltek meg. A koponya CT-felvétele a középvonali cerebellaris struktúrák helyén nem térfoglaló jellegű liquorcystát, valamint a jobb oldali cerebellaris féltekében és a bal oldali thalamus medialis részén friss ischaemiás infarktust ábrázolt. A koponya MR-vizsgálata a mesen­cephalonban is mutatott 2-3 mm-es ischaemiás lae­siót. Az MR-angiográfia elongált, kanyargós arteria basilarist rajzolt ki. Neurooftalmológiai vizsgálat és az agytörzsi kiváltott válasz jobb oldalon pontomesencephalicus működészavarra utalt. A szerzők thalamuslágyulás mellett előforduló komp­lex szemmozgás- és tekintészavarral, valamint cere­bellaris tünetekkel együtt járó kórformát ismertetnek. Ezzel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy hirtelen kialakuló hypnoid tudatzavar, később neuropszi­chológiai eltérés és tekintészavar esetén gondolni kell thalamuslaesio lehetőségére is.