Ideggyógyászati Szemle

A kisízületi instabilitás és a derékfájdalom

SIKÓ Ildikó1, ZÁBORSZKY Zoltán1, KOVÁCS Zsombor1, VAJDA Olga1

1993. JANUÁR 20.

Ideggyógyászati Szemle - 1993;46(01-02)

Klinikai tanulmány

A lumbalis kisízületek kóros elváltozásai szerepet játszhatnak a krónikus derékfájdalmak kialakulásában. A kórtörténet gondos elemzése, a klinikai és paraklinikai vizsgálatok alapján feltételezhető bizonyos esetekben, hogy a kisízületi instabilitás áll a krónikus fájdalom szindróma hátterében. A jól körülhatárolható tünettan, a képerősítő ellenőrzése mellett végzett intra és periarticularis blokádok, valamint a ,,twist-pozícióban" végzett CT vizsgálat igazolhatja ezt a feltevést. A szerzők 20 eset kapcsán számolnak be korai eredményeikről.

AFFILIÁCIÓK

  1. A Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézet Baleseti Sebészeti Osztálya, Debreceni Orvostudományi Egyetem Traumatológiai Tanszéke

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut idegsebészeti ellátása

ZSOLCZAI Sándor, PENTELÉNYI Tamás, TÚRÓCZY László, VERES Róbert

Szerzők ismertetik a súlyos thoracolumbalis gerincsérülések akut műtéti ellátásában a korszerű szegmentális stabilizáló eljárásokkal szerzett tapasztalataikat. Az 5 év alatt végzett 134 akut műtét közül 81 fixateur interne-nel (AO. W. Dick), 53 szögletstabil lemezes rendszerrel (Steffee vagy Egri lemez) történő repozíció, dekompresszió és stabilizálás volt. Eredményeiket a neurológiai funkció-javulás, csontos consolidatio, komfort helyreállás és a szövődmények szempontjából értékelik. Ismertetik az utóbbi évtized hatalmas fejlődésének eredményeként kialakult korszerű gerincsérült ellátási elveket. Leszögezik, hogy a rutinszerűen alkalmazott két szegmentális stabilizáló rendszer a súlyos thoracolumbalis sérülések legnagyobb részének akut ellátására alkalmas, eredményei lényegesen jobbak a korábban alkalmazott hosszú rudas rendszerek eredményeinél, de alapvető feltétel az első hat-nyolc órában történő primer definitív ellátás és a korai szakszerű rehabilitációs kezelés.

Ideggyógyászati Szemle

Felnőttkori tethered cord szindróma

VÁRADY Péter, BENOIST György, PÁSZTOR Emil

A tethered cord (kipányvázott gerincvelő) szindrómát a conus medullaris patológiás kihúzottsága és a lumbosacralis gerincvelői szegmentumok progresszív működészavara jellemzi. Az embrionális élet 3–4. hetében bekövetkező ektodermális fejlődési zavarok eltérő módon, de azonos patomechanizmussal hozzák létre a tünetegyüttest. A kórkép a lumbosacralis idegi működések különböző összetételű, kiterjedésű és súlyosságú zavaraiból áll. Felnőttkori fellépte igen ritka. Az MRI vizsgálat alapvetően szükséges a patoanatómiai diagnózishoz. A műtét célja a progresszió megállítása és a még reverzibilis tünetek javítása. Hat esetünket és az irodalom adatait ismertetve tekintjük át a felnőttkori szindróma jellegzetességeit, a műtét indikációit és eredményeit.

Ideggyógyászati Szemle

Az akut ellátás és a rehabilitáció viszonya a gerincvelősérültek korszerű kezelésében

KLAUBER András, ZSOLCZAI Sándor, PENTELÉNYI Tamás, MOLNÁR Ferenc

A traumás gerincvelőkárosodottak hosszútávú, komplex ellátásában az egyik igen fontos első, időben rövid, de meghatározó jelentőségű lépés az akut intézeti ellátás. A primer műtéti megoldás módját mindig a rehabilitációs kezelés szempontjainak figyelembevételével kell megválasztani, s biztosítani kell az akut műtét elvégzésének feltételeit az első 6-8 óra folyamán. Az elmúlt két évtized hazai tapasztalatai alapján a gerincvelősérültek ellátási problémái pénzhiányra, érdektelenségre, tájékozatlanságra, koncepció és szervezettségi hiányra voltak visszavezethetők. Jelenleg sincs olyan elfogadott, átfogó elvek alapján működő, gerincsérülteket ellátó központ, amely ezen sérültek ellátását a primer kezeléstől a rehabilitáció végéig biztosítaná. Szervezésileg egymástól független intézményekben történik az akut sebészi vagy konzervatív ellátás és a rehabilitációs kezelés. Az utóbbi években ugyan lényeges fejlődés tapasztalható a primer gerincsebészeti ellátásban (sajnos, ez nem mondható el a rehabilitáció hazai helyzetéről), de további fontos igény még az, hogy az akut ellátás mindig rehabilitációs szemléletű legyen. Ameddig nincsenek meg az anyagi feltételek az akut ellátást és a rehabilitációt egyaránt végző gerinc-centrumok létrehozásához, a gerincvelősérültek ellátásában résztvevő különböző szakemberek egységes rehabilitációs szemléletének kialakítása a legfőbb feladatunk.

Ideggyógyászati Szemle

Reumatoid arthritises craniocervicalis instabilitás műtéti megoldása

TURÓCZY László, KENÉZ József, VERES Róbert, NAGY Aladár, PÁSZTOR Emil

1987-től kezdődően 30 rheumatoid arthritises craniocervicalis instabilitású beteget vizsgáltunk és operáltunk. Ezen beteganyag elemzését fontosnak tartjuk, mert a kórkép különböző fázisában végrehajtott műtétek indikációi ismereteink szerint nem kellően tisztázottak. Az atlantoaxialis instabilitások a kezdeti szakaszban, még a súlyosabb neurológiai tünetek megjelenése előtt, relatíve kis műtéti megterheléssel járó dorsalis craniocervicalis stabilizálással megoldhatók, míg az előrehaladott instabilitások véleményünk szerint csak kombinált műtéttel kezelhetők eredményesen. A szakirodalommal összhangban hangsúlyoznunk. kell a korai pontos diagnózis és a preventív idegsebészeti szempontok fontosságát. 20 esetben kényszerültünk kombinált műtétet végezni, és csak 10 esetben bizonyult elégségesnek az egyszerű hátsó fixálás, mely jól mutatja, hogy hozzánk. a súlyosabb állapotú betegek kerültek nagyobb arányban. Új diagnosztikus jelet (,,szellem-tumor") figyeltünk meg a betegség lefolyása során.

Ideggyógyászati Szemle

Tapasztalataink a thoracolumbalis gerinc kompressziós töréseinek konzervatív kezelésében

URBÁN Ferenc, TAKÁCS Ferenc

A szerzők a DOTE Traumatológiai Tanszékén 1988–1991 között konzervatívan kezelt, 136 alsó háti, ágyéki kompressziós csigolyatörött beteg utánvizsgálatát végezték el. 63 esetben (46,3%) gipszkorzettel, 73 alkalommal (53,7%) a módosított Magnus módszer szerint látták el a betegeiket. Vizsgálták a kétféle kezelési mód alkalmazhatóságát, eredményességét. A korzett felhelyezésének általános feltételekent Böhler (3) javallata alapján nőknél az 55, férfiaknál a 60 éves korhatárt, a megfelelő testalkatot és általános állapotot fogadták el azokban az esetekben, amikor a kompresszió mértéke a 10 fokot meghaladta. Á funkcionálisan kezelt sérültek 47,9%-a, a korzettel ellátottak 47,6%-a jó, 31,5%-a, illetve 46,0%-a kielégítő eredménnyel gyógyult. Míg az előbbi csoportban 17,8%-ban, addig az utóbbiban csupán 6,4%-ban fordult elő tartós fájdalom, rossz sanatio. A szerzők megállapítják, hogy bár az anatómiai repozíciós helyzetet tartósan megtartani nem tudták, nagyfokú - 10–15 fokot meghaladó - kompresszió esetén célszerű a gipszkorzettet felhelyezni. A deformitás csökkenésével jelentősen mérséklődnek a szubjektív panaszok is. Kis kompresszió esetén korai funkcionális kezelést javasolnak, fektetést csak a fájdalom megszűnéséig tartanak indokoltnak. A két módszert megfelelő feltételek mellett alkalmazva egymást kiegészítő, egyenértékű eljárásnak tartják.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Klinikai Onkológia

Biomarkerek szerepe a gastrointestinalis daganatok kezelésében

PAJKOS Gábor

Összefoglaló – A komprehenzív molekuláris profilvizsgálatokon, a bioinformatika fejlődésén alapuló precíziós onkológiai megközelítés, célzott terápia és immunellenőrzőpont-inhibitorok (immune checkpoint inhibitors – ICI) gyökeresen változtatta meg az onkoterápia eredményeit. Az előrehaladott, metasztatikus stádiumú emésztőrendszeri daganatokban szenvedő betegek kedvezőtlen túlélési esélye jelentősen javult az új terápiás lehetőségek alkalmazásától. A sikeres terápia azonban számos molekuláris jellemző ismeretét, meghatározását igényli – PD-L1 expresszió, MSI (mikroszatellita-instabilitás)/dMMR (mismatch repair deficiency), TMB (tumor mutational burden), rezisztenciamutációk, genetikai variánsok jelenléte. Jelen összefoglaló célja áttekintést adni a gastrointestinalis (GI) traktus rosszindulatú daganatainak precíziós onkológiai szemléletű kezelésében alkalmazható prediktív és prognosztikus biomarkerek szerepéről, jelentőségéről.

Ideggyógyászati Szemle

A Parkinson-kór diagnosztikai kritériumai és differenciáldiagnosztikája

TAKÁTS Annamária

A Parkinson-kór diagnózisának felállítása a motoros klinikai tünetek (bradykinesis, rigor, tremor, tartási instabilitás) kombinációján alapul. A diagnosztikai bizonyosság három szintjét különböztetjük meg: lehetséges, valószínű és biztos Parkinson-kórt. Míg az első két esetben csak a klinikai tüneteket vesszük figyelembe, addig a biztos Parkinson-kór diagnózisa csak szövettanilag is igazolt esetekben állítható fel. Egyre nagyobb jelentősége van a Parkinson-kór (ismeretlen eredetű, idiopathiás betegség) és a Parkinson-szindrómák elkülönítésének. Ez nemcsak a terápiát, hanem a betegek életkilátását is érinti. A minél előbbi, pontos diagnózis felállításában növekvő szerepet kapnak a funkcionális képalkotó vizsgálatok.

Lege Artis Medicinae

Derékfájdalommal járó gerincbetegségek

TÓTH Edit Ágnes

A felnőtt lakosság 80%-a legalább egyszer derékfájdalom miatt keresi fel háziorvosát. A háziorvosokon kívül a medicina bármely szakterületén találkozhatunk ezzel a panasszal, ezért kívánatos e téma széles körű ismerete. A gerincbetegségekhez társuló fájdalomnak két jól elkülöníthető típusa van: a nem gyulladásos és a gyulladásos fájdalom. A nem gyulladásos eredetű kórképek mozgással erősödő, néhány napig tartó, enyhe fájdalmat és mozgáskorlátozottságot, máskor alsó végtagba sugárzó, változó erősségű, neurológiai tünetekkel járó kórképet, ritkább esetben cauda equina szindrómát okozhatnak. A tünetek hátterében leggyakrabban degeneratív gerincbetegségek húzódnak meg. A gyulladásos eredetű gerincfájdalmat az előzőektől az éjszakai fájdalom, a jellegzetes mozgásbeszűkülés, bőr-, nyálkahártya- és ízületi eltérések, esetleg láz, rossz általános állapot különíti el. Ilyen típusú fájdalmat elsősorban a szeronegatív spondylarthritisek csoportjába tartozó betegségek okoznak, ritkábban különböző gennykeltő és nem gennykeltő mikroorganizmusok. A derékfájdalom kezelése a fájdalom megszüntetésére és a funkció helyreállítására irányul. Célunk elérése érdekében a tehermentesítés, a gyógyszeres fájdalomcsillapítás, a gyulladásgátlók, az izomrelaxáns és antidepresszáns hatású gyógyszerek, valamint a fizioterápia eszköztára vehető igénybe. Speciális esetekben a fájdalomcsillapításon túl egyéb gyógyszerek (például antibiotikum) alkalmazására is szükség lehet. A szeronegatív spondylarthritisek esetében a tradicionális eljárások mellett a biológiai terápia bevezetése jelentheti a jövő útját. A derékfájdalomhoz vezető gerincbetegségek összefoglalása a nemzetközi eredmények szintézisének felhasználásával vélhetően segítséget nyújt az orvosszakma képviselői számára betegeik korszerű ellátásához.

LAM Extra Háziorvosoknak

Krónikus derékfájás neuropathiás komponenssel

KISS Gábor

A derékfájás a fejlett ipari országokban az egyik leggyakoribb panasz. A hétköznapi megfázás után sorrendben másodikként derékfájdalom miatt fordulnak legtöbben orvoshoz a nyugati féltekén. A statisztikák szerint a kórkép élettartam-rizikója 70-90% körüli.

Klinikai Onkológia

A méh rosszindulatú daganatainak korszerű onkológiai kezelése

ÁROKSZÁLLÁSI Anita

Világviszonylatban évente közel 400 000 nőnél igazolódik méhtestrák, amely 2018-ban körülbelül 90 000 nő halálát okozta. Az esetek túlnyomó részét a méhnyálkahártya hormonérzékeny hámjából kiinduló endometriumcarcinomák (EC) alkotják. A sarcomák a méhtestrákok alig 3%-át adják. Az EC-k 80-85%-a jó prognózisú, mivel alacsony gradusú és korai stádiumban kerül felismerésre, amikor a műtét és az esetleges posztoperatív kezelés révén a gyógyulás reális terápiás cél. Az előrehaladott stádiumban diagnosztizált EC és a nem endometrioid altípusok esetén a prognózis lényegesen rosszabb. A magas rizikójú EC optimális adjuváns kezelésére irányuló vizsgálatok egy része még folyamatban van, illetve a bővülő molekuláris ismeretek újabb vizsgálatokat generálnak. A méhtestsarcomák esetében is a sebészi eltávolítás jelenthet kuratív megoldást, az adjuváns kezelésre vonatkozó evidenciák bizonytalanok, egyéni mérlegelést igényelnek. A modern onkoterápia érájában már nemcsak a betegségmentes élet meghosszabbítására, hanem az élet minőségének minél teljesebb megőrzésére is törekszünk. A nőgyógyászati onkológiában ezt jelenti a fertilitás vagy a funkcionáló ováriumok lehetőség szerinti megőrzése; a magas morbiditással járó szisztémás lymphadenectomia indikációs körének szűkítése; a kedvezőbb mellékhatásprofilú brachytherapia alkalmazása a teljes kismedencei besugárzás helyett. A modern onkoterápia az úgynevezett biológiai kezelések által az előrehaladott betegségek ellátásának is a részévé vált: kemoterápia mellett/után progrediáló esetekben a pembrolizumab az EC és a sarcomák esetén is alkalmazható mikroszatellita-instabilitás vagy magas tumormutációs terheltség esetén, míg az NTRK fúziós gén jelenlétében larotrectinib vagy entrectinib mint célzott tirozinkináz-gátlók javasolhatók. Az EC-k 70-80%-át kitevő mikroszatellita-stabil esetekben (nem endometrioid altípusokban is!) a pembrolizumab lenvatinibbel kombináció­ban adható a kemoterápia után. Az EC területén gyarapodnak továbbá az egyéb célzott terápiás szerekkel szerzett tapasztalatok is (anti-HER2 serosus carcinomában, mTOR-gátló kezelés, endokrin terápia, más immun checkpoint inhibitorok, tirozinkináz-gátlók, PARP-gátlók és kombinációs kezelések). A jelen munka a méhtestrákok onkoterápiájáról kíván rövid összefoglalást nyújtani az aktuális szakmai ajánlások és a folyamatban lévő vizsgálatok bemutatásával.