A Katona-féle humánspecifikus komplex elemi mozgásminták - Antropológiai megközelítés
MANDUJANO Mario, MUÑOZ-LEDO Patricia, CARMEN Sanchez-Perez
2005. OKTÓBER 10.
Ideggyógyászati Szemle - 2005;58(09-10)
MANDUJANO Mario, MUÑOZ-LEDO Patricia, CARMEN Sanchez-Perez
2005. OKTÓBER 10.
Ideggyógyászati Szemle - 2005;58(09-10)
All species are an optimized product of evolution. For humans, realization and knowledge of the highly sensitive and sensible biocybernetic processes in our bodies is now largely out of sight in modern medicine. To develop an evolutionary and at the same time a crosscultural perspective of human life and its biological, psychological and social conditions is particularly important for the health sciences.
Ideggyógyászati Szemle
Identifying and treating CNS-injured infants has always been Ferenc Katona’s main goal. Early on, he showed the importance of “elementary motor patterns” to development, and their application in treatment of early brain injury. We report on a neonatal neurobehavioral assessment derived from Katona that has concurrent and predictive validity in the NICU population. It evaluates early behavioral capabilities and dysfunctions in areas often disrupted by CNS injury, such as attention, motor organization, and autoregulation; provides a valuable approach for assessing recovery from CNS injury; and predicts later mental and motor performance.
Ideggyógyászati Szemle
A szerzők három részből álló összefoglaló közleményükben a frontotemporalis dementia történetét, előfordulását, klinikai megjelenési formáit, a megkülönböztető kórismét, genetikáját, molekuláris patomechanizmusát, patológiáját, valamint terápiáját tekintik át. A dolgozat harmadik része a klinikai kórismével és a kezelési lehetőségekkel foglalkozik. A frontotemporalis dementia diagnózisa a mai napig nem megoldott kérdés. Felismerését a mentális státus és a pszichometriai tesztek eredményei, továbbá a neuroradiológiai képalkotó módszerek közül a PET és a SPECT, valamint a laborvizsgálatok segíthetik. Sajnos, a betegágy melletti vizsgálatok általában nem érzékenyek az enyhe eltérésekre. A legtöbb frontotemporalis dementia esetében nincs a biztos klinikai diagnózishoz elegendő jellegzetes laboratóriumi eltérés vagy agyi atrófia, csak egyéb elváltozások kizárását és a betegség feltételezését teszik lehetővé. A frontotemporalis dementia hatékony kezelése még kidolgozásra vár. A biológiai terápiák közül a szerotoninanyagcsere javítása javasolt. A legújabb kutatások szerint a bromocriptin javíthatja a szelektív frontális tüneteket, de ez, valamint a többi dopaminerg rendszerre ható gyógyszer hatékonysága további vizsgálatokat igényel. Az oki megközelítések közül a tau-expressziót vagy -felhalmozódást gátló gyógyszerek a legígéretesebbek. Afáziában a viselkedésterápiát lehet megpróbálni. Emellett nélkülözhetetlen a hozzátartozók segítése, gondozása, mert ahogy az Alzheimer-dementiában szenvedők hozzátartozói esetén, rájuk is nagy pszichoszociális stressz hárul.
Ideggyógyászati Szemle
A szerzők áttekintik az idegszöveti víztartartalom- és az agyi térfogat-szabályozás fő kérdéseit. Részletesen foglalkoznak a különféle agyoedemák keletkezésének és felszívódásának molekuláris mechanizmusaival. Bemutatják az elmúlt évtizedben megismert vízcsatornafehérjék központi idegrendszerben előforduló formáit. Szakirodalmi áttekintés és saját vizsgálataik alapján elemzik az akvaporin-1 (AQP1) és az akvaporin-4 (AQP4) élettani és kórtani jelentőségét, valamint a centrális neuroendokrin (vazopresszin- és atriopeptin-) szabályozás szerepét. Ismertetik a diffúziósúlyozott mágneses rezonanciás multikompartment-T2 MR-vizsgálat és a T1-víztérkép-technológiák kombinációjával készített kvantitatív víztérképek diagnosztikai értékét a kísérletes agyoedema-kutatásban és a klinikai gyakorlatban. Véleményük szerint e technológiák fontos szerepet játszhatnak a jövőben a különböző neuropatológiai állapotokhoz társuló agyoedema elleni gyógyszerek kifejlesztésében és ezek hatásának tesztelésében állatkísérletes és terápiás szinten egyaránt. A vazopresszinantagonisták, az atriopeptinagonisták és az akvaporin-4 (mint lehetséges célpont) új agyoedemacsökkentő gyógyszerek kifejlesztését ígérik.
Ideggyógyászati Szemle
Hazánkban a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések után a cerebrovascularis betegségek következményei jelentik a leggyakoribb halálozási okot. A kedvezőtlen mortalitási mutatók mellett további problémát jelent, hogy az átmeneti vagy tartós vérellátási zavarok következtében kialakuló neurológiai és pszichiátriai betegségek hatalmas terheket rónak a társadalomra, a betegellátó rendszerre és a családokra. Világszerte széles körben folynak kutatások a stroke és az egyéb agyi vérkeringési zavarok (például krónikus hipoperfúzió) megelőzésére, az akut ellátás és a rehabilitáció teendőire vonatkozóan. Az elmúlt években, évtizedekben a hypoxiás agykárosodások mechanizmusát egyre mélyebben sikerült megismerni, amelynek hatására mind a prevencióban, mind a terápiában ígéretes eredmények születtek. A sokrétű vizsgálatokból világossá vált azonban az is, hogy a neurodegeneráció megakadályozása, illetve a neurológiai károsodások mérséklése komplex feladat, amely egy támadásponton hatva valószínűleg nem oldható meg. További igény mutatkozik a klinikumban is alkalmazható alternatív neuroprotektív stratégiák kidolgozására és új farmakonok kipróbálására. A számos megközelítés egyike az ischaemiás tolerancia kialakítása prekondicionálás segítségével. Ismert ugyanis, hogy több olyan behatás létezik, amely kellően kis intenzitásban vagy rövid ideig alkalmazva az egyébként letális stimulusokkal szemben ellenállóvá teszi az agyszövetet.
Ideggyógyászati Szemle
Megtisztelve érzem magam, hogy abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy én köszönthetem Katona professzort 80. születésnapja alkalmából. Engedjék meg, hogy egy hagyományos életrajz-ismertetés, az oktatói, szakírói munkásságának, szakmai és társadalmi kitüntetéseinek száraz felsorolása helyett Katona profeszszorral kapcsolatos személyes élményeimet oszthassam meg önökkel.
Ideggyógyászati Szemle
Bevezetés – A szédülés a fájdalom mellett az egyik leggyakoribb panasz, amellyel a beteg felkeresi az orvosi ellátást. A modern diagnosztika ellenére a szédülés okának diagnosztizálása napjainkban is nehéz feladat, számos buktatót rejt magában. Célkitűzés – Kérdőíves felmérésünk célja annak vizsgálata, hogy mi történik a szédülést panaszoló beteggel a sürgősségi ellátást követően. Kérdésfelvetés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye között mennyire volt összefüggés? Hogyan alakult a betegek életminősége az idő függvényében? A vizsgálat módszere – A Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó osztályán megjelent 879, szédülést panaszoló beteghez juttattuk el kérdőívünket. A vizsgálat alanyai – A kitöltött kérdőíveket 308 betegtől (110 férfi, 198 nő, átlagéletkor 61,8 ± 12,31 SD) kaptuk vissza, ezeket elemzésnek vetettük alá. Eredmények – A sürgősségi diagnózisok megoszlása a következőképpen alakult: centrális eredetű (n = 71), szédülékenység (n = 64) és BPPV (n = 51) voltak a leggyakoribb diagnózisok. A végleges diagnózis tisztázásáig eltelt idő leggyakrabban napokat (28,8%), illetve heteket (24,2%) igényelt, kiemelendő azonban, hogy 24,02%-ban végleges diagnózis sosem született. A sürgősségi és a végleges diagnózis között csupán 80 beteg esetén (25,8%) volt egyezés, amelyet alátámaszt a kvalitatív statisztikai elemzés (Cohen-féle Kappa-teszt) eredménye (κ = 0,560), moderált összefüggést indikálva. Megbeszélés – A sürgősségi osztályon felállított diagnózis és a későbbi kivizsgálás eredménye közötti korreláció alacsony, de az eredmények a nemzetközi irodalomban is hasonlónak mondhatók. Emiatt fontos a betegek követése, beleértve az otoneurológiai, illetve esetlegesen neurológiai kivizsgálás fontosságát. Következtetések – A szédüléssel jelentkező betegek sürgősségi diagnosztikája nagy kihívás. A pontos anamnézis és a gyors, célzott vizsgálat a nehézségek ellenére tisztázhatja a szédülés centrális vagy perifériás eredetét.
Lege Artis Medicinae
Mi köze a gónak a klinikai döntéshozatalhoz? A klinikai orvoslás egyik legjelentősebb intellektuális kihívása a bizonytalanságban történő döntéshozatal. A hagyományos orvosi döntéshozatal intuitív és heurisztikus mivoltának pszichológiai csapdáin kívül az információhiány, az erőforrások szűkössége, az adott orvos-beteg kapcsolat jellemzői egyaránt hozzájárulnak annak bizonytalanságához. A formális, matematikai számításokon alapuló döntéselemzés, amelyet széles körben használnak a klinikai irányelvek fejlesztésében, illetve az egészségügyi technológiák értékelésében, elvben jó lehetőségeket kínál az intuitív döntéshozatal hibáinak elkerülésére, ugyanakkor az egyéni döntési helyzetekben többnyire nehezen alkalmazható,és az orvosok többségétől idegen. Ennek a módszernek is vannak korlátai, különösen az egyéni döntéshozatalban, beleértve a számításokhoz felhasznált input adatok esetleges hiányát, illetve jelentős bizonytalanságát, valamint a matematikai modellek korlátait abban, hogy egy komplex rendszer folyamatait és a folyamatok egyéni variabilitását megfelelően tudják reprezentálni. A klinikai döntéstámogató rendszerek mindezek ellenére hasznos segítséget jelenthetnek az egyéni orvosi döntéshozatalban, ha megfelelően integráltak az egészségügyi információs rendszerekbe, és nem szüntetik meg az orvosok döntési autonómiáját. A klasszikus döntéstámogató rendszerek tudásalapúak, szabályrendszerekre, problémaspecifikus algoritmusokra épülnek. Számos területen alkalmazzák az orvosi adminisztrációtól a képfeldolgozásig. A napjainkban zajló informatikai forradalom eredményeképpen olyan mesterséges intelligenciaként emlegetett gépi tanulási módszerek jönnek létre, amelyek már ténylegesen képesek tanulni. A mesterséges intelligencia ezen új generációja nem konkrét szabályrendszerekre épül, hanem hatalmas adatbázisokon magukat tanító neurális hálózatokra és általános tanulási algoritmusokra. Ezek a mesterséges intelligenciák egyes területeken, mint például a sakk, a gó, vagy a vadászrepülőgép vezetése, már jobb teljesítményre képesek, mint az emberek. Fejlesztésük bővelkedik kihívásokban, veszélyekben, ugyanakkor olyan technológiai áttörést jelentenek, ami megállíthatatlan és átalakítja világunkat. Alkalmazásuk és fejlesztésük az egészségügyben is megkezdődött. A szakmának részt kell vennie ezekben a fejlesztésekben és megfelelő irányba kell, hogy terelje azokat. Lee Sedol 18-szoros gónagymester visszavonult három évvel AlphaGo mesterséges intelligenciától elszenvedett veresége után, mert „Hiába lettem világelső, van egy entitás, amit nem lehet legyőzni”. Nekünk szerencsére nem versengenünk vagy győznünk kell, hanem el kell érnünk, hogy a mesterséges intelligencia biztonságos és megbízható legyen és az emberekkel együttműködve ez az entitás eredményesebbé és hatékonyabbá tegye az egészségügyet.
Ideggyógyászati Szemle
Berényi Marianne és Katona Ferenc tollából ez évben igen értékes mű jelent meg a Medicina Kiadó gondozásában. Valójában egy könyvsorozat újabb kitűnő példányát olvashatjuk, hiszen Katona professzor úr első könyve a közel fél évszázada, 1963-ban publikált „Az agysebészet története” című kiadvány volt.
Lege Artis Medicinae
Az atherosclerosis folyamata gyermekkorban kezdődik és a szervezet haláláig tart. A legtöbb cardiovascularis betegség és halálozás hátterében atheroscleroticus érelváltozások állnak. A folyamat maga több ezer éves, de komplex patofiziológiáját csak mára kezdjük ismerni és érteni. A ma rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy gondoljuk, hogy az atherosclerosis a nagy és közepes artériák olyan krónikus gyulladásos betegsége, amelyet oxidatív és egyéb módosulást szenvedett lipoproteinek, immunsejtek és az extracelluláris mátrix subendothelialis felhalmozódása jellemez. A veleszületett és a szerzett immunitás az atherogenesis olyan összetett szabályozó rendszere, amely adott esetben a proatherogen gyulladásos és az atheroprotectiv gyulladásellenes folyamatokat irányítva fokozza a plakkok progresszióját, vagy éppen stabilizálja azokat. Az atherogenesis folyamatairól nyert egyre bővülő ismereteinkkel tovább javíthatjuk a cardiovascularis rizikóállapotok meghatározását, és ennek következtében személyre szabottabb terápiás stratégiákat alkalmazhatunk.
A vizsgálat célja: A kutatás célja az Országos Mentőszolgálat állományában dolgozók pszichés állapotának vizsgálata volt a kiégés vonatkozásában, és cél volt azon tényezők azonosítása, amelyek kedvezőtlenül hatnak a mentőszolgálatnál dolgozók pszichés állapotára. Anyag és módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti kutatás keretein belül 1979 fő került bevonásra. A kiégettség szintje a Pines-Aronson féle Kiégés Önértékelési Skála alkalmazásával került felmérésre. Az adatok feldolgozása az SPSS 17.0 statisztikai szoftver segítségével történt Khi-négyzet próba, ANOVA és korrelációelemezés alkalmazásával. A szignifikancia határ p<0,05 volt. Eredmények: A mentődolgozók majdnem 40%-a küzd a munkájával járó stresszel, azonban az állandó készenléti helyzet nem hagy időt az átélt események értékelésére, megbeszélésére. Szignifikáns összefüggés mutatkozott a kiégési szint, az OMSZ-nál elöltött idő, és a munkahelyi légkörrel való elégedettség között. Következtetések: Az eredmények alapján különböző prevenciós és beavatkozási lehetősé gek kerültek megfogalmazásra, amelyekkel a mentődolgozók körében mért kiégés kezelhető.
1.
2.
3.
4.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás