Ideggyógyászati Szemle

A doublecortin postnatalis expressziós mintázata a fejlődő egéragy egyes területeiben

TAKÁCS József, ROBERTA Zaninetti, VÍG Julianna, VASTAGH Csaba, HÁMORI József

2007. MÁRCIUS 20.

Ideggyógyászati Szemle - 2007;60(03-04)

A doublecortin (DCX) fehérje tér- és időbeli eloszlását vizsgáltuk a születés utáni (P) 2. naptól a P22. napig fejlődő egér agyában. Összehasonlítottuk a DCX expresszióját a rostralis migrációs ösvényben (RMS) és a hippocampus gyrus dentatusában (DG). Az RMS-ben a DCX gyenge expresszióját figyeltük meg a P5. napon, ami a születés utáni második héten fokozatosan egyre erősebbé vált, és a legkifejezettebben a P18.-P22. napokon jelent meg. Mérsékelt DCX immunfestést találtunk a DG-ben a P11. napon. A DCX határozott expresszióját - ami a felnőtt DGben születő új idegsejtekre jellemző - csak a P22. nap után figyeltük meg. Az RMS és a DG morfológiai és funkcionális érését különbözőnek találtuk, folyamatos idegsejt-újraképződés korábban jelent meg az RMS-ben, mint a DG-ben.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle

Az apolipoprotein E-polimorfizmus összefüggése az időskori maculadegenerációval és az Alzheimerbetegséggel Délnyugat-Magyarországon

KOVÁCS Á. Katalin, PÁMER Zsuzsanna, KOVÁCS Attila, FEKETE Sándor, MISETA Attila, KOVÁCS Bálint, KOVÁCS L. Gábor

Bevezetés - Az időskori maculadegeneráció (AMD) és az Alzheimer-dementia (AD) hasonlóságokat mutat (előrehaladott életkor, hasonló összetételű lerakódások a szemben, illetve az agyban). Az AMD az apolipoprotein E 2 (apoE 2), míg az AD az apoE 4 genetikai variáns jelenléte esetén gyakoribb. Vizsgáltuk az AMD előfordulását ADben szenvedő betegek körében, elemeztük a lipidanyagcserét és az apoE polimorfizmusát. Módszerek - 49 beteg AMD-ben, 32 beteg AD-ben szenvedett, míg a 27 kontroll esetében a két betegség nem fordult elő. Szemészeti vizsgálatot végeztünk (legjobban korrigált látásélesség, réslámpás vizsgálat, pupillatágításban végzett szemfenéki vizsgálat). Vizsgáltuk a lipidprofilt (triglicerid, összes és HDL-koleszterin) és az apoE mutációját. Eredmények - AD-ben szenvedő betegek 8%-ában találtuk meg az AMD típusos tüneteit. Az apo E 4 előfordulási gyakorisága 2% (AMD), 47% (AD) és 22% (kontroll) volt. Az apoE 2 esetében 17% (AMD), 6% (AD) és 7% (kontroll), míg az apoE 3 esetében 82% (AMD), 41% (AD) és 71% (kontroll) értékeket mértünk. Triglicerid, összes és HDLkoleszterin a referenciatartományon belül voltak, azonban az AD-ban szenvedő betegek vérében szignifikánsan alacsonyabb volt az összkoleszterinszint. Következtetések - A hasonló patomechanizmus ellenére az AD-ban szenvedő betegek körében kicsi az AMD előfordulása. Az apoE 4 gyakoribb előfordulása az AD-ban szenvedők körében, illetve az apoE 2 gyakoribb előfordulása az AMD-ben szenvedő délnyugat-magyarországi betegek között megerősíti más szerzők megfigyeléseit.

Ideggyógyászati Szemle

Oxigén-glükóz megvonás által indukált változások patkányhippocampus organotipikus tenyészetében

BALI Balázs, NAGY Zoltán, KOVÁCS J. Krisztina

Bevezetés - A (-)deprenyl B típusú monoaminoxidázbénító, amelyet újabban sikeresen alkalmaznak a Parkinson- és az Alzheimer-kór gyógyításában. Bár neuroprotektív hatásának mechanizmusa nem ismert pontosan, annyi bizonyos, hogy ez a hatás független a MAO-B-gátlástól. Módszerek - A deprenyl ischaemiával szembeni védőhatását in vitro vizsgáltuk a patkány hippocampusából készített organotipikus szelettenyészeteken. A sejtpusztulás időbeni alakulását propidium-jodid-felvétellel követtük az után, hogy a szelettenyészeteket 45 percig oxigén- és glükózmentes körülmények között (OGD) inkubáltuk. Az apoptózisban szereplő egyes faktorok mRNS-szintjét RTPCR reakcióval mértük. Eredmények - A neuronalis pusztulás első jeleit két órával az OGD után tapasztaltuk, amely 24 órával az ischaemia után a hippocampus összes rétegére kiterjedt. A deprenylkezelés (10-9M) szignifikánsan késleltette az OGD által indukált sejtpusztulást. RT-PCR módszerrel kimutattuk, hogy kontroll-szelettenyészeteken a deprenyl emeli a Bcl-2 és a Bcl-xl mRNS szintjét. Az OGD ugyancsak növelte az antiapoptotikus faktorok expresszióját, míg a proapoptotikus bax mRNS-szintje változatlan maradt. Következtetés - Eredményeink szerint a deprenyl neuronvédő hatású az ischaemia in vitro modelljében. Bár a deprenyl kontrollkörülmények közt fokozza a Bcl-2 expresszióját, antiapoptotikus hatása nem mutatkozik szignifikánsan oxigén-glükóz megvonás után.

Ideggyógyászati Szemle

A specifikus szukcinátkötő hely jellemzése az agyi szinaptikus membránokban

MOLNÁR Tünde, FEKETE Kútiné Erzsébet, KARDOS Julianna, PALKOVITS Miklós

A gamma-hidroxi-vajsav (GHB) az agyban természetesen előforduló vegyület, amely a borostyánkősavból (szukcinát) származik1. Szukcinátkötődéssel jellemezhető GHB-kötő hely létezését mutattuk ki korábban, mind patkányelőagyból, mind humán nucleus accumbensből (NA) készített szinaptikus membránfrakcióban2. Annak érdekében, hogy tisztázzuk a lehetséges szinaptikus szukcinátkötő hely létezését, vizsgáltuk a [3H]szukcinát specifikus kötődését emberi NA és patkányelőagyból előállított szinaptikus membránfrakcióban. A humán NA szinaptikus membránfrakciójában talált specifikus szukcinátkötő hely erős pH-függést mutatott. A kötőhely továbbá jellemezhető volt a szukcinát (IC50,SUCC=2,9±0,6 µM), a GHB (IC50,GHB=2,1±1,3 µM) és a „réskapcsolat-” (gap junction) gátló karbenoxolon (IC50,CBX=7,1±5,8 µM) interakciójával is. Hasonló kötődési paraméterek jellemezték a patkányelőagyi szinaptikus membránfrakcióban található szukcinátkötő helyet is. Összefoglalva megállapítottuk, hogy létezik szinaptikus szukcinátkötő hely, amelynek működése függ a környező pH-tól. Farmakológiai jellemzői alapján feltételezhető, hogy a talált kötőhely „réskapcsolatban” részt vevő fehérje.

Ideggyógyászati Szemle

A centrális atrialis natriureticus peptid dehidrációban

BAHNER Udo, GEIGER Helmut, PALKOVITS Miklós, LENKEI Zsolt, LUFT C. Friedrich, HEIDLAND August

A dehidrációnak az agyi atrialis natriureticus peptid (ANP) koncentrációjára kifejtett hatását vizsgáltuk 18 agyterületen, amelyek magukba foglalták azokat is, amelyekről ismeretes, hogy szerepet játszanak a só-víz homeosztázis fenntartásában és a cardiovascularis szabályozásban. Az ANP-n kívül mértük számos releváns perifériás paraméter - így a testtömeg, a vérnyomás, a vizeletvolumen, a plazma-ANP-koncentráció, a plazma ozmolalitása - változását is. Az ANP koncentrációja általános és nagyfokú emelkedést mutatott a dehidrálás első 24 órájának végén, a vizsgált 18 agyterület közül csupán az agykéregben nem emelkedett az ANP-koncentráció. A 12 órás rehidráció valamennyi értéket visszaállította a kontrollszintre. Ezek az eredmények erősítik azt a feltételezést, hogy az ANP neuroregulációs anyag, amely részt vesz a szervezet só- és vízháztartása egyensúlyának fenntartásában.

Ideggyógyászati Szemle

A hypophysisben lévő atrialis natriureticus peptid a paraventricularis magból származik

FODOR Mariann, MAKARA B. Gábor, PALKOVITS Miklós

A hypophysisben lévő atrial natriuretic peptide (ANP) zömében a hypothalamus nucleus paraventricularis idegsejtjeiből származik. A hypophysisnyél átvágása után egy héttel az álműtött állatokban mérhető ANP-koncentrációnak csupán 7%-át lehetett mérni a köztilebenyben. A nyélátvágás során az eminentia medianában (az átmetszett ANP-axonok proximalis csonkjában), valamint a nucleus paraventricularisban az ANP felszaporodott. Adataink arra utalnak, hogy nem valószínű, hogy a preoptikus áreában lévő ANP-neuronok részt vennének a hypophysis beidegzésében.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

A ketamin hatása a fejlődő központi idegrendszerre

VUTSKITS László, GASCON Eduardo, KISS Zoltán József

A ketamin a gyermekanesztéziában gyakran alkalmazott szer, elsődlegesen az N-metil-D-aszpartát (NMDA) típusú glutamátreceptorok blokkolásán keresztül fejti ki hatását. Egyre több kísérletes bizonyíték gyűlt össze az elmúlt években, amelyek szerint a ketaminnak potenciális mellékhatásai lehetnek a fejlődő idegrendszerben. Ebben a rövid cikkben az a célunk, hogy összefoglaljuk azokat a kísérletes adatokat, amelyek megjelentek a ketamin fejlődési neurotoxicitásával kapcsolatban, valamint áttekintsük, hogy milyen mértékben extrapolálhatók a kísérletes eredmények a klinikai gyakorlatban.

Magyar Immunológia

Helyi irányítók és fenotípusválaszok a lép érszegmentumainak ontogenezisében és a születés utáni fejlődésében

BALOGH Péter

Az ember és az immunológiai kutatásokban leggyakrabban használt kísérleti állatok perifériás nyirokszövetei közül a lép mutatja a legnagyobb fokú változékonyságot a szövet funkcionális aktivitása szempontjából, amelyhez a szerv ontogenezise és a fellépő immunválaszok során egyaránt jelentékeny szerkezeti átrendeződés is társul. Az eredetileg primer lymphohaemopoeticus szövetnek (a postmyeloid B-sejt-képző, valamint járulékos myelopoeticus potenciáljának megőrzésével) jelentős perifériás nyirokszövetté való irányított átalakulása együtt jár a különböző nem haemopoeticus szövetalkotók kompartmentalizációjával, amelyben az érelemeket bélelő endothelsejtek is részt vesznek. Ebben az összefoglalóban a szerzõ bemutatja a lép különböző érszakaszait borító, heterogén összetételű endothelkészlet funkcionális és strukturális jellegzetességeit, amelyek együttesen vesznek részt a lép komplex keringéshálózatának kialakításában, a részvételükkel zajló szabályzó folyamatokkal együtt. Ezek közé fontos transzkripciós faktorok, valamint a tumornekrózis- faktor/limfotoxin (TNF/LT) családba tartozó morfogenetikai szabályzó ligandok és receptoraik tartoznak; ezek hatása elsősorban a marginális zónában érvényesülő szelektivitást mutat. A megismert fejlődéstani- funkcionális összetettség ennek a régiónak a lymphocytavándorlásban játszott jelentőségén túl felveti annak a lehetőségét is, hogy a lép érrendszeri fejlődésében betöltött szerepe mellett egyéb stromaelemek származási helyeként is működhet.

Ideggyógyászati Szemle

Az aktivált szomatosztatin 2. típusú receptorok in vivo forgalma a dendritekből a transz-golgi-hálózatba

CSABA Zsolt, PASCAL Dournaud

Célkitűzés - Célunk a G-fehérjéhez kapcsolt receptorok in vivo sejten belüli mozgásainak tanulmányozása volt. A központi idegrendszerben leírták néhány G-fehérjéhez kapcsolt receptor in vivo internalizációját, azonban az endocytosist követő folyamatok igen kevéssé ismertek. Módszerek - A fő szomatosztatinreceptor-típus, az sst2 receptor in vivo eloszlását és elhelyezkedését vizsgáltuk immunfluoreszcenciával a receptoragonista oktreotid intrahippocampalis beadását követően, tíz perctől hét napig terjedő időintervallumban. Eredmények - Az agonista beadását követő tíz perctől három óráig terjedő intervallumban a receptor-immunreaktivitás fokozatos csökkenését figyeltük meg a gyrus dentatus stratum moleculare, illetve a CA1 stratum radiatum és oriens rétegekben. Ezzel összefüggésben a stratum granulare és stratum pyramidale rétegekben kis immunfluoreszcens szemcsék jelentek meg a neuronok citoplazmájában röviddel (30-60 perccel) az agonista beadását követően. Hosszabb idővel az agonista beadása után (3, 6, 24 óra) az immunjelölés nagyméretű intracitoplazmatikus granulumokban koncentrálódott. Két nappal az agonista beadását követően az sst2 receptor elhelyezkedése és eloszlása újra a kontrollokéhoz hasonló volt. Az sst2 receptor kolokalizációt mutatott a syntaxin 6 és TGN38 transz-Golgi-hálózat markerekkel már egy órával az agonista beadása után, a kolokalizáció még 24 órával az agonista beadása után is megfigyelhető volt. Ezzel szemben az sst2 receptor a cisz- Golgi marker GM130-cal és az endoplazmás retikulum marker PDI-vel nem kolokalizált. Következtetések - Eredményeinkből azt a következtetést vontuk le, hogy agonista hatására a hippocampus piramis- és szemcsesejtjeinek dendritjein elhelyezkedő receptorok retrográd úton a transz-Golgi-hálózatba jutnak, mielőtt recirkulálnának.