Az elmúlt két évtized megváltoztatta a neurológia művelésének korábbi gyakorlatát. Az „evidence based” szemlélet, és az új terápiás módszerek hatására átalakult a neurológusok gondolkodása. Az individuális gyógyítás helyére a protokollok követése került, amely feloldja a döntések felelősségét. Az „evidence based” szemlélet alapja, hogy a módszerekre vonatkozó statisztikai bizonyítékokban hinni kell.

A farmakogenetika új eredményei ezzel szemben a visszatérést ígérik az individuális gyógyszeres kezeléshez. A betegséget előidéző okok ismerete nélkül az agyi thrombolysis kísérleti beavatkozásnak tekinthető, mert a kezelés protokollja nem teszi lehetővé az agyi ischaemiák eredetének kiderítését. Szigorú indikációk alapján az agyi ischaemiás betegek 1-8%-ában végezhető a thrombolysis. A Cochrane-adatbázis szerint a terápiás kísérletekben a kockázat-haszon arány megismeréséhez újabb véletlen besorolásos és kontrollcsoportos gyógyszervizsgálat javasolt. Az agyi ischaemiák terápiás elveinek változása miatt újra meghatározták a TIA fogalmát. Az új elnevezés: „acute neurovascular syndrome”. Az elmúlt két évtizedben a diagnosztikai biztonság és a gyógyszeres kezelés fejlődése magával hozta a neurológiai szubspecializációk kialakulását.

A részterületeken specializált tudományos társaságok működnek világszerte. Magyarországon 1993 és 2000 között kilenc tudományos társaság keletkezett a neurológián belül. Ezek a társaságok a gyógyszergyártók támogatása nélkül nem tudtak volna fennmaradni. 2007-ben néhány európai országban csak három államilag elfogadott szubspecializáció létezett: neurofiziológia, neurorehabilitáció és gyermekneurológia.

Ráépített speciális képzésként a neuroradiológiába egyik EU-országban sem engedik be a neurológusokat - tehát nálunk sem. A specializáció magával hozta a szakmai kompetencia szűkülését. A neurológusok gyakorlati képzése hiányos, leginkább a propedeutikai ismeretek gyengültek el. A neurológia tanítását az oktatók specializációja is akadályozza.

A pramipexol retard készítmény a legújabb gyógyszer a Parkinson-kór kezelésére. Az elhúzódó hatóanyagfelszabadulás folyamatosabb dopaminerg stimulációt tesz lehetővé, anélkül, hogy a már ismert és bizonyított klinikai hatékonyság csökkenne. Ugyanakkor mellékhatásprofilja kedvezőbb, valamint a beteg együttműködése is javítható, mivel csak naponta egyszer kell szedni. Ezeket a most lezárult klinikai vizsgálatok igazolták, amelyek közül a fontosabbakat foglaltuk össze.

Közismert, hogy az idegnövekedési faktor (nerve growth factor, NGF) perifériás érző idegben folyó retrográd axoplazmatikus áramlásának meggátlása transzganglionáris degeneratív atrófiát (TDA) okoz a szegmentálisan érintett, ipsilateralis gerincvelői hátsó szarv központi nociceptiv terminálisaiban. A nociceptiv impulzusok transzmissziója emiatt bekövetkező ideiglenes (néhány hetes vagy hónapos) blokádját eredményesen alkalmaztuk a kezelhetetlen fájdalom terápiájában, a Vinca major L.-ből izolált, félszintetikus microtubulusgátlók (vincristin, illetve vinblastin) transcutan iontoforézisének útján, tekintve, hogy ezek a vegyületek lokálisan gátolják az NGF retrográd axoplazmatikus transzportját. Minthogy azonban a lokális microtubulusgátlás (legalábbis elméletileg) mellékhatásként testszerte is gátolhatja a mitózis folyamatát, kutatómunkánk során olyan vegyületet kerestünk, amely az NGF retrográd axoplazmatikus transzportját microtubulusgátlás nélkül képes megakadályozni. A vinpocetin, a vincamin származéka, anélkül, hogy a microtubularis funkciót érintené, perineuralis alkalmazás esetén meggátolja az NGF retrográd axoplazmatikus transzportját, s ez ugyanúgy TDA-t okoz a szegmentálisan érintett, ipsilateralis gerincvelői hátsó szarv központi nociceptiv terminálisaiban, mint a vincristin, illetve a vinblastin. Az így bekövetkező TDA-t ugyanolyan hisztokémiai és immunhisztokémiai elváltozások kísérik, mint amelyek a vincristin, illetve a vinblastin perineuralis alkalmazását: a nociceptióra jellemző fluoridrezisztens savi foszfatáznak (FRAP) és thiamin monofoszfatáznak (TMP) a gerincvelői Rolando-állományból történő depléciója, axonalis labyrinthusok kialakulása és a fájdalompeptidek (substance P és CGRP) koncentrációjának szignifikáns csökkenése a gerincvelő I-II-III. Rexed-féle lamináiban. Ezek alapján feltételeztük, hogy a vinpocetin, ugyanúgy, mint a vincristin és a vinblastin, antinociceptiv hatással rendelkezik. Közleményünkben a perineuralisan alkalmazott vinpocetin mikrostrukturális és magatartásbeli hatásait ismertetjük és vitatjuk meg. Megállapítjuk, hogy a perineuralisan alkalmazott vinpocetin jelentősen lecsökkenti a formalin intraplantaris injekciója által kiváltott nociceptiót, s egyben meggátolja a szegmentálisan érintett, ipsilateralis gerincvelői hátsó szarvban a nociceptióra jellemző c-fos-expressziót. A vinpocetin hatásmechanizmusa, azonkívül, hogy nem gátolja a microtubularis funkciót, tehát nem antimitotikus szer, egyelőre enigmatikus. Feltételezhető, hogy a vinpocetin a membrántovábbítást biztosító fehérjékre fejti ki hatását, ezek ugyanis, úgy, mint a szignalizációs endoszómák és az endocitózist közvetítő „pincher” fehérjék, normális körülmények között részt vesznek az NGF retrográd transzportjában s kézenfekvőnek látszik, hogy blokádjuk meggátolja az NGF retrográd axoplazmatikus áramlását. Joggal feltételezhető továbbá, hogy a vinpocetin kölcsönhatásba lép egyes glialis elemekkel; a közelmúltban megjelent vizsgálati eredmények ugyanis arra utalnak, hogy egyes gliaelemek gerincvelői szinten részt vesznek a nociceptio modulációjában, s így a fájdalomérzet kialakításában. Ezek alapján s az ismertetetett állatkísérleteink nyomán joggal várható, hogy a transcutan iontoforézis révén perineuralisan bejuttatott vinpocetin az NGF retrográd axoplazmatikus transzportjának gátlása révén a nociceptiónak térben és időben korlátozott csökkenését hozza létre, ami a kezelhetetlen fájdalom klinikai kezelésének új útjait nyithatja meg.

A neurológusok képzése világszerte gyengélkedik. Az egyetemi tanszékek orvosai megosztják a figyelmüket az oktatás, a kutatás és a betegellátás között. A hármas feladat teljesíthetetlen, ezzel az egyetemek az alkalmazottaikat bizonytalanságban tartják. A klinikai oktatás hanyatlását egyes amerikai intézetekben csak oktatást végző neurológusok alkalmazásával próbálják lassítani. A specializáció gátja az általános neurológia oktatásának. Jelenleg négy orvosgeneráció dolgozik együtt, ami konfliktusok forrása. A képzésre váró legfiatalabbak a steril gépi információszerzés világában nőttek fel, ezért hiányos gyakorlati képességekkel rendelkeznek a beteggel történő közvetlen érintkezésben és a súlyos betegek ellátásában. Jelenleg az aktív neurológusok több mint fele nő. A neurológia integritását fenyegető veszélyek: 1. Az agyi keringészavarok neurológián kívülre helyezése. A „stroke-osztályok” létrehozását a magasabb költségtérítés és a gyógyszergyárak érdeke serkentette és „egészségpolitikai” érvelés támogatta. A stroke-osztályok önállósítása az általános neurológiát „ambuláns szakmává” teheti. 2. A ritka neurológiai betegségek leválasztása és tanszékeik létrehozása azzal az érveléssel, hogy a ritka betegségek kutatása a gyakoriak megismerésében is hasznot hajt. Ezek a tervek a területszerzést szolgálják. A ritka neurológiai betegségek többsége gyógyíthatatlan, a génterápiás kísérletek nem jártak sikerrel. Elvételük következtében az általános neurológia szegényedik, mert a differenciáldiagnosztikai gondolkodás tanításában ezek megismerése fontos, és kutatásuk az általános neurológia ismeretanyagát gyarapítja. A hagyományos oknyomozó neurológia gyakorlata nem hozható vissza. A tudásanyag növekedése, a diagnosztika javulása és a hatékony gyógyszerek felfedezése révén a szakma magas színvonalon egységesen működhetne tovább. Jelenleg azonban - paradox módon - a gyors fejlődés megbontja a neurológia egységét. Ez nálunk is bekövetkezik, ha a szakmai felügyelet nem képes kontroll alatt tartani a specializációt, és nem fordít nagyobb gondot a legfontosabb gyakorlati ismeretek, és a döntési munka oktatására és számonkérésére.

A recidiváló cystás craniopharyngeomák intracavitalis ittrium- 90 kolloidbesugárzásával és a gliomák, pinealomák, agytörzsi tumorok, meningeomák, szolid craniopharyngeomák és metasztázisok jód-125 interstitialis besu-gárzásával kapcsolatos közleményeinket tekintettem át. Az eredmények következetesen mutatják a képfúzió hasznát az izotópmagok és a katéterek verifikálásában, összehasonlíthatóvá teszi a jód-125 sztereotaxiás brachyterápia és a LINAC sugársebészeti módszerek hatását a fizikai dóziseloszlásra és a radiobiológiai hatékonyságra, továbbá alkalmazhatóságát a gliomák interstitialis besugárzása utáni volumetriás változások elemzésekor. Az immunhisztokémiai vizsgálat eredményei megmutatják a microglia/macrophag rendszer szerepét a cerebralis gliomák jód-125 interstitialis brachyterápiájára adott szöveti válaszban. Gazdasági okok miatt sok országban és idegsebészeti intézetben nem áll rendelkedésre gamma-kés és LINAC. E módszerek hiányában igazoltuk, hogy a brachyterápia alternatív megoldást jelenthet az inoperábilis és recidív agyi tumorok különböző típusainak a kezelésében. A megfigyelt eredmények LINAC és gamma-késes besugárzás mellett is megfigyelhetőek.