Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(11-12)

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Bevezetõ

VÉCSEI László

A 110 éves Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága 2005. október 13-15. között tartotta Szegeden 34. jubileumi nagygyűlését. Aktuális volt a szegedi helyszín, hiszen Schaffer Károly és a Nobeldíjas Cajal tanítványa volt Miskolczy Dezső, aki tíz évig (1930-1940) vezette a szegedi idegklinikát és agykutató intézetet. A neves ideggyógyász profeszszor életútjára Csanda Endre professzor emlékezett, majd a 2005. évi Miskolczy Dezső-emlékelőadást Telegdy Gyula akadémikus tartotta „Neuropeptidek a központi idegrendszerben” címmel.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Az ösztradiol moduláló hatása a patkány caudalis trigeminalis magjára a migrén állatkísérletes modelljében

VARGA Hedvig, PÁRDUTZ Árpád, TAJTI János, VÉCSEI László, JEAN Schoenen

A migrén az egyik leggyakoribb neurológiai betegség, amely a népesség körülbelül 14%-át érinti. A betegség nemi dimorfizmust mutat és feltételezhető, hogy más érző működéssel egyetemben a nemi hormonok alapvető szerepet játszanak a kialakulásában.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Huntington-kórban használt állatmodellek

GÁRDIÁN Gabriella

A Huntington-kór autoszomális dominánsan öröklődő neurodegeneratív betegség, amely oka a betegség génjében a CAG triplet repeat expanziója. A kórkép fő tünetei az akaratlan choreiform mozgás, személyiségváltozás, dementálódás.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Perifériás facialis paresis klinikánk betegei között

ILNICZKY Sándor

Az arcizomzat bénulásához vezető perifériás facialisidegkárosodás oka az esetek több mint kétharmadában ismeretlen (úgynevezett idiopathiás vagy Bell-féle facialis paresis), ritkábban más betegség okozza. A Bell-paresis tünetei és lefolyása jellegzetesek, ennek ellenére gyakran félreismerik.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Amyotrophiás lateralsclerosis Baranya megyében az elmúlt 54 év tükrében

MERKLI Hajnalka, NAGY Ferenc, PÁL Endre, GÁTI István, KOVÁCS Norbert, KOMOLY Sámuel, ILLÉS Zsolt

Az amyotrophiás lateralsclerosis (ALS) ismeretlen eredetű neurodegeneratív betegség, amely a centrális és perifériás mozgatóneuronok pusztulását okozza. Neurológiai klinikánkon az 1950 és 2004 között amyotrophiás lateralsclerosis kórismével kezelt 202 beteg adatait dolgoztuk fel.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Új módszerek az agyi hypoxia kutatásában

SZILÁGYI Géza, NAGY Zoltán

Az apoptóziskutatás és a gyógyszerfejlesztés legfontosabb követelménye a hatásmechanizmus kutatása. Mind a szabad gyökök termelésében, mind a programozott sejthalál kialakulásában központi szerepet játszik a mitokondrium. Az apoptózis vizsgálatával egyre több lehetséges sejtbiológiai útvonal válik ismertté.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Mozgásfüggő béta-válaszok essentialis tremorban és Parkinson-kórban

GERTRÚD Tamás, PÁLVÖLGYI László, TAKÁTS Annamária, SZIRMAI Imre, KAMONDI Anita

Az essentialis tremor (ET) és a Parkinson-tremor (PT) patomechanizmusát vizsgáltuk, összefüggést kerestünk a tremor súlyossága és az elektroencefalográfiával (EEG) detektált mozgásfüggő béta-válaszok között.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Az aneurysmák biomechanikai tulajdonságai

FARKAS István, NYÁRY István, RAFFAI Gábor, ZILAHY G, MONOS Emil

Méréseink során elemeztük a rupturált és néma aneurysmazsákok meridionális, valamint cirkumferens feszültség-megnyúlás értékeit. Célunk az volt, hogy hozzájáruljunk a rupturált és néma aneurysmazsákok mechanikai vizsgálatával a rupturaveszély előrejelzésének lehetőségeihez.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Komplex, nem invazív mérőrendszer a vascularis status vizsgálatára

CSAPÓ Krisztina, BAJKÓ Zoltán, MOLNÁR Sándor, MAGYAR Tünde, CSIBA László

Az ér eredetű betegségek közös okra, az érelmeszesedésre vezethetők vissza. Az érelmeszesedés és kockázati tényezői tünetek nélkül károsítják az érfal működését. Az erekben csökken az endothelmediált áramlás, sérül az agyi erek autoregulációja. Jelenleg csak külön készülékekkel vizsgálható a cardialis és a cerebralis hemodinamika, bár a változások szimultán értékelése alapvető fontosságú volna.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

A tremorometria szerepe az ablatív műtétek eredményességének előrejelzésében

KOVÁCS Norbert, BALÁS István, ILLÉS Zsolt, KELLÉNYI Lóránt, NAGY Ferenc

Az ablatív beavatkozásokat jelenleg is széles körben alkalmazzák a Parkinson-kór késői stádiumának kezelésére. Az esetek egy részében a műtét során elért tüneti javulás csak átmeneti és a végleges eredmény eléréséhez reoperáció szükséges.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt alkalmazásának vizsgálata hosszú távon Debrecenben

MEZEI Zsolt, BERECZKI Dániel, CSIBA László, CSÉPÁNY Tünde

A sclerosis multiplex funkcionális összetevő teszt (multiple sclerosis functional composite, MSFC) a Nemzetközi Sclerosis Multiplex Társaság által ajánlott új, kvantitatív vizsgálati módszer, amely három klinikai dimenzió mérésén alapul: a járás (timed walk test, TWT), a kézügyesség (9 hole peg test, 9HPT) és a kognitív funkció (paced auditory serial addition test, PASAT). Az összetevők számértéke, a Z-érték jellemzi a betegek teljesítményét. Az index alkalmazása a napi gyakorlatban még nem terjedt el.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Az időskori stroke epidemiológiája

POZSEGOVITS Krisztián, KAZUO Suzuki, NAGY Zoltán

A fejlett ipari országokban a lakosság átlagos élettartamának növekedése miatt egyre gyakrabban találkozunk nagyon idős korú (≥85 év) betegekkel. Jelenleg Japánban a leghosszabb a várható élettartam, így itt jól vizsgálható az igen idősek stroke-ja. Kevés, kis mintaelemszámú cikkből már tudható, hogy ebben a korcsoportban az elszenvedett cerebrovascularis betegség statisztikai jellegzetességei jelentősen különböznek a fiatalabbakétól.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.

Thoracalis meningokele

FEKETE Tamás Fülöp, VERES Róbert, NYÁRY István

A meningokele a gerinccsatorna falának folytonossághiányán keresztül elõboltosuló, liquorral telt üreg, amely leggyakrabban a lumbosacralis régióban, dorsalisan helyezkedik el.

Ideggyógyászati Szemle

2006. NOVEMBER 30.