Ideggyógyászati Szemle - 2006;59(07-08)

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Hangulatzavarok befolyása a kreativitásra

JANKA Zoltán

A művészi (és egyéb) kreativitás alapelemei a technikaimesterségbeni tudás és ismeret, a különleges tehetség és képesség (talentum), valamint az akarat/motiváció, amelyek közül, ha valamelyik hiányzik, részleges kreativitást eredményez csak, mint az sorrendben a fiatalkori, frusztrált vagy feladott kreativitás eseteiben ismeretes. A hétköznapi és eminens alkotókészség mérésére pszichometriai skálákat fejlesztettek ki, amelyek segítségével azt figyelték meg, hogy az átlagpopulációban a személyiségteszt magasabb pszichoticizmus-, impulzivitás- és kalandkedvelés-pontszámai, illetve alacsonyabb neuroticizmus- és konformitáspontszámai mutatták a korrelációt a kreativitással. A kreativitás pszichológiai komponensei között a kognitív folyamatok, a hangulati élet, motiváció és a személyiségjegyek szerepelnek. A hangulatot illetően a „fordított U” elméletet dolgozták ki, azaz a hangulat emelkedése egy bizonyos pontig kedvez a kreativitásnak, amely után viszont az extrém hangulatnövekedés inkább kedvezőtlen hatással van az alkotóerőre. A kreativitást és pszichopatológiai jellegzetességeket különféle foglalkozási csoportokban elemezve, a művészetekkel kapcsolatos foglalkozásokban gyakoribb pszichopatológiai eltéréseket találtak, amelyek közül különösen az affektív zavarok emelhetők ki. Az emberiség számára felbecsülhetetlen kulturális kincset létrehozó halhatatlan költők, írók, festőművészek, szobrászok és zeneszerzők példái illusztrálják, hogy sokan közülük hangulati eltérések (unipoláris és bipoláris affektív zavar spektrum) tüneteit mutatták, amely művészi alkotásaikban is tükröződött.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

A látási információ parallel feldolgozása

BENEDEK György, JANÁKY Márta, BENEDEK Krisztina, KÉRI Szabolcs

A szerzők áttekintést adnak a párhuzamosan futó látópályák működéséről és azok klinikai vonatkozásairól irodalmi összefoglalóként, illetve az erre vonatkozó saját vizsgálataik alapján. Elsősorban a különböző nagyságú sejtek és különböző vastagságú idegrostok által jellemzett X-, Y- és W-pályákkal, illetve ezeknek a főemlősökben megjelenő magnocelluláris, parvocelluláris és koniocelulláris analógjaival foglalkoznak. Állatkísérletekben, az egyes sejtek elektromos aktivitásának regisztrálásával meglehetősen egyszerű a pályák elkülönítése. Lényegesen nehezebb az emberi látópályák jellemzése, illetve szelektív megbetegedésük esetén a károsodás kimutatása. A szerzők áttekintik a diagnosztikában is számba jövő nem invazív technikai lehetőségeket. Végül megemlítik azokat az ideggyógyászati, szemészeti és pszichiátriai betegségeket, amelyekben adatok vannak arra, hogy a különböző látópályarendszerek nem kiegyensúlyozottan károsodnak. Az áttekintés alapján megállapítható, hogy - elsősorban diagnosztikai téren - a párhuzamos látópályák élettani, morfológiai és patológiai koncepciójának bevezetése új elemeket szolgáltat a szemészek, ideggyógyászok és pszichiáterek számára.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

A mikroébredések szerepe az alvás szerveződésében

HALÁSZ Péter

Ez a közlemény az alvás mikrostrukturális vizsgálata három évtizedes kutatásának az eredményeiről ad számot röviden. A strassbourgi, budapesti és pármai iskola tevékenységén keresztül felvázolja azokat a munkákat, amelyek a non-REM alvásban mutatkozó mikroébredések természetének feltárását és az alvás szabályozásában játszott szerepének megismerését célozzák. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az alvás át van szőve olyan mikroébredésekkel, amelyek tényleges felébredéssel nem járnak, de befolyásolják az alvás alakulását. Kimutatták, hogy a mikroébredések egy része eltérő a megszokott deszinkronizációs típustól, és paradox módon alvásjelenségek előhívását eredményezi. A deszinkronizációs és szinkronizációs típusú mikroébredések eloszlása az alvásban különbözik, és feltehetően más-más szerepet játszanak az alvás szabályozásában. Úgy látszik, hogy a jól ismert nagy időállandójú, az alvás ciklicitását alapvetően meghatározó agytörzsi kémiai befolyás mellett a mikroébredéseken keresztül rövidebb időállandójú, fázisos szabályozás is érvényesül az alvás szabályozásában. Ez biztosítja az alvás flexibilitását és a környezeti tényezők befolyását. A mikroébredések egyúttal meghatározó szerepet játszanak az alváspatológiában is, és mintegy kijelölik a kóros alvásjelenségek jelentkezési pontjait az alvásfolyamatban.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Clozapinterápia augmentációja elektrokonvulzív kezeléssel

GAZDAG Gábor, KOCSIS-FICZERE Nárcisz, TOLNA Judit

Célkitűzés - A clozapin-monoterápia, valamint a clozapinnal végzett kombinált pszichofarmakoterápia elektrokonvulzív terápiával történő augmentációjának vizsgálata a hatékonyság és a biztonságosság szempontjából. Módszer - Áttekintettük az 1999 novembere és 2003 decembere között clozapin mellett elektrokonvulzív terápiában részesült betegek kórrajzait. Eredmények - Összesen 43 beteg részesült a fenti időszakban clozapin plusz elektrokonvulzív terápiában. Az elektrokonvulzív terápia utáni CGI-értékek a szkizoaffektív betegek csoportjában mind a katatón (Z=-3,72, p<0,01), mind a hebephren betegek csoportjában talált értékeknél (Z=-3,17, p<0,01) szignifikánsan alacsonyabbak voltak. Az alkalmazott augmentációs módszerek száma alapján képzett csoportok közül a clozapin+3 csoport szignifikánsan idősebb betegekből állt, mint a clozapin+1 csoport (Z=2,45, p=0,01). Az elektrokonvulzív terápia utáni CGIértékek a clozapin-monoterápiában részesülő csoportban szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint az egy, a kettő vagy a három augmentációs kombinációval kezelt csoportokban (monoterápia-1 augmentáció: Z=-3,01, p<0,01; monoterápia-2 augmentáció: Z=-2,89, p<0,01; monoterápia- 3 augmentáció: Z=-2,41, p=0,01). Következtetések - Vizsgálatunk alapján elsősorban szkizoaffektív betegek esetében érdemes megkísérelni a clozapinkezelés augmentációját elektrokonvulzív terápiával a clozapin-monoterápia hatástalansága esetén. Több augmentációs stratégia egyidejű alkalmazásától a kezelés hatékonyságának a növekedése nem, csak a mellékhatások szaporodása várható.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Végrehajtó funkciók zavara frontális károsodásokban és frontális epilepsziában

TÁRNOK Zsanett, BARSI Péter, GÁDOROS Júlia, HALÁSZ Péter

Célkitűzés - A frontális lebeny neuropszichológiai vizsgálatát nehézzé teszi, hogy olyan magas rendű kognitív funkciókat kell mérni, amelyek a gondolkodás és viselkedés szervezéséért és kivitelezéséért felelősek. Ezek a végrehajtó funkciók szoros összefüggést mutatnak a prefrontális lebeny feldolgozóköreivel, amelyek sérülése az enyhe kognitív tünetektől akár a személyiség változásához is vezethetnek. Módszer - A klinikai gyakorlatban használt, végrehajtó funkciókat mérő neuropszichológiai vizsgálóeljárásokat mutatunk be, amelyeket 31, frontális károsodást szenvedett (frontális epilepszia és frontális laesio) beteggel, illetve 38, életkorban, nemben, végzettségben illesztett kontrollal vettünk fel. Eredmények - A betegcsoport a végrehajtó funkciók legtöbb aspektusát tekintve szignifikáns deficitet mutatott, kivéve két tesztet, amelyek a rövid távú szelektív figyelem érintetlenségét jelzik. A betegcsoportokat további három alcsoportra bontva (csak epilepszia, csak laesio, mindkettő), a csak epilepsziás csoport teljesítménye a munkamemória-deficit és gátlási folyamatok zavarát kivéve nem különbözik a kontrollcsoporttól. A csak laesiót szenvedett (főleg medialis) csoportban szignifikánsan több hibázás és perszeveráció fordult elő a stratégiaalkotási feladatban. A végrehajtó funkciók terén a jobb, illetve a bal oldali sérülések tekintetében nem találtunk különbséget. Következtetés - Összességében megállapítható, hogy a gátlással kapcsolatos zavarok és a munkamemória-deficit minden esetben elkülönítette a betegcsoportokat az egészséges kontrolltól, és frontális diszfunkcióra jellemző neuropszichológiai eltérések olyan frontális epilepsziában is észlelhetők, amelyben nincs MR-vizsgálattal kimutatható laesio.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Vertebroplastica, neuronavigáció és kyphoplastica alkalmazása poroticus eredetű multiplex kompressziós csigolyatörések kezelésében

KASÓ Gábor, HORVÁTH Zsolt, KÖVÉR Ferenc, EZER Erzsébet, DÓCZI Tamás

A vertebroplastica radiológiai módszerekkel vezérelt beavatkozás, amelynek kivitelezése során csontcementet injektálunk a szerkezetében károsodott csigolyatestbe. Az eljárás fő indikációs területe a poroticus eredetű, nem gyógyult, fájdalmat okozó kompressziós csigolyatörések kezelése. A vertebroplastica hatásosan csillapítja a fájdalmat és megelőzi a további kompressziót, de alkalmazásával csigolyatest-magassági és kyphosiskorrekció nem érhető el. Ezeket a hátrányokat részben megoldja a kyphoplastica, amikor a csigolyatestbe nagy nyomásszilárdságú ballont helyezünk, majd a ballon kontrasztanyaggal történő feltöltésével képzett üregbe juttatjuk be a csontcementet. A gerincsebészetben a jelenleg legmodernebb navigációs módszer a „frameless” stereotaxia. Az eljárás alapja a preoperatív CT- és intraoperatív fluoroszkópiás kép fúziója. Ennek segítségével a műtét előtt megtervezhető az optimális behatolási út; a műtét alatt pedig a műszer (tű) aktuális helyzete monitoron nyomon követhető a tervezetthez képest. Betegünk multiplex poroticus kompressziós töréseinek kezelésében mindhárom eljárást alkalmaztuk. Kyphoplasticával csaknem teljes magassági korrekciót értünk el; a fájdalomcsillapodás mértéke vertebroplastica és kyphoplastica esetén is meghaladta az 50%-ot.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Akut psychosis mint az AIDS-hez társuló Toxoplasma-encephalitis első tünete

ILNICZKY Sándor, DEBRECZENI Róbert, KOVÁCS Tibor, VÁRKONYI Viktória, BARSI Péter, SZIRMAI Imre

A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (acquired immunodeficiency syndrome, AIDS) legfontosabb idegrendszeri szövődményei az agyi toxoplasmosis, a primer központi idegrendszeri lymphoma, a progresszív multifokális leukoencephalopathia és az AIDS-encephalitis (AIDS-dementia-komplex, óriássejtes encephalitis, HIVencephalopathia). Az opportunista fertőzések neurológiai tünetei főként a betegség késői szakaszában jelentkeznek. Az esetek kisebb részében elsőként pszichiátriai tünetegyüttes alakul ki, amely nehezíti az alapbetegség felismerését. Harmincnégy éves, AIDS-beteg férfi kórtörténetét ismertetjük. Toxoplasma-encephalitise akut psychosissal kezdődött, amely rapid mentális és szomatikus leépülést követően három hónap alatt halálhoz vezetett. A beteg HIV-pozitivitása pszichiátriai, majd neurológiai kezelése idején nem volt ismert, egyéb szervi manifesztációk csekélyek voltak. A diagnózist szerológiai vizsgálat, képalkotó eljárások és végül a kórszövettani lelet erősítették meg. A klinikai tünetek ismertetése után tárgyaljuk a differenciáldiagnózis kérdését, különös tekintettel a képalkotó vizsgálatokkal kapott leletekre, és ismertetjük a patológiai feldolgozás eredményeit.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Az evészavarok modern formái

TÚRY Ferenc, LUKÁCS Liza

Az evészavarok - az anorexia nervosa és a bulimia nervosa - prevalenciája növekszik, e mögött szociokulturális tényezők állnak. A karcsúságideál nyomása, a megváltozott női szerepek, a fogyasztásra berendezkedett társadalom említhető ezek között1, 2.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Vécsei László: Kynurenines in the Brain: From Experiments to Clinics

FAZEKAS András

A könyv Vécsei László professzor szerkesztésében jelent meg. Neves nemzetközi szakemberek és a szegedi Szent-Györgyi tudományegyetem kutatói évtizedes munkájának alapkutatási eredményeit, az azokból levonható következtetések révén a klinikusok számára kevésbé ismert patobiokémiai mechanizmusokat és azokkal összefüggésben levő - a jövőben lehetségessé váló - terápiás stratégiákat ismerteti.

Ideggyógyászati Szemle

2006. JÚLIUS 30.

Beszámoló a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága Szenátusának működéséről

VÁRADY Géza, CSANDA Endre

Közel 20 esztendeje annak, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Neuropatológiai Osztályán néhány kiváló szakember elhatározta, hogy a nyugdíjasokból létrehozza a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága (MIET) Szenátusát azzal a céllal, hogy elbeszélgessenek a múltról, s ezzel biztosítsák az „oral history” folyamatosságát, a Szophoklész által „bölcs emberek tanácsának” nevezett csoport analógiájára.