Ideggyógyászati Szemle - 2005;58(11-12)

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

A kiváltottválasz-vizsgálatok klinikai jelentősége a mindennapi gyakorlatban

KUNDRA Olga

A szerző a szakirodalmi adatok áttekintése és saját tapasztalata alapján foglalja össze a kiváltottválaszmódszerek (vizuális, szomatoszenzoros és agytörzsi kiváltott válasz, mágneses ingerléssel kiváltott motoros válasz) utóbbi időben kijelölt szerepét és helyét a gyakoribb neurológiai kórképekben (sclerosis multiplex, cerebrovascularis betegségek, kóma, epilepszia, migrén, degeneratív betegségek). Míg a korábbi évtizedekben a lokális diagnosztikában alkalmazták leggyakrabban, addig napjainkban a neuroradiológia széles körű elterjedése óta szerepe elsősorban a kórfolyamat súlyosságának, kiterjedtségének megítélésében és különösen a hosszmetszeti követésben van. A diagnosztikai fázisban szerepe háttérbe szorult. Sclerosis multiplexes betegeknél a kiváltottválasz-eltérések a klinikai adatokkal jobban korrelálnak, mint a képalkotó MR-vizsgálatok adataival. A módszer alkalmas a terápiás hatás követésére is. A szerző több eset bemutatásával demonstrálja a kiváltottválasz-vizsgálatok jelentőségét.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

Eseményfüggő EEG- és kiváltottválasz-vizsgálatok a klinikai gyakorlatban

RAJNA Péter, HIDASI Zoltán, WALDEMAR Szelenberger

A szerzők a hagyományos EEG korlátaiból kiindulva áttekintik az eseményfüggő EEG-vizsgálatok módszereit és klinikai jelentőségét. A módszertani eltérések szerint megkülönböztetik a feladathelyzetben vagy a feladat előtt és után felvett EEG-tevékenység spektrális elemzésével történő vizsgálatokat, valamint az agyi kiváltottválasztechnikán alapuló ingervezérelt méréseket. Az előbbiekkel kapcsolatosan a klinikai közlemények legfontosabb eredményeit egyes betegségcsoportok (Alzheimer-kór, epilepszia, szkizofrénia, Parkinson-kór, dyslexia, depresszió) szerint összegzik. A stimulusvezérelt eseményfüggő EEG-jelenségekkel (P300, kognitív potenciál) kapcsolatos irodalommal részletesebben foglalkoznak. Az utóbbi évek publikációiból kiemelt 224 humán tudományos közlemény tájékozódó metaanalízisét végzik el. Ennek során bemutatják, hogy a módszert milyen tudományterületeken és milyen gyakorisággal alkalmazták. Ezt követően a 83 klinikai kutatás eredményeit foglalják össze. Kitérnek arra, hogy mely eseményfüggő EEG-mérést milyen gyakran alkalmaztak, és mely agyi hullámösszetevőket és milyen paramétereket értékeltek. Végül ismét betegségcsoportok szerint (szkizofrénia, magatartászavarok, traumás károsodások, enuresis nocturna, depresszió, memóriazavar és dementia, gyermekkori részképességzavarok, gyógyszerhatás) összefoglalják a módszer használatával nyert eredményeket. Dolgozatukat a módszer lehetséges perspektíváinak és jelenlegi korlátainak bemutatásával zárják.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

A kognitív folyamatokkal összefüggő EEG-szinkronizáció pszichofiziológiai és klinikai vonatkozásai

MOLNÁR Márk, CSUHAJ Roland, CSIKÓS Dóra, HAMVAI Csaba, CZIGLER Balázs, BÁLINT Andrea, GAÁL Zsófia Anna

A szerzők áttekintik az elektroencefalográfia (EEG-) szinkronizáció formáit, különös tekintettel az előidézett és a felerősített ritmusok jellegzetességeire. Szakirodalmi példák segítségével mutatják be az egyes EEGfrekvenciasávok kognitív folyamatokban betöltött, feltételezett szerepét. Mérlegelik a lineáris és nemlineáris elektrofiziológiai komplexitás, valamint a szinkronizáció összefüggéseit, kitérve az ómega-komplexitás és a szinkronizációs valószínűség módszerekre. Vizsgálatukban összeadási és kivonási feladatok végzése alatt elvezetett EEG-t elemeztek a fenti eljárásokkal. Megállapították, hogy az összeadási feladat során frontálisan a théta-tartomány növekedése tapasztalható, amely a munkamemória aktivációjának a következménye lehet. A szinkronizációs valószínűség skalpeloszlását térképezéssel elemezve szintén az összeadási feladatban tapasztaltak nagyobb, frontálisan és a bal parietotemporalis területen megfigyelhető szinkronizációnövekedést. A kognitív teljesítmények vizsgálata során a lineáris és a nemlineáris szinkronizáció mérése alkalmas a regionális és a feladatfüggő jellegzetességek feltárására.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

Elektromiográfia a XXI. század kezdetén

DIÓSZEGHY Péter

A referáló közlemény az elektromiográfiának a klinikai diagnosztikában játszott szerepével foglalkozik. A szerző az elektromiográfia fejlődésének történeti áttekintése mellett összefoglalja a legfontosabb elektromiográfiás módszereket. A modern kvantitív EMG-módszerek szenzitív és pontos vizsgálóeljárások, amelyek hasznos információval segítik a különböző neurológiai megbetegedések, elsősorban a neuromuscularis betegségek diagnosztikáját. Az EMG-vizsgálatok a jól megválasztott és helyesen kivitelezett módszerek alkalmazása, az értékelés szabályainak pontos betartása mellett nyújthatnak hasznos információkat a klinikus számára.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

Transcranialis mágneses ingerlés: fiziológia és alkalmazások

ARÁNYI Zsuzsanna

A transcranialis mágneses ingerlés a corticalis motoneuronok fájdalmatlan aktivációját lehetővé tevő viszonylag új elektrofiziológiai módszer. A klinikai diagnosztikában a transcranialis mágneses ingerlést elsősorban a corticospinalis pálya funkciójának vizsgálatára használják különböző neurológiai betegségekben, és különös jelentőségű a szubklinikus funkciózavar kimutatásában. A cortex mellett mágneses ingerléssel más, az elektromos ingerlés számára nem hozzáférhető struktúrák is vizsgálhatók, ilyen például a nervus facialis csonttal borított, canalicularis része. Egészséges egyének esetében transcranialis mágneses ingerléssel a motoros rendszer excitabilitása monitorozható különböző helyzetekben, illetve izmokban, amely értékes információt nyújt a motoros szabályozás fiziológiájáról. A módszerrel vizsgálhatók továbbá az interhemisphaerialis kapcsolatok és intracorticalis inhibitoros és excitátoros folyamatok, mind egészségesek esetében, mind különböző kórállapotokban. Végül, transcranialis mágneses ingerléssel corticalis „térképek” is készíthetők az izmok reprezentációs területéről, amely jól mutatja a motoros cortex rövid és hosszú távú plaszticitását, illetve reorganizációját agyi károsodást vagy új motoros funkciók megtanulását követően.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

A neurográfia alapjai és diagnosztikai jelentősége

KISS Gábor

Az idegvezetési vizsgálatok jelentik az egyik pillérét a neuromuscularis betegségek kivizsgálására alkalmazott neurofiziológiai módszereknek. A vizsgálat funkcionális jellegű adatokat szolgáltat a perifériás idegekről. A klinikusnak ismernie kell a vizsgálat biológiai és technikai alapjait ahhoz, hogy tisztában legyen a vezetési sebesség mérésének helyével a diagnosztikában. Az idegrostok egyik jellegzetes tulajdonsága az elektromos vezetőképességük. Ez a vezetőképesség kóros esetben megváltozik, ezért neuromuscularis betegség gyanúja esetén fontosak lehetnek a beteg idegvezetési adatai. Az idegrostok mentén terjedő elektromos aktivitás speciális technikával és készülékekkel regisztrálható. A vizsgálathoz szükség van egy elektromos ingerlőre, egy kiváló minőségű erősítőre, egy számítógépre és különböző kiegészítőkre. A vizsgálatok általában felületi ingerlő- és regisztrálóelektródokkal történnek. Szupramaximális erősségű ingerrel ingerületbe kerül valamennyi, a perifériás ideget alkotó idegrost, és a szummációs válasz egy bipoláris felületi elektród segítségével regisztrálásra kerül. Technikai okok miatt a mozgató- és az érzőideg vezetési sebességének mérése bizonyos mértékig különbözik, de az alapok hasonlóak. Értékelni kell a kiváltott válaszok számos paraméterét, latenciáját, amplitúdóját, területét, alakját. Ezeket az adatokat számos biológiai (kor, nem, testmagasság stb.), fizikai (például végtaghőmérséklet) és technikai tényező befolyásolja. A kapott adatokat normálértékekkel kell összevetni. A vezetési sebesség mérésének eredménye segít megkülönböztetni a normális és a kóros idegműködést. Alapjában véve két patológiás eltérés lehetséges: az axonalis károsodás és a demyelinisatio. Az axonalis károsodást a viszonylag megtartott vezetési sebesség és a normálisnál alacsonyabb amplitúdójú potenciálok jellemzik. Ennek szinte ellentéte a demyelinisatio, amelyre a megnyúlt latenciák, a meglassult vezetési sebességek és a viszonylag megtartott méretű potenciálok a jellemzőek. A módszer segít a két forma elkülönítésében. A vezetési sebesség mérése során észlelt eltérések bizonyos fokig alkalmasak a betegség súlyosságának megítélésére. Az ismételt vizsgálatok lehetővé teszik a kórképek kvantitatív követését. Az alábbiakban az anatómiai, az élettani, a patológiai és a technikai részletek kerülnek ismertetésre. A szerző összefoglalja az egyes kórképek neurográfiás jellegzetességeit.

Ideggyógyászati Szemle

2005. DECEMBER 10.

Martin Schuster: Művészetlélektan (képi kommunikáció - kreativitás - esztétika)

RAJNA Péter

Schuster neve és munkái nem ismeretlenek a hazai olvasó számára. Tanuljunk meg tanulni című monográfiája a Medicina gondozásában jelent meg 2002-ben, 2000- ben pedig fejezetet írt Az agresszió világa című könyvben (szerkesztette: Hárdi Istán, kiadta a Medicina Könyvkiadó). A neves pszichológus tanulás- és nevelés-lélektani munkásságának tapasztalataival felvértezve ezúttal a művészetlélektan, ezen belül a képi kommunikáció felé fordul.