Poszt-Covid szindróma autonóm idegrendszeri eltérései
SZIRMAI Danuta1, GYÖRFI Orsolya1, KAMONDI Anita1
2022. JÚNIUS 16.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings - 2022;7(1)
SZIRMAI Danuta1, GYÖRFI Orsolya1, KAMONDI Anita1
2022. JÚNIUS 16.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings - 2022;7(1)
Bevezetés: Irodalmi adatok alapján Covid-betegséget követően az esetek körülbelül 80%-ában neurokognitív maradványtünetet észlelhető. Ezen tünetek egy része az autonóm idegrendszer károsodásával hozható összefüggésbe (például homályos látás, palpitatio, szemszárazság). A fertőzés idegrendszert károsító hatását több lehetséges mechanizmussal magyarázzák, így felmerül a vírus által kiváltott citokinvihar, a direkt vírusterjedés károsító hatása és az immunmediált autoimmun mechanizmus is. Az autonóm idegrendszeri eltérések pontos lokalizációja, illetve az érintettség mértéke nem ismert.
Módszerek: Vizsgálatunk célja SARS-CoV-2-fertőzésen átesett betegek perifériás autonóm idegrendszeri érintettségének mérése és az adatok összevetése volt a fizikális neurológiai vizsgálat eredményeivel. Kutatásunk során 35 (21 nő, 14 férfi, átlagéletkor: 39 ± 7 év) SARS-CoV-2-fertőzésen átesett, átmeneti vagy tartós neurokognitív és/vagy autonóm idegrendszeri tünettel rendelkező beteget vizsgáltunk. Részletes fizikális neurológiai vizsgálatot követően a perifériás autonóm idegrendszeri működések felmérésére Quantitativ Sudomotor Axon Reflex Tesztet (QSART) és sudomotoros szimpatikus bőrválasz- (SSR) vizsgálatokat végeztünk Vitalscan SudoCheck+ eszközzel. Meghatároztuk továbbá a szívfrekvencia-variabilitást (HRV) WIWE eszközzel.
Eredmények: Fokális neurológiai kórjelet egyik betegnél sem találtunk. Az autonóm idegrendszeri vizsgálatok közül a vizsgált populációban az SSR-mérés bizonyult a legérzékenyebbnek: 8/35 betegnél (23%) találtunk eltérést. Öt betegnél közepes fokú (bioelektromos bőrkonduktivitás: 43,6–59,4 µS, normáltartomány: 60–100 µS), 4 betegnél súlyos mértékű (bioelektromos bőrkonduktivitás: 24,3–39,5 µS) károsodásra utaló eredményeket kaptunk.
A sudomotoros axonreflex vizsgálata során 24/35 betegnél (67%) határértékű kóros választ találtunk.
Az egyperces HRV-mérés során a szívfrekvencia-variabilitás szórását (SDNN), illetve az RR-intervallumok négyzetes átlagának négyzetgyökét (RMSSD) követtük. Két beteg esetében mértünk kórosan alacsony értékeket (SDNN: 18–23 ms; normáltartomány: >100 ms, RMSSD: 13–14 ms; normáltartomány: 15–63 ms).
Következtetés: Autonóm idegrendszeri vizsgálatunk során a vizsgálati alanyok körülbelül 20%-ánál igazoltunk perifériás autonóm idegrendszeri zavart. Ez az arányszám magasabb, mint a Covid-19-járvány előtt az azonos életkori csoportba tartozó átlagpopulációban; ennek igazolására az adatok kontroll- (SARS-CoV-2-fertőzés nélküli) csoporttal való összehasonlítását tervezzük.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
A fájdalom definíció szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, ami szöveti károsodáshoz köthető. A krónikus fájdalom (KF) 3 hónapnál hosszabb ideig fennálló vagy visszatérő fájdalmat jelent, ami a test bármely részén jelentkezhet. A WHO 2019-ben jelentette meg a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (International Classification of Diseases-11) új kiadását, amelybe most először került bele a KF, mint önálló entitás. A KF a népesség magas arányát, mintegy 20%-át érinti. Az USA-ban többen szenvednek KF-tól, mint malignus tumortól, szívbetegségtől és cukorbetegségtől együttvéve. Egy 2016-os átfogó tanulmány (The Global Burden of Disease Study) megerősítette, hogy a KF és a fájdalomhoz társult betegségek első helyen állnak az egészségkárosodáshoz vezető állapotok között. A KF patomechanizmusát tekintve lehet neuropathiás, nociceptiv vagy nociplasztikus fájdalom. A neuropathiás fájdalom a szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében jön létre. A Nemzetközi Fájdalom Társaság (International Association for the Study of Pain) legfrissebb, 2019-ben publikált osztályozása alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos KF-szindrómákat.
Krónikus elsődleges fájdalomszindrómák:
Definíció szerint az elsődleges KF a test egy vagy több anatómiai régiójának 3 hónapon át folyamatosan fennálló vagy visszatérő fájdalma, ami szignifikáns érzelmi kimerültséggel vagy funkcionális egészségkárosodással jár. Ebbe a csoportba tartoznak:
krónikus kiterjedt fájdalom (például fibromyalgia),
komplex regionális fájdalomszindróma (CRPS I-es és II-es típusa),
krónikus elsődleges fejfájás vagy arcfájdalom (például krónikus migrén),
krónikus elsődleges visceralis fájdalom (például irritábilis bél szindróma),
krónikus elsődleges musculoskeletalis fájdalom (például nem specifikus derékfájdalom).
Krónikus másodlagos fájdalomszindrómák:
Ide sorolható egy adott alapbetegség miatt kialakult KF, mint tünet. Ilyen esetekben a fájdalom, mint az alapbetegség kiegészítő diagnózisa szerepeltethető. Olyan eset is lehetséges, hogy a fájdalmat kiváltó betegség már nem áll fenn, de a másodlagos (szimptómás) KF továbbra is jelen van. A másodlagos KF típusai:
malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom,
krónikus posztoperatív vagy poszttraumás fájdalom,
krónikus neuropathiás fájdalom (a perifériás vagy a centrális szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében alakul ki),
krónikus másodlagos fejfájás vagy arcfájdalom,
krónikus másodlagos visceralis fájdalom,
krónikus másodlagos musculoskeletalis fájdalom.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.
Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.
Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.
Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.
Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be.
1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).
Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.
Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal.
2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.
Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.
Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.
Ideggyógyászati Szemle Proceedings
Az absztrakt nem elérhető.
Lege Artis Medicinae
Az új koronavírus-betegségről és kezeléséről több mint egy éve gyűlnek az adatok. A betegség kimenetele négyféle lehet: tünetmentes vagy enyhe lefolyású, hospitalizációt igénylő, súlyos vagy letális kimenetelű, és tartós, vagy utólagos manifesztációjú. Ez utóbbiakat nevezzük poszt-Covid-tünetegyüttesnek. Az akut Covid- és a poszt-Covid-tünetegyüttes részeként gyakori, de igen heterogén lokalizációjú fájdalomszindrómákat írtak le. Ezeket a fájdalom típusa szerint célszerű osztályozni: nociceptiv/gyulladásos, perifériás neuropathiás vagy centrális. Tisztázni kell azt is, hogy a poszt-Coviddal megjelenő beteg milyen szakaszban van, azaz elhúzódó, long-, vagy poszt-Covid-szindrómával állunk-e szemben. Az akut általános gyulladásos reakció mellett igen ritka a mozgásszervrendszerben jelentkező valódi ízületi vagy izomgyulladásos jelenség. Akut és elhúzódó formákban viszont egyaránt jelen van a diffúz mozgásszervi fájdalom, a krónikus fáradtság, a generalizált szorongás és a depressziós hajlam. Ezek magyarázata alapvetően neurológiai: parainfekciós „neuroinflammatio”, azaz neuropathiás és centrális mechanizmusok állnak a háttérben. Eszerint kell az analgetikumok neurofarmakológiai hatásmechanizmusainak ismeretében a terápiás lehetőségek közül választani. Az időskorú, nagy iatrogén kockázatú betegeknél, több társbetegség fennállása mellett, per os kezelés helyett a transdermalis gyógyszerbevitel is alkalmazható.
Ideggyógyászati Szemle
[Csuklótáji alagútszindróma műtéti kezelése után egyes betegek oedemát, fájdalmat, zsibbadást panaszolnak. A tanulmány célja az volt, hogy szimpatikus bőrreakció (SSR) kiváltásával megvizsgáljuk, milyen az autonóm idegrendszer működése csuklótáji alagútszindróma miatt operált betegek esetében. A vizsgálatba 33 olyan (55 ± 10 éves) beteget vontunk be, akik csuklótáji alagútszindróma miatt egyoldali operáción mentek keresztül. Az SSR-tesztet mindkét kézen elvégeztük. Mindkét felső végtag nervus medialis és ulnaris kondukciós eredményeit rögzítettük. A nem operált oldallal összehasonlítva, az SSR-teszt az operált felső végtagon csökkent amplitúdót (p = 0,006) és késleltetett latenciát (p < 0,0001) mértünk. Az SSR és a csuklótáji alagútszindróma súlyossága között nem találtunk összefüggést. Habár csuklótáji alagútszindróma műtéti kezelése után nem alakul ki komplex regionális fájdalomszindróma, a panaszok egy részét okozhatja az autonóm idegrendszerre gyakorolt hatás.]
Lege Artis Medicinae
A fibromyalgia krónikus, nem gyulladásos fájdalomszindróma, amelyet főleg diffúz izomfájdalom, bizonyos tenderpontok fokozott nyomásérzékenysége jellemez. A betegség pontos oka, patomechanizmusa nem ismert. Hátterében a nociceptio és a központi idegrendszer fájdalomfeldolgozó zavarát feltételezik. Elsősorban a középkorú nők megbetegedése. A fibromyalgia prevalenciája 1-4% közé esik, de a reumatológiai rendelésen akár 20%-os arányban is előfordulhat. A prevalenciaadatokat figyelembe véve a fibromyalgia kezelési költsége Kanadában 1993-ban 350 millió dollár volt, magyar adat sajnos nem áll rendelkezésünkre. A kórképet gyakran vegetatív és funkcionális tünetek kísérik. Jellemző tünet az alvászavar, emiatt már reggel fáradtan kelnek a betegek. Kezelése nem megoldott, eredmény elsősorban csapatmunkától várható, amelyben a gyógyszeres (elsősorban amitriptilin-) kezelés, a pszichoterápia, a mozgásterápia (aerobik), az ezt segítő elektro- és hidroterápia játszik szerepet. A beteg tanítása, a kezelésbe bevonása szintén alapvető fontosságú a jó terápiás eredményhez, a munkaképesség mielőbbi visszanyeréséhez.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér és célkitűzések - A gerincvelő krónikus stimulációja igazoltan hatékony terápiás alternatíva krónikus refrakter fájdalom és angina pectoris kezelésében. Mindamellett a módszer klinikai hatásának pontos mechanizmusa nem ismert. Jelen tanulmányunkban a gerincvelő-stimulációnak a szívfrekvencia variabilitására (SZFV) gyakorolt hatását vizsgáltuk, és megpróbáltunk következtetni a készülék, illetve a krónikus fájdalom együttes hatására a szimpatikus/paraszimpatikus egyensúlyra. Módszerek - Vizsgálatunkba hét beteget (három férfit, négy nőt) választottunk be, akik esetében krónikus fájdalom miatt gerincvelő-stimulátor beültetésére került sor. A vizsgálat folyamán három módon programoztuk a stimulátort, ezáltal háromféle „állapotot” hoztunk létre: 1. stimuláció olyan amplitúdón, mely biztosan paraesthesiát idéz elő (ON-állapot), 2. küszöb alatti szinten történő stimuláció (SUB állapot), 3. stimuláció kikapcsolása (OFF-állapot). Az SZFV elemzése ötpercnyi hosszú, digitalizált EKG-szakaszokon alapult, mely egymást követő normál RR-intervallumokból állt. Eredmények - Az átlagos szívfrekvencia ON-állapotban magasabb volt a SUB-állapottal (p=0,018) összehasonlítva, és a SZFV-analízis magas frekvenciájú komponense kisebb értéket mutatott ON-, mint az OFF-állapotban (p=0,043). Más SZFVparaméter nem mutatott szignifikáns eltérést a három vizsgált állapotban. Következtetés - Eredményeink arra utalhatnak, hogy a gerincvelő-stimuláció krónikus fájdalomban csökkent paraszimpatikus tónussal társul. Ez ellentmond a korábbi, angina pectorisban szenvedő betegek körében végzett vizsgálatoknak, ahol csökkent cardialis szimpatikus tónust találtak. Vizsgálatunk hozzásegíthet a gerincvelő-stimulátor működési mechanizmusának megértéséhez. További, nagyszámú betegen elvégzett kutatások szükségesek eredményeink megerősítéséhez.
Ideggyógyászati Szemle
Háttér - A terápiarezisztens epilepsziás betegek 8-17%-át hirtelen halál miatt veszítjük el. Egyes vizsgálatokban felvetik, hogy a halál leggyakoribb oka a rohamokkal összefüggő szívritmuszavar lehet. Célkitűzés - Vizsgálatunkban a szívfrekvencia változását elemeztük az epilepsziás rohamokat megelőző és követő hat órában. Módszerek - A vizsgálatba 18 gyógyszerrezisztens, fokális epilepsziás beteget vontunk be, akik esetében felmerült az epilepszia műtéti kezelésének lehetősége. Emiatt video- EEG-EKG vizsgálatot végeztünk 2-10 napon át. Összesen 32 rohamot analizáltunk. A szívfrekvencia-elemzéseket a rohamokat megelőző és követő első, harmadik és hatodik órában, valamint az ötödik, tizedik, 15. és 30. percekben vett 300 másodperces mintákon végeztük el. Eredmények - A rohamok után közvetlenül megnőtt a szívfrekvencia (átlag 69/percről 92/percre, p<0,001), de még három órával a roham után is észlelhető volt a szignifikánsan nagyobb szívfrekvencia. Egyetlen esetben sem lépett fel súlyos periictalis bradycardia. Egy esetben ectopiás pótritmus jelent meg egy tónusos-clonusos roham végén. Következtetés - Eredményeinkből arra következtethetünk, hogy az epilepsziás rohamok után a szimpatikus tónus emelkedik és a paraszimpatikus tónus egyidejűleg csökken. Mivel a megfigyelt változások hosszú távon is fennállhatnak és malignus ritmuszavarra hajlamosíthatnak, vizsgálataink eredményei megerősítik azt a feltételezést, hogy az epilepsziás betegek hirtelen halála rohamhoz kapcsolt esemény, és létrejöttében cardialis mechanizmus játszhat szerepet.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás