Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Ébredési stroke, OSAS, jobb-bal sönt

MAY Zsolt 1

2022. JÚNIUS 16.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings - 2022;7(1)

Bevezetés: A nagy nemzetközi adatbázisok szerint az összes stroke-esemény 14–28%-a ébredési stroke. Az ischaemiás stroke-ok kb. 30%-ában a kivizsgálás során nem igazolható egyértelmű etiológia. Előadásomban a ritka stroke-etiológiák közül a jobb-bal sönt következtében létrejött paradox embolizáció és az obstruktív alvási apnoe szindróma együttes előfordulásának lehetséges kóroki szerepére, a transcranialis Doppler-vizsgálat diagnosztikában betöltött szerepére szeretném felhívni a figyelmet. Módszerek: A nemzetközi irodalomban hozzáférhető eredmények, valamint az Alvásdiagnosztikai Centrum és osztályunk Neuroszonológia Laboratóriumának diagnosztikai módszereinek bemutatása. Eredmények: Az OSAS az ischaemiás stroke független rizikófaktora. A ritka stroke-etiológiák közül leggyakoribb paradox embolizáció okaként kimutatott jobb-bal söntök előfordulási gyakorisága az OSAS-populációban kiemelkedően magas.  Az alvási apnoés epizódok során, különösen, ha az apnoe időtartama meghaladja a 17 másodpercet, a jobb szívfél nyomása kellően megemelkedik a söntáramlás megfordulásához, lehetőséget teremtve a paradox embolizáció kialakulásához. Az akut ellátás során, akár a stroke-őrzőben elvégezhető alvásvizsgálat igazolhatja az OSAS-t.  A jobb-bal sönt kimutatására, akár betegágy mellett is alkalmas, magas szenzitivitású vizsgálómódszer a kontrasztos TCD-vizsgálat, amit osztályunkon a napi gyakorlat részekén széles körben, jó eredménnyel alkalmazunk. A képalkotó vizsgálattal emboliás eredetű stroke, alvásvizsgálattal igazolt OSAS és TCD-igazolt jobb-bal sönt esetén a korábban kriptogénnek gondolt stoke-ok etiológiájára fény derülhet.  Következtetés: Azon ébredési stroke-ot elszenvedett betegeknél, akiknél a rutin kivizsgálás egyértelmű kórokot nem igazolt, javasolt alvásvizsgálat és kontrasztos TCD-vizsgálat elvégzése.

AFFILIÁCIÓK

  1. Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Neurológiai Osztály – Stroke Centrum, Budapest

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A Magyar Neurológiai Társaság 38. Kongresszusa

Az absztraktfüzet teljes tartalma összefűzött formában érhető el ezen a linken.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A krónikus fájdalom legfrissebb osztályozása

SZOK Délia

A fájdalom definíció szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, ami szöveti károsodáshoz köthető. A krónikus fájdalom (KF) 3 hónapnál hosszabb ideig fennálló vagy visszatérő fájdalmat jelent, ami a test bármely részén jelentkezhet. A WHO 2019-ben jelentette meg a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (International Classification of Diseases-11) új kiadását, amelybe most először került bele a KF, mint önálló entitás. A KF a népesség magas arányát, mintegy 20%-át érinti. Az USA-ban többen szenvednek KF-tól, mint malignus tumortól, szívbetegségtől és cukorbetegségtől együttvéve. Egy 2016-os átfogó tanulmány (The Global Burden of Disease Study) megerősítette, hogy a KF és a fájdalomhoz társult betegségek első helyen állnak az egészségkárosodáshoz vezető állapotok között. A KF patomechanizmusát tekintve lehet neuropathiás, nociceptiv vagy nociplasztikus fájdalom. A neuropathiás fájdalom a szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében jön létre. A Nemzetközi Fájdalom Társaság (International Association for the Study of Pain) legfrissebb, 2019-ben publikált osztályozása alapján megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos KF-szindrómákat.

Krónikus elsődleges fájdalomszindrómák:

Definíció szerint az elsődleges KF a test egy vagy több anatómiai régiójának 3 hónapon át folyamatosan fennálló vagy visszatérő fájdalma, ami szignifikáns érzelmi kimerültséggel vagy funkcionális egészségkárosodással jár. Ebbe a csoportba tartoznak:

krónikus kiterjedt fájdalom (például fibromyalgia),

komplex regionális fájdalomszindróma (CRPS I-es és II-es típusa),

krónikus elsődleges fejfájás vagy arcfájdalom (például krónikus migrén),

krónikus elsődleges visceralis fájdalom (például irritábilis bél szindróma),

krónikus elsődleges musculoskeletalis fájdalom (például nem specifikus derékfájdalom).

Krónikus másodlagos fájdalomszindrómák:
Ide sorolható egy adott alapbetegség miatt kialakult KF, mint tünet. Ilyen esetekben a fájdalom, mint az alapbetegség kiegészítő diagnózisa szerepeltethető. Olyan eset is lehetséges, hogy a fájdalmat kiváltó betegség már nem áll fenn, de a másodlagos (szimptómás) KF továbbra is jelen van. A másodlagos KF típusai:

malignus tumorhoz társuló krónikus fájdalom,

krónikus posztoperatív vagy poszttraumás fájdalom,

krónikus neuropathiás fájdalom (a perifériás vagy a centrális szomatoszenzoros idegrendszer károsodása vagy betegsége következtében alakul ki),

krónikus másodlagos fejfájás vagy arcfájdalom,

krónikus másodlagos visceralis fájdalom,

krónikus másodlagos musculoskeletalis fájdalom.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

Az immunmoduláns kezelések választásának szempontjai sclerosis multiplexben

RÁCZ Csilla, CSABALIK Richárd, ÁROKSZÁLLÁSI Tamás, CSÉPÁNY Tünde

Bevezetés: Az elmúlt évtizedekben számos olyan immunmoduláns, illetve immunszuppresszív készítményt törzskönyveztek sclerosis multiplex (SM) kezelésére, amelyek megváltoztathatják az SM hosszú távú kimenetelét. Jelenleg relapszáló-remittáló (RR), primer progresszív (PP) és szekunder progresszív (SP) kórformák kezelése lehetséges. A RR kórforma esetén alkalmazható terápiás paletta a legszínesebb, ami olykor jelentősen megnehezíti a terápiás döntést.

Módszerek: A mielőbbi, nemzetközileg is egységes definitív diagnózis felállítása a McDonald-féle kritériumrendszernek köszönhető. A betegség aktivitása, a rokkantság mértéke rutin klinikai és MRI-paraméterekkel, funkcionális tesztek segítségével követhető.

Eredmények: A diagnózis mielőbbi felállításával lehetővé válik az immunmoduláns kezelés korai bevezetése, ami csökkenti a gyulladást, a neurodegenerációs elváltozásokat, kitolhatja az SP-fázis és a rokkantság megjelenését, hosszabb túlélést biztosíthat. A gyógyszeres kezelés célja az inaktvitás – azaz a NEDA (No Evidence of Disease Activity) állapot – elérése. A relapszáló-remittáló SM kezelésének vezető irányvonala, az eszkalációs kezelés fokozatosan fejlődött a bővülő gyógyszerek megjelenésével. Átlagos betegségaktivitás esetén a legkevesebb mellékhatással rendelkező készítményt választjuk, és a kezelésre adott szuboptimális válasz esetén hatékonyabb, de általában toxikusabb készítményre váltunk. Fokozott betegségaktivitás, rosszabb kórjóslat során az indukciós kezelés stratégiája fontolható meg. Az igen hatékony kezeléssel általában már kezdettől a NEDA gyorsan elérhető. Az új típusú, immunrekonstitúciós kezelés (IRT) a gyógyszermentes, aktivitásmentes állapot elérését célozza. Rövid ideig, pár napig adagolt ciklusban az immunrendszer depletióját okozza, a repopuláció során újonnan keletkező immunsejtek nem, vagy lényegesen kisebb autoimmun aktivitással bírnak. A hatékonyabb immunszuppressziós kezelésekkel összefüggő nemkívánatos események (például opportunista fertőzések és másodlagos rosszindulatú daganatok) kockázatát a hatékonyság mellett folyamatosan mérlegelni kell.

Következtetés: Az SM jelenleg is gyógyíthatatlan betegség, nincs gyógyszer, amely tökéletesen kivédi vagy visszafordítja a progresszív neurológiai rosszabbodást. Napjainkban a több mint egy tucat gyógyszerből a választás egyéni, a betegség és a beteg tulajdonságai alapján személyre szabott. Némi iránymutatást a jövőben a celluláris és molekuláris biomarker-vizsgálatok további eredményeitől várhatunk.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

EEG-alapú agyi funkcionális konnektivitásvizsgálat epilepsziákban

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla

Bevezetés: A neurológiában a tisztázatlan kérdések megválaszolásához új megközelítésre van szükség, melyre az agyi hálózatok vizsgálata nyújt lehetőséget. Epilepsziákban az epileptogenesis, a rohamok megjelenése és megszűnése, a műtéti eredmény előrejelzése, az epilepszia gyógyulása olyan nyitott kérdések, melyek megértésében segítségünkre lehet a hálózatelemzés.

Módszerek: Az agyi hálózatok vizsgálatának számos módja van, egyik az EEG-adatokból számított funkcionális konnektivitás (EEGfC) elemzése interictalis állapotban. Munkacsoportunk LORETA adatokból képzett adatsorok között számított Pearson-korreláció segítségével állapított meg összefüggést mindkét féltekében, minden (n = 23) ROI és az összes többi ROI között, az 1-25 Hz frekvenciatartományban. E vizsgálatok közül kettőt mutatok be. 1. vizsgálat: A fokális rohamok másodlagos generalizációra való hajlamának vizsgálata 131 kezeletlen és kezelt fokális epilepsziás betegen. Hat betegcsoport: egyszerű parciális rohamok (sp); egyszerű parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (spsg); komplex parciális rohamok (cps); komplex parciális és másodlagosan generalizálódó rohamok (cpssg); másodlagosan generalizálódó rohamok (sg). Az sp és cp csoport összevonásával képzett csoport (spcp). Az EEGfC elemzése a fenti módszerrel 25 keskeny frekvenciasávban. EEGfC-különbségeket részben néhány meghatározott frekvencián (spsg>sp, 15-21 Hz; cpsg> cp, 20 Hz), részben szélesebb frekvenciasávokban találtunk (sg >spcp, 2-21 és 23 Hz ).

Eredmények: fokozott kapcsoltság áll fenn a motoros cortex és több non-motor area között secunder generalizált rohamok esetén.

Következtetés: A fokális rohamok szekunder generalizációra való hajlama feltehetően összefüggésbe hozható az erőteljesebb corticocorticalis elektromos összekapcsoltsággal. 2. vizsgálat: Valproát- (VPA) kezelés hatása az EEG funkcionális konnektivitásra (EEGfC) sikeresen kezelt idiopathiás generalizált epilepsziás betegekben (IGE). Egyrészt 26 IGE-beteg EEG funkcionális konnektivitását hasonlítottuk össze normál kontrollcsoportéval. Másrészt a betegcsoportot összehasonlítottuk kezeletlen állapotban és 90 napos, sikeres VPA-kezelés után.

Eredmények: A kezeletlen IGE-csoportban a normál kontrollcsoporttal összehasonlítva fokozott konnektivitást találtunk a delta és a theta sávban, és csökkent konnektivitást az alfa sávban. A VPA-kezelés hatására az EEGfC a normálishoz közelített a delta, theta és alfa sávban.

Következtetés: a VPA-kezelés mérsékli az EEGfC-különbségeket beteg és egészséges személyek között, azaz EEG-normalizáló hatású.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A dysphagia táplálásterápiájának fejlesztése, különös tekintettel a stroke-betegekre. Magyarországi vizsgálat terve

KOVÁCS Andrea, VERESNÉ BÁLINT Márta, BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, FOLYOVICH András

Bevezetés: Hazánkban a stroke és közvetlen szövődményei képezik a harmadik leggyakoribb halálokot. A vele együttjáró funkciózavarok, így a nyelészavar kezelése szükséges. Az akut stroke-betegek 30–50%-a szenved dys­phagiában. Ezeknél a betegeknél a csökkent táp­anyag- és folyadékbevitel miatt nagy a dehidratáció, a malnutríció, az aspirációs pneumonia, a decubitus esélye. A rossz prognózis mellett elhúzódó gyógyulásra, emelkedett mortalitásra, magasabb kórházi költségekre lehet számítani. A bemutatandó vizsgálat célja a legfrissebb szakmai ajánlások, szakirodalmi adatok és kutatási eredmények alapján felhívni a figyelmet a dysphagia negatív következményeire, szövődményeire és azokra a hatékony megoldásokra, melyek segítik ezeknek a betegeknek az időben elkezdett és megfelelő konzisztenciával kivitelezett táplálásterápiáját. A szövődmények megelőzése révén csökkenthető a stroke-betegek ellátásának költsége is. Módszerek: Stroke-centrumokban az általunk összeállított kérdőívek segítségével feltárjuk a dysphagiához és annak táplálásterápiájához kapcsolódó információkat, ismereteket, véleményeket és attitűdöket. A vizsgálatban neurológusok és dietetikusok vesznek részt. Ennek bázisán a vizsgálat eredményei alapján egységes edukációs program kerül kidolgozásra dietetikusok számára, ami segíti és egységesíti a kórházakban a dysphagiás étrendek tervezését, elkészítését. Az edukációs program szerves része a dysphagia séf program, melynek keretein belül a szakemberek elsajátíthatják a dysphagiás étrend elkészítését, így a kórházakban a betegek táplálása nagy biztonsággal történhet, és az ellátási költségek csökkenthetőek. Eredmények: A már sikeresen működő dysphagia séf programra épül a dietetikusok első egységes edukációs módszere. A megváltoztatott konzisztenciájú ételek elkészítésének körülményei, feltételei, igényei, folyamata szakmai ajánlásokra épülve, gyakorlati elemekre fókuszálva, kipróbált technológiával elsajátítható, majd oktatható. Következtetés: Az új módszer először foglalkozik és dolgozza ki a dietetikusok számára tervezett edukációs anyagot, így tudományosan megalapozott ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal gazdagítja a táplálási teamben dolgozókat. Segíti a dysphagiás stroke-betegek igényeihez igazított biztonságos táplálást. A dysphagiás betegek számára előállított speciális konzisztenciájú étrenddel csökkenteni lehet a szövődményeket, ezáltal pedig a költségeket is.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

Alvás alatti kóros mozgásjelenségek és azok differenciáldiagnosztikája. Update 2013

FALUDI Béla, KOVÁCS Norbert, JANSZKY József, KOMOLY Sámuel

Alvás alatt a mozgásmegnyilvánulások széles skálája alakulhat ki, a fiziológiás alvási mozgásjelenségek (mint a testhelyzet-változtatás) mellett számtalan kóros mozgásforma is. Számos esetben nehézséget okoz az egyes mozgásjelenségek eredetének megítélése. A legfontosabbak az alvászavarokhoz tartozó formák (parasomniák, nyugtalan láb szindróma stb.), a mozgászavarok alvás alatti jellegzetességei, valamint az epilepsziás működészavar talaján kialakuló formák. A kivizsgálás magában foglalja a mozgástöbblet speciális szempontok (többek között a jelenség időzítésének, ismétlődésének, lezajlási mintázatának és esetleges provokáló faktorok ismeretének) alapján való jellemzését, poliszomnográfiás és video-EEG-monitorozást, valamint validált kérdőívek (például FLEP skála) használatát. A megfelelő differenciáldiagnosztika és terápia az alvás alatti események, alvásszerkezet és mozgástöbbletek összefüggéseinek ismerete alapján lehetséges. A jelen összefoglaló közlemény ehhez kíván vezérfonalat nyújtani.

Hypertonia és Nephrologia

Életminőség és alvászavarok vesetranszplantált betegek körében

TURÁNYI Csilla Zita, ZALAI Dóra, MOLNÁR Miklós Zsolt, NOVÁK Márta, MUCSI István

Végstádiumú vesebetegek számára a vesetranszplantáció többnyire jobb életkilátásokat és életminőséget biztosít, mint a dialíziskezelés. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe került a krónikus betegségekben, így a krónikus vesebetegségben szenvedők életminőségének vizsgálata. Az alvászavarok, köztük az insomnia, az alvási apnoe szindróma és a nyugtalan láb szindróma egyaránt előfordulnak vesetranszplantált betegek körében. A fenti alvászavarok közül az alvási apnoe prevalenciája kiemelkedően magas, körülbelül 30% ebben a betegcsoportban. Sok közleményben foglalkoztak a dializált betegek alvászavarainak és életminőségének kapcsolatával, de vesetranszplantáltakról csupán néhány erre vonatkozó eredmény jelent meg. Az eddig végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy az alvásproblémák rontják a vesetranszplantált betegek életminőségét. Cikkünkben összefoglaljuk a vesetranszplantált betegek alvászavarairól, illetve ezeknek az életminőségre gyakorolt hatásáról a szakirodalomban megjelent kutatások fontosabb eredményeit.

Hypertonia és Nephrologia

A gyulladás és az alvászavarok összefüggései vesetranszplantált betegek körében

FORNÁDI Katalin, LINDNER Anett, CZIRA Mária Eszter, SZENTKIRÁLYI András, LÁZÁR S. Alpár, ZOLLER Rezső, TURÁNYI Csilla, VÉBER Orsolya, NOVÁK Márta, MUCSI István, MOLNÁR Miklós Zsolt

A gyulladás és az alvászavarok összefüggéseire vonatkozó eredmények ellentmondásosak dializált betegek esetében. Kutatócsoportunk vesetranszplantált betegek körében vizsgálta a gyulladásos markerek és a különböző alvászavarok közötti összefüggéseket. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módon kiválasztott vesetranszplantált beteg egyéjszakás poliszomnográfiás vizsgálata során [„SLeep disorders Evaluation in Patients after kidney Transplantation (SLEPT) Study”] diagnosztizáltuk az alvási apnoe szindróma (OSA) és a periodikus lábmozgás zavar (PLMS) jelenlétét. Az insomnia előfordulását az Athens Insomnia Skála (AIS) felvételével határoztuk meg. Rögzítettük a betegek szociodemográfiai és gyógyszerelési adatait, a társbetegségeket és a laboratóriumi paramétereket. A gyulladást jelző paraméterek közül mértük a C-reaktív protein (CRP), a szérumalbumin, az interleukin-6 (IL-6) és a tumornekrózis-faktor-α (TNF-α) szintjét és meghatároztuk a fehérvérsejtszámot. A betegek átlagéletkora 51±13 év (43% nő) és a cukobetegség előfordulása 19% volt. Az OSA vagy PLMS diagnózisú betegek és alvászavarban nem szenvedők között a gyulladásos markerek szintjében nem mutatkozott szignifikáns különbség. Az apnoehypopnoe index szignifikáns összefüggést mutatott a fehérvérsejtszámmal (rho=0,23), és gyenge, nem szignifikáns összefüggést a többi, gyulladást jelző markerrel (rho<|0,15|). A PLM-index gyenge, nem szignifikáns összefüggést mutatott valamennyi gyulladásos paraméterrel (rho<|0,15|). A szérum-IL-6-szint szignifikánsan magasabb volt az insomniában szenvedő (AIS≥10) betegek körében [medián (IQR): 3,2 (2,6-5,1) vs. 1,7 (1,2-2,9) ng/l; p=0,009]. A többi gyulladásos marker szintjében nem volt különbség insomniában szenvedők és nem szenvedők között. Vesetranszplantált betegek csoportjában nem találtunk összefüggést az alvászavarok jelenléte és a gyulladásos markerek szintje között.

Ideggyógyászati Szemle Proceedings

A nyitott foramen ovale és az obstruktív alvási apnoe szindróma kapcsolatának epidemiológiai vizsgálata

BÖJTI Péter Pál, BOTH Levente, DARÓCZI Petronella, PALÁSTI István, FÜLÖP Szilvia, STANG Rita, SZAKÁCS Zoltán, TERRAY-HORVÁTH Attila, BERNÁTH István, SZILÁGYI Géza

Bevezetés: A nyitott foramen ovale (PFO) által képzett jobb-bal söntön keresztül paradox embolizáció útján ischae­miás stroke alakulhat ki. Feltételezhető, hogy az obstruktív alvási apnoe szindrómában (OSAS) az alvás alatti intracardialis nyomásviszonyok megváltozása következtében megnyíló PFO szerepet játszhat az OSAS-hoz társuló magas stroke-rizikóban. A kapcsolatot a korábbi eset-kontroll vizsgálatok eredményei támogatni látszanak. Célunk, hogy az elméleti összefüggés epidemiológiai adatokkal történő alátámasztása érdekében, az előző vizsgálatokhoz képest precízebb metódussal, megvizsgáljuk a PFO prevalenciáját OSAS-ban és egy kontrollcsoportban. Módszerek: Alváslaborunkba 2018. 11. 05. és 2019. 05. 24. között reguláris kivizsgálás céljából poliszomnográfiára érkező betegeket a poliszomnográfia eredménye alapján OSAS- és nem OSAS-csoportba soroltuk. A PFO kimutatására először só/levegő kontrasztos transcranialis Dopplerrel (bTCD) előszűrést végeztünk, melynek pozitivitása esetén a PFO-t transoesophagealis echokardiográfiával (TEE) igazoltuk. Eredmények: A vizsgálatba 98 beteget vontunk be, közülük 77-et a vizsgálati (54 férfi, 24 nő, átlagéletkor: 57 ± 11 év, BMI: 33 ± 5 kg/m2) és 21-et a kontrollcsoportba (10 férfi, 11 nő, átlagéletkor: 50 ± 12 év, BMI: 31 ± 7 kg/m2) soroltunk. OSAS-ban bTCD-vel 12 betegnél (12/77; 15,6%) találtunk jobb-bal söntöt, melyek hátterében a TEE mind a 12 esetben PFO-t igazolt. A kontrollcsoportban az előszűrés 4 esetben (4/21; 19,1%) volt pozitív, melynek hátterében a TEE 3 esetben PFO-t (3/21; 14,3%) és 1 esetben pitvari septumdefektust igazolt. Az OSAS-betegek idősebbek voltak (Student t-próba, p = 0,0027) és nagyobb volt közöttük a férfiak aránya (χ2-próba, p = 0,0003), de ugyanolyan obesek voltak (χ2-próba, p = 0,37), mint a kontrollcsoport tagjai. A két csoportban a PFO prevalenciája összemérhető nagyságú volt, közöttük statisztikailag szignifikáns különbség nem volt (χ2-próba, p = 0,88). Következtetés: A PFO lehetséges szerepét az OSAS-hoz társuló magas stroke-rizikóban eset-kontroll vizsgálatunk nem támasztja alá. A korábbi tanulmányoktól eltérő eredményt részben vizsgálatunk szigorúbb kritériumai magyarázhatják, de a vizsgálati csoportok antropometriai különbségei is szerepet játszhatnak.

Lege Artis Medicinae

A metabolikus szindróma koncepciójának változása

HALMOS Tamás, SUBA Ilona

A metabolikus (X) szindróma koncepciójának ismertetése (1988) nagyon jelentős volt mind elméleti, mind klinikai szempontból. Az eltelt két évtizedben sok kritikát kapott e tünetegyüttes felfogása, értékelése, ugyanakkor számos új komponens, sőt, új kórkép is kapcsolódott a szindrómához. Ezért éreztük úgy, hogy az e lapban több mint 10 évvel ezelőtt megjelent munkánkat az új szempontok alapján kiegészítsük és módosítsuk. A szindróma klasszikus felfogásán túl kitérünk a definíciókra, amelyekben ma sincs teljes megegyezés. Az inzulinrezisztencia/hyperinsulinaemia (IR/HI) meghatározó kettőse mellett az endothelialis diszfunkció, a sympathoadrenalis túlműködés, a zsírszövet endokrin működése, az alacsony fokozatú gyulladás kóroki szerepét is taglaljuk. Kitérünk a peroxisoma proliferátor aktivált receptorok (PPAR) szerepére a metabolikus és gyulladásos folyamatokban, ezzel összefüggésben említjük az ubiquitin proteaszóma rendszert is. Újabban megkérdőjelezték a szindróma kauzális egységét, ami széles körű vitát váltott ki, amely máig tart. A klinikus számára azonban az a tény fontos, hogy azok a betegek, akik a szindróma jellegzetes tüneteit hordozzák, nagy számban köztünk élnek, és körükben számolni kell a szívés érrendszeri katasztrófaállapotok kialakulásának súlyos veszélyével. Végül ismertetjük a szindróma újabban felismert összefüggéseit további, népegészségügyileg jelentős betegségekkel, például a rosszindulatú daganatokkal, az Alzheimer-kórral, a depresszióval, az alvási apnoéval, a nem alkoholos zsírmájjal, a krónikus obstruktív bronchitisszel. Tárgyaljuk a feltételezett közös patomechanizmusokat. Ezek az összefüggések tovább növelik a metabolikus szindróma jelentőségét mind a terápiában, mind a megelőzésben.