A két részből álló tanulmány első fejezete az ANCA-asszociált vasculitisek (AAV) indukciós immunszuppresszív terápiáját foglalja össze, a második fejezet a betegség várható kimenetelét, továbbá a beteget fenyegető szövődményeket ismerteti. Az ANCA-asszociált vasculitis gyors progressziójú glomerulonephritisszel és súlyos, sokszor életveszélyes extrarenalis komplikációkkal járó szisztémás megbetegedés. A kórkép korai felismerésével és immunszuppresszív kezeléssel a betegek túlélése jelentős mértékben javíthatóvá, a vesekárosodás mérsékelhetővé vált. A modern terápiás elvek alkalmazásának elsődleges célja a túlélési eredmények javítása mellett a gyógyszertoxicitás mérséklése, az infekciók gyakoriságának a csökkentése. A terápiában a kombinált immunszuppresszió alapját a nagy dózisú kortikoszteroid és a ciklofoszfamid képezik, amit plazmaferézis-kezeléssel célszerű kiegészíteni. A B-sejt-depletáló anti-CD20 monoklonális antitest rituximab, mely napjainkban már hazánkban is elérhető, a frissen felfedezett ANCA-vasculitisben a ciklofoszfamiddal azonos hatékonyságú, relapszussal járó esetekben a ciklofoszfamidnál hatékonyabb. Alkalmazásának indikációját képezi továbbá a fiatal nők fogamzóképességének megőrzése és egyéb speciális esetek is. Az ANCA-asszociált vasculitis korai felismerés és terápia esetén napjainkra megfelelően kezelhető betegséggé vált, de mind a kórkép mind az immun szuppresszió gyakori komplikációk okozója, melyek kivédésére a nefrológusoknak fel kell készülnie.

Az Európai Kardiológus Társaság 2016. évi szívelégtelenség kezeléséről szóló irányelvében a hypertonia kezelése a szívelégtelenség megelőzése, kialakulásának késleltetése, illetve az élettartam növelése céljából sok evidenciával alátámasztott, erős ajánlásként szerepel (ajánlási fokozat: IA). Az irányelv erre a célra - kiemelve az idős populáció jelentőségét - a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek közül általánosságban a diuretikumokat, az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókat (ACEi), az angiotenzinreceptor-blokkolókat (ARB), valamint a β-adrenerg-blokkolókat (BB) nevezi meg, jól ismert nagy klinikai vizsgálatokra hivatkozva. Konkrét célértéket, szemben a 2017-es észak-amerikai ajánlással - mint majd később látjuk -, nem fogalmaz meg, de utal a SPRINT vizsgálat eredményére.

A hypertonia és általában a vérnyomásértékek genetikai hátterének tisztázását célul kitűző vizsgálatok rögös utat jártak be az elmúlt negyedszázad alatt, és az út vége egyelőre csak a távolban sejlik fel.

A renovascularis hipertenzió a szekunder magas vérnyomás jól ismert formája. Az esetek kétharmadában az arteria renalis atheroscleroticus plakkja, míg egyharmadban fibromuscularis dysplasia jelölhető meg kórokként. Prevalenciája az átlagpopulációban <1%. A kórisme „gold standardja” a digitális subtractiós angiográfia. Az 58 éves nőbetegünket először 1998 februárjában vizsgáltuk terápiarezisztens hipertenzió miatt. Duplex ultrahangvizsgálat bal arteria renalis fibromuscularis jellegű stenosisát igazolta, percutan transluminalis angioplastica és stentelés történt. Vérnyomása 120/80 Hgmm-re csökkent. A beteg az előírt kontrollvizsgálatokon nem jelent meg, legközelebb 2001 februárjában utalták be sürgősséggel 210/140 Hgmmes tenziókiugrás miatt. A kontroll duplex ultrahangvizsgálatot követő érfestés zsugorodott bal vesét és a bal arteria renalis teljes occlusióját, valamint a jobb arteria renalis stenosisát igazolta. A bal oldali nephrectomia elkerülhetetlen volt, a jobb arteria renalisban stentelés történt. Vérnyomása ismét rendeződött. Kontrollvizsgálatokra továbbra is öntörvényűen járt. Ezután 2004-től fogva, a leggondosabb követés mellett is éves szinten következett be jobb arteria renalis restenosis, 2014-ig összesen 11 alkalommal! Vesefunkciója mind végig normáltartományban maradt. 2014 őszén súlyos stroke érte és azon a télen 74 éves korában betegünk elhunyt. A renovascularis hipertenzió kezelésében a mai napig számos kérdés fogalmazódik meg, de betegünk esetében összesen 12 intervenció által 16 éven keresztül elfogadható életminőséget sikerült biztosítani normális vesefunkcióval.

A hyperuricaemia gyakori és emelkedő prevalenciájú, mivel számos különböző módon összefügg a világszerte járványszerűen terjedő obesitassal és metabolikus szindrómával. A hyperuricaemia és a köszvény terápiájában alkalmazott, a húgysavszintézis kulcsenzimét, a xantinoxidázt gátló allopurinol számos kedvező cardiovascularis és renalis protektív hatására derült fény. A legújabb európai EULAR-ajánlás köszvény esetén megfogalmazta a célérték vezérelte „treatto-target” alapelvet. A célértékek hyperuricaemiás enyhe-középsúlyos köszvényesekben <360 µmol/l, recidív, valamint súlyos, tophusos esetben <300 µmol/l. Az ajánlás egyértelműen állást foglalt, hogy az allopurinol az elsőként választandó szer. A húgysavszintcsökkentő terápia indítását a diagnózis felállítását követően minél hamarabb el kell kezdeni és köszvény esetén egy életen át folytatni ajánlott.