A cardiovascularis betegségek a krónikus vesebeteg (CKD) gyermekek leggyakoribb halálokai közé tartoznak. A felnőttekhez hasonlóan a CKDvel rendelkező gyermekeknél rendkívül magas a hagyományos és az uraemiával összefüggő cardiovascularis rizikófaktorok előfordulása. Az elmúlt években sorra jelentek meg tanulmányok, amelyek a cardiovascularis kockázatot, a betegség mechanizmusait és a cardiovascularis betegségek korai markereit vizsgálták ebben a populációban. A cardiomyopathiára jellemző elváltozások, mint például a balkamra-hypertrophia és -diszfunkció, az atherosclerosis markerei, úgymint a carotisartériák intima-media rétegének kiszélesedése vagy az aorta fokozott érfalmerevsége, gyakori elváltozások CKD-s gyermekeknél, amelyek már a betegség kezdetén jelen lehetnek. Gyermekkorban a prevenció kiemelt fontosságú, a tünet nélküli eltérések kimutatása lehetőséget ad az időben elkezdett kezelésekre, ami a gyermekek hosszú távú túlélésére és életminőségére is hatással van. A közelmúltban új noninvazív képalkotó technikák váltak elérhetővé lehetőséget adva a szubklinikai szervkárosodás korai felismerésére ebben a speciális betegpopulációban. Az össze foglalóban a krónikus vesebeteg gyermekeknél alkalmazható szubklinikai szervkárosodás diagnosztikai lehetőségeit tekintjük át.

A folyadékháztartás egyensúlyának elérése, illetve megtartása a szív- és vesebeteg populációban kiemelt fontosságú, jelentősen befolyásolja a kezelés sikerességét. A volumentöbblet vagy -hiány korai felismerése és kezelése így alapvető fontosságú. A volumenstátusz felmérésére számos módszert alkal - mazhatunk, melyek segítségünkre lehetnek a diagnózis felállításában és a kezelés megtervezésében, követésében. Összefoglaló közleményünk célja, hogy bemutassuk a folyadékstátusz megítélésére alkalmazott technikákat. A széles körben elterjedt módszerek (fizikális vizsgálat, laboratóriumi tesztek) mellett számos, a magyar klinikai gyakorlatban kevésbé elterjedt, de könnyen alkalmazható módszert is bemutatunk, mint a mellkasi ultrahangvizsgálat és bioimpedancia-spektroszkópia. A módszerek előnyeit és hátrányait mérlegelve, valamint a beteg egyéni igényeit figyelembe véve választhatjuk ki a leginkább megfelelő technikát a folyadékháztartás megítélésére.

Az elmúlt évtizedekben a nefrológia és dialízis területén a tudomány és technológia vonatkozásában jelentős fejlődés mutatkozott, ugyan akkor a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek morbiditása és mortalitása továbbra is magas. A krónikus vesebetegek hosszú távú életkilátásait befolyásoló számos tényező közül jelentős szerepet játszik az anyagcserezavar és az alultápláltság. Az alultápláltságot gyakran nem ismerik fel, vagy nem kap elég figyelmet a vesebetegek komplex kezelésében. A betegekben és a szakszemélyzetben is fontos jobban tudatosítani a megfelelő táplálkozás szerepét, valamint az alultápláltság megelőzésének és kezelésének fontosságát. A krónikus vesebetegek esetében különösen nagy jelentőségű a korai felismerés és kezelés, hiszen a hosszabb ideje fennálló veseműködés-csökkenés és ehhez társuló alultápláltság hátrányosan befolyásolja az életminőséget és a hosszú távú életkilátást. Mivel az alultápláltság gyakori szövődmények okozója, nélkülözhetetlen a nefrológusok és dietetikusok szoros együttműködése. Meghatározó kérdés a sikeres vesebeteg-diéta megvalósításában a beteg-együttműködés.

A szerzők az elmúlt tíz év gondozási adatait dolgozták fel. A gondozási alapelveknek megfelelően 60 ml/min becsült clearance alatt legalább egyszer, 30 ml/min alatt rendszeresen látni szeretnék betegeiket. Alapvető törekvésük, hogy a háziorvosokkal és a társszakmák képviselőivel együtt alakítsák ki a beteg számára legelőnyösebb terápiát. Legfontosabb cél a cardiorenalis morbiditás és mortalitás csökkentése. Ennek eszköze a célszervkárosodások időbeni felismerése és hatékony kezelése. Korábbi vizsgálatukból kiderült, hogy a gondozás első időszakában (2000-2005) különösen a diabeteses nephropathiában szenvedő betegek esetében ez nem volt sikeres. A vesepótló kezelések megkezdése előtt csak a betegek felét látta nefrológus. A nem gondozott betegek körében a dialízis megkezdését követően jelentős volt az egy éven belüli halálozás. Gyógyszeres kezelésük sem volt korszerű. A háziorvosi továbbképzések rendszeressé válásával és szorosan együttműködve a diabetológus kollégákkal a gondozott betegek száma kétszeresére emelkedett. Ezen belül a hypertonia és a diabetes alapbetegség miatt gondozottak aránya 68%-ra nőtt. Ezek az adatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az aktuális terápiás ajánlásokat figyelembe véve betegeink hatékony kezelést kapjanak. Remélhető, hogy az időszak második felének elemzésekor ez a kemény végpontokban is megmutatkozik majd.

Egy nemzet csak hagyományainak tisztelete révén maradhat fenn, őrizheti meg identitását. Ezért is figyelemre méltó kezdeményezésnek tartom Radó János főszerkesztő úr részéről ennek a sorozatnak a megindítását. Petrányi Gyula professzor a XX. századi magyar belgyógyászat, ezen belül is a nefrológia és az immunológia kiemelkedő egyénisége, tevékenysége igen sokrétű volt. Munkásságáról készített összefoglalóm első része általános emberi nagyságával, valamint a glomerularis megbetegedések immunmodulációs kezelésében játszott szerepével foglalkozik. A második részben tárgyalom szerepét a veseszövettani vizsgálatok, a vesebetegek gondozása, szűrése, a művesekezelés elterjesztésében, a vesebeteg-ellátás fejlesztésében, valamint a klinikofarmakológia és a veseátültetés területén.