Az elmúlt évtizedekben a nefrológia és dialízis területén a tudomány és technológia vonatkozásában jelentős fejlődés mutatkozott, ugyan akkor a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek morbiditása és mortalitása továbbra is magas. A krónikus vesebetegek hosszú távú életkilátásait befolyásoló számos tényező közül jelentős szerepet játszik az anyagcserezavar és az alultápláltság. Az alultápláltságot gyakran nem ismerik fel, vagy nem kap elég figyelmet a vesebetegek komplex kezelésében. A betegekben és a szakszemélyzetben is fontos jobban tudatosítani a megfelelő táplálkozás szerepét, valamint az alultápláltság megelőzésének és kezelésének fontosságát. A krónikus vesebetegek esetében különösen nagy jelentőségű a korai felismerés és kezelés, hiszen a hosszabb ideje fennálló veseműködés-csökkenés és ehhez társuló alultápláltság hátrányosan befolyásolja az életminőséget és a hosszú távú életkilátást. Mivel az alultápláltság gyakori szövődmények okozója, nélkülözhetetlen a nefrológusok és dietetikusok szoros együttműködése. Meghatározó kérdés a sikeres vesebeteg-diéta megvalósításában a beteg-együttműködés.

A cardiovascularis betegségek a krónikus vesebeteg (CKD) gyermekek leggyakoribb halálokai közé tartoznak. A felnőttekhez hasonlóan a CKDvel rendelkező gyermekeknél rendkívül magas a hagyományos és az uraemiával összefüggő cardiovascularis rizikófaktorok előfordulása. Az elmúlt években sorra jelentek meg tanulmányok, amelyek a cardiovascularis kockázatot, a betegség mechanizmusait és a cardiovascularis betegségek korai markereit vizsgálták ebben a populációban. A cardiomyopathiára jellemző elváltozások, mint például a balkamra-hypertrophia és -diszfunkció, az atherosclerosis markerei, úgymint a carotisartériák intima-media rétegének kiszélesedése vagy az aorta fokozott érfalmerevsége, gyakori elváltozások CKD-s gyermekeknél, amelyek már a betegség kezdetén jelen lehetnek. Gyermekkorban a prevenció kiemelt fontosságú, a tünet nélküli eltérések kimutatása lehetőséget ad az időben elkezdett kezelésekre, ami a gyermekek hosszú távú túlélésére és életminőségére is hatással van. A közelmúltban új noninvazív képalkotó technikák váltak elérhetővé lehetőséget adva a szubklinikai szervkárosodás korai felismerésére ebben a speciális betegpopulációban. Az össze foglalóban a krónikus vesebeteg gyermekeknél alkalmazható szubklinikai szervkárosodás diagnosztikai lehetőségeit tekintjük át.

A folyadékháztartás egyensúlyának elérése, illetve megtartása a szív- és vesebeteg populációban kiemelt fontosságú, jelentősen befolyásolja a kezelés sikerességét. A volumentöbblet vagy -hiány korai felismerése és kezelése így alapvető fontosságú. A volumenstátusz felmérésére számos módszert alkal - mazhatunk, melyek segítségünkre lehetnek a diagnózis felállításában és a kezelés megtervezésében, követésében. Összefoglaló közleményünk célja, hogy bemutassuk a folyadékstátusz megítélésére alkalmazott technikákat. A széles körben elterjedt módszerek (fizikális vizsgálat, laboratóriumi tesztek) mellett számos, a magyar klinikai gyakorlatban kevésbé elterjedt, de könnyen alkalmazható módszert is bemutatunk, mint a mellkasi ultrahangvizsgálat és bioimpedancia-spektroszkópia. A módszerek előnyeit és hátrányait mérlegelve, valamint a beteg egyéni igényeit figyelembe véve választhatjuk ki a leginkább megfelelő technikát a folyadékháztartás megítélésére.

A szerzők az elmúlt tíz év gondozási adatait dolgozták fel. A gondozási alapelveknek megfelelően 60 ml/min becsült clearance alatt legalább egyszer, 30 ml/min alatt rendszeresen látni szeretnék betegeiket. Alapvető törekvésük, hogy a háziorvosokkal és a társszakmák képviselőivel együtt alakítsák ki a beteg számára legelőnyösebb terápiát. Legfontosabb cél a cardiorenalis morbiditás és mortalitás csökkentése. Ennek eszköze a célszervkárosodások időbeni felismerése és hatékony kezelése. Korábbi vizsgálatukból kiderült, hogy a gondozás első időszakában (2000-2005) különösen a diabeteses nephropathiában szenvedő betegek esetében ez nem volt sikeres. A vesepótló kezelések megkezdése előtt csak a betegek felét látta nefrológus. A nem gondozott betegek körében a dialízis megkezdését követően jelentős volt az egy éven belüli halálozás. Gyógyszeres kezelésük sem volt korszerű. A háziorvosi továbbképzések rendszeressé válásával és szorosan együttműködve a diabetológus kollégákkal a gondozott betegek száma kétszeresére emelkedett. Ezen belül a hypertonia és a diabetes alapbetegség miatt gondozottak aránya 68%-ra nőtt. Ezek az adatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az aktuális terápiás ajánlásokat figyelembe véve betegeink hatékony kezelést kapjanak. Remélhető, hogy az időszak második felének elemzésekor ez a kemény végpontokban is megmutatkozik majd.

A hypertonia és a krónikus vesebetegség önálló cardiovascularis kockázati tényezők. Az V. Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia ajánlásai szerint a krónikus vesebetegség nagy cardiovascularis kockázattal járó állapot. Krónikus vesebetegségben az esetek legnagyobb részében hypertoniát is észlelünk. A vérnyomáscélérték az ESH/ESC legfrissebb ajánlása szerint <140/90 Hgmm, amennyiben nem kíséri proteinuria. Az antihipertenzív terápiát - a Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai szerint - ekkor rögtön kombinált kezeléssel kell indítani. A vizsgálat célja: A ramipril és amlodipin fix kombináció különböző dózisait tartalmazó (Egiramlon®-) terápia hatékonyságának és biztonságosságának vizsgálata olyan kezelt krónikus vesebetegséggel szövődött hypertoniás betegek esetében, ahol a korábbi antihipertenzív terápia ellenére enyhe vagy középsúlyos vérnyomás kategóriákba tartozó értékeket mértek. Betegek és módszer: A RAMONA vizsgálatba bevont, ambuláns, 18 évesnél idősebb, a célvérnyomásértékeket a korábbi terápia során nem elérő, továbbá az enyhe, vagy közepesen súlyos hypertonia kategóriába tartozó és krónikus vesebetegségben is szenvedő betegek adatait elemeztük a nyílt, prospektív, IV. fázisú klinikai obszervációs vizsgálat eredményei alapján [TUKEB-engedély száma: 16927- 1/2012/EKU (294/PI/12.)]. A betegek a négyhónapos vizsgálat során három viziten vettek részt (1. nap, 1. hónap, 4. hónap), amikor a ramipril/amlodipin 5/5, 5/10, 10/5, 10/10 mg-os fix kombinációs gyógyszer különböző dózisait kapták - szükség esetén a dózisok emelésével - a kezelőorvos döntése alapján. A nem proteinuriás krónikus vesebetegek célvérnyomása az ESH/ESC 2013-as ajánlása szerint <140/90 Hgmm volt. Eredmények: A vizsgálatba bevont 9169 beteg mintegy 70,1%-a esetében volt teljes a vizsgálati protokoll. E 6423 beteg közül 194 szenvedett krónikus vesebetegségben. A krónikus vesebetegek életkora 68,52±11,84 (átlag±SD) év volt, 85 (43,8%) nő és 109 (56,2%) férfi. A vizsgálat 4. hónapjára a célvérnyomást a krónikus vesebetegek 52,1%-a érte el (elsődleges célkitűzés). A hypertoniás krónikus vesebetegek vérnyomása 158,04/90,46±9,97/8,30 Hgmm-ről (1. vizit) a 2. vizitre (1. hónap) 138,77/82,12±10,68/7,21 Hgmm-re, majd a 4. hónapra (3. vizit) 130,40/78,59±7,56/5,75 Hgmm-re, azaz 27,64/11,87 Hgmm-rel, szignifikánsan (p<0,0001) csökkent a kiindulási állapothoz képest. A vizsgálat másodlagos célkitűzése vonatkozásában az összkoleszterin- és a trigliceridszintek kismértékű, de szignifikáns csökkenését észleltük, míg a HDL-koleszterin- szint szignifikánsan emelkedett. Az eGFR-érték kismértékű, de szignifikáns növekedését láttuk a vizsgálat 4. hónapjára (46,3±16,49 ml/perc/1,73 m2-ről 49,0±19,58 ml/perc/1,73 m2-re nőtt). A krónikus vesebetegek a ramipril/amlodipin különböző fix dózisú kombinációit jól tolerálták, mivel a gyógyszerrel összefüggésbe hozható, a terápia megszakításához vezető mellékhatás nem jelentkezett