A hypertonia és hypercholesterinaemia gyakran együttesen jelentkezik és a korai cardiovascularis betegségek kialakulását okozza. A korábbi évek vizsgálatai azt mutatták, hogy az antihipertenzív kezelés hatékonyabb lehet abban az esetben, ha az LDL-koleszterin-értéket is csökkentjük. Ennek hátterében az állhat, hogy hypercholesterinaemiában fokozódik az angiotenzin-1-receptor expressziója, amely az angiotenzin-2-hatáson keresztül fokozza a perifériás vascularis rezisztenciát, valamint kedvezőtlenül hat az endothel- és a simaizomsejtekre. Más szerzők arra mutattak rá, hogy a magas koleszterinszint a kinázrendszer aktiválásán keresztül fokozza az angiotenzin-2-termelést. Magas koleszterinszint esetén megnő a keringő oxidált LDL mennyisége, amely a transzmembrán oxidált LDL-receptorhoz (LOX-1) kötődve szintén aktiválja az angiotenzin-1-receptort. Ezenkívül az angiotenzin-2 hatással van az intracellularis koleszterinszintézisre azáltal, hogy fokozza a kulcsenzim, a HMG-CoA-reduktáz aktivitását. A szerzők bemutatják azokat a tanulmányokat, amelyek alátámasztják, hogy a koleszterincsökkentés hozzájárulhat a vérnyomáscsökkentéshez, ugyanakkor más nagy metaanalíziseket is, amelyekben nem tudták igazolni a koleszterincsökkentés és lipidcsökkentés kedvező hatását a vérnyomáscsökkentésre. Ennek hátterében az állhat, hogy ezeket a tanulmányokat nem arra tervezték, hogy a koleszterincsökkentő gyógyszerek hatását vizsgálják a vérnyomáscsökkentésre hypercholesterinaemiás betegeknél, és a nem statinkezelésben részesülő betegeket nem randomizálták.

A szexuális diszfunkció sokakat érintő egészségi problémaként jelentkezik az általános populációban, és még súlyosabb terhet jelent a hemodialízissel kezelt terminális veseelégtelenségben szenvedők számára. A Depresszió és Szexuális Diszfunkció Kollaboratív Munkacsoportja (Collaborative Working Group on Depression and Sexual Dysfunction) több vizsgálatot folytatott le, a már meglevő ismeretek rendszerező áttekintésétől egy átfogó, primer kohorszvizsgálatig a szexuális diszfunkciók túlsúlyáról és korrelációiról ezen a populáción belül. Ezeknek az elemzéseknek az eredményei rávilágítanak a szexuális zavarok magas előfordulási arányára a krónikus veseelégtelenségben szenvedőknél és tanúsító adatokkal szolgálnak az előrejelzőkhöz a intervenciós tanulmányok készítésének elősegítésére ezen a területen.

A pitvarfibrilláció korai felismerésében egyre nagyobb teret kapnak az önellenőrzésre készített és telemedicinális applikációt is használó eszközök, illetve módszerek. A szerző részletesen bemutat számos megbízható, vali dált, okostelefonnal vagy más megoldással működő pulzus- vagy EKG-regisztráló eszközt és azok értékét a mindennapi klinikai gyakorlatban. Ezek elősegítik a szorosabb orvos-beteg együttműködést, és jelzik a jövő útját a pitvarfibrilláció meg előzésében és gondozásában.

Egy friss, retrospektív kohorszvizsgálatban a primer prevenciós statinhasználat nem bizonyult előnyösnek 1. nem diabetesesek esetében 75 év felett, 2. diabeteseseknél pedig 85 év felett. (A 75-84 év közötti cukorbetegeknél statin mellett a mortalitás is alacsonyabb volt.) Ez éles ellentétben áll két kiemelkedő, kettős vak, véletlen besorolásos, rosuvastatin vs. placebo mellett végzett primer prevenciós vizsgálat tanulságával. Ezek közül a JUPITER-ben az LDL-C 50%-os csökkentése 50% kockázatcsökkenéssel járt, a HOPE-3-ban pedig 25%-os LDL-Ccsökkenés 25% kockázatcsökkenéssel járt, és alcsoportelemzéseik nem jeleztek kisebb hatékonyságot az idősek esetén. Teljesen mérvadónak tekinthető az Európai Atherosclerosis Társaság idősek primer prevenciójára vonatkozó ajánlása, ami a statinhasználat megfontolását javasolja ezen körben (IIa ajánlás), különösen egyéb kockázati tényezők, így hypertonia esetén. A primer prevenciós lipidkezelésben 75 éves korig elég jól ellátunk, reméljük, hogy az idősekre tervezett STAREE study - amelyben a 40 mg-os atorvastatint vizsgálják - eredményeinek megismerése után még tovább is.

A hypertonia következtében kialakult diasztolés funkciózavarok (DD) összefüggésben állnak a balkamra-hypertrophia, a megtartott ejekciós frakciójú szívelégtelenség (HFpEF) és a pitvarfibrilláció kialakulásával. A szerzők arra keresték a választ, hogy az általuk kezelt hypertoniás betegek körében életkori eloszlásban milyen arányban fordul elő balkamra-hypertrophia, milyen típusú diasztolés funkciózavarok észlelhetők és ezek milyen kapcsolatban állnak a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával. 2016 elejétől 28 hónap alatt a szakrendelőben a szerző által gondozott 100 esszenciális, kezelt hypertoniás beteg echokardiográfiás adatait elemezték. A megfigyelésből kizárták a csökkent pumpafunkciójú szívelégtelen, a billentyűbetegségben, a pulmonalis szívbetegségben szenvedő betegeket. A betegeket három korcsoportra osztották. 1972 és az után születettek (1. korcsoport), 1952 és 1971 között születettek (2. korcsoport), és 1952 előtt születettek (3. korcsoport). Echokardiográfiás vizsgálattal 2D, M-mód, pulzatilis Doppler-, szöveti Doppler-technikával vizsgálták az ejekciós frakciót (EF), a hátsó fal vastagságát, az E-A arányt és a septalis anuluson mért E/E’ nagyságát és Ea/Aa arányát. A balkamra-hypertrophia kimondásához a hátsó falvastagságot 12 mm-ben rögzítették. A diasztolés funkciózavarok diagnózisához a megfordult E-A arány alapján mondták ki a relaxációs zavart, a visszafordult -1 feletti E-A arány és az Ea/Aa 1 alatti értéke alapján a pszeudonormalizált mitralis beáramlást, és visszafordult, 1,5 feletti E-A arány és 15 feletti E/E’ érték alapján restriktív telődést véleményeztek. Korcsoportonként vizsgálták a balkamra-hypertrophia előfordulását és ezek összefüggését a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával. Az életkor előrehaladtával a várttal megegyezően nőtt a betegek száma. A korcsoportok között az ejekciós frakció tekintetében nem észleltek különbséget. A balkamra-hypertrophia előfordulása az életkorral nem egyenesen korrelált. A HFpEF előfordulása korcsoportonként megkétszereződött, a pitvarfibrilláció pedig korcsoportonként közel háromszoros, majd kétszeres emel - kedést mutatott. Fiatal életkorban relaxációs zavarnál súlyosabb diasztolés funkciózavart nem észleltek, középkorúakban a diasztolés funkciózavarok mindhárom változatát tapasztalták, de még dominált a relaxációs zavar, idősebb korban viszont a relaxációs zavar a pszeudonormalizált telődéssel megegyező számot mutatott. (Emelkedett töltőnyomás az idősebb betegek 50%-ában jelentkezett.) Ezt követően összevetették, hogy a balkamra-hypertrophia, a HFpEF és a pitvarfibrilláció hátterében hogyan oszlanak meg a diasztolés diszfunkció típusai. A HFpEF esetében észleltek egyenes arányú progressziót a diasztolés funkció romlásával, normális funkciónál nem fordult elő, restriktív zavarnál volt a legmagasabb az előfordulása. A balkamra-hypertrophia és a pitvarfibrilláció tekintetében nem volt egyenes arányú növekedés. A vizsgált hypertoniás betegek között az LVH, HFpEF és PF jelenléte mellett 90% és e feletti volt a DD valamelyik típusának előfordulása. A balkamra-hypertrophiát összevetve a HFpEF és a pitvarfibrilláció előfordulásával, a HFpEF hátterében szignifikánsan magasabb arányú a balkamra-hypertrophia előfordulása, mint pitvarfibrilláció mellett. HFpEF mellett a betegek kétharmada életkortól függetlenül pitvarfibrillál, a pitvarfibrilláló betegeknek viszont csak 43%-a diasztolés szívelégtelen. Ezek az értékek a DD és idősebb korban az emelkedett töltőnyomás nagy aránya miatt a szívelégtelenség szűrésére hívják fel a figyelmet, annak mielőbbi megelőzése érdekében. Az eredmények a pitvarfibrilláció stroke-prevenciója miatt is kiemelendő fontosságúak - 65 év felett és szívelégtelen betegeknél kortól függetlenül keresni kell a pitvarfibrillációt.