Elhunyt dr. de Châtel Rudolf
MAGYAR Hypertonia Társaság
2014. SZEPTEMBER 20.
Hypertonia és Nephrologia - 2014;18(03-04)
In memoriam
MAGYAR Hypertonia Társaság
2014. SZEPTEMBER 20.
Hypertonia és Nephrologia - 2014;18(03-04)
In memoriam
Nagy veszteség érte a magyar orvostársadalmat és a Magyar Hypertonia Társaságot dr. de Châtel Rudolf halálával.
Hypertonia és Nephrologia
Célkitűzés: Vizsgáltuk az összefüggést a szérumhúgysav és egyrészt az artériás stiffness, valamint a plazma atherogen indexe, illetve másrészt a vesefunkció között, és értékeltük a szérumhúgysav szerepét a teljes cardiovascularis kockázat felmérésében. Anyagok és módszer: Mértük a szérumhúgysavat a SEPHAR II vizsgálat 1975 alanya esetében. Mértük az artériás stiffness paramétereit, kiszámoltuk a plazma atherogen indexét és a becsült glomerulus filtrációs rátát (eGFR) az MDRD és a CKD-EPI képletek segítségével, megállapítottuk a teljes cardiovascularis kockázatot az ESH-ESC kockázati rétegezése szerint. Eredmények: A III. fokú hypertoniás betegek esetében mértük a legmagasabb szérumhúgysavat, és ez korrelált a fokozott artériás stiffness paramétereivel és a plazma megnövekedett atherogen indexével. Az MDRD és a CKD-EPI alapján egyaránt legalacsonyabb eGFR-t a hyperuricaemiás résztvevõk között észleltük, és szignifikáns indirekt korrelációt mutattunk ki a szérumhúgysav és az eGFR között. Proporcionális korrelációt állapítottunk meg a szérumhúgysav és a teljes cardiovascularis kockázat között is. Következtetések: A vizsgálat eredményei alátámasztják a szérumhúgysav szerepét a magas vérnyomás patogenezisében, és a húgysav szerepét cardiovascularis kockázati tényezõként, különösen a magas vérnyomás és a vesebetegség kialakulásában.
Hypertonia és Nephrologia
A szerző egy háziorvosi praxis keretein belül kialakított hypertoniagondozási modellt mutat be. A modell segítségével elemezték a hypertoniás betegek, illetve a diabeteses, hyperlipidaemiás, elhízott hypertoniás betegek, valamint alvási apnoés betegeik kezelési eredményeit három éven keresztül. Nagy arányban sikerült elérni a célvérnyomást minden betegcsoportban. Részletesen elemzik a sikeres kezelés mögött álló módszerük egyes elemeit.
Hypertonia és Nephrologia
A diuretikumok közül a tiazidok a legelterjedtebben használt antihipertenzív szerek. Hosszú hatástartamuk miatt a hypertonia kezelésének ideális szerei. A tiazidszerű diuretikumok közé tartozó indapamid hosszú hatástartamú (felezési idő 14-16 óra), igen kis dózisban (1,25-5 mg) hatásos készítmény. Az indapamid elsősorban vasodilatativ hatásán keresztül biztosít erélyes vérnyomáscsökkentő hatást az arteriolaris és perifériás rezisztencia csökkentésével. Az indapamid nem befolyásolja a lipidanyagcserét, a szénhidrát-anyagcserét, még diabeteses hypertoniás betegek esetében sem. Antihipertenzívumként a tiazidtípusú diuretikumok (csak kis dózisban: 6,25-12,5 mg hypothiazid, 12,5 mg chlorthalidon, 5 mg clopamid) szövődménymentes essentialis hypertoniában, társult betegség hiányában elsőként választhatók, monoterápiában is alkalmazhatók, izolált szisztolés és időskori hypertoniában „A” szintű evidenciával ajánlott szerek. A magasvérnyomás-betegség kezelésére társuló balkamra- hypertrophia és stroke utáni állapot, diabetes esetén indapamid, balkamra-diszfunkció és szívelégtelenség esetén tiazid és furosemid, valamint ezek kombinációja javasolt. A monokomponensű diuretikumok hazai forgalmának a 2007 és 2013 közötti OEPbázisban történő áttekintése során láthattuk, hogy a hydrochlorothiazid, a clopamid és a chlorthalidon rendelése csökkent. Az indapamid-hatóanyagú vízhajtók felhasználása növekedett. A kombinációban alkalmazott diuretikumokra egészében jellemző, hogy felhasználásuk a 2007. évtől 2010-ig terjedő időszakban folyamatosan növekedett, és elérte a havi egymillió dobozfelírást. A vizsgált időszakban a hydrochlorothiaziddal kombinált szerek felhasználása a legjelentősebb (a legtöbb készítmény ezt tartalmazza), de részesedése 88%-ról 66%-ra csökkent az indapamidtartalmú kombinációk növekedése miatt. Ez azért is érdekes, mert ez a kombináció „egyedi” (perindopril + indapamid). A vizsgált időszakban csak ennek a kombinációnak a felírása növekedett folyamatosan. A diuretikumok alkalmazása az antihipertenzív terápiában kiemelt jelentőségű. Ha a hazai diuretikumok és azok kombinációinak alkalmazását az ajánlásokkal összevetjük, kijelenthetjük, hogy egészében a kezelés az irányelvek mentén történik, vagyis növekszik a metabolikus neutrális kombinációs kezelés alkalmazása.
Hypertonia és Nephrologia
Nemrég élő állatban láthatóvá tettük a glomerularis filtrációt és folyadék áramlását az afferens arteriola juxtaglomerularis szakaszából a JGA-ba intravitális multifoton-mikroszkópia segítségével. A fluoreszcens extracelluláris folyadékmarker, a lucifersárga megjelent az afferens arteriola distalis szakasza körüli interstitiumban a glomerularis filtrációt megelőzően. Izolált mikroperfundált JGA-ban kimutattuk, hogy a glomerulusból folyadék kerül az MD-tubulusba. Mindez azt bizonyítja, hogy szignifikáns és dinamikus folyadékáramlás történik a JGA-ban. Az angiotenzin a VEGF-hez hasonlóan szerepet játszik a permeabilitás, illetve a fenesztráció szabályozásában az AT1-receptoron és PV-1 protein-szintézisen keresztül.
Hypertonia és Nephrologia
A krónikus vesebetegségek közös jellemzője a szöveti fibrosis, amely megbontva a szövet eredeti struktúráját, gátolja annak működését. A szöveti hegesedés fő effektorsejtjei a myofibroblastok, melyek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagénben gazdag extracelluláris mátrix elsődleges termelői. Ismereteink szerint a myofibroblastok többsége a vese pericytáiból származik, melyek aktivációjában kiemelkedő szerepet játszanak a vérlemezke-eredetű növekedési faktor, a transzformáló növekedési faktor-β és a Wingless/Int szignalizációs útvonalak. A kísérleti eredmények szerint az útvonalak blokkolásával gátolható a szövetek hegesedése, így a jövőben az antifibroticus terápiák fő támadáspontjául szolgálhatnak.
Lege Artis Medicinae
Magyarországon az általános orvostudományi szakra vonatkozó Képzési és Kimeneti Követelmények határozzák meg, hogy a végzett orvostanhallgatóknak milyen tudással, valamint jártasságokkal, készségekkel, képességekkel, azaz kompetenciával kell rendelkezniük. Kutatásunkban egyrészt azt vizsgáltuk, hogy az orvosképzéshez a Képzési és Kimeneti Követelményekben megfogalmazott kompetenciák fontosságát hogyan ítélik meg az oktatók, másrészt, hogy ezeket milyen mértékben közvetítik oktatói tevékenységük során. Az empirikus kutatást 2017 őszén végeztük négy magyarországi orvosképző intézményben, saját fejlesztésű kérdőív használatával. Az elemzéshez GAP-analízist, Wilcoxon-próbát, faktoranalízist alkalmaztunk. Kérdőívünket a négy orvosképző intézmény összes oktatójához eljuttattuk (1790 fő), közülük 439-en töltötték ki a nyomtatványt (24,5%). A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az oktatók a képzés során egyetlen kompetenciát sem közvetítettek olyan mértékben oktatási gyakorlatukban, mint amennyire azokat fontosnak tartották (egy kivételével). A fontosság és a közvetítés mértéke között – kompetenciánként eltérő mértékű – statisztikailag is igazolható negatív rés (GAP) található. A vizsgált kompetenciák jól azonosítható faktorokba sorolhatók, melyek megfelelnek a nemzetközi szakirodalomban elfogadott háromkörös modellnek. A kutatás rámutatott arra, hogy az orvosképzésben – a szűkebben vett orvosszakmai ismeretek mellett – további fejlesztési és fejlődési lehetőségek rejlenek, amelyek fontosságát az oktatási folyamat végrehajtói, az oktatók is megerősítették. A hiányok és a szükségletek felismerése mellett ezek megvalósításához az oktatók saját készségeinek fejlesztése is fontos, köztük a pedagógiai, módszertani ismereteké is.
Ideggyógyászati Szemle
[A hippocampalis formáció navigációban és memóriában betöltött szerepét a 20. század második felére fokozódó érdeklődés övezte, ami részben Henry G. Molaison esetére vezethető vissza, aki bilaterális medialis temporalis lobectomián esett át epilepsziája kezelése végett. A kezelést követően egyértelművé vált, hogy az eltávolított entorhinalis kéreg és a hippocampus jelentős része elengedhetetlen a memória kialakításában, ami számos kutatót ösztönzött e régiók további vizsgálatára. A hippocampalis „place” sejtek vagy helysejtek későbbi felfedezése vezette be számos más funkcionális sejttípus és neuronalis hálózat leírását a Papez-körben, amelyek kulcsszerepet játszanak a memóriafolyamatokban és a tér-idő információk kódolásában (sebesség, fejirány, határok, grid, objektum-vektor stb.) Ezen sejttípusok mindegyike egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, és együttesen alkotják az úgynevezett „agyi GPS-t”. E közlemény célja, hogy bemutassa a limbicus rendszerben, különösképpen a temporalis lebenyben található sejttípusokat és neuronalis hálózatokat, melyek gyakran áldozatai különböző patológiai elváltozásoknak. A korai felfedezések eredményei mellett áttekintjük a legfrissebb megfigyeléseket is, és rávilágítunk arra, hogy a hippocampalis formáció legfőbb sejttípusai milyen szereppel bírnak a térbeli navigációban és a memóriafolyamatokban. Az utóbbi néhány évtizedben számtalan új, funkcionálisan elkülöníthető sejttípust írtak le ebben a régióban, de valószínűleg továbbiak még felfedezésre várnak. Az idegrendszeri betegségek jobb megértése érdekében hasznos lehet mélyebb betekintést nyerni a dinamikusan bővülő idegtudományi irodalomba. A memóriafolyamatokat és a térbeli navigációt érintő betegségek jelentős közegészségügyi terhet képviselnek, és öregedő társadalmunkban a helyzet folyamatosan romlik. Ez különösen ösztönzően hat ennek az agyterületnek a pontosabb megismerésére és funkcionális feltérképezésére.]
Ideggyógyászati Szemle
Balesetes súlyos agysérült betegek rehabilitációs eredményének vizsgálata az osztályos kibocsátást követően, majd 5 évvel később. Retrospektív leíró vizsgálat a kórházi rehabilitáció után, majd prospektív vizsgálat 5 évvel később. A vizsgálat alanyai – 2013-ban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Agysérültek Rehabilitációs Osztályán kezelt balesetes súlyos agysérült betegek. A vizsgált időszakban 232 esetet kezeltek, ebből 99 volt a baleset következtében súlyos agysérült, melyből 66 beteg adatait sikerült feldolgozni. Az utánkövetés 50 esetben volt eredményes, 37 férfi és 13 nőbeteget sikerült elérni, megvizsgálni, 3 beteg elhunyt. A betegek átlagéletkora 42 év (22–72) volt. A betegek többsége (36/50) közlekedési balesetben sérült. A kómás állapot átlagos ideje 19 nap (1–90), a poszttraumás amnézia átlagos ideje 45 nap (5–150) volt. A páciensek a balesettől számolva a 44. (11–111.) napon kerültek át rehabilitációra, amely 95 napig (10–335) tartott. Az első kórházi rehabilitáció során önellátóvá 38 beteg vált, és az utánkövetés idején változatlanul 38 beteg volt önellátó, 2 páciens közepes, egy kis segítséget igényelt. Az utánvizsgálat idején négyen felsőfokú tanulmányokat folytattak, 24-en dolgoztak (6 védett, 6 a baleset előtti munkakörben, 12-en másik munkahelyen). Nem dolgozott 22 korábbi páciensünk, közülük kettő nyugdíjas volt. Vizsgálatunk alapján súlyos agysérülést követően a betegek kórházi rehabilitációja eredményes volt, többségük sikeresen visszailleszkedett családjába és a munka világába. Kiemelkedően jó rehabilitációs eredménynek tartjuk, hogy a sikeresen rehabilitált páciensek közel fele dolgozott, és négyen továbbtanultak. Az eredményes rehabilitáció a közel 40 éves tapasztalatnak és a sikeres multidiszciplináris csapatmunkának köszönhető.
Ideggyógyászati Szemle
[A CANOMAD (krónikus ataxiás neuropathia, ophthalmoplegia, M-protein-agglutináció, diszialozil-antitestek) szindróma ritka polyneuropathia, melyben IgM-paraproteinek lépnek reakcióba a diszializált epitópokat tartalmazó gangliozidokkal. Ezen folyamat hátsó gyöki ganglionopathiához, valamint a cranialis és a perifériás idegek B-lymphocyta-mediált infiltrációjához vezet. A betegség klinikai képét ataxia, enyhe fokú izomgyengeség, areflexia, valamint szenzoros eltérések és agyidegtünetek dominálják. A rituximab-, valamint az intravénás immunoglobulin (IVIg-) kezelés hatékonyságát esettanulmányok támasztják alá. Közleményünkben egy 57 éves férfi beteg járásnehezítettséggel, négy végtagi zsibbadással és ügyetlenséggel járó esetét mutatjuk be. Neurológiai státuszában areflexia, vibrációérzés-csökkenés, valamint ataxia volt megfigyelhető. A laboratóriumi vizsgálatok a szérumban IgM monoklonális komponens és diszialozil-antitestek jelenlétét igazolták. A beteg részletes elektrofiziológiai kivizsgálása során szenzomotoros demyelinisatiós polyneuroradiculopathia igazolódott. Az alkalmazott IVIg- és rituximabkezelés ellenére a beteg állapota fokozatosan romlott, majd légzési elégtelenség következtében elhunyt. Az elvégzett neuropatológiai vizsgálatok hátsó kötegi és gyöki atrophiát, valamint kevert mononukleáris sejtes infiltrációt mutattak. A jelen közlemény célja, hogy felhívja a figyelmet a szindrómára, ezáltal elősegítse a betegek életminőségét potenciálisan javító immunszuppresszív kezelés mielőbbi bevezetését.]
Ideggyógyászati Szemle
Életének 71. évében, 2005. május 18-án hosszú, a tőle megszokott méltósággal viselt szenvedés után elhunyt dr. Lipcsey Attila egyetemi tanár, a Fővárosi Szent János Kórház korábbi Neuropszichiátriai Osztályának vezetője, a kórház tudományos igazgatója.
1.
2.
3.
Ideggyógyászati Szemle
[A fluoxetint szedő Covid-19-pneumoniás betegeknek nagyobb a túlélési esélye: retrospektív, eset-kontrollos vizsgálat ]4.
5.
1.
2.
3.
4.
5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás