Hypertonia és Nephrologia

Elhunyt dr. de Châtel Rudolf

MAGYAR Hypertonia Társaság

2014. SZEPTEMBER 20.

Hypertonia és Nephrologia - 2014;18(03-04)

Nagy veszteség érte a magyar orvostársadalmat és a Magyar Hypertonia Társaságot dr. de Châtel Rudolf halálával.

KULCSSZAVAK

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hypertonia és Nephrologia

Szérumhúgysavszint primer hipertenzióban: ok vagy következmény? A SEPHAR II vizsgálat eredményei

DOROBANTU Maria, TAUTU Oana-Florentina, BUZAS Roxana, LIGHEZAN Daniel

Célkitűzés: Vizsgáltuk az összefüggést a szérumhúgysav és egyrészt az artériás stiffness, valamint a plazma atherogen indexe, illetve másrészt a vesefunkció között, és értékeltük a szérumhúgysav szerepét a teljes cardiovascularis kockázat felmérésében. Anyagok és módszer: Mértük a szérumhúgysavat a SEPHAR II vizsgálat 1975 alanya esetében. Mértük az artériás stiffness paramétereit, kiszámoltuk a plazma atherogen indexét és a becsült glomerulus filtrációs rátát (eGFR) az MDRD és a CKD-EPI képletek segítségével, megállapítottuk a teljes cardiovascularis kockázatot az ESH-ESC kockázati rétegezése szerint. Eredmények: A III. fokú hypertoniás betegek esetében mértük a legmagasabb szérumhúgysavat, és ez korrelált a fokozott artériás stiffness paramétereivel és a plazma megnövekedett atherogen indexével. Az MDRD és a CKD-EPI alapján egyaránt legalacsonyabb eGFR-t a hyperuricaemiás résztvevõk között észleltük, és szignifikáns indirekt korrelációt mutattunk ki a szérumhúgysav és az eGFR között. Proporcionális korrelációt állapítottunk meg a szérumhúgysav és a teljes cardiovascularis kockázat között is. Következtetések: A vizsgálat eredményei alátámasztják a szérumhúgysav szerepét a magas vérnyomás patogenezisében, és a húgysav szerepét cardiovascularis kockázati tényezõként, különösen a magas vérnyomás és a vesebetegség kialakulásában.

Hypertonia és Nephrologia

Glomerularis filtráció láthatóvá tétele élő állatban - jelentős filtráció az afferens arteriolában. Az endothelium permeabilitásának szabályozása

ROSIVALL László

Nemrég élő állatban láthatóvá tettük a glomerularis filtrációt és folyadék áramlását az afferens arteriola juxtaglomerularis szakaszából a JGA-ba intravitális multifoton-mikroszkópia segítségével. A fluoreszcens extracelluláris folyadékmarker, a lucifersárga megjelent az afferens arteriola distalis szakasza körüli interstitiumban a glomerularis filtrációt megelőzően. Izolált mikroperfundált JGA-ban kimutattuk, hogy a glomerulusból folyadék kerül az MD-tubulusba. Mindez azt bizonyítja, hogy szignifikáns és dinamikus folyadékáramlás történik a JGA-ban. Az angiotenzin a VEGF-hez hasonlóan szerepet játszik a permeabilitás, illetve a fenesztráció szabályozásában az AT1-receptoron és PV-1 protein-szintézisen keresztül.

Hypertonia és Nephrologia

A vesefibrosisban szerepet játszó szignalizációs útvonalak

ROKONAY Réka, SZIKSZ Erna, LIPPAI Rita, PAP Domonkos, VERES-SZÉKELY Apor, REUSZ György, SZABÓ Attila, VANNAY Ádám

A krónikus vesebetegségek közös jellemzője a szöveti fibrosis, amely megbontva a szövet eredeti struktúráját, gátolja annak működését. A szöveti hegesedés fő effektorsejtjei a myofibroblastok, melyek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagénben gazdag extracelluláris mátrix elsődleges termelői. Ismereteink szerint a myofibroblastok többsége a vese pericytáiból származik, melyek aktivációjában kiemelkedő szerepet játszanak a vérlemezke-eredetű növekedési faktor, a transzformáló növekedési faktor-β és a Wingless/Int szignalizációs útvonalak. A kísérleti eredmények szerint az útvonalak blokkolásával gátolható a szövetek hegesedése, így a jövőben az antifibroticus terápiák fő támadáspontjául szolgálhatnak.

Hypertonia és Nephrologia

A hantavírus-fertőzések hazai jelentõsége a legújabb virológiai, epidemiológiai és klinikai vizsgálatok eredményeinek tükrében

NÉMETH Viktória, OLDAL Miklós, SEBÕK Judit, WITTMANN István, JAKAB Ferenc

A hantavírusok világszerte elõforduló, kisemlõsök által terjesztett kórokozók, melyek olykor súlyos humán megbetegedéseket eredményeznek. A hantavírus Eurázsiában és feltételezhetõen Afrikában veseszindrómával járó haemorrhagiás lázat, míg Amerikában cardiopulmonalis szindrómát okoz. A vírusok állatokkal való kapcsolata évmilliókra visszatekintõ koevolúció eredménye. Habár a kórokozó az állatok tüdejében szaporodik a legnagyobb mértékben, maga a hordozó kisemlõs nem betegedik meg a fertõzés során, a kórokozót azonban élete végéig üríti testváladékaival. A humán megbetegedések jelentõs részében a vírus ezeknek a testváladékoknak a vaporizációjával vagy közvetlen kontaktussal kerül át az emberi szervezetbe. Európában, így hazánkban is, a legnagyobb számban a Puumala-vírus (PUUV) és a Dobrava-Belgrade-vírus (DOBV) okoz humán megbetegedést. Számos tanulmány igazolta a vírus különbözõ genetikai variánsainak a megjelenését Magyarországon. Bár a klinikai és epidemiológiai tanulmányok száma igen limitált, mégis egyértelműen látszik, hogy egészségügyi szerepe - kiemelten bizonyos foglalkozási csoportokban - igen jelentõs is lehet. A hantavírus-fertõzések kimutatására számos módszer áll rendelkezésünkre. A molekuláris vizsgálat (RT-PCR) - mely a legmegbízhatóbb és egyben genotípus-meghatározásra is alkalmas - mellett a szerológiai vizsgálatok közül a neutralizációs tesztek bizonyultak a legmegfelelõbbnek. Kiváltképp a második eljárás megkívánja a vírus szaporítását, ami azonban csak megfelelõen magas biztonsági szintű laboratóriumokban végezhetõ el.

Hypertonia és Nephrologia

A Reynolds-score rendszer helye a cardiovascularis rizikó meghatározásában

MÓCZÁR Csaba

A szerző részben az irodalmi adatok áttekintésével, másrészt saját tapasztalatainak a felhasználásával összefoglalja a Reynolds cardiovascularis rizikóbecslő rendszerrel kapcsolatos ismereteket. A cikk első részében arról ír, hogy az atherosclerosis patogenezise kutatásának eredményei hogyan épültek be a rizikóbecslésbe. Ennek a folyamatnak az egyik eredménye a Reynolds-score rendszer kialakulása, amely a hagyományos rizikófaktorokon túl a magas érzékenységű C-reaktív proteint és a cardiovascularis családi kórelőzményt emelte be a rizikóbecslés folyamatába. Bemutatja a Reynolds-rendszer lényegét, validálása folyamatát. Foglalkozik a hagyományos rendszerekkel való összehasonlító tanulmányokkal is. A cikk utolsó fejezetében taglalja a Reynolds cardiovascularis rizikóbecslő módszer gyakorlati alkalmazásának kérdéseit.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Ideggyógyászati Szemle

[A navigációban és memóriában szerepet játszó főbb hippocampalis sejttípusok]

KRABOTH Zoltán, KÁLMÁN Bernadette

[A hippocampalis formáció navigációban és memóriában be­töltött szerepét a 20. század második felére fokozódó érdek­lô­dés övezte, ami részben Henry G. Molaison esetére vezet­hetô vissza, aki bilaterális medialis temporalis lobectomián esett át epilepsziája kezelése végett. A kezelést követôen egy­ér­tel­mûvé vált, hogy az eltávolított entorhinalis kéreg és a hippocampus jelentôs része elengedhe­tetlen a memória kiala­kí­tásában, ami számos kutatót ösztönzött e régiók további vizsgálatára. A hippocampalis „place” sejtek vagy helysejtek ké­sôbbi felfedezése vezette be számos más funkcionális sejttípus és neuronalis hálózat leírását a Papez-körben, amelyek kulcs­szerepet játszanak a memóriafolyamatokban és a tér-idô in­for­mációk kódo­lásában (sebesség, fejirány, határok, grid, ob­jektum-vektor stb.) Ezen sejttípusok mind­egyike egyedi tulaj­don­ságokkal rendelkezik, és együttesen alkotják az úgyne­ve­zett „agyi GPS-t”. E közlemény célja, hogy bemutassa a limbicus rendszerben, különösképpen a temporalis lebenyben ta­lálható sejttípusokat és neuronalis hálózatokat, melyek gyak­ran áldozatai különbözô patológiai elváltozásoknak. A korai felfedezések eredményei mellett áttekintjük a leg­frissebb megfigyeléseket is, és rávilágítunk arra, hogy a hippocampalis for­máció legfôbb sejttípusai milyen szereppel bírnak a térbeli navi­gációban és a memóriafolyamatokban. Az utóbbi né­hány évtizedben számtalan új, funkcionálisan elkülöníthetô sejttípust írtak le ebben a régióban, de valószínûleg továbbiak még felfedezésre várnak. Az idegrendszeri betegségek jobb megértése érdekében hasznos lehet mélyebb betekintést nyer­ni a dinamikusan bôvülô idegtudományi irodalomba. A me­móriafolyamatokat és a térbeli navigációt érintô betegségek jelentôs közegészségügyi terhet képvi­selnek, és öregedô társadalmunkban a helyzet folyama­tosan romlik. Ez különösen ösztönzôen hat ennek az agy­területnek a pontosabb megismerésére és funkcio­nális feltérképezésére.]

Ideggyógyászati Szemle

[Légzési elégtelenséggel járó CANOMAD szindróma]

SALAMON András, DÉZSI Lívia, RADICS Bence, VARGA Tímea Edina, HORTOBÁGYI Tibor, TÖMÖSVÁRI Adrienn, VÉCSEI László, KLIVÉNYI Péter, RAJDA Cecília

[A CANOMAD (krónikus ataxiás neuropathia, ophthal­moplegia, M-protein-agglutináció, diszialozil-antitestek) szindróma ritka polyneuropathia, melyben IgM-para­proteinek lépnek reakcióba a diszializált epitópokat tar­talmazó gangliozidokkal. Ezen folyamat hátsó gyöki ganglionopathiához, valamint a cranialis és a perifériás idegek B-lymphocyta-mediált infiltrációjához vezet. A betegség klinikai képét ataxia, enyhe fokú izomgyengeség, areflexia, valamint szenzoros eltérések és agyidegtünetek dominálják. A rituximab-, valamint az intravénás immunoglobulin (IVIg-) kezelés hatékonyságát esettanulmányok támasztják alá. Közleményünkben egy 57 éves férfi beteg járásnehe­zí­tettséggel, négy végtagi zsibbadással és ügyetlenséggel járó esetét mutatjuk be. Neurológiai státuszában areflexia, vibrációérzés-csökkenés, valamint ataxia volt megfigyelhető. A laboratóriumi vizsgálatok a szérumban IgM monoklonális komponens és diszialozil-antitestek jelenlétét igazolták. A beteg részletes elektrofiziológiai kivizsgálása során szenzomotoros demyelinisatiós polyneuroradiculopathia igazolódott. Az alkalmazott IVIg- és rituximab­kezelés ellenére a beteg állapota foko­zatosan romlott, majd légzési elégtelenség követ­keztében elhunyt. Az elvég­zett neuropatológiai vizsgálatok hátsó kötegi és gyöki atro­phiát, valamint kevert mononukleáris sejtes infiltrációt mutattak. A jelen közlemény célja, hogy felhívja a figyelmet a szind­rómára, ezáltal elősegítse a betegek életminőségét potenciálisan javító immunszuppresszív kezelés mielőbbi beve­zetését.]

Lege Artis Medicinae

Tisztelni minden embert...

GYIMESI Ágnes Andrea

Tragikus hirtelenséggel 2010. május 28-án, 78. életévében elhunyt prof. dr. Fehér János. Az Orvosi Hetilap volt főszerkesztőjével 2005-ben prof. dr. Nemesánszky Elemér, a LAM jelenlegi emeritus főszerkesztője készített interjút.

Hypertonia és Nephrologia

Gondolatok a renovascularis hipertenzióról egy rendhagyó esetbemutatás kapcsán

GAJDÁN Nikolett, LÉGRÁDY Péter, BAJCSI Dóra, MORVAY Zita, NAGY Endre, LETOHA Annamária, KYPROS Constantinou, FEJES Imola, SONKODI Sándor, ÁBRAHÁM György

A renovascularis hipertenzió a szekunder magas vérnyomás jól ismert formája. Az esetek kétharmadában az arteria renalis atheroscleroticus plakkja, míg egyharmadban fibromuscularis dysplasia jelölhető meg kórokként. Prevalenciája az átlagpopulációban <1%. A kórisme „gold standardja” a digitális subtractiós angiográfia. Az 58 éves nőbetegünket először 1998 februárjában vizsgáltuk terápiarezisztens hipertenzió miatt. Duplex ultrahangvizsgálat bal arteria renalis fibromuscularis jellegű stenosisát igazolta, percutan transluminalis angioplastica és stentelés történt. Vérnyomása 120/80 Hgmm-re csökkent. A beteg az előírt kontrollvizsgálatokon nem jelent meg, legközelebb 2001 februárjában utalták be sürgősséggel 210/140 Hgmmes tenziókiugrás miatt. A kontroll duplex ultrahangvizsgálatot követő érfestés zsugorodott bal vesét és a bal arteria renalis teljes occlusióját, valamint a jobb arteria renalis stenosisát igazolta. A bal oldali nephrectomia elkerülhetetlen volt, a jobb arteria renalisban stentelés történt. Vérnyomása ismét rendeződött. Kontrollvizsgálatokra továbbra is öntörvényűen járt. Ezután 2004-től fogva, a leggondosabb követés mellett is éves szinten következett be jobb arteria renalis restenosis, 2014-ig összesen 11 alkalommal! Vesefunkciója mind végig normáltartományban maradt. 2014 őszén súlyos stroke érte és azon a télen 74 éves korában betegünk elhunyt. A renovascularis hipertenzió kezelésében a mai napig számos kérdés fogalmazódik meg, de betegünk esetében összesen 12 intervenció által 16 éven keresztül elfogadható életminőséget sikerült biztosítani normális vesefunkcióval.

Ideggyógyászati Szemle

99-mTc-HMPAO egyesfoton-emissziós komputertomográfia genetikailag meghatározott neurometabolikus betegségekben

ARANKA László, AMBRUS Edit, VÖRÖS Erika, SVEKUS András, KÓBOR Jenõ, BEREG Edit, PALATKA János, PÁVICS László

A vizsgálat célja a regionális cerebralis véráramlás rendellenességeinek a meghatározása volt enzymopathiák különböző típusaiban. Betegek és módszerek - A genetikailag meghatározott enzymopathiában szenvedő betegek közül három esetben volt jelen aminoacidopathia, 11 beteg szenvedett különböző típusú encephalopathiában, közülük tíz mitochondrialis encephalopathiában (MEMP), egy esetben volt jelen hyperuricaemiás encephalopathia. A felsorolt 14 beteg mellett még egy beteg ceroid lipofuscinosisban, egy másik pedig scleoris tuberosában szenvedett. A MEMP-ben szenvedő betegek további megoszlása a következőképpen alakult: öt beteg szenvedett MEMP-ben laktátacidosissal, öt Leigh-betegségben (szubakut nekrotizáló encephalopathia), közülük egy esetben állt fenn citokróm-c-oxidáz (COX) -deficientia. Emellett minden esetben cerebralis MR- és SPECT-vizsgálat történt tíz perccel a 20 Mbq/kg 99-mTc-HMPAO intravénás beadása után. Eredmények - A MEMP-ben szenvedő 16 betegből 14 esetében kaptunk kóros eredményt, a lelet csökkent fokális frontális/temporalis/temporoparietalis agyi vérperfúziót mutatott. Aminoacidopathiás csoport - mindhárom beteg mutatott kóros jeleket a csoportban. Az ornitin-transzkarbamiláz (OTC) heterozigóta mutációját hordozó nőbeteg bal oldali hemiparesisben szenvedett, amelyet tíz hónapos korban bekövetkezett hyperammonaemiás stroke okozott. A cerebralis érkatasztrófa után közel hat évvel jobb oldali temporoparietalis, occipitalis és bal frontális hipoperfúzió látszott. Ezt az eredményt diaschisis okozhatta. Mitochondrialis encephalomyopathiás (MEMP) csoportban: mind a négy, MEMP-ben és laktátacidosisban szenvedő beteg temporalis régiójában fokális hipoperfúzió látszott, míg normális volt a pefúzió a COX-hiányos beteg és a Leigbetegségben (szubakut nekrotizáló encephalopathia) szenvedő két beteg esetében. A maradék egy, Leighbetegségben szenvedő beteg esetében frontotemporalis hipoperfúziót találtunk. Minden esetben nem specifikus strukturális rendellenességeket mutatott az MR: corticalis és subcorticalis atrophiát és szétszórt demielinisatiós gócokat. A ceroid lipofuscinosis esetében az MR cerebralis atrophiás és cerebellaris hypoplasiát mutatott, a SPECT pedig jobb frontális és occipitalis hipoperfúziót, bilateralis élettani érési folyamatot. A sclerosis tuberosában szenvedő beteg esetében bilateralis temporooccipitalis hipoperfúziót láttunk. Következtetés - 1. A SPECT-felvételek a regionális cerebralis véráramlás hipoperfúziós változását mutatták a 16 beteg közül 14 esetében. 2. Regionális cerebralis/cerebellaris hipoperfúziót mutattunk ki SPECT-tel mitochondrialis encephalomyopathiákban laktátacidosissal és aminoacidopathiákban, tehát a cerebralis perfúzió informatív értéke nagy.