Az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz szabályozása a Ser(1177)- és a Thr(495)-oldalláncok foszforilációja révén történik, amely befolyásolja a nitrogénmonoxid biológiai hozzáférhetőségét. Munkánkban a cigarettafüst akut, nitrogénmonoxid- képződést csökkentő hatását vizsgáltuk. Endothelsejteket kezeltünk koncentráció- és időfüggően dohányfüstpufferrel, majd redukált glutationnal vagy különböző proteinkináz-inhibitorokkal. Western blot vizsgálattal határoztuk meg az összenzimszintet és a foszforilált formák szintjeit. A dohányfüst koncentráció- és időfüggően növelte a foszforilációt a Ser(1177)- és kifejezettebben a Thr(495)-oldalláncokon, valamint az aktív dimerforma disszociációjához vezetett. A glutation gátolta e foszforilációkat, és megakadályozta a dimer endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-szint csökkenését. A proteinkináz A vagy B gátlása nem befolyásolta a dohányfüst hatását. A proteinkináz Cgátlók növelték a dohányfüst okozta foszforilációt a Ser(1177)-, de csökkentették a Thr(495)-oldalláncon. Összefoglalva, a dohányfüst a foszforilációt a gátlás irányába tolja el, továbbá az enzimatikusan aktív dimerforma bomlásához vezet. Ez a nitrogén-monoxid biológiai hozzáférhetőségének csökkenéséhez vezet, amelyben proteinkináz C feltehetően kulcsszerepet játszik.

A közlemény szerzői a vesebetegek körében tapasztalható hangulatzavarokról (depressziós kórképekről) adnak gyakorlatorientált, átfogó ismertetést a krónikus vesebetegek ellátását végző szakemberek számára. A depressziós kórképek gyakori társbetegségek krónikus vesebetegségben, amelyek a betegpopuláció mintegy egynegyedét érintik. Ezek a mentális, kognitív és szomatikus tünetekkel járó kórképek jelentősen rontják a krónikus vesebetegségben szenvedők prognózisát. Számos bio-pszicho-szociális tényező (immun- és gyulladásos folyamatok, a glükózhomeosztázis zavarai, alvászavarok, krónikus fájdalom, szexuális zavarok, szociális szerepváltozások és veszteségek, valamint a szociális támogatás hiánya) fokozza a depresszió kialakulásának kockázatát. A depresszió rendszeres szűrése indokolt lenne a krónikus vesebetegségben szenvedők körében, és erre a célra több validált szűrőeszköz is rendelkezésre áll. A depresszió kezelésére többek között gyógyszeres terápia és strukturált pszichoterápiák alkalmazhatók, amelyekre vonatkozóan eddig kevés vizsgálat történt vesebetegek körében. Ezek alapján a strukturált pszichoterápiák és néhány antidepresszívum krónikus vesebetegek körében is az általános ajánlásoknak megfelelően alkalmazható, más antidepresszívumokat csökkentett dózisban kell adni, vagy nem adhatók.

Az idült vesebetegség gyakorisága világszerte gyorsan növekszik. Az elmúlt években végzett vizsgálatokban igazolták, hogy a betegség a diabetes mellitushoz hasonló jelentőségű cardiovascularis kockázati tényező. Idült vesebetegségben a dyslipidaemia igen gyakori, ezért valószínűleg fontos szerepet játszik e betegcsoport nagy cardiovascularis mortalitásában. Ma már a lipidszintcsökkentő kezelés kedvező hatása az enyhe és mérsékelt súlyosságú vesebetegségben bizonyított, azonban a dializált betegek statinkezelésével szerzett tapasztalatok nem egyértelműek. A jelen munkában gyakorlati szempontból hasznos kezelési algoritmust javaslunk, amely figyelembe veszi a speciális szempontokat, a gyógyszerek hatásos és biztonságos alkalmazhatóságát a vesebetegség lefolyása során.

A cardiovascularis prevenció során elsődleges feladat a célvérnyomás elérése. A célszervkárosodások megelőzéséhez jól tolerálható, hosszú hatástartamú, kevés mellékhatású szer alkalmazása javasolt. Az angiotenzinkonvertáló enzim (ACE) -gátlók népszerű és egyben kiváló készítmények, azonban mellékhatásaik csökkentik az élethosszig tartó, megfelelő beteg-együttműködést. A hatékony angiotenzinreceptor- gátlók egyedülálló tolerabilitással rendelkeznek és a cardiovascularis morbiditást és mortalitást bizonyítottan az ACE-gátlókhoz hasonló mértékben csökkentik. A kombinációjuk tiaziddal vagy kalciumcsatorna-blokkolóval igen ésszerű választás, különösen nagy kockázatú betegek esetében. A telmisartan a vizsgálatok alapján önállóan vagy kombinációban is biztonsággal adható, jól tolerálható szer nagy cardiovascularis kockázatú betegeknek, szív- és vesebetegeknek, perifériás érbetegeknek, cerebrovascularis betegeknek, akár diabetesben is szenvednek, akár nem.

A sevelamer HCl szájon keresztül adható nem fém- és nem kalciumalapú foszfátkötő, ioncserélő gyanta, amely nem szelektíven köti a foszfátanionokat a gyomor-bél traktusban. Magyarországon 2005 óta rendelhető szigorú szakmai irányelvek alapján a dializált (hemodialízis, peritonealis dialízis) betegek súlyos hyperphosphataemiájának kezelésére. A 17, prospektív és retrospektív vizsgálat alapján a sevelamer HCl hatékony foszfátkötő, legalább annyira hatékonyan csökkenti a szérumfoszforszintet, mint az egyéb kalcium- és nem kalciumalapú foszfátkötők. Előnye a jelenleg széles körben alkalmazott kalciumalapú foszfátkötőkkel szemben (Magyarországon kalcium-karbonát), hogy a szérumkalciumszint és a hypercalcaemiás epizódok száma szignifikánsan alacsonyabb. A sevelamerterápia során csökkent a dializált betegek cardiovascularis meszesedéseinek progressziója, valamint kedvező hatás észlelhető a koleszterin- és LDLkoleszterin- szintekben is. A sevelamer mellékhatásai közül kiemelendő az acidózis fokozódása, illetve a gastrointestinalis mellékhatások gyakori előfordulása. Ebben az évben már elérhetővé válik a sevelamer továbbfejlesztett formája, a sevelamer-karbonát, amely azonos hatékonyságú foszfátkötő és koleszterincsökkentő. Előnye a sav-bázis háztartásra gyakorolt kedvező hatása, valamint por formában is adható, amely előnyös a gyermekek és a nyelési zavarban szenvedő betegek számára. A hemodializált betegek túlélési adatainak elsődleges vizsgálata során (DCOR vizsgálat) nem volt különbség a kalciumalapú foszfátkötővel, valamint a sevelamerrel kezelt betegek összes és cardiovascularis halálozása között. A kisebb betegszámú RIND vizsgálatban azonban jobb túlélési adatokat mutattak ki azon újonnan dialíziskezelésbe vont betegek csoportjában, akik kezdettől sevelamerkezelést kaptak. A sevelamer más kalcium- és nem kalciumalapú foszfátkötőkkel azonos hatékonyságú és tolerálhatóságú foszfátcsökkentő-kezelés végstádiumú veseelégtelenségben, azonban további klinikai vizsgálatok szükségesek a sevelamerkezelés előnyeinek (halálozás, cardiovascularis meszesedés) igazolására. A hyperphosphataemia kezelése krónikus veseelégtelenségben igen nagy kihívást jelent még a XXI. évszázad első évtizedében is. Ez annak ellenére tény, hogy jelenleg a foszfátkötők három csoportja van klinikai forgalomban: a kalciumalapúak (kalcium-karbonát, kalcium-acetát), a sevelamer és a lanthanum. Melyik az optimális foszfátkötő? Kalciumalapú vagy nem kalciumalapú foszfátkötőt válasszunk? Az elmúlt évtizedben ezek a kérdések erőteljesen foglalkoztatják a dialízissel foglalkozó nefrológusokat.