Hivatásunk

Nagygyűléstől nagygyűlésig

TARCZA Orsolya

2015. JANUÁR 20.

Hivatásunk - 2015;10(01)

A MESZK fennállása óta a harmadik nagygyűlésére készül március 21-én a Syma Rendezvényközpontban, Budapesten. Ahogyan 2008-ban és 2012-ben, úgy most is több ezer szakdolgozót várnak a rendezvényre, amelyre nemcsak az ágazatért felelős államtitkár, Zombor Gábor kapott meghívást, hanem Balog Zoltán erőforrásminisztert, és Áder János köztársasági elnököt is invitálták. A miértekről Balogh Zoltánt, kamaránk elnökét kérdeztük.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Hivatásunk

A kiégés nem magánügy

L. I.

A nap mint nap sok emberrel, feszített munkatempóban, tartós stressz nyomása alatt teljesítő szakmák szinte mindegyikénél fenyegető kockázat a kiégés (burnout). Vagyis az a teljes fizikai és mentális kimerültség okozta pszichés állapot, amely ha nem tesznek ellene, tartóssá, és az idő múlásával egyre súlyosabbá válhat. A veszélyeztetett szakmák sorában az elsők között szerepelnek a gyógyítással, egészségügyi vagy szociális tevékenységgel kapcsolatos munkakörök.

Hivatásunk

A kórház nélkül nem tud élni

SÓFALVI Luca

Szigorúan csak a szakmáról beszélt az interjú elején Szánti Istvánné, Ibolya, kamaránk járóbeteg-ellátásért felelős alelnöke. Aztán ahogy peregtek a beszélgetés percei, úgy bontakozott ki a szakember mögött a következetes, ám megértő vezető, a társaságkedvelő barát és a kiváló háziasszony, aki minden szerepében az emberi kapcsolatokat tartja a legtöbbre.

Hivatásunk

Megjósolhatatlan, mi lesz az átalakítás kimenetele

TARCZA Orsolya

A sok reformot megért egészségügyi szakdolgozói társadalom is azt gondolta, hogy a 2011-es struktúraátalakítás után az áprilisi választásokat követően nem lesznek nagy változások az ellátórendszerben, és bíztak a béremelés folytatásában. Ehhez képest mintha politikai ciklusváltás történt volna: újabb átszervezés zajlik. Miközben több kórház ban vezetőváltás történt - tovább növelve az amúgy is bizonytalanná váló helyze tet - a sajtóban 8-10 ezer fős elbocsátásokról jelentek meg hírek. A Hivatásunk Sinkó Eszter egészségügyi közgazdászt, egészségpolitikai elemzőt kérdezte.

Hivatásunk

MESZK területi hírek

Hivatásunk

Törődjünk egészségünkkel, a lehetőség adott - Országjáró körúton a szűrőkamion

919 helyszín, több mint hárommillió vizsgálat, közel száztízezer megtett kilométer, elkeserítő szűrési eredmények - ez az elmúlt öt év statisztikája. 2015-ben is folytatódik Magyarország legnagyobb humanitárius átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, 63 szakmai szervezet összefogásával európai uniós irányelvek alapján. A legújabb technikával felszerelt speciális szűrőkamion 2020-ig járja az ország útjait, hogy javítson a lakosság kedvezőtlen egészségi állapotán.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok