A krónikus fájdalom érzékelésében, továbbításában, feldolgozásában és az agyi fáj­dalomkép megformálásában nociceptiv, neu­ropathiás és centrális mechanizmusok vesznek részt. A kórokozó jelenlétét vagy a szövetkárosodást jelzô és a védekezést riadóztató molekulák, az alarminok kóros folyamatok sorát indítják el, amelyek gyulladásos fájdalomingert váltanak ki. A gyulladáskeltô citokineknek a fájdalom idegrendszeri szinten való megjelenítésében van döntô szerepe. A folyamatos gyulladásos ingerek az idegsejtek perifériás és központi érzékenyítésével aktiválják a fájdalomérzéssel kapcsolatos agyi területeket és kialakítják az összetett fájdalomképet, a fájdalommát­rixot. Az agyi funkcionális kapcsolatok há­ló­zatokban mûködnek és funkcionális MRI-vel képezhetôk le. A citokinek a neuronokat közvetlenül, vagy más neuromediátorok ré­vén közvetve aktiválják. A citokinreceptorok megjelennek a nociceptorokon és a ma­ga­sabb rendû neuronokon is, valamint a kü­lön­féle nem neuralis sejteken, mint a mic­rog­lia vagy az astrocyták. Az idegrendszerben szinte mindenütt fellelhetô citokinek a tumornekrózis-faktor és az interleukin 6. Jel­adási útvonalaik a nukleáris faktor κB és a Janus-kináz enzimrendszere. Ezért a gyul­la­dáskeltô citokinek és a Janus-kináz elsô­ren­dû terápiás célpontok. Az anticitokin biologikumok és a kismolekulájú kinázgátlók rheumatoid arthritisben csökkentik a fájdalmat és javítják a mûködôképességet. A fájdalomcsökkenés nagyobb, mint ami csak a gyulladás klinikai biomarkereinek csökkenésétôl várható lenne. A célzott biológiai és kémiai-biológiai válaszmódosítók korai és gyors fájdalomcsökkentô hatását az agyban kifej­tett közvetlen analgetikus hatásnak tu­laj­do­nítják.

[Cél - Alig foglalkoznak a kutatások azzal, hogy feltárják a testképzavar és a sclerosis multiplex (SM) közötti összefüggéseket. A jelen tanulmány célja az SM-betegek testképzavarainak felmérése, illetve azok depresszióval, szorongással, a betegség fennállásának időtartamával és a betegek szociodemográfiai jellegzetességeivel való összefüggéseinek feltárása volt. Módszerek - Ötven, ambulanciánkon kezelt SM-beteget, továbbá 45 egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizs­gá­latba. A diagnózisra valamennyi beteg esetében a 2010-ben módosított McDonald-kritériumok alapján került sor. A Ki­ter­jesztett rokkantsági állapot skálát (Expanded Disability Status Scale, EDSS) valamennyi beteg esetében ugyanaz a neurológus vette fel. A résztvevők szociodemográfiai kérdő­ívet, Test Cathexis Skálát (Body Cathexis Scale, BCS), Beck Depressziós Skálát (Beck Depression Inventory, BDI) és Beck-féle szorongásleltárt (Beck Anxiety Inventory, BAI) töltöttek ki. Eredmények - Az SM-betegek átlagos BCS-pontszáma 86,54 ± 32,24, az egészséges kontrolloké 155,00 ± 20,90 volt (p < 0,001). Míg az SM-betegek esetében szignifikánsan magasabb volt a szorongásszint, a depresszió pontszámai hasonlóan alakultak a két csoportban. Az SM-betegek átlagos BAI-pontszáma 18,50 ± 14,03, az egészséges kontrolloké 10,06 ± 7,96 volt (p = 0,001). Az SM-betegek BDI-pontszáma 13,77 ± 11,61, az egész­ségeseké 11,91 ± 8,65 volt (p = 0,34). A korai betegség­kezdet, a megnövekedett rohamszám, az erős depresszív tünetek és a magas szorongásszint szignifikáns összefüggést mutatott a magasabb BCS-pontszámokkal. Az életkor és az egyedülálló/elvált/özvegy státusz szintén összefüggésben állt a BCS-pontszámokkal. Következtetés - Fontos a betegek mentális jóllétének megőrzése. A látszólag egészséges SM-betegeknél is súlyos testképzavarok fordulhatnak elő.]

A Lyme borreliosis (Lb) közismerten több szervet, szervrendszert érinthet, és többnyire, mint nagy imitátort tárgyalják. Az alábbiakban bemutatom, hogy a közvélekedéssel ellentétben a Lb az esetek többségében jellegzetes tünetekkel jár, telefonon keresztül is kórismézhető. A zűrzavart az okozza, hogy a szerológiát mindenütt a világon, mint fekete-fehér eredményt adó eljárást alkalmazzák. Eszerint a pozitív lelet igazolja, a negatív lelet kizárja a Lb fennállását. Ez távolról sincs így. Az egyes klinikai formákhoz jellegzetes immunológiai kép társul. Amennyiben ezt is figyelembe vennék, kiderülne, hogy a Lb a klinikum és a szerológia együttes értékelésével már nem is olyan nagy imitátor.

A hastáncra az egészséges, fiatal és szép nő szimbólumaként tekinthetünk. Azonban, ha tanulmányozzuk ennek az ősi táncnak a történetét, mindemellett láthatjuk, hogy bizonyos mozdulatait a gyógyításban alkalmazták, illetve egyes keleti országokban alkalmazzák a mai napig. A daganatos megbetegedések következtében csonkolásos műtéten átesett nő pácienseket nem csak testi károsodás éri, hanem súlyos lelki trauma is. Sérül az énképük, az önbecsülésük, mely sok esetben magára maradottsághoz, társadalmi elszigetelődéshez és végül rokkantsághoz vezet. Szakirodalmi adatok támasztják alá, hogy a daganatos betegségek miatti rokkantasítás erősen növekvő tendenciát mutat A 2005-ben saját kezdeményezésre létrejött Százszorszép Hastáncklub mára onkológiai rehabilitációs módszerré nőtte ki magát, amely integrált módon alkalmazza a mozgás-, zene-, táncterápia elemeit. Ezen felül egy támogató közösséget biztosít a sorstársaknak. Vizsgálattal igazoltuk a módszer hatékonyságát. Szignifikáns javulást mutattunk ki a társas támogatottság, az életminőség-, és az életelégedettség terén.

A címről sokunknak (de nem mindenkinek!) Sergio Leone filmklasszikusának figurái villannak fel és halljuk (vagy mégsem?) Ennio Morricone zenéjét. Ugye, ez a mondat is csupa furcsaság? Pedig, egyáltalán nem biztos, hogy mindenki látta a filmet (sőt, biztos, hogy nem) és a fülünkbe csengő zene dallama is lehet csalóka. Tetszik vagy sem, de így vagyunk a lipidológiai tudományterület klasszikusaival is. A legtöbben, akik most a négy klinikus összefoglalóját olvassák, sokat (de korántsem mindent!) tudnak a témá(k)ról, másoknak talán ez lesz a további érdeklődést felkeltő „nagy cikk”. Részeire bontjuk az oszthatatlan, csak egyben funkcionáló egészet, hogy modellt építsünk gondolkodásunkban an­nak működéséről. Ez az, amit a tudományos megismeréssel teszünk. Modellt gyártunk, egyszerűsítünk, sőt (néha akár té­ve­sen) kinyilatkoztatunk. Vessük most el a ben­nünk élő sztereotípiáinkat (vagy legalábbis tegyünk rá kísérletet)! Beszéljünk a „mindig” jó HDL-koleszterinről, a rossz LDL-ről és a csúf (vagy mostoha?) trigliceridről, sőt (és itt már el is fogyott a három kulcsszereplős westernklasszikus analógiája) a sokak szemében együtt csúf és rossz lipoprotein(a) többi arcáról is! Az emberi szervezetben ugyanis minden mindennel összefügg, semmi sem véletlen, semmi sem lehet csak jó, rossz vagy csúf, még a Jó, a Rossz és a Csúf sem.