BEVEZETÉS - A csontritkulás kialakulásában - számos egyéb ok mellett - alkati tényezõk is szerepet játszanak. Azt vizsgáltuk, hogy milyen csontanyagcsere-folyamatok vesznek részt az alacsony és magas testtömegindexű nõknél mért csontdenzitás-különbség létrejöttében. BETEGEK ÉS MÓDSZER - A vizsgálatba 192, postmenopausalis korú nõbeteget vontunk be. A csontdenzitást alkar-denzitométerrel mértük. A csontépítésre a szérumoszteokalcin-szint mérésébõl, a csontbontásra a vizeletbõl és a vérbõl az 1-es típusú kollagén C-terminális telopeptidszintjének meghatározásából következtettünk. EREDMÉNYEK - Az alacsony testtömegindexű nõk körében a csontritkulás gyakoribb volt, mint a normális vagy a normálist meghaladó testtömegindexűek körében. Mindkét csoportban nõtt a csontanyagcsere - úgy az építés, mint a bontás -, azonban az alacsony testtömegindexű nõknél - ellentétben a normális vagy a normális értéket meghaladó testtömegindexűeknél észleltekkel - ez a folyamat nagyobb mértékű volt és inkább a bontás irányába tolódott. KÖVETKEZTETÉS - A sovány, menopauza után lévõ asszonyokban nagyobb mértékű a gyorsult csontanyagcsere, mint a túlsúlyosoknál. Nagy valószínűséggel ez - valamint sovány nõkben a bontás irányába létrejövõ imbalance (egyensúlyfelbontás) - a legfõbb oka annak, hogy denzitometriás vizsgálattal az alacsony testtömegindexű asszonyok körében nagyobb arányban mutatható ki osteoporosis, mint azoknál, akiknek testtömegindexe a normális értéket meghaladja.

BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.

BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

A posztmenopauzában fellépõ hormonhiány következményeinek adekvát kezelése az ösztrogénterápia. Azonban azoknál az asszonyoknál, akiknek uterusa intakt, az ösztrogén-monoterápia mellett jelentõsen fokozott az endometriumhyperplasia és -carcinoma kockázata. Emiatt az ösztradiolkezelést - az endometriumcarcinoma kialakulásának kockázatát minimalizálandó - kell kiegészíteni progesztogénnel. A kombinált terápia progesztogénkomponense ronthatja az ösztrogén cardiovascularis hatásait, a csonthatásokat nem befolyásolja szignifikánsan. Úgy tűnik, hogy az emlõrák kialakulásának menopauzális hormonterápia mellett észlelt fokozott kockázata elsõsorban a progeszteronszármazékok alkalmazásának következménye. Jelentõs különbségek észlelhetõk a különbözõ progesztinek hatás-mellékhatás profiljában, ezért a jövõben alkalmazott terápiás protokolloknak mindenképpen egyénre szabottaknak kell lenniük. A különbözõ progesztogének eltérõ hatásprofiljainak vizsgálata rendkívül izgalmas kérdés, a terápia különbözõ klinikai következményekkel járhat, és szerteágazó, messzire mutató kutatási lehetõségeket nyújt.

BEVEZETÉS - A prospektív tanulmány célja a kalcium- és az alfakalcidolkezelés kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának hosszú távú vizsgálata vesetranszplantált betegek körében. MÓDSZEREK - A vizsgálatokat két betegcsoportban végeztük: az 1. csoport betegei (n=159) kalciumpótlást kaptak, a 2. csoportban pedig (n=89) alfakalcidolkezelést. A transzplantáció elõtt, majd azt követõen három évig rendszeresen vizsgáltuk a szérumban a kalcium, a foszfor, a magnézium, az alkalikus foszfatáz (AP) és a parathormon (PTH) koncentrációját. A csontdenzitometriai vizsgálatokat a lumbalis gerincen és a femurnyakrégióban végeztük, a veseátültetés után ugyanazon idõpontokban. EREDMÉNYEK - A transzplantációt követõen a szérumkalciumszint mindkét csoportban szignifikánsan nõtt, a foszforszint pedig szignifikánsan csökkent.A műtétet követõen a PTH-koncentráció mindkét csoportban csökkent, s ezt a csökkenést az alfakalcidollal kezelt csoportban sokkal kifejezettebbnek találtuk. A betegek jelentõs része a veseátültetést követõen osteopeniás volt. A lumbalis gerincen a csontok ásványianyag-tartalma (BMD) a transzplantációt követõen három évvel (a három hónapos értékekhez viszonyítva) az 1. csoportban 9,4%-kal nõtt, a 2. csoportban 4%-kal csökkent. A femurnyakrégióban az átültetés után három évvel (a három hónapos szinthez képes) a BMD az 1. csoportban 6,5%-kal, a 2. csoportban 6,7%-kal növekedett. A BMD változása csak az 1. csoportban, a lumbalis gerincen bizonyult szignifikánsnak (p=0,019). A veseátültetést követõen az 1. csoportban hat esetben, a 2. csoportban kilenc betegnél jelentkezett csontnekrózis. KÖVETKEZTETÉS - Az alfakalcidolkezelés gyorsabban és hatásosabban csökkenti a szekunder hyperparathyreosist, mint ezt a PTH-szint kifejezettebb csökkenése is mutatta. A hároméves utánkövetés során a 2. csoportban a lumbalis gerincszakasz kivételével a BMD növekedését figyeltük meg, bár a betegek jelentõs része továbbra is osteopeniás. A vizsgálat nem igazolta, hogy vesetranszplantációt követõen az osteopenia megelõzésében az alfakalcidolkezelés eredményesebb lenne, mint a kalciumpótlás.