Ca&Csont

Az alfakalcidol szerepe a vesetranszplantáció után kialakuló osteopenia megelõzésében

BERCZI Csaba, ASZTALOS László, KINCSES Zsolt, BALOGH Ádám, LŐCSEY Lajos, BALÁZS György, LUKÁCS Géza

2004. MÁJUS 20.

Ca&Csont - 2004;7(02)

BEVEZETÉS - A prospektív tanulmány célja a kalcium- és az alfakalcidolkezelés kalcium-anyagcserére gyakorolt hatásának hosszú távú vizsgálata vesetranszplantált betegek körében. MÓDSZEREK - A vizsgálatokat két betegcsoportban végeztük: az 1. csoport betegei (n=159) kalciumpótlást kaptak, a 2. csoportban pedig (n=89) alfakalcidolkezelést. A transzplantáció elõtt, majd azt követõen három évig rendszeresen vizsgáltuk a szérumban a kalcium, a foszfor, a magnézium, az alkalikus foszfatáz (AP) és a parathormon (PTH) koncentrációját. A csontdenzitometriai vizsgálatokat a lumbalis gerincen és a femurnyakrégióban végeztük, a veseátültetés után ugyanazon idõpontokban. EREDMÉNYEK - A transzplantációt követõen a szérumkalciumszint mindkét csoportban szignifikánsan nõtt, a foszforszint pedig szignifikánsan csökkent.A műtétet követõen a PTH-koncentráció mindkét csoportban csökkent, s ezt a csökkenést az alfakalcidollal kezelt csoportban sokkal kifejezettebbnek találtuk. A betegek jelentõs része a veseátültetést követõen osteopeniás volt. A lumbalis gerincen a csontok ásványianyag-tartalma (BMD) a transzplantációt követõen három évvel (a három hónapos értékekhez viszonyítva) az 1. csoportban 9,4%-kal nõtt, a 2. csoportban 4%-kal csökkent. A femurnyakrégióban az átültetés után három évvel (a három hónapos szinthez képes) a BMD az 1. csoportban 6,5%-kal, a 2. csoportban 6,7%-kal növekedett. A BMD változása csak az 1. csoportban, a lumbalis gerincen bizonyult szignifikánsnak (p=0,019). A veseátültetést követõen az 1. csoportban hat esetben, a 2. csoportban kilenc betegnél jelentkezett csontnekrózis. KÖVETKEZTETÉS - Az alfakalcidolkezelés gyorsabban és hatásosabban csökkenti a szekunder hyperparathyreosist, mint ezt a PTH-szint kifejezettebb csökkenése is mutatta. A hároméves utánkövetés során a 2. csoportban a lumbalis gerincszakasz kivételével a BMD növekedését figyeltük meg, bár a betegek jelentõs része továbbra is osteopeniás. A vizsgálat nem igazolta, hogy vesetranszplantációt követõen az osteopenia megelõzésében az alfakalcidolkezelés eredményesebb lenne, mint a kalciumpótlás.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

A kalcitonin orrspray életminőségre gyakorolt hatásának hazai vizsgálata osteoporosisban

BORS Katalin, KÓSA József, BORBÉLY Judit, TABÁK Ádám, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.

Ca&Csont

Posztmenopauzában lévõ nõk csontanyagcsere-vizsgálata a testtömegindex függvényében

TÁRCZY Csaba, TOLDY Erzsébet, SZERB János, VARGA László

BEVEZETÉS - A csontritkulás kialakulásában - számos egyéb ok mellett - alkati tényezõk is szerepet játszanak. Azt vizsgáltuk, hogy milyen csontanyagcsere-folyamatok vesznek részt az alacsony és magas testtömegindexű nõknél mért csontdenzitás-különbség létrejöttében. BETEGEK ÉS MÓDSZER - A vizsgálatba 192, postmenopausalis korú nõbeteget vontunk be. A csontdenzitást alkar-denzitométerrel mértük. A csontépítésre a szérumoszteokalcin-szint mérésébõl, a csontbontásra a vizeletbõl és a vérbõl az 1-es típusú kollagén C-terminális telopeptidszintjének meghatározásából következtettünk. EREDMÉNYEK - Az alacsony testtömegindexű nõk körében a csontritkulás gyakoribb volt, mint a normális vagy a normálist meghaladó testtömegindexűek körében. Mindkét csoportban nõtt a csontanyagcsere - úgy az építés, mint a bontás -, azonban az alacsony testtömegindexű nõknél - ellentétben a normális vagy a normális értéket meghaladó testtömegindexűeknél észleltekkel - ez a folyamat nagyobb mértékű volt és inkább a bontás irányába tolódott. KÖVETKEZTETÉS - A sovány, menopauza után lévõ asszonyokban nagyobb mértékű a gyorsult csontanyagcsere, mint a túlsúlyosoknál. Nagy valószínűséggel ez - valamint sovány nõkben a bontás irányába létrejövõ imbalance (egyensúlyfelbontás) - a legfõbb oka annak, hogy denzitometriás vizsgálattal az alacsony testtömegindexű asszonyok körében nagyobb arányban mutatható ki osteoporosis, mint azoknál, akiknek testtömegindexe a normális értéket meghaladja.

Ca&Csont

A csont ásványianyag-tartalmának vizsgálata diabetes mellitusban - Elsõ eredményeink

TÕKE Judit, TAMÁS GYULA, STELLA Péter, NAGY Erzsébet, NÁDASDI Ágnes, VARGA Piroska, KERÉNYI ZSUZSA

BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

Ca&Csont

A progesztogének szerepe és hatásai menopauzális hormonterápia során

ÁCS Nándor, MERICLI Metin, VERMES Gábor, LANGMÁR Zoltán

A posztmenopauzában fellépõ hormonhiány következményeinek adekvát kezelése az ösztrogénterápia. Azonban azoknál az asszonyoknál, akiknek uterusa intakt, az ösztrogén-monoterápia mellett jelentõsen fokozott az endometriumhyperplasia és -carcinoma kockázata. Emiatt az ösztradiolkezelést - az endometriumcarcinoma kialakulásának kockázatát minimalizálandó - kell kiegészíteni progesztogénnel. A kombinált terápia progesztogénkomponense ronthatja az ösztrogén cardiovascularis hatásait, a csonthatásokat nem befolyásolja szignifikánsan. Úgy tűnik, hogy az emlõrák kialakulásának menopauzális hormonterápia mellett észlelt fokozott kockázata elsõsorban a progeszteronszármazékok alkalmazásának következménye. Jelentõs különbségek észlelhetõk a különbözõ progesztinek hatás-mellékhatás profiljában, ezért a jövõben alkalmazott terápiás protokolloknak mindenképpen egyénre szabottaknak kell lenniük. A különbözõ progesztogének eltérõ hatásprofiljainak vizsgálata rendkívül izgalmas kérdés, a terápia különbözõ klinikai következményekkel járhat, és szerteágazó, messzire mutató kutatási lehetõségeket nyújt.

Ca&Csont

dr. Krasznai István

FÖLDES János

Váratlanul ért minket Krasznai István halálának híre. Három éve kezdõdött betegsége; nagy erõfeszítéssel, szép eredménnyel gyógyulóban volt, életének 71. évében mégis váratlanul hagyott itt bennünket. Fizikusként még a Semmelweis Egyetem Orvosfizikai Intézetében kezdte pályafutását, Nagy János tanár úr egyik legjobb, legígéretesebb tanítványaként; ezt követõen a hazai nukleáris medicina egyik megalapítójává vált.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Hypertonia és Nephrologia

Covid-19 és a vese

PATÓ Éva, DEÁK György

A Covid-19-pandémia a kínai Wuhanból indult 2019 decemberében. A fertôzés nemcsak a tüdôt, hanem más szerveket, így a vesét is megbetegíti. A Covid-19-fertôzés és a vese kapcsolata kétirányú. Egyfelôl a Covid-19-fertôzés az esetek felében-háromnegyedében vesekárosodást okozhat, amelynek következményei proteinuria, haematuria és akut veseelégtelenség lehetnek. Az akut veseelégtelenség etiológiája multifaktoriális. Kiemelt szerepe van a vírus által okozott direkt proximális tubulussejt-károsodásnak, a szepszis által okozott hemodinamikai zavarnak, a citokinviharnak és a hypercoagulabilitásnak. A vírus a proximális tubulusok, illetve podocyták ACE-2-receptorához kötôdve hatol be a sejtbe, majd a vírus a lysosomákban szaporodik, és károsítja a sejteket. A szövettani képet az akut tubularis necrosis és az akut interstitialis nephritis jellemzi. Kritikus állapotú betegekben az akut veseelégtelenség a mortalitás meghatározó prediktora. Másfelôl a krónikus vesebetegek, külö nö sen a vesetranszplantált vagy dialíziske zelésben részesülôk esetében, gyengült im munvédekezésük következtében, je lentôsen fokozott mind a megfertôzôdés, mind a mortalitás rizikója. Hemo dia lizáltak ese té ben a kis csoportos mentôszállítás és a közös térben történô kezelés miatt a fertôzés futótûzként terjedhet. Vesepótló kezelésben részesülô, Covid-19-fertôzött betegek mortalitási rátája 20-35%-os. Elengedhetetlenek a preventív, korlátozó intézkedések és a fertô zöt tek (kohorsz) izolációja a tömeges in fekció elkerülése érdekében. Magyarországon min den fertôzött dializált vagy transzplantált beteget fel kell venni a kijelölt járványosztályra.

Lege Artis Medicinae

A vesetranszplantáció után „de novo” kialakult daganatok elôfordulási gyakorisága és rizikófaktorai

BORDA Bernadett, HÓDI Zoltán, SZEDERKÉNYI Edit, OTTLAKÁN Aurél, SEREGÉLY Edit, LÁZÁR György, KERESZTES Csilla, VIRÁG Katalin

A transzplantáció után alkalmazott immunszuppresszív terápia nemcsak fogékonnyá teszi a beteget a fertôzésekkel szemben, hanem a daganatsejtek felismerésének és eliminálásának funkcióját is károsítja. Vizsgálatunkat a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Kli­ni­káján végeztük. A beválasztási kritériumok megállapítását követôen 570 beteget vontunk be a vizsgálatba. Néztük a betegek életkorát, nemét, az alkalmazott immunszuppresszív terápiát, valamint kerestük a különbözô immunszuppresszív szerek és a daganat típusa közötti kapcsolatot. 81 esetben diagnosztizáltunk „de novo” daganatot. A cyclosporint és tacrolimust szedôk körében az átlagéletkorban (p = 0,734) és a testtömegindexben (p = 0,543) szignifikáns különbséget nem találtunk. A két betegcsoport között a graft mûködését tekintve szignifikáns eltérés nem mutatkozott (Tac vs. Cyc; 44 vs. 20). A vesetranszplantáltak körében a transz­plantációtól a daganat diagnózisáig eltelt idô függvényében a prostata- és a méhnyakrák alakult ki a leghamarabb, de szignifikáns különbség nem mutatkozott. A bôr­daganatok elôfordulása a leggyakoribb, ezt követik a poszttranszplantációs lym­pho­pro­­liferativ betegségek. A tumorok kialakulásának növekvô kockázata legfôképpen az immunszuppresszív terápiára vezethetô vissza.

Hypertonia és Nephrologia

A fehérje-energia vesztés és az életminőség összefüggése vesetranszplantált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, VÁRADY Tímea, CZIRA Mária Eszter, FORNÁDI Katalin, NOVÁK Márta, MUCSI István, MOLNÁR Miklós Zsolt

A krónikus vesebetegség alapvetően meghatározza a betegek egészséggel összefüggő életminőségét (Health Related Quality of Life, HRQoL) mind testi és lelki, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban. Végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegekben a fehérje-energia vesztés és a gyulladás együttes előfordulása rosszabb életminőséggel és nagyobb halálozással társul. Vizsgálatunk célja, hogy felmérje a tápláltság és a gyulladásos állapot, valamint az életminőség kapcsolatát vesetranszplantált betegek körében. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módszerrel kiválasztott vesetranszplantált beteg adatait elemeztük. A szociodemográfiai paramétereket, a laboratóriumi eredményeket, a transzplantációval kapcsolatos adatokat, a gyógyszerelést és a malnutritiós-inflammatiós pontszámot (MIS) (Kalantar-skála) rögzítettük, majd ezeket az adatokat elemeztük. Ezenfelül a betegek önállóan töltötték ki a Kidney Disease Quality of Life Short Form (KDQoL-SFTM) kérdőívet. Az átlagéletkor 51±13 év, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 66 (interkvartilis tartam, IKT: 83) hónap volt. A betegek 57%-a volt férfi, 19%-a diabeteses. A MIS mediánja 3 pontnak (IKT: 3) adódott. A MIS szignifikáns negatív korrelációt mutatott szinte valamennyi vizsgált életminőségi doménnel. A kapcsolat többváltozós lineáris regressziós modellben is független maradt [logaritmusosan transzformált domének: „vitalitás” (β=-0,059; p<0,001), „fájdalom” (β=-0,056; p=0,004), „fizikai állapot” (β=-0,029; p=0,022), „tünetek” (β=-0,023; p=0,005)] az életkorra, a nemre, a becsült GFR-re, a dialízisidőre, a Charlson Komorbiditási Indexre és a foglalkoztatottságra történt korrekció után is. Ezenkívül a MIS és szinte valamennyi KDQoL-SFTM domén között lineáris, „dózisdependens” kapcsolatot találtunk. A malnutritiós-inflammatiós pontszám független összefüggést mutat a vesetranszplantált betegek életminőségének különböző dimenzióival.

Hypertonia és Nephrologia

Hemodializált vesebetegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjének vizsgálata

VÁMOS Eszter Panna, CSÉPÁNYI Gábor, MOLNÁR Miklós Zsolt, RÉTHELYI János, KOVÁCS Ágnes, MARTON Adrienn, NÉMETH Zsófia, NOVÁK Márta, MUCSI István

Háttér: A krónikus vesebetegek kezeléssel kapcsolatos döntése alapvető fontosságú a transzplantáció felé vezető út szempontjából. Ezeket a döntéseket, egyéb tényezőkön kívül, a betegek vesebetegséggel és kezeléssel kapcsolatos ismeretei, véleménye, elvárásai és más szubjektív tényezők is befolyásolhatják. Vizsgáltuk a dializált betegek transzplantációval kapcsolatos attitűdjét, valamint a betegek szociodemográfiai paramétereinek, ismereteinek, tapasztalatainak összefüggését az egészség percepciójával. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban nyolc budapesti dialízisállomás valamenynyi betegével, akik legalább három hónapja kezelésben részesültek, munkacsoportunk által kifejlesztett kérdőívet töltettünk ki. Ebben a vizsgálatban 459, 70 évesnél fiatalabb beteg adatait elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 53±12 év, 54%-uk férfi, a diabetes gyakorisága 22% volt. A betegek, akik úgy nyilatkoztak, hogy szeretnének transzplantációt, fiatalabbak (51±11 vs. 58±11 év) és magasabb iskolai végzettségűek voltak, nagyobb eséllyel voltak foglalkoztatottak (11% vs. 4%) és volt korábbi transzplantációjuk (15% vs. 7%) betegtársaikhoz képest, akik nem szerettek volna transzplantációt (p<0,05 mindegyik elemzésre). A többváltozós elemzésben az életkoron kívül a betegek transzplantációval kapcsolatos negatív percepciója, műtéti beavatkozástól érzett félelem, a betegtársak körében látott rossz kimenetelű esetek összefüggést mutattak a transzplantáció mint lehetséges kezelési mód visszautasításával. Következtetések: Egységes, átfogó és bizonyítékokon alapuló betegtájékoztató rendszerek kidolgozása és alkalmazása elősegítené, hogy a betegek a megfelelő információ birtokában tudjanak döntést hozni a kezelésükkel kapcsolatban.

Hypertonia és Nephrologia

Depressziós kórképek jelentősége krónikus vesebetegségben

ZALAI Dóra Márta, SZEIFERT Lilla, NOVÁK Márta

A közlemény szerzői a vesebetegek körében tapasztalható hangulatzavarokról (depressziós kórképekről) adnak gyakorlatorientált, átfogó ismertetést a krónikus vesebetegek ellátását végző szakemberek számára. A depressziós kórképek gyakori társbetegségek krónikus vesebetegségben, amelyek a betegpopuláció mintegy egynegyedét érintik. Ezek a mentális, kognitív és szomatikus tünetekkel járó kórképek jelentősen rontják a krónikus vesebetegségben szenvedők prognózisát. Számos bio-pszicho-szociális tényező (immun- és gyulladásos folyamatok, a glükózhomeosztázis zavarai, alvászavarok, krónikus fájdalom, szexuális zavarok, szociális szerepváltozások és veszteségek, valamint a szociális támogatás hiánya) fokozza a depresszió kialakulásának kockázatát. A depresszió rendszeres szűrése indokolt lenne a krónikus vesebetegségben szenvedők körében, és erre a célra több validált szűrőeszköz is rendelkezésre áll. A depresszió kezelésére többek között gyógyszeres terápia és strukturált pszichoterápiák alkalmazhatók, amelyekre vonatkozóan eddig kevés vizsgálat történt vesebetegek körében. Ezek alapján a strukturált pszichoterápiák és néhány antidepresszívum krónikus vesebetegek körében is az általános ajánlásoknak megfelelően alkalmazható, más antidepresszívumokat csökkentett dózisban kell adni, vagy nem adhatók.