BEVEZETÉS - A MERLIN tanulmány (Management of Osteoporosis in Elderly with Calcitonin) a Miacalcic 200 NE orrspray multicentrikus, prospektív, nyílt, forgalomba hozatal utáni követéses vizsgálata volt; ennek során - Magyarországon elsõként - a kalcitonin életminõségre kifejtett hatását vizsgálta az osteoporosisos betegek körében.Tanulmányunk célja a MERLIN vizsgálat elsõ eredményeinek bemutatása. BETEGEK - A vizsgálat elsõ felében 1949, olyan 65 év feletti beteget vontunk be, akiknek a készítményt a mindennapi járóbeteg-ellátás során írták fel az alkalmazási elõírásban szereplõ adagolás szerint, osteoporosis kezelésére.A vizsgálatba olyan betegek kerülhettek be, akik a szakrendelésen való megjelenésükig nem részesültek antiporoticus terápiában, vagy egy másik korábbi terápiáról állították át õket. MÓDSZEREK - Mindkét betegcsoport három hónapig tartó, napi 200 NE dózisú kalcitoninterápiában részesült. A betegektõl és orvosaiktól a vizsgálati protokollnak megfelelõen kérdõívek segítségével gyűjtöttünk adatokat az általános egészségi állapotra és az életminõségre (EQ-5D) vonatkozóan, a vizsgálat kezdetén, a 4. és a 12. héten. EREDMÉNYEK - A három hónapig tartó vizsgálat során jelentõs javulást észleltünk a betegek életminõségét mérõ kérdõív összes dimenziójában, valamint a VAS skálán is. Kifejezettebb volt a javulás a betegek azon csoportjában, akiket más antiporoticus terápiáról állítottak át kalcitoninkezelésre (0,046 QALY), azokhoz képest, akik új terápiaként kaptak kalcitonint (0,0405 QALY). KÖVETKEZTETÉSEK - A napi 200 NE dózisú kalcitoninkezelés biztonságosan és eredményesen javította az életminõséget, a csontritkulásban szenvedõ férfiak és nõk esetében egyaránt. A vizsgálat eredményeinek széles körű felhasználását behatárolja a kontrollcsoport hiánya és a nyitott tervezés. Késõbbi, placebokontrollált vizsgálatok szükségesek eredményeink megerõsítésére. Ennek ellenére tanulmányunk jelentõsége, hogy Magyarországon elsõként vizsgáltunk egy osteoporosis-terápiát az életminõségre kifejtett hatás szempontjából. Remélhetõen a jövõben születnek majd hasonló vizsgálatok további terápiákkal kapcsolatban is.

BEVEZETÉS - A csontritkulás kialakulásában - számos egyéb ok mellett - alkati tényezõk is szerepet játszanak. Azt vizsgáltuk, hogy milyen csontanyagcsere-folyamatok vesznek részt az alacsony és magas testtömegindexű nõknél mért csontdenzitás-különbség létrejöttében. BETEGEK ÉS MÓDSZER - A vizsgálatba 192, postmenopausalis korú nõbeteget vontunk be. A csontdenzitást alkar-denzitométerrel mértük. A csontépítésre a szérumoszteokalcin-szint mérésébõl, a csontbontásra a vizeletbõl és a vérbõl az 1-es típusú kollagén C-terminális telopeptidszintjének meghatározásából következtettünk. EREDMÉNYEK - Az alacsony testtömegindexű nõk körében a csontritkulás gyakoribb volt, mint a normális vagy a normálist meghaladó testtömegindexűek körében. Mindkét csoportban nõtt a csontanyagcsere - úgy az építés, mint a bontás -, azonban az alacsony testtömegindexű nõknél - ellentétben a normális vagy a normális értéket meghaladó testtömegindexűeknél észleltekkel - ez a folyamat nagyobb mértékű volt és inkább a bontás irányába tolódott. KÖVETKEZTETÉS - A sovány, menopauza után lévõ asszonyokban nagyobb mértékű a gyorsult csontanyagcsere, mint a túlsúlyosoknál. Nagy valószínűséggel ez - valamint sovány nõkben a bontás irányába létrejövõ imbalance (egyensúlyfelbontás) - a legfõbb oka annak, hogy denzitometriás vizsgálattal az alacsony testtömegindexű asszonyok körében nagyobb arányban mutatható ki osteoporosis, mint azoknál, akiknek testtömegindexe a normális értéket meghaladja.

BEVEZETÉS - Diabetes mellitusban a csont ásványianyag-tartalmát (bone mineral density: BMD) illetõen nincs egységes állásfoglalás az irodalomban. Korábbi adatok szerint 1-es típusú diabetes mellitusban (T1DM) a BMD csökkent, azonban a legújabb adatok szerint T1DM-ban nincsen osteopenia, a BMD a diabetes mellitus kezelésének minõségétõl és a krónikus szövõdményektõl függ; 2-es típusú diabetes mellitusban (T2DM) a BMD nem csökken, esetenként emelkedett lehet. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Százhuszonkettõ, rendszeresen gondozott cukorbeteg (T1DM: 73 fõ, átlagéletkor: 43,6±11,1 év,T2DM: 49 fõ, átlagéletkor: 61,8±9,8 év) csont ásványianyag-tartalmát vizsgáltuk DXA típusú oszteodenzitometriás készülékkel a lumbalis gerincszakaszon, valamint a femuron. Az eredményeket 40 egészséges anyagcseréjű kontrollszemély (átlagéletkor: 47,5±11,9 év) adataival hasonlítottuk össze. A betegek szénhidrát-anyagcseréjét hároméves HbA1c-átlagértékkel jellemeztük: T1DM-ben: 7,9±1,4%, T2DM-ben: 7,5±1,7%. A BMD-t a WHO-kritériumok alkalmazásával a T-score és a Z-score alapján minõsítettük. EREDMÉNYEK - Az egészséges, felnõtt referenciacsoporthoz viszonyítva sem az 1-es típusú, sem a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedõknél nem találtunk szignifikáns különbséget az osteoporosis, illetve az osteoporosis és az osteopenia együttes elõfordulási gyakoriságát illetõen. KÖVETKEZTETÉS - Megfelelõen beállított anyagcseréjű cukorbetegeknél nem találtuk alacsonyabbnak a csont ásványianyag- tartalmát az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.

A posztmenopauzában fellépõ hormonhiány következményeinek adekvát kezelése az ösztrogénterápia. Azonban azoknál az asszonyoknál, akiknek uterusa intakt, az ösztrogén-monoterápia mellett jelentõsen fokozott az endometriumhyperplasia és -carcinoma kockázata. Emiatt az ösztradiolkezelést - az endometriumcarcinoma kialakulásának kockázatát minimalizálandó - kell kiegészíteni progesztogénnel. A kombinált terápia progesztogénkomponense ronthatja az ösztrogén cardiovascularis hatásait, a csonthatásokat nem befolyásolja szignifikánsan. Úgy tűnik, hogy az emlõrák kialakulásának menopauzális hormonterápia mellett észlelt fokozott kockázata elsõsorban a progeszteronszármazékok alkalmazásának következménye. Jelentõs különbségek észlelhetõk a különbözõ progesztinek hatás-mellékhatás profiljában, ezért a jövõben alkalmazott terápiás protokolloknak mindenképpen egyénre szabottaknak kell lenniük. A különbözõ progesztogének eltérõ hatásprofiljainak vizsgálata rendkívül izgalmas kérdés, a terápia különbözõ klinikai következményekkel járhat, és szerteágazó, messzire mutató kutatási lehetõségeket nyújt.

Váratlanul ért minket Krasznai István halálának híre. Három éve kezdõdött betegsége; nagy erõfeszítéssel, szép eredménnyel gyógyulóban volt, életének 71. évében mégis váratlanul hagyott itt bennünket. Fizikusként még a Semmelweis Egyetem Orvosfizikai Intézetében kezdte pályafutását, Nagy János tanár úr egyik legjobb, legígéretesebb tanítványaként; ezt követõen a hazai nukleáris medicina egyik megalapítójává vált.