Vizsgáltuk, hogy a pollenallergia befolyásolja-e a csonttömeget és a csonttörések előfordulási gyakoriságát posztmenopauzában lévő nők csoportjában. Összesen 125, posztmenopauzában lévő, pollenallergiában szenvedő nőbeteg (átlagéletkor: 61,26 év) következő négy csoportját vizsgáltuk: sem H1-hisztaminreceptor (H1R)-antagonistával, sem inhalációs kortikoszteroiddal nem kezelt allergiás nők (n=43); csak H1Rantagonistával kezelt betegek (n=53); H1R-antagonistával és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=17) és csupán inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=12) csoportja. A beválogatott betegek kezelése szezonális jelleggel legalább öt évig tartott. Száz nem allergiás, posztmenopauzában lévő, életkor, testtömegindex (BMI) és a menopauza bekövetkezte óta eltelt idő alapján illesztett nő szolgált kontrollcsoportként. A túlsúly és az obesitas (25 ttkg/m2 ≤ BMI) rendkívül gyakori (76%) volt az allergiás betegek körében. A kezeletlen allergiások csonttömege a combnyakon kisebb volt (a többi régióban is ilyen tendencia figyelhető meg), mint nem allergiás társaiké. Ebben a betegcsoportban közel háromszoros gyakorisággal fordult elő kis erőbehatásra bekövetkező csonttörés (distalis alkar-, csípőtáji, klinikai tüneteket okozó csigolyatörés: 34,9%) a nem allergiás csoporthoz viszonyítva (13%, χ2-teszt p=0,003). A csonttörések előfordulása a H1R-rel kezelt csoportban (30,19%) is gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban (χ2-teszt p=0,01). Azonban a H1R-rel kezelt csoportban nem fordult elő klinikai tünetekkel járó csigolya- és csípőtáji csonttörés, még azok között sem, akik H1R-antagonista mellett inhalációs kortikoszteroidot is alkalmaztak. Az inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek csoportjában gyakoribb volt a csonttörés, mint a kombináltan antihisztaminnal és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek körében (50% vs. 29,4%). Az 1 ttkg/m2-es BMI-növekedés 1,278-szeresére növelte a kialakult csonttörések prevalenciáját (95%-os megbízhatósági tartomány: 1,047-1,559; p=0,016) a kezeletlen allergiások csoporjában. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a pollenallergiás, posztmenopauzában lévő nők körében a kis energiára bekövetkező csonttörések nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, a gyakoriság pozitív összefüggésben áll az obesitassal. Lehetséges, hogy a H1R-antagonisták kompenzálják a pollenallergia és az inhalációs kortikoszteroidok csonttörési kockázatra gyakorolt negatív hatását.

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Elment... Türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk Holló István professzor, az utóbbi idők egyik (az én szememben a) legnagyobb magyar orvosa, belgyógyásza, endokrinológusa, oszteológusa, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, emeritus professzora, rektor- és dékánhelyettese, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság megalapítója és első, majd örökös tiszteletbeli elnöke, az orvostudomány doktora, számos tudományos társaság tagja, számos kitüntetés tulajdonosa.

ACa és Csont legújabb számában hosszabb szünet után köszöntöm az Olvasót. Az átmeneti csend oka az a viharos helyzet volt, amelynek előszeleit már 2006 nyarán, lökéseit pedig az utóbbi hónapokban mindinkább érzékeljük. Időnket és energiáinkat is lekötötte a várható folyamatok elemzése, időbeni felismerése és a szakma érdekeit szolgáló módosítások kimunkálása.