Ca&Csont

A klimakteriális elhízás és a testzsíreloszlás megváltozásának hatása az obstruktív alvási apnoe súlyosságának mértékére

GYŐRFI MÁRIA1, SANDRA SÁNDOR1, SZAKÁCS ZOLTÁN2

2007. FEBRUÁR 14.

Ca&Csont - 2007;10(01)

BEVEZETÉS - A menopauza együtt jár az elhízás kockázatának a növekedésével. Posztmenopauzában a zsírszövet eloszlásának megváltozása számos betegséghez vezet. Az obstruktív alvási apnoe szindróma (Obstructive Sleep Apnoea Syndrome, OSAS) egyik kockázati tényezője az elhízás. Az OSAS prevalenciája a menopauzát követően nő. Vizsgálatunk célja annak meghatározása volt, hogy milyen összefüggést mutat az alvási apnoéban szenvedő, posztmenopauzában lévő nők zsírszövetének mennyisége és eloszlása az alvási apnoe súlyossági fokával. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Összesen 62, posztmenopauzában lévő nőt vizsgáltunk (életkor: 58,6±7,4 év). A vizsgálatba cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal igazolt OSAS-ban szenvedő betegek kerültek, akik a vizsgálat ideje alatt nem részesültek hormonpótló terápiában. A teljes test és a regionális zsírmennyiség meghatározása DXA- (dual energy X-ray absorptiometry) módszerrel történt. A testzsír eloszlását, az android/gynoid régió zsírmennyiségének a hányadosát és a testtömegindexet a készülék szoftvere számolta. A nyaki régió zsírmennyiségének meghatározására egyedi régiót képeztünk, amelyet az álcsúcstól a kulcscsont síkjáig jelöltünk ki. A regionális testzsírmennyiség mérési pontosságának vizsgálatára meghatároztuk a mérés megbízhatósági együtthatóját. Az obstruktív alvási apnoe súlyosságának vizsgálata cardiorespiratoricus poligráfiás vizsgálattal történt. Az apnoe súlyosságának mértékét az apnoe/hypopnoe indexszel határoztuk meg. EREDMÉNYEK - A megvizsgált betegek között 24 enyhe vagy közepesen súlyos és 38 súlyos OSAS beteg volt. A mintából az android jellegű elhízás és a súlyos OSAS függetlenségét χ2-próba alkalmazásával vizsgálva megállapítható, hogy az android jellegű elhízás előfordulása nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek között az android jellegű elhízás 54%-ban, míg a súlyos OSAS betegek között 68%-ban fordult elő. χ2-próba alkalmazásával bebizonyosodott, hogy az elhízás, az android jellegű elhízáshoz hasonlóan, szintén nem független az OSAS súlyosságának a mértékétől. Az enyhe és közepesen súlyos OSAS betegek közül 38% volt elhízott (BMI>30 ttkg/m2), míg a súlyos OSAS betegek közül 74%. A nyaki régió zsírtartalma az enyhe és közepesen súlyos betegek csoportjában 25,2%, a súlyos OSAS betegek esetében 30,2% volt. Kétmintás t-próba alkalmazásával megállapítható, hogy a két csoport átlaga szignifikáns mértékben tér el egymástól. KÖVETKEZTETÉS - A posztmenopauzában lévő nők esetében a nagyobb BMI, az android típusú elhízás és a nyaki régió nagyobb zsírszázaléka súlyosbítja az obstruktív alvási apnoe betegséget.

AFFILIÁCIÓK

  1. Magyar Honvédség Központi Honvédkórház, Reumatológiai Osztály
  2. Magyar Honvédség Központi Honvédkórház, Alvásdiagnosztikai és Terápiás Centrum

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A kiadvány további cikkei

Ca&Csont

Nagyobb csonttörési prevalencia posztmenopauzás pollenallergiás nőkben

FERENCZ VIKTÓRIA, MÉSZÁROS SZILVIA, CSUPOR EMŐKE, TÓTH EDIT, BORS Katalin, FALUS ANDRÁS, HORVÁTH CSABA

Vizsgáltuk, hogy a pollenallergia befolyásolja-e a csonttömeget és a csonttörések előfordulási gyakoriságát posztmenopauzában lévő nők csoportjában. Összesen 125, posztmenopauzában lévő, pollenallergiában szenvedő nőbeteg (átlagéletkor: 61,26 év) következő négy csoportját vizsgáltuk: sem H1-hisztaminreceptor (H1R)-antagonistával, sem inhalációs kortikoszteroiddal nem kezelt allergiás nők (n=43); csak H1Rantagonistával kezelt betegek (n=53); H1R-antagonistával és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=17) és csupán inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=12) csoportja. A beválogatott betegek kezelése szezonális jelleggel legalább öt évig tartott. Száz nem allergiás, posztmenopauzában lévő, életkor, testtömegindex (BMI) és a menopauza bekövetkezte óta eltelt idő alapján illesztett nő szolgált kontrollcsoportként. A túlsúly és az obesitas (25 ttkg/m2 ≤ BMI) rendkívül gyakori (76%) volt az allergiás betegek körében. A kezeletlen allergiások csonttömege a combnyakon kisebb volt (a többi régióban is ilyen tendencia figyelhető meg), mint nem allergiás társaiké. Ebben a betegcsoportban közel háromszoros gyakorisággal fordult elő kis erőbehatásra bekövetkező csonttörés (distalis alkar-, csípőtáji, klinikai tüneteket okozó csigolyatörés: 34,9%) a nem allergiás csoporthoz viszonyítva (13%, χ2-teszt p=0,003). A csonttörések előfordulása a H1R-rel kezelt csoportban (30,19%) is gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban (χ2-teszt p=0,01). Azonban a H1R-rel kezelt csoportban nem fordult elő klinikai tünetekkel járó csigolya- és csípőtáji csonttörés, még azok között sem, akik H1R-antagonista mellett inhalációs kortikoszteroidot is alkalmaztak. Az inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek csoportjában gyakoribb volt a csonttörés, mint a kombináltan antihisztaminnal és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek körében (50% vs. 29,4%). Az 1 ttkg/m2-es BMI-növekedés 1,278-szeresére növelte a kialakult csonttörések prevalenciáját (95%-os megbízhatósági tartomány: 1,047-1,559; p=0,016) a kezeletlen allergiások csoporjában. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a pollenallergiás, posztmenopauzában lévő nők körében a kis energiára bekövetkező csonttörések nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, a gyakoriság pozitív összefüggésben áll az obesitassal. Lehetséges, hogy a H1R-antagonisták kompenzálják a pollenallergia és az inhalációs kortikoszteroidok csonttörési kockázatra gyakorolt negatív hatását.

Ca&Csont

Csontanyagcsere-zavarok 1-es típusú diabetesben

KERÉNYI ZSUZSA, TAMÁS GYULA, TABÁK Gy. Ádám, SPEIZER SZABINA, SPEER Gábor, MÉSZÁROS SZILVIA, LAKATOS Péter, HORVÁTH CSABA

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Ca&Csont

A törések kockázatának fokozódása 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban

HULLÓ DANIELLA

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

Ca&Csont

Tisztelt Olvasók, kedves Kollégák!

HORVÁTH CSABA

ACa és Csont legújabb számában hosszabb szünet után köszöntöm az Olvasót. Az átmeneti csend oka az a viharos helyzet volt, amelynek előszeleit már 2006 nyarán, lökéseit pedig az utóbbi hónapokban mindinkább érzékeljük. Időnket és energiáinkat is lekötötte a várható folyamatok elemzése, időbeni felismerése és a szakma érdekeit szolgáló módosítások kimunkálása.

Ca&Csont

Dr. Holló István professzor 1926-2007

SZŰCS János

Elment... Türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk Holló István professzor, az utóbbi idők egyik (az én szememben a) legnagyobb magyar orvosa, belgyógyásza, endokrinológusa, oszteológusa, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, emeritus professzora, rektor- és dékánhelyettese, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság megalapítója és első, majd örökös tiszteletbeli elnöke, az orvostudomány doktora, számos tudományos társaság tagja, számos kitüntetés tulajdonosa.

Lapszám összes cikke

Kapcsolódó anyagok

Lege Artis Medicinae

Egy új, egyénre szabott, többlépcsős kognitív viselkedésterápiás súlycsökkentő program bemutatása

CZEGLÉDI Edit

Hazánk felnőtt lakosságának kétharmada súlyfelesleggel él. Az elhízás olyan krónikus betegség, amely számos további krónikus be­tegség rizikótényezője, ezért adekvát ke­zelése népegészségügyi jelentőségű. Noha a viselkedésterápia az elhízás kezelésének bizonyítékalapú megközelítései közé tartozik, hosszú távú hatékonysága kevéssé alátámasztott. Éppen ezért az elmúlt évtizedekben intenzív munka irányult a viselkedés­terápiás kezelés továbbfejlesztésére. Ennek leg­újabb példája egy többlépéses program, amely a lépcsőzetes kezelési elven belül az egészségügyi ellátórendszer számos színterén megvalósítható, a súlyfelesleg mértékétől és az elhízás komorbid állapotainak jelenlététől függetlenül. A program az elhízás klasszikus viselkedésterápiáján és újabb kognitív viselkedésterápiás fejleményein alapul és a tartós életmód-változtató készségek elsajátításán túl a hosszú távú testsúlykontrollt szolgáló gondolkodásmód (mind-set) kialakításával járul hozzá az elhízás kezeléséhez. A je­len tanulmány keretében ennek a programnak a bemutatására vállalkozunk.

Ideggyógyászati Szemle

[A fejfájás-gyakoriság és típusai metabolikus szindrómában]

DEMIRYÜREK Enes Bekir, EMRE Ufuk, KORUCU Osman, BARUT Özen Banu, TASCILAR Nida Fatma, ATASOY Tugrul Hüseyin, DEMIRYÜREK Esra, YAYLACI Selcuk, GENC Bilal Ahmet

[Bevezetés - A metabolikus szindróma (MetS) és a különböző fejfájások gyakori egészszégügyi problémák szerte a világon. A köztük levő kapcsolat mind ez idáig nem tisztázott. Célkitűzés - A jelen tanulmány célja, hogy vizsgálja a különféle fejfájások prevalenciáját és megvizsgálja azok kapcsolatát a klinikai laboratóriumi paraméterekkel metabolikus szindrómában. Minta és módszerek - A 2011 júniusa és 2012 júliusa között az endokrinológiai ambulancián diagnosztizált MetSbetegek közül 202 vett részt a vizsgálatban. Hemoglobin-, éhomi vércukor- (FBG-), összkoleszterin-, trigliceridértékek, HDL- és LDL-koleszterinek, pajzsmirigyteszt és HbA1c-értékek kerültek feljegyzésre mindenkiről. Beck depresszió kérdőív (BDI) és Beck szorongás kérdőív (BAI) felvétele is történt. A fejfájás súlyosságát Vizuális Analóg Skálával (VAS) nézték. Eredmények - A fejfájás prevalenciája a MetS-betegek körében 61,4% volt. A fejfájás incidenciája a nők körében magasabb volt (nők: 86,4%, férfiak: 13,6%). A fejfájás típusainak megoszlása az alábbi volt: epizodikus tenziós típusú fejfájás (ETTH) 24,8%, epizodikus migrén 14,4%, krónikus tenziós típusú fejfájás (CTTH) 11,3%, egyéb típusú fejfájás (cervicogenicus fejfájás és claster fejfájás) 3%. Statisztikai összefüggés nincsen az egyes fejfájásokkal küzdő és nem fejfájós csoport között a BMI, a derékkörfogat és laboratóriumi paraméterekre nézve (p>0,05). Az átlag BDI- és BAI-eredmények magasabbak voltak a fejfájós csoportban (p<0,001 és p<0,001). Nincs szignifikáns különbség az átlag-MIDAS-értékek és a fejfájás típusai között (p=0,35). A fejfájással küzdő csoportban szignifikáns kapcsolat volt a trigliceridszintek és a fájdalom megjelenési gyakorisága, időtartama és súlyossága között. Következtetés - A fejfájás prevalenciája a MetS-betegek körében 61,4%. A különféle fejfájástípusok incidenciája hasonló volt az átlagpopulációhoz. Összefüggést találtunk a trigliceridszintek és a fájdalom megjelenésének gyakorisága és súlyossága között. Az eredmények felhívják a figyelmet az emelkedett trigliceridszintre, annak érdekében, hogy ezáltal csökkenteni lehessen a fejfájással küzdő betegek esetében a fájdalom gyakoriságát és intenzitását.]

Hypertonia és Nephrologia

A túlsúly és az elhízás prevalenciája hypertoniás betegekben

KISS István, PAKSY András, KÉKES Ede

A szerzők a Magyar Hypertonia Regiszter 2011-2013. és 2015. évi adatbázisa felhasználásával végeztek antropometriai elemzést, melynek során a túlsúlyt és elhízást a kor függvényében vizsgálták. A hypertoniás betegeknél észlelt eltéréseket a teljes lakosságban 2015-ben végzett hasonló elemzéssel hasonlították össze. A haskörfogat mérési kategóriájával a visceralis obesitas prevalenciáját is nézték és ezen adatokat is összehasonlították a lakossági szűrésnél nyert adatokkal. A túlsúly és az elhízás gyakorisága mindkét nemben igen magas volt, együttes előfordulásuk 45-70 év között meghaladta az esetek 70%-át. A lakossági szűréssel történt összevetés jelezte, hogy a hypertoniás betegeknél szignifikánsan magasabb a túlsúly és elhízás prevalenciája. A haskörfogattal jelzett visceralis elhízás előfordulása ugyancsak igen magas, különösen nőknél, ahol eléri az esetek 50%-át is. A lakossági összehasonlításnál a visceralis obesitas veszélyeztetett kategóriájával végzett mérések adtak megbízható különbséget a hypertoniás egyének szempontjából.

Hypertonia és Nephrologia

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései várólistás dializált és vesetranszplantált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, KALANTAR-ZADEH Kamyar, MOLNÁR Miklós Zsolt

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) = 25-30 ttkg/m2)] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) tömeges méreteket ölt, nemcsak a fejlett, hanem a fejlõdõ országokban is. A testsúlyfelesleg önmagában vesebetegség kialakulásának fokozott lehetõségével és rosszabb életkilátások kockázatával jár. A hemodialíziskezelésben (HD) részesülõ, végállapotú veseelégtelenségben szenvedõ betegek kétharmada meghal a terápia kezdetét követõ öt éven belül. Annak ellenére, hogy a transzplantációra váró dializált betegeknek kevesebb a komorbid tényezõjük, a halálozás még mindig magas, miközben a szervdonációig évek telhetnek el. A HD-betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Az átlagpopulációtól eltérõ módon lényegesen jobbak a magasabb BMI-értékű dializált betegek várható életkilátásai. A túlsúly és az elhízás gyakori probléma a vesetranszplantált betegek és várólistán lévõ betegek körében. A legtöbb amerikai transzplantációs centrumban nem tartják várólistán a betegeket 30-35 ttkg/m2-nél nagyobb BMI felett, és javasolják a testsúly csökkentés érdekében gyomorszűkítõ sebészeti beavatkozás elvégzését. A vesetranszplantációt megelõzõ és az azt követõen kialakuló elhízás hatásai a graft és a betegek hosszú távú túlélésére nem kellõképpen vizsgálták. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentõsebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a túléléssel a várólistás dializált és vesetranszplantált betegek csoportjában.

Hypertonia és Nephrologia

A testösszetétel és a halálozási kockázat összefüggései dializált betegek körében

UJSZÁSZI Ákos, KALANTAR-ZADEH Kamyar, MOLNÁR Miklós Zsolt

A túlsúly [testtömegindex (body mass index, BMI) =25-30 ttkg/m2] és az elhízás (BMI ≥30 ttkg/m2) világszerte egyre gyakoribb, és egyre több lakosságcsoportot érint. A súlyfelesleg önmagában is a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának fokozott kockázatával és rosszabb életkilátásokkal jár. A hemodialízis kezelésben (HD) részesülő, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében viszonylag egybehangzóak az adatok az úgynevezett „elhízásparadoxon” fennállásáról. Ennek következtében, az átlagpopulációtól eltérő módon, az emelkedett BMIértékű, dializált betegek várható életkilátásai lényegesen jobbak. Vizsgálatok során bizonyítottá vált, hogy az említett „reverz epidemiológia” a HD-betegek jelentős hányadában megtalálható, ellenben a peritonealis dialízis (PD-) kezelésben részesülők körében végzett tanulmányokkal, melyek eltérő eredményekről számoltak be. Önmagában a BMI-érték nem tesz különbséget az izom és a zsírszövet között, így nem alkalmas a végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegek testösszetételének a meghatározására. A testösszetétel meghatározására, különösképpen a vázizomzat és a zsírszövet mennyiségének az elkülönítésére, végállapotú veseelégtelenségben szenvedő betegekben is a gold standard módszernek számító képalkotó vizsgálatokra van szükség. Alternatívaként pedig olyan olcsó, rutinszerűen mérhető biomarkereket lehet használni, mint a szérumkreatinin-szint, a derék-csípő arány és a felkar körfogat. A jelen összefoglalóban áttekintjük a közelmúltban megismert jelentősebb eredményeket arra fokuszálva, hogy a testösszetétel milyen összefüggésben áll a peritonealisan dializált és a hemodializált betegek túlélésével.