Vizsgáltuk, hogy a pollenallergia befolyásolja-e a csonttömeget és a csonttörések előfordulási gyakoriságát posztmenopauzában lévő nők csoportjában. Összesen 125, posztmenopauzában lévő, pollenallergiában szenvedő nőbeteg (átlagéletkor: 61,26 év) következő négy csoportját vizsgáltuk: sem H1-hisztaminreceptor (H1R)-antagonistával, sem inhalációs kortikoszteroiddal nem kezelt allergiás nők (n=43); csak H1Rantagonistával kezelt betegek (n=53); H1R-antagonistával és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=17) és csupán inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek (n=12) csoportja. A beválogatott betegek kezelése szezonális jelleggel legalább öt évig tartott. Száz nem allergiás, posztmenopauzában lévő, életkor, testtömegindex (BMI) és a menopauza bekövetkezte óta eltelt idő alapján illesztett nő szolgált kontrollcsoportként. A túlsúly és az obesitas (25 ttkg/m2 ≤ BMI) rendkívül gyakori (76%) volt az allergiás betegek körében. A kezeletlen allergiások csonttömege a combnyakon kisebb volt (a többi régióban is ilyen tendencia figyelhető meg), mint nem allergiás társaiké. Ebben a betegcsoportban közel háromszoros gyakorisággal fordult elő kis erőbehatásra bekövetkező csonttörés (distalis alkar-, csípőtáji, klinikai tüneteket okozó csigolyatörés: 34,9%) a nem allergiás csoporthoz viszonyítva (13%, χ2-teszt p=0,003). A csonttörések előfordulása a H1R-rel kezelt csoportban (30,19%) is gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban (χ2-teszt p=0,01). Azonban a H1R-rel kezelt csoportban nem fordult elő klinikai tünetekkel járó csigolya- és csípőtáji csonttörés, még azok között sem, akik H1R-antagonista mellett inhalációs kortikoszteroidot is alkalmaztak. Az inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek csoportjában gyakoribb volt a csonttörés, mint a kombináltan antihisztaminnal és inhalációs kortikoszteroiddal kezelt betegek körében (50% vs. 29,4%). Az 1 ttkg/m2-es BMI-növekedés 1,278-szeresére növelte a kialakult csonttörések prevalenciáját (95%-os megbízhatósági tartomány: 1,047-1,559; p=0,016) a kezeletlen allergiások csoporjában. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a pollenallergiás, posztmenopauzában lévő nők körében a kis energiára bekövetkező csonttörések nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, a gyakoriság pozitív összefüggésben áll az obesitassal. Lehetséges, hogy a H1R-antagonisták kompenzálják a pollenallergia és az inhalációs kortikoszteroidok csonttörési kockázatra gyakorolt negatív hatását.

BEVEZETÉS, CÉLKITűZÉS - Ellentmondó adatokkal találkozunk 1-es típusú diabetesben (T1DM) a csont ásványianyag- tartalmáról (BMD) és a csontanyagcsere-rendellenességek gyakoriságáról. Célul tűztük ki az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek BMD-vizsgálatát és a csontanyagcsere-zavarok egyéb demográfiai és metabolikus paraméterekkel összefüggésének elemzését. Mivel a kvantitatív csontultrahang (QUS) a csont minőségéről a BMD-től eltérő információt (is) ad, és csak igen ritkán vizsgálták alakulását T1DM-ben, vizsgáltuk az ultrahangos csontparaméterek meghatározóit is. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - Száztizenöt, egymást követően megjelenő, gondozásunk alatt álló, T1DM-ben szenvedő beteg [átlagéletkor: 41,4±11 (±SD) év; BMI: 23,9±3,0 ttkg/m2; diabetestartam: 21,6±11,7 év; HbA1c: 8,1±1,3%; 34 férfi, 81 nő] vizsgálatáról számolunk be. Oszteodenzitometriás (DEXA) módszerrel mértük a femurnyak és a lumbalis gerinc ásványianyag-tartalmát. Ultrahangos méréseket végeztünk a sarokcsonton. Részletes kérdőív kitöltése mellett antropometriai, valamint vérnyomásmérések és laboratóriumi meghatározások (HbA1c, vérzsírok, vesefunkciós jellemzők, fibrinogén, homocisztein, PTH, TSH, β-CrossLaps, D3-vitamin, oszteokalcin, oszteoprotegerin) történtek. EREDMÉNYEK - A Z-score alapján 9/112 T1DM esetben vélelmeztünk osteoporosist (8%). A 40 évesnél idősebb betegek esetében T-score alkalmazásával további 21/62 osteopeniát is találtunk. A csontanyagcsere-zavarok gyakoribbak voltak a lumbalis gerincen (p<0,001). Többszörös lineáris regresszióval vizsgálva a szisztolés vérnyomás, a testtömeg, a β-CrossLaps, valamint a cisztatin C értéke mutatott független összefüggést a csontanyagcsere-zavarokkal. A frekvenciafüggő ultrahanggyengülés (BUA) átlagértéke 114,2±14,9 (férfi), 108,4±16,3 (nő) dB/MHz (p=0,07), az ultrahangsebesség (SOS) átlaga 1552±26 (férfi) vs. 1559±32 (nő) m/s (p=0,32) volt. Az SOS-értékek pozitívan korreláltak a csonttörés jelenlétével az anamnézisben (p<0,05). Többszörös lineáris regresszió alapján a testtömeg és az életkor mutatott a BUA-val független összefüggést (R=0,473, p<0,001), az SOS pedig csak a fibrinogénnel állt összefüggésben (R=0,305, p=0,032). KÖVETKEZTETÉSEK - Adataink alapján az elfogadhatóan beállított, T1DM-ben szenvedő betegek körében kicsi az osteoporosis gyakorisága. Gyakoribb ezzel szemben a calcipeniás osteopathia előfordulása, amely a testtömeggel, a csontreszorpció markereivel, valamint egyes szövődményekkel/kísérő betegségekkel (vérnyomás, nephropathia) függ össze, így feltehetőleg nemcsak a priori következménye, hanem szövődménye is a diabeteses állapotnak. Csontultrahangos vizsgálati adataink alapadatoknak tekinthetők T1DM-ben. A csontásványianyagtartalom csökkenésének gyakoribb előfordulása és a bizonyítottan jelentős töréskockázat miatt megfontolandó a T1DM-ben szenvedő betegek rendszeres csontanyagcsereszűrése.

Az utóbbi évek kutatási eredményei egyre meggyőzőbb bizonyítékokkal támasztják alá, hogy a szénhidrátegyensúly felborulása csontszerkezeti eltéréseket, osteoporosist idéz elő. Míg 1-es típusú cukorbetegségben kisebb csontsűrűség mérhető, 2-es típusú cukorbetegek esetében nő a csontsűrűség. Ennek ellenére mindkét betegcsoportban nő a vertebralis és nonvertebralis törések kockázata. A pancreas β-sejtjeinek kimerülése olyan hormonális változásokat von maga után, amely már a betegség kezdetén csökkent csontképződéssel jár, a cukorbeteg gyermekek csúcscsonttömege nem éri el egészséges társaikét. Ehhez a folyamathoz hozzájárulnak a diabetes késői szövődményei, az ér- és idegrendszeri károsodások, a vesefunkció-romlás, a szekunder hormonális eltérések. Az IGF-1-ről úgy vélik, kulcsszerepet tölt be a cukorbetegséghez társuló osteoporosis kialakulásában. Az inzulinhoz hasonló felépítésű molekula számos sejt működését befolyásolja, szerepet játszik a normális csontképződésben, gátolja a programozott sejthalált. A növekedési hormon az IGF-1-en keresztül fejti ki hatását az izom- és a csontrendszerre. Cukorbetegségben és az életkor előrehaladtával az IGF-1 szintje csökken. A diabetes mellitus hosszú fennállása alatt krónikus szervi károsodások is kialakulhatnak, amelyek tovább fokozzák a csontanyagcsere eltolódását a csontbontás irányába. Annak ellenére, hogy egyre több a bizonyíték a csonttörési kockázat fokozódására mind 1-es, mind 2-es típusú cukorbetegségben, egyes kutatók megkérdőjelezik a két kórkép közötti összefüggést.

ACa és Csont legújabb számában hosszabb szünet után köszöntöm az Olvasót. Az átmeneti csend oka az a viharos helyzet volt, amelynek előszeleit már 2006 nyarán, lökéseit pedig az utóbbi hónapokban mindinkább érzékeljük. Időnket és energiáinkat is lekötötte a várható folyamatok elemzése, időbeni felismerése és a szakma érdekeit szolgáló módosítások kimunkálása.

Elment... Türelemmel viselt hosszú betegség után eltávozott közülünk Holló István professzor, az utóbbi idők egyik (az én szememben a) legnagyobb magyar orvosa, belgyógyásza, endokrinológusa, oszteológusa, a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának volt igazgatója, emeritus professzora, rektor- és dékánhelyettese, a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság megalapítója és első, majd örökös tiszteletbeli elnöke, az orvostudomány doktora, számos tudományos társaság tagja, számos kitüntetés tulajdonosa.