Keresési eredmények

Hivatásunk

2018. NOVEMBER 20.

A megyei szervezetek számára is az utánpótlás a legfontosabb

SÓFALVI Luca

A MESZK alulról építkező struktúrájában fontos szerepet töltenek be a területi egységeket összefogó megyei szervezetek. Borsod-Abaúj- Zemplén megyében tíz, Vas megyében négy helyi szervezet működik, az ezek feladatait koordináló elnökségek vezetőit kérdeztük.

Hivatásunk

2018. NOVEMBER 20.

Meg kell találni a feladatot, a küldetést, ami erőt ad és boldoggá tesz

KUN J. Viktória

Tóth Andrea lényegében pályája kezdete óta szervez, oktat, segíti, hogy a szakma a mindennapi rutinfeladatok mellett olyan elismerést és többletet adjon, hogy kollégái érezzék: mindig van valami új lehetőség előttük és egy közösség, ahová fordulhatnak. A MESZK Felnőttápolási Szakmai Tagozat országos tagozatvezetőjeként, a többi tagozattal és a kamara vezetőivel együttműködve, azon fáradozik, hogy a szakma minél előbb visszakapja megbecsülését és vonzerejét, hiszen hamarosan több mint négyezer szakápoló lép ki a rendszerből, és egyelőre nem elegendő az utánpótlás.

PharmaPraxis

2019. JÚNIUS 25.

A vezetők utánpótlásával kapcsolatos felkészültség - felmérés a kanadai intézeti gyógyszertárak dolgozói körében

Egyik intézmény sem tudja elkerülni, hogy vezetője előbb-utóbb nyugdíjba menjen; a vezető pótlására az egyik leghatékonyabb módszer a formális utánpótlási terv kidolgozása, ami biztosítja az intézmény stabil működését az átmenet idején is, továbbá lehetővé teszi, hogy a vezető átadhassa tudását utódjának, és megkönnyíti a váltást a stáb többi tagja számára is.

Hírvilág

2016. OKTÓBER 25.

Nanoszerkezeteket vizsgáló kutatási program indult a Szegedi Tudományegyetemen

Nanoszerkezetek a természetben is előfordulnak, a mesterségesen előállított anyagokkal azonban a hétköznapok során is találkozhatunk például teniszütőkben vagy horgászbotokban.

Hírvilág

2016. MÁJUS 17.

A szakdolgozói bérekről ezen a héten megállapodás születhet

Megfelelő ösztönzőkkel tennék betegközpontúvá az ellátórendszert

Hírvilág

2015. NOVEMBER 24.

Az alapellátás a változás kulcsa?

A nyugat-európai tapasztalatok arra utalnak, hogy a háziorvosok képesek elvégezni az időskori krónikus betegségek kezelésének akár 80 százalékát, ám Magyarországon ez az arány majdhogynem fordított. Ezen változtatna a kormány és az ágazat vezetése.

PharmaPraxis

2015. JÚLIUS 03.

Minősített háziorvosok

A minőségi betegellátásért szövetkeztek a magánellátók

Hírvilág

2015. JÚLIUS 01.

A praxisközösségeké a jövő

Nőtt a betöltetlen háziorvosi és védőnői körzetek száma

Hírvilág

2014. DECEMBER 15.