Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2020. JÚLIUS 30.

Változik-e a soleus-motoneuronok rekurrens gátlása Jendrassik-mûfogás során?

LUKÁCS Miklós

Célkitûzés és kérdésfeltevés – A Jendrassik-mûfogás alatti reflexélénkülésre eddig ellentmondó magyarázatok születtek. Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy kétoldali erôs kézszorítás során változik-e a soleus motoneuronjaira ható rekurrens gátlás. Módszer – A nervus tibialis ingerlésével soleus-H-reflexet vál­tottunk ki teljes nyugalmi állapotban és erôs kétoldali kéz­szorítás alatt, váltakozva egyes (H1), illetve kettôs ingerléssel (H2). A kettôs ingerlésnél 10, 15, 20, illetve 25 ms ingerközti intervallumot és szupramaximális tesztingert használtunk. A H1- és H2-hullám amplitúdóit az M-hullám maximális amp­li­túdójának százalékos arányaként fejeztük ki. Páros Student-teszt és Bonferroni-korrekció segítségével összehasonlítottuk a kettôs ingerlés során nyugalmi állapotban mért, százalé­ko­san kifejezett H2max/H1max és H2/H1max amplitúdóarány értékeit a kézszorítás során kapott értékekkel. Vizsgálati alanyok – A vizsgálatban 28 egészséges önkéntes vett részt. Eredmények – A kézszorítás alatt kapott H1max/Mmax × 100 (37,5 ± 10,1) értékei (átlag ± 2SD) szignifikánsan magasabbak voltak a nyugalmi állapotban kapott (27,1 ± 7,4) értékekhez képest. A páros ingerlés során kapott H2max/ H1max × 100 értékei szignifikánsan magasabbnak bizo­nyultak kézszorítás alatt, mint nyugalmi állapotban, miköz­ben a H2/H1max × 100 arány vonatkozásában a kéz­szorítás alatt, illetve a nyugalmi állapotban kapott értékek között szignifikáns különbséget nem találtunk. Következtetések – A H2max/H1max értékét a motoneuro­nok excitabilitása és a kondicionáló inger által kiváltott re­kur­rens gátlás egyaránt meghatározza, miközben a H2/ H1max értékét csak a rekurrens gátlás befolyásolja. Ered­mé­nyeink alapján a Renshaw-sejtek megtartják gátló hatásukat a soleus motoneuronjaira távoli izomkontrakció esetén is. A Jendrassik-mûfogás alatt megfigyelt soleus-H-reflex-nö­ve­ke­dés nem magyarázható a rekurrens gátlás csökkenésével.

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

Transcranialis mágneses stimuláció terápiás alkalmazása major depresszióban

NÉMETH Viola Luca, CSIFCSÁK Gábor, KINCSES Zsigmond Tamás, JANKA Zoltán, MUST Anita

A repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS) anti-depresszív hatását közel húsz éve kezdték el tanulmányozni. Azóta számos kutatást publikáltak annak érdekében, hogy pontosan és megbízhatóan meghatározzák a pozitív terápiás válaszhoz tartozó paramétereket, a szakirodalom azonban nagy heterogenitást mutat. Áttekintésünk célja az rTMS-kezelés sikerességéhez hozzájáruló tényezők összefoglalása major depresszióban. A bal dorsolateralis prefrontális cortex (DLPFC) területét 3–6 hétig magas frekvencián ingerelve az antidepresszí­vumokhoz hasonló mértékû hangulatjavulás idézhető elő a betegek 35–40%-ánál. Az rTMS-ben részesülő terápia-rezisztens betegek átlagosan három hónapos remissziót érnek el. Jobb oldali DLPFC alacsony frekvenciájú stimu-lálása hasonlóan eredményes, de kevésbé kutatott. Az ingerlés helyének pontos azonosításán kívül a kezelés kimenetele függ az ingerlés intenzitásától, valamint az ülések és az impulzusok számától. Az rTMS biztonságossága és jól tolerálhatósága miatt megoldást nyújthat a terá-piarezisztens betegek számára, ezenkívül farmakoterápia alatt álló depressziós betegek esetében növelheti az anti-depresszívumok hangulatjavító hatását a gyógyszerekkel párhuzamosan alkalmazva. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai gyógy-szer- és élelmiszerhatóság (FDA) 2008-ban engedélyezte az rTMS-t terápiarezisztens depresszió gyógyítására. Hazánkban az rTMS egyelőre elsősorban a kutatás területén számít ígéretes eszköznek, de ennek kapcsán többek között a major depresszióban szenvedő betegek egyre inkább élvezhetik a módszer jótékony hatását.

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

[Elektrofiziológiai eltérések ALS-betegeknél 1 hz-es RTMS után. Előzetes felmérés]

MAJOR Zsigmond Zoltán, VACARAS Vitalie, MARIS Emilia, CRISAN Ioana, FLOREA Bogdan, MAJOR Andrea Kinga, MURESANU Fior Dafin

[A motoneuron-betegségek rossz prognózisú, hatékony kezelés nélküli, leépüléssel járó kórképek. A repetitív transcranialis mágneses ingerlés átmeneti funkcionális javulást eredményezhet. Célkitűzés - A funkcionális javulás mértékét szerettük volna felmérni elektrofiziológiai és klinikai tesztek által. A vizsgálat módszere - Motoneuron-betegségben (amyotrophiás lateralsclerosis) szenvedő betegek képezték a kutatási alanyokat. Az izomerő és a légzési funkciók vizsgálata jelentette a klinikai megközelítést, míg a központi motoros vezetési idő, a motoros egységpotenciálok becslése, a blink reflex és H-reflex pedig az elektrofiziológiait. Két vizsgálatot végeztünk az említett tesztekkel, az öt napig tartó, napi 20 perces, kis frekvenciás, 1 Hz-es, repetitív transcranialis mágneses ingerlés előtt és után, az ingerlés intenzitása pedig 80%-a volt az egyéni motoros válasz küszöbének. Eredmények - A centrális motoros vezetési idő, az izomerő és a légzési funkciók nem mutattak statisztikailag jelentős eltérést, viszont javulási tendencia volt felfedezhető. A motoros egységek becslése, a blink reflex és a H-reflex szignifikáns javulást mutatott az ötnapos repetitív transcranialis mágneses ingerlés következtében. Következtetések - A kis frekvenciájú repetitív transcranialis mágneses ingerlés javítja az elektrofiziológiai paramétereket amyotrophiás lateralsclerosisban, de alig észlelhető klinikai hatás; további kutatás szükséges az említett hatás mértékének értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

[Megválaszolatlan kérdések a depressziós betegek transcranialis mágneses stimulációs kezelésében]

MORVAI Szabolcs, NAGY Attila, KOVÁCS Attila, MÓRÉ Csaba, BERECZ Roland, FRECSKA Ede

[A WHO felmérése szerint a depresszió gyakori pszichés zavar, mely 350 millió embert érint minden korosztályban világszerte. A transcranialis mágneses stimuláció olyan mi-nimálisan invazív technika, amely lehetővé teszi a vizsgáló számára, hogy kérgi funkciókat stimuláljon egészséges önkénteseken és pszichiátriai, valamint neurológiai zavarokban szenvedő betegek esetében. A korai 90-es években több tanulmány arra a felismerésre jutott, hogy a frontális kéreg fölött alkalmazott gyors ütemû, azaz repetítív TMS (rTMS) -stimulációval tartós hangulatváltozást lehet kiváltani egészséges résztvevőkön. A későbbi, depressziós betegeket vizsgáló kutatások a frontális cortex naponta végzett rTMS-kezelését klinikailag hatásosnak találták. Az elmúlt két évtizedben számos vizsgálat kutatta az rTMS alkalmasságát a hangulatzavarok terápiájában, folyamatosan fejlődő kezelési protokollokkal. A jelen tanulmány célja az, hogy áttekintse az elmúlt két évtized szakirodalmát, az rTMS-kezelés depressziós betegekre kifejtett hatását vizsgáló munkák számbavételé-vel. Elsődleges célunk, hogy az eredményeket értékelve olyan irányokat határozzunk meg, melyek segíthetik a vizsgálatokat kórházi körülmények között hatásosan és biztonságosan alkalmazható protokollok kifejlesztésében. Nincsen messze az az idő, amikor a TMS-készülékeket a gyakorló orvosok inkább terápiás felhasználás, mint kutatás céljából alkalmazzák. Tudomásunk szerint jelenleg nem áll rendelkezésre egy széleskörûen elfogadott „arany standard”, mely a legmagasabb hatékonyságot biztosítja optimális biztonsággal és toleranciával kiegészítve. A legfontosabb kezeléssel kapcsolatos változók, melyekre a jövőbeli vizsgálatoknak összpontosítaniuk kell: lokalizáció, frekvencia, intenzitás, kísérő terápia, fenntartó kezelés, az impulzusok, illetve sorozatok száma, unilaterális vagy bilaterális alkalmazás.]

Ideggyógyászati Szemle

2019. NOVEMBER 30.

[Vestibularis kiváltott myogen válasz Parkinson-kórban]

CICEKLI Esen, TITIZ Pinar Ayse, TITIZ Ali, OZTEKIN Nese, MUJDECI Banu

[Háttér - A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen különbség van a Parkinson-kór korai stádiumában szenvedők és az egészséges populáció tagjai esetén a vestibularis kiváltott myogen válaszokban (VEMP), valamint azonosítsuk az egyensúly- és testtartászavart okozó vestibularis problémát. További cél a kalorikus ingerlés által kiváltott válasz különbségeinek megfigyelése volt. Anyag és módszer - Harminc, idiopathiás Parkinson-kórban szenvedő beteget (14 nő és 16 férfi; átlagos életkor: 60,6 ± 13,1 év) és 28 egészséges kontrollszemélyt (nyolc nő és 20 férfi; átlagos életkor: 59,1 ± 6,4) vontunk be a vizsgálatba. A beteg- és a kontrollcsoportban alcsoportokat alakítottunk ki életkor és nem alapján, a betegcsoportban további alcsoportokat alakítottunk ki a parkinsonos tünetek jelentkezési ideje és a Hoehn-Yahr-stádium alapján. Összehasonlítottuk az alcsoportok VEMP- és kalorikus válaszait. Eredmények - Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a két csoport között a jobb és a bal oldali VEMP-értékekben. Nem volt szignifikáns különbség kimutatható a 60 évesnél idősebb és a 60 évesnél fiatalabb betegek körében mért jobb és bal oldali VEMP-értékek esetén. Mindazonáltal, a P1 amplitúdó szignifikánsan alacso­nyabb volt a 60 évesnél idősebb betegek körében (p = 0,004). A VEMP-amplitúdót nem befolyásolta sem a nem, sem a betegség fennállásának időtartama, sem a BERG egyensúlyskála értéke, sem a Hoehn-Yahr-stádium. Nem volt szignifikáns összefüggés a parkinsonos tünetek oldali­sága és az ívjáratparesis oldala (p = 0,566), illetve aközött, hogy melyik oldalon nem volt VEMP-válasz a kalorikus ingerlés során. Következtetés - Nem volt különbség a Parkinson-kóros és az egészséges kontrollszemélyek VEMP-válasza között. A Parkinson-kóros betegek körében az életkor előreha­ladtával csökkent a VEMP P1 amplitúdó. Az ívjáratparesis oldala a kalorikus ingerlés során nem mutatott összefüggést a tünetek oldaliságával. ]

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁJUS 30.

[Szomatoszenzoros amplifikáció, abszorpció és elektromágneses hiperszenzitivitás ]

KÖTELES Ferenc, SIMOR Péter, SZEMERSZKY Renáta

[Célkitűzés - Korábbi kutatások alapján a tünetészleléshez és a különféle idiopathiás környezeti intoleranciákhoz két vonásjellegű jellemző, a szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció is kapcsolódik. Kérdésfelvetés - Mivel a két vonás kevés átfedést mutat egymással, feltételezhető egyrészt az, hogy függetlenül járulnak hozzá mind a tünetek észleléséhez, mind az elektro­mágneses hiperszenzitivitáshoz, másrészt az is, hogy kölcsönhatásba léphetnek egymással. A vizsgálat módszere - Online kérdőíves vizsgálat. A vizsgálat alanyai - 506 egyetemi hallgató töltött ki egy kérdőívcsomagot, ami a szomatoszenzoros amplifikációs tendenciát, az abszorpciót, a negatív affektivitást, a mindennapi testi tüneteket, valamint az elektromágneses hiperszenzitivitást mérte. Eredmények - A lineáris regressziós elemzésben mind a szomatoszenzoros amplifikáció (β = 0,170, p < 0,001), mind az abszorpció (β = 0,128, p < 0,001) kapcsolódott a mindennapi tünetekhez, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (R2 = 0,347, p < 0,001). Mind a szomatoszenzoros amlifikáció (OR = 1,082, p < 0,05), mind az abszorpció (OR = 1,079, p < 0,01) szignifikánsan hozzájárult az elektromágneses hiperszenzitivitáshoz a testi tünetek, a nem és a negatív affektivitás kontrollálását követően is (bináris logisztikus regressziós elemzés, Nagelkerke R2 = 0,134, p < 0,001). Interakciós hatást egyik elemzésben sem találtunk. Következtetések - A szomatoszenzoros amplifikáció és az abszorpció egymástól függetlenül járulnak hozzá a tünetészleléshez. A tünetriportok és az elektromágneses hiperszenzitivitás mögött többféle pszichológiai mechanizmus húzódhat meg. ]

Hírvilág

2019. FEBRUÁR 04.

Az űrhajósokat terhelő sugrázást mérik a magyar műszerek az Orion űrprogram MARE kísérletében

A NASA új Orion űrhajója, első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) passzív detektorait is magával viszi, ezek segítenek majd felmérni, hogy mekkora és milyen sugárzás éri az űrhajósokat - olvasható abban a beszámolóban, amely MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) kísérlet részleteiről jelent meg az MTA EK honlapján kedden.

Agykutatás

2019. JANUÁR 30.

Kollaboratív problémamegoldásra alkalmas agy–agy-interface

Közvetlen, non-invazív agy–agy-interface-t fejlesztettek a University of Washington és a Carnegie Mellon University neurológus és számítógépes szakemberei. A BrainNet névre keresztelt módszer kettőnél több személy bevonásával teszi lehetővé a kollaboratív problémamegoldást. „Többé már nem a science fiction területére tartozik a direkt gondolatátvitel: létrejött az agyak szociális hálója”, írja a BrainNet-tanulmányt ismertető MIT Technology Review.

Ideggyógyászati Szemle

2019. JANUÁR 30.

[A tau fehérje meghatározás kiegészítő szerepe a Creutzfeldt-Jakob-betegség diagnosztikájában]

CSEH Katalin Edina, VERES Gábor, DANICS Krisztina, SZALÁRDY Levente, NÁNÁSI Nikolett, KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László, ZÁDORI Dénes

[Mivel jelenleg csak a patológiai vizsgálat nyújt biztos diagnózist a Creutzfeldt-Jakob-betegség (CJB) vonatkozásában, különösen nagy szükség van olyan tesztekre, melyek még élő állapotban megfelelő diagnózist szolgáltatnak, lehetőleg a betegség kezdeti stádiumában. A jelen tanulmány célja egy előzetes retrospektív analízis végzése volt a gyorsan progrediáló dementiával diagnosztizált betegek liquor totál τ (tTau) és néhány egyéb biomarkerszintjének a CJB diagnosztikájában való használhatóságáról. A releváns klinikai adatok, valamint az elektroencefalográfiás és agyi mágneses magrezonanciás vizsgálati eredmények feldolgozása mellett a 14-3-3 fehérje kimutatása, továbbá a tTau-szint meghatározása Western blot, illetve enzimhez kapcsolt immunszorbens vizsgálatokkal történt n = 19, a Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinikáján 2004-2017 között gyorsan progrediáló dementiával diagnosztizált beteg liquorából. A jelen előzetes tanulmány a CJB klinikai diagnózisának megerősítése vonatkozásában 100%-os szenzitivitást, ugyanakkor meglepő módon, csak 40%-os specificitást mutatott a 14-3-3 fehérjére. A tTau esetén a szenzitivitás 100%-nak, illetve 83%-nak, míg a specificitás 71%-nak, illetve 86%-nak adódott a használt referenciaértéktől függően. A 14-3-3 fehérje jelen tanulmányban kapott alacsony specificitása nem reprezentálja a szakirodalomban közölt adatokat, aminek hátterében a nem prion betegségek között a jelentős szövetkárosodással társuló kórképek nagy­arányú előfordulása állhat, míg a tTau egyaránt jó szenzitivitást és specificitást mutatott. Valószínűleg a fenti anyagok és néhány új kémiai biomarker együttes alkal­mazása a megfelelő szintre emelheti mind a szenzitivitást, mind a specificitást a CJB diagnosztikájában.]

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A subthalamicus mag célkoordinátáinak összehasonlítása 1 és 3 Tesla MR-vizsgálattal mély agyi stimulációs műtétek tervezése során

JUHÁSZ Annamária, KOVÁCS Norbert, PERLAKI Gábor, BÜKI András, KOMOLY Sámuel, KÖVÉR Ferenc, BALÁS István

Célkitűzés - A mély agyi stimuláció a gyógyszeres kezeléssel nem befolyásolható mozgászavarok műtéti kezelésének rutinszerűen alkalmazott módszere. A műtétet a klinikai gyakorlatban elsősorban Parkinson-kór, essentialis tremorok, és dystoniák kezelésére alkalmazzuk. A célterületek többsége MR morfológiai vizsgálatokkal jól láthatóvá tehető. A mágneses erőterek növelésével azonban a képi információ torzulása következik be, ami oda vezethet, hogy az MR-képen látott anatómiai struktúrák a valóságban nem ugyanott helyezkednek el. Arra keres­tük a választ, hogy az 1 T, és 3 T mágneses erőterekben kijelölt célkoordinátákban, valamint az MR lokalizációs keret referenciapontjainak koordinátáiban (rodmarking accuracy) kimutatható-e eltérés. Anyag és módszer - Hat, Parkinson-kórban szenvedő beteg mély agyi stimulációs műtéti tervezése kapcsán a subthalamicus magokat jelöltük ki célpontként. A két különböző mágneses térben nyert koordinátaadatokat statisztikai módszerekkel hasonlítottuk össze. Eredmények - Az 1 T és a 3 T erőterekben végzett cél­koordináta összehasonlító eredményeink matematikailag ugyan mutattak eltérést, azonban ez nem volt szignifikáns (Mann-Whitney-próba, p > 0,05). Ugyanakkor az MR-lokalizáló keret referenciapont koordinátáinak (accuracy) összehasonlítása során szignifikáns (p < 0,01) különbséget találtunk. Ez az érték az erősebb mágneses térben nagyobb számadatot mutatott (3T accuracy átlag ± SD: 0,8 ± 0,3 mm), mint a gyengébb mágneses térben (1T accuracy átlag ± SD: 0,4 ± 0,2 mm). Következtetés - Előzetes eredményeink nem igazoltak matematikailag szignifikáns eltérést a célkoordinátákban az 1 T és 3 T erősségű mágneses terek összehasonlítása során.