Keresési eredmények

PharmaPraxis

2017. SZEPTEMBER 28.

A gyógyszerész mint menedzser

Mint minden munkahelyen, ahol emberek dolgoznak együtt, a gyógyszertárban is szükség van arra, hogy valaki ellássa a vezetői szerepkört. De mi tesz egy gyógyszerészt egyben sikeres vezetővé, mai szóval: menedzserré, aki jól koordinálja a vele dolgozó technikusok munkáját, megszervezi, irányítja és kontrollálja a gyógyszertár vagy a klinikai munkacsoport működését?

Gondolat

2017. AUGUSZTUS 09.

A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

A pantomim, a mozgásművészet és színházművészet elemeit egyesítem. Például jellegzetes pantomimes eszközöket használok elvont fogalmak kifejezésére. Egyszerű példát említve, pantomimes alaptechnika a súly cipelésének megjelenítése, de ezt a lélek mázsás súlyának kifejezésére is lehet használni.

PharmaPraxis

2017. JÚLIUS 18.

Twitter használata a gyógyszerészi oktatásban

Brent I. Fox és Ranjani Varadarajan tanulmánya ezért az interneten keresztül történő, pedagógiai célú kommunikáció, azon belül is a Twitter használatát elemzi egy gyógyszerészeti kurzushoz kapcsolódóan.

Gondolat

2017. ÁPRILIS 03.

Tényeken innen és túl -- személyes gondolatok

A tavalyi év szava az angol Oxford szótár szerkesztősége szerint nemzetközi szinten a „post-truth” kifejezés volt. A német nyelvészeti társaság, a Gesellschaft für deutsche Sprache pedig a „postfaktisch”-t választotta. Az angol kifejezés jelentése: igazság utáni, a németé: tények utáni.

Ideggyógyászati Szemle

2017. MÁRCIUS 30.

[Procedurális tanulás és konszolidáció autizmus spektrum zavarban]

VIRÁG Márta, JANACSEK Karolina, BALOGH-SZABÓ Virág, CHEZAN Júlia, NÉMETH Dezsõ

[Az autizmus spektrum zavarban (ASD) szenvedő gyerme-kekre általában jellemző, hogy eltérő tanulási és emlékezeti funkciókkal rendelkeznek. Az utóbbi években több olyan kutatás is született, amely a különböző tanulási mechanizmusokon belül a procedurális tanulást vizsgálta. A jelen vizsgálat célja, hogy többet megtudjunk arról, hogy az autizmus mint egy atipikus fejlődési zavar esetében hogyan változik a procedurális tanulás implicit, nem tudatos aspektusa és annak konszolidációja. Specifikus kérdésünk, hogy egy explicitebb, figyelemfüggőbb feladati elrendezés mennyiben befolyásolja a teljesítményt. Vizsgálatunkban a procedurális tanulás mérésére az Alternáló Szeriális Reakcióidő Feladat (ASRT) erre a célra módosított változatát használtuk autizmus spektrum zavarban szenvedő, illetve IQ és életkor alapján illesztett, egészséges fejlődésű gyermekeknél. A tesztfelvétel két részletben zajlott: az első ülés délután, a második pedig egy 16 órás késleltetés után, másnap reggel volt. Az eredményeink ép tanulást és konszolidációt mutattak a vizsgálati csoportokban. További eredmény, hogy az autizmus spektrum zavarban szenvedő gyermekek nem mutattak a reakcióidőben mérhető általános fáradási hatást ezen a tanulási feladaton. Eredményeinkből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az autizmus spektrum zavarban szenvedő gyermekek implicit procedurális tanulási készségei stabilabbak, mint egészséges fejlődésű kortársaiké. A kulcsingerekkel rendelkező (explicit) és ezekkel nem rendelkező (implicit) feladati elrendezések eredményeiből arra lehet következtetni, hogy az autizmus spektrum zavarban szenvedő gyermekek nem váltanak stratégiát a megváltozott feladathelyzet hatására. Eredményeink segíthetnek az autizmus spektrum neurokognitív hátterének megértésében és új terápiás módszerek kidolgozásában. ]

Ideggyógyászati Szemle

2017. JANUÁR 20.

[Az elválasztás időzítése befolyásolja a stressz indukálta gyomorfekély-képződést felnőtt patkányban]

LUDMILA Filaretova, LUDMILA Vataeva, ZELENA Dóra

[Háttér - Az anyától való elválasztás fontos szakasza az életnek és az időzítése alapvetően meghatározhatja a későbbi stresszekkel szembeni ellenálló képességet. Az egyik legfontosabb stresszfüggő megbetegedés a stresszfekély. Célkitűzés és módszertan - Ezért megvizsgáltuk a gyomornyálkahártya érzékenységét hideg (16 °C) vízbe mártásos stresszel (VMS, 3 óra) szemben felnőtt (75 napos) nőstény és hím patkányokon, akik különböző időpontokban (a 17., 21., 30., 36. vagy 42. postnatalis napon) voltak elválasztva. A stresszel való kapcsolatot az elválasztáskor VMSz-en átment csoport kontrollokkal való összehasonlításával tanulmányoztuk és vérmintákat gyűjtöttünk kortikoszteronmeghatározásra a gyomorminták gyűjtésének időpontjában. Eredmények - Az elválasztás ideje erőteljesen befolyásolta az összes vizsgált paramétert. A VMS indukálta gyomorfekély-képződés a legkisebb a 36 napos korban elválasztott állatokban volt, függetlenül az elválasztáskori VMS-prekondicionálástól, vagy a nemtől, annak ellenére, hogy a nem erősen hatott a kortikoszteronszintekre és a testsúlyra. Az elválasztáskori VMS csak a 30 napos korban elválasztott állatok testsúlyát befolyásolta, ami nagyobb volt a stresszelt csoportban. A fekély mérete nem mutatott általános korrelációt a kortikoszteronszinttel. Következtetések - Összefoglalva, eredményeink alátámasztják, hogy az elválasztás időzítése hosszú távú hatást gyakorol a gyomornyálkahártya ellenálló képességére a fekélyképződésre vezető stresszelő hatásokkal szemben. A postnatalis 30-36. nap tűnik a patkányok elválasztására legoptimálisabbnak mindkét nemben, mivel mind a korábbi, mind a későbbi elválasztás növeli az érzékenységet. A nőstények érzékenyebbnek tűnnek a hímeknél az elválasztás hatására. ]

Nővér

2016. FEBRUÁR 28.

Ellan projekt

BALOGH Zoltán

Az ELLAN hálózat támogatója az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja. Felsőoktatási intézmények együttműködését és hálózatépítését támogató projekt, mely 2013. szeptember és 2016. szeptember között valósul meg.

Lege Artis Medicinae

2016. ÁPRILIS 20.

Bayesi és frekventista t-próbák orvosi alkalmazásai

MOLNÁR D. László

A bayesi statisztikai tanulás során ötvözik a hipotetiko-deduktív („top down”) és az induktív („bottom up”) szemléletet. Az adatelemzés során a Bayes-tétel alkalmazásával kombinálják az a priori eloszlásokat és az adatokat. A létrejövő a posteriori eloszlások képletesen szólva egy homokóra középső részének felelnek meg, míg az óra felső része a hipotetiko-deduktív részt képviseli az a priori eloszlásokkal, alsó része pedig az adatok területe az induktív logikával. Az a posteriori eloszlások folyamatosan frissülnek az adatok tükrében. A „top-down” és a „bottom up” metódusokat széles körben használják az orvostudományban és a vezetéstudományban. A ha­gyományos, frekventista statisztika viszont elsősorban induktív metódusnak tekinthe­tő, amely főleg az összegyűjtött adatokon alapszik. Bemutatjuk két csoport összehasonlításának módszerét folytonos változók esetén a hagyományos, frekventista parametrikus t-tesztekkel, a nem paraméteres permutációs teszttel és a különböző bayesi t-tesztekkel. Bemutatjuk azokat az ingyenes R és WinBUGS programkódokat is, amelyekkel a számítások elvégezhetőek.

Lege Artis Medicinae

2015. JÚLIUS 20.

Társasjátékok az orvosképzésben

KOLLÁR János

A „tanulás” és „játék” szavak értelmének szem befordítása már általános iskolás korban megkezdődik. Mindenki számára ismerősek lehetnek az „Előbb a tanulás, aztán a játék!” vagy az „Ez nem játék, hanem komoly dolog!” mondatok. A gyermekek így jutnak arra a következtetésre, hogy a játékot és a tanulást külön kell kezelniük, valamint arra, hogy a játék élvezetével szemben a tanulás valamilyen fáradságos, és kevéssé szórakoztató folyamat.

Hírvilág

2015. JANUÁR 15.

Alvás és tanulás

A rendszeres alvás a tanulás kulcsa