Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2021. MÁRCIUS 30.

SARS-Cov-2-fertőzés szövődményeként kialakult enormis nagyságú carotisthrombus kezelési lehetőségei

KONCZ Júlia, OROSZ Viktor, SULYOK Zoltán, ANDRÁS Emőke, KÁDÁR Balázs, OLÁH Csaba

SARS-Cov-2-pozitív betegeknél megfelelő neurológiai tünetek megjelenése esetén mindig gondolnunk kell carotisbifurcatio-macrothrombusra. Kialakulásában fontos szerepet játszik a vírusos endotheliitis, a szisztémás gyulladás és a citokinvihar által okozott hypercoagulopathiás állapot. Két beteget kezeltünk SARS-Cov-2-fertőzés szövődményeként kialakult carotisbifurcatio-macrothrombus miatt. Eltérő kezelési stratégiát alkalmazva mindkét esetben sikerült a lágy macrothrombust eliminálni és a betegek neurológiai állapotát javítani. Az intravénás thrombolysis, a filteres védelemben végzett akut carotisstentelés és az aspirációval végzett mechanikus thrombectomia is effektív kezelési lehetőség lehet.

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

Agykutatás

2020. DECEMBER 30.

A Covid-19 neurológiai manifesztációi

A koronavírusokkal kapcsolatos eddigi ismereteink arra engednek következtetni, hogy a SARS-CoV-2 ritkán okoz központi és perifériás idegrendszeri problémát, a fertőzöttek nagy száma miatt mégis sok neurológiai betegre kell számítani; encephalitis és stoke következtében kialakuló krónikus állapotokra is fel kell készülni.

Klinikai Onkológia

2020. ÁPRILIS 30.

A kemoterápia daganatkeltő hatása

Kemoterápia nélkül a felfedezett daganatos betegségek ötéves túlélési rátája – daganatfüggően – 0–15% között lenne, a jelenlegi terápia alkalmazásával 17-85%. Ugyanakkor számos figyelmeztetés hívja fel a figyelmet a kemoterápia által indukált nemkívánatos mellékhatások, legfőképpen a lehetséges tumorindukciós képesség veszélyeire, ami az öt éven túl gyógyult betegek 5-10%-át is érintheti. A szisztémás kemoterápiában használt egyes gyógyszerek (alkilálószerek, etopozid, arzén-trioxid) képesek a szervezet egészséges sejtjeiben mutációt okozni, amivel megnő a valószínűsége annak, hogy a mutációt szenvedett sejtek egy későbbi (szekunder) daganatképződést indítsanak el. A mutagén hatások mellett egyes kemoterapeutikumok a szervezet normális myeloid és epithelialis sejtjeire fejtenek ki olyan hatásokat, amelyek a szöveti mikrokörnyezet átalakításával megteremtik a malignus transzformáció lehetőségét. Ebben a folyamatban igen fontos szereplők a tumorokkal asszociáló makrofágok (TAM), amelyek a daganatsejt által szekretált faktorok és mikroszómák hatására megváltoztathatják génexpressziós mintázatukat, és prokarcinogén szignálokkal segítik a tumorsejtek megmaradását, invazivitását, csökkentik a citotoxikus T-sejtek aktivitását. Mindezen okok miatt kiemelten fontos az, hogy a daganatkeltő mutagénekkel dolgozó orvosok, gyógyszerészek, technikusok és nővérek ne kerüljenek közvetlen érintkezésbe ezekkel a veszélyes anyagokkal, hanem használjanak megfelelő védőfelszerelést.

Klinikai Onkológia

2020. FEBRUÁR 28.

A kezelések sorrendje áttétes colorectalis rákban

MODEST D. P., PANT S., SARTORE-BIANCHI A.

Az áttétes colorectalis rák (mCRC) a legtöbb esetben gyógyíthatatlan állapot, de a beteg élettartama a korszerű kemoterápiás és célzott gyógyszeres kezelésekkel meghosszabbítható. Ugyanakkor nem teljesen tisztázott, hogy ezeket a gyógyszereket a kezelés különböző vonalaiban milyen optimális sorrendben kellene használni. A tanulmányban számba veszik a jelenleg rendelkezésre álló kezeléseket és az optimális kezelési sorrendet az mCRC első, második és harmadik választású ellátása során, de érintik a kezelési sorrendet és a kezelések átértékelését befolyásoló biológiai aspektusokat is. A hatásos első vonalú kezelés kulcsszerepet játszik a betegség végső kimenetelének alakulásában, ezért a különböző klinikai faktorok és biológiai markerek – mint a RAS és a BRAF – ismeretében kell azt megválasztani. A második vonalban alkalmazandó kezelés az első vonalban adott szisztémás kezeléstől függ. A legtöbb betegnél antiangiogén kezelések (például bevacizumab, ramucirumab és afl ibercept) bevezetése is indokolt, míg az epidermalis növekedési faktor receptor (EGFR-) gátlás alkalmazása a második vonalban nem hosszabbítja meg az élettartamot. Harmadik vonalban nagyon fontos a molekuláris profil ismerete, a vad típusú RAS-t mutató daganatos betegeknél EGFR-gátlókat (cetuximab vagy panitumumab) tartalmazó regorafenib és trifl uridin/tipiracil kezelést alkalmaznak. A pembrolizumabbal vagy nivolumabbal ± ipilimumabbal végzett immunkezelést szükséges megfontolni a magas mikroszatellita-instabilitást mutató betegségben. A HER2/neu amplifikációt megcélzó kezelések sikeresek lehetnek az ilyen abnormitást mutató colorectalis tumoros esetekben. A kezelések sorrendjének eldöntését tovább bonyolítják a kezeléseknek a daganatos progresszió eltérő jellege miatt szükségessé vált megszakításai vagy beszűkítései. Jelenleg is vizsgálják mCRC-s betegeken a kezelések optimális sorrendjét és azok optimális ütemezését. A molekuláris profilok megismerésével új targeteket lehet kijelölni, ráadásul egyre jobban kezdjük megérteni a daganatoknak a gyógyszerhatások alatt bekövetkező folyamatait, amelyek végül befolyásolhatják a kezelési sorrendet is.

Klinikai Onkológia

2020. FEBRUÁR 28.

Petefészekrákban szenvedő betegek nem sebészi kezelése

PIKÓ Béla, LACZÓ Ibolya,, MARIK László

A petefészekrákban szenvedő betegek kezelésében alapvető a kellően radikális műtét, amely az egyéb módszerek eredményességét is meghatározza. Az ezt követően, egy ülésben végzett hyperthermiás intraperitonealis kemoterápia 40,5–42,5 Celsius-fokos citosztatikus oldat perfúziójával történik. A szisztémás kezelések megválasztásában a hat hónapos progressziómentesség a mérföldkő, ezentúl platinaszenzitív, ezen belül -refrakter vagy -rezisztens betegségről van szó. A citosztatikus kezelés fejlődése az alkilálószerektől a platinaszármazékokon át a paklitaxel alkalmazásáig terjed, különféle kombinációkkal, egyre jobb eredményekkel és mind kevesebb mellékhatással. A célzott terápiában az érújdonképződés-gátlók (főleg a bevacizumab) és a DNS-hibák javítását megakadályozó, PARP-gátlók a legjelentősebbek; ez utóbbiak esetében általában a platinaérzékenység feltétel, míg a BRCA-mutáció már nem mindig követelmény. Az utóbbi időben az immunterápiával kapcsolatban is ígéretes vizsgálatok folynak. A hormonkezelés fő előnye a jó tolerálhatóság. A gyógyszerek alkalmazásának sikerei mellett visszaszorulni látszik a sugárterápia, pedig a teljes peritonealis felszín ellátása – különösen a korszerű besugárzási technikák alkalmazása mellett – a kemoterápia alternatívája lehet, a palliatív irradiáció pedig a tünetek csökkentése mellett a gyógyszermentes időszakot is megnyújthatja, s a kombinálás lehetőségei további távlatokat nyitnak meg.

Klinikai Onkológia

2019. DECEMBER 30.

A hepatocellularis carcinoma célzott és immunkezelése: előrejelzés 2019-re és azon túl

MASATOSHI Kudo

A hepatocellularis carcinoma (HCC) szisztémás kezelésének hatásossága lényegesen javult, miután a SHARP vizsgálatban és az Asia Pacifi c vizsgálatban 2007-ben kimutatták, hogy egy molekulárisan célzott kezelés, a szorafenib használatával meghosszabbodik a túlélés. A szorafenib tágította az előrehaladott hepatocellularis carcinomában szenvedők kezelési lehetőségeit, és némileg meghosszabbította az előrehaladott HCC-s betegek túlélését. Ugyanakkor szükség volt egy, a szorafenibnél még hatásosabb első vonalban használható molekulárisan célzott gyógyszerre, valamint egy progresszió után – vagy szorafenibintolerancia esetén – alkalmazható második vonalú gyógyszerre, mivel a szorafenib nem csökkenti a tumor méretét, illetve nem okoz nekrózist a tumorban, ráadásul relatíve súlyos mellékhatásai vannak, mint például a kéz-láb bőrreakcó. 2007 és 2016 között számos első és második vonalban használandó anyagot vizsgáltak, de az összes ilyen irányú klinikai vizsgálat sikertelen volt. Legújabban viszont négy anyaggal (regorafenib, lenvatinib, kabozantinib, ramucirumab) sikeresnek bizonyultak a 2017-ben és 2018-ban végzett klinikai vizsgálatok, és két anyag (regorafenib és lenvatinib) már használható is a klinikai gyakorlatban, a másik két szer (karbozantinib és ramucirumab) engedélyezése még folyamatban van. Továbbá folyamatban van öt olyan klinikai vizsgálat is, amelyekben a transarterialis chemoembolisatiót (TACE-t) és egy eddig sikertelen molekuláris célzott anyag adását kombinálják. Egy, a 2018-as ASCO-n elhangzott előadáson a TACE és a szorafenib (TACTICS vizsgálat) kombináció sikeréről számoltak be. Fázis III vizsgálatok vannak folyamatban immunellenőrzőpontgátlókkal, valamint immunellenőrzőpont-gátlók és molekulárisan célzott szerek kombinációjával, és remélhetően a HCC minden stádiumában, a korai, a középső és az előrehaladott stádiumban egyaránt drasztikusan meg fog változni a kezelés kialakult rendszere a közeljövőben.

Hypertonia és Nephrologia

2020. NOVEMBER 04.

Hypertonia és Covid-19 – II. rész

SZÉKÁCS Béla, KÉKES Ede, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

A szerzők áttekintik azokat a komponenseket és mechanizmusokat a keringésszabályozásban alapvető jelentőségű két nagy regulációs rendszerben, amelyek belső egyensúlya és kapcsolatai a SARS-CoV-2 fertőzés során kórosan változnak, és ezáltal fokozzák a súlyos klinikai állapotba torkollással fenyegető tüdő- és szisztémás gyulladás állapotot. Megvizsgálják azt a kérdést, hogy a fertőző ágens szervezeti celluláris behatolásának potenciális elősegítésén túl, az áldozatok között kiugróan magas arányszámú idős hypertoniás betegek RAS-gátló gyógyszerelése hogyan befolyásolja ezeket a változásokat, feltételezhető-e különbség az ACEi és ARB támadáspontú kezelési rendszer anti-, proinflammatorikus befolyása között a Covid-19-járványban. Az áttekintés a koronavírus-fertőzésre adott közvetlen immunológiai választ jelentősen meghaladó gyulladás patomechanikai hátterére fókuszál: az idős hypertoniás betegeknek alapállapotban is fennálló immunmódosulásainak jelentőségére és a kulcskomponensekre, mint angiotenzin-II, ACE-2, angiotenzin- 1–7, bradikinin, ARB, ACEI. A következtetésben a SARS-CoV-2 fertőzött (idős) hypertoniás betegek RAS-gátló kezelésében a támadáspont optimalizálásának mérlegelése ajánlott.

Hypertonia és Nephrologia

2020. SZEPTEMBER 30.

Kardiometabolikus változások és a hypertonia kialakulása versenysportolóknál pályafutásuk befejezését követően

LELBACH Ádám, KÁNTOR Márk, KOLLER Ákos

A rendszeres testmozgás alapvető fontosságú az öregedési folyamatok lassításában (például artériás érfal átépülés/merevség, anyagcsere, testsúly), azonban a versenysport jótékony hatása az említett folyamatokra, az irodalmi adatok alapján – különösképpen az úgynevezett erősportolóknál – megkérdőjelezhető. Ennek megfelelően a fizikai aktivitás cardiovascularis rendszerre kifejtett jól ismert jótékony hatásai ellenére kevés információval rendelkezünk az igen intenzív versenysportnak a sportkarrier abbahagyását követően jelentkező cardiovascularis hatásairól. Jelen irodalmi összefoglaló az aktív versenysportnak és az azt követő időszaknak a kardiometabolikus rendszerre, különös tekintettel a szisztémás vérnyomásra kifejtett késői hatásait és a metabolikus szindróma kialakulását tekinti át. Ezen változások során egy nagy teljesítményű cardiovascularis és anyagcsererendszer alakul ki a magas intenzitású munka elvégzéséhez, majd az hirtelen leáll, de a jelentős táplálékbevitel folytatódik. Régóta ismert, hogy a hypertonia a cardiovascularis betegségek kialakulásának jelentős patogenetikai faktora, amelynek egyik fontos patomechanizmusa a nagy- és közepes artériák rugalmasságvesztése, majd az arterio- és atherosclerosis kialakulása, amely szisztolés hypertonia kialakulásához vezet. Az érfalkárosodásban fontos szerepet játszanak a gyulladásos mechanizmusok és a thrombusképződés. A mikroerek tónusának növekedése szintén jelentős hatású, csökkentheti különböző szervek vérellátását, beleértve a coronariakeringést is. Számos kóros elváltozás a versenysport abbahagyását követően kialakuló elhízással és egyéb anyagcsere-eltéréssel (megnövekedett glükózintolerancia, inzulinrezisztencia, 2-es típusú diabetes mellitus) válik nyilvánvalóvá, valamint a következményes renin-angiotenzin rendszer aktivációjával, ami a nátriumretencióval együtt a magas vérnyomás kifejlődéséhez vezet. Bizonyított, hogy a nem versenyszerű sportolás, dinamikus jellegű aerob fizikai aktivitás fontos szerepet játszik a hypertonia megelőzésében. A frekvencia, intenzitás, idő és típus (FITT) program alapján történő fizikai aktivitás ajánlása egy olyan elsődleges és mindennapos terápiás megközelítés, amely a szív- és érrendszerrel kapcsolatos alapkutatás eredményeit átülteti a hypertonia kezelésébe, így az egészségi állapot alapján egyénre szabott fizikai aktivitás programot/terápiát lehet nemcsak a sportkarrierjüket abbahagyó versenysportolók számára, hanem széles társadalmi körben a betegek részére is biztosítani.

Ideggyógyászati Szemle

2020. SZEPTEMBER 30.

[Szerzett idiopathiás anhidrosis sikeres kortikoszteroid-lökésterápiája: Előre jelzi-e a hisztopatológia a terápiás választ?]

ÖKTEM Özdemir Ece, ÇANKAYA Şeyda, UYKUR Burak Abdullah, ERDEN Simsek Nazan, YULUG Burak

[A szerzett, idiopathiás, generalizált anhidrosis ritka kórkép, jellemzője az izzadási képesség elvesztése bármilyen neurológiai, metabolikus vagy izzadságmirigy-rend­ellenesség nélkül. Habár immunológiai és strukturális ma­gyarázatok születtek e ritka kórkép hátterében álló mechanizmus tisztázása érdekében, a konkrét patofiziológia fel­derítése még várat magára. Néhány esetben már beszámoltak sikeres szisztémás kortikoszteroid-kezelésről, a szteroidalkalmazás dózisával és a megfelelő gyógyszerbeviteli móddal kapcsolatos információk ellentmondásosak. Esetismer­tet­é­sünkben bemutatjuk egy 41 éves férfi beteg történetét, akinek generalizált anhidrosisát sikeresen kezeltük nagy dózisú intravénás prednisolon-lökésterápiával. Bemutatjuk a beteg klinikai és hisztopatológiai leleteit, valamint a kezelési lehetőségeket a szakirodalom tükrében.]