Keresési eredmények

Hypertonia és Nephrologia

2018. FEBRUÁR 20.

A foszfátanyagcsere-zavar kezelése veseelégtelenségben

LADÁNYI Erzsébet, DEÁK György, TISLÉR András, SZABÓ András

2017 nyarán megjelent az új Kidney Disease Improving Global Outcomes (KDIGO) krónikus vesebetegséget kísérő csont- és ásványianyagcserezavar (Chronic Kidney Disease Mineral and Bone Disorder - CKD-MBD) kezelésére vonatkozó szakmai irányelv, amely a krónikus vesebetegek komplex kezelésének igen fontos útmutatását képezi. Ismert, hogy a krónikus vesebetegségben szen - vedő betegek vezető haláloki tényezői az infekciók mellett a szív- és érrend sze ri megbetegedések, amelyek szorosan összefüggenek a krónikus vesebetegséghez társuló ásványianyag- és csontanyagcsere-zavarral. Éppen ezért különösen nagy jelentőségű az új nemzetközi ajánlás megjelenése. A magyarországi Sanofi-Aventis kezdeményezésére összehívott Országos Szakmai Tanácsadó Testület 2017 szep - temberében ülésezett, és a fő téma „A CKD-betegek kalcium-foszfát anyagcsere kezelésének aktuális kérdései Magyarországon” volt. A testület tagjai áttekintették a 2009-es és 2017-es KDIGO-irányelvek közti különbségeket, illetve a 2011-es hazai szakmai ajánlást, valamint az idevonatkozó egészségügyi pontban szereplő szempontrendszert. A résztvevők összevetették az új KDIGO alkalmazhatóságát a jelenlegi hazai gyakorlattal. A korábbi, 2009-ben megjelent irányelvhez képest a 2017-es, megújított kiadásban a legtöbb javaslat változatlanul beilleszthető a mindennapi gyakorlatba, de vannak olyan pontjai, amelyek az új klinikai és kutatási eredmények alapján felülvizsgálatra, módosításra kerültek. A megjelent irányelv és az abban szereplő változások követése a vesebetegek hosszú távú életkilátásai és életminősége szempontjából alapvető elvárás kell legyen. Közleményünk célja a 2009-es és 2017-es irányelvek összevetése a kalcium-foszfát anyagcsere és a hyperphosphataemia kezelésének vonatkozásában, kiemelve az újdonságokat és mérlegelve azok hazai megvalósítási lehetőségeit. A testület tagjai a rendelkezésre álló tények és nemzetközi ajánlás alapján megfogalmaztak egy általuk szükségesnek ítélt módosítási irányt is a hazai ajánlásban és a készítmények rendelésének szabályozásában.

Klinikum

2017. FEBRUÁR 09.

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.

Hírvilág

2014. JANUÁR 12.

Forradalmi újítás az oltóanyaggyártásban

Helyben elkészíthető oltóanyag fejlesztésén dolgoznak amerikai kutatók

Hypertonia és Nephrologia

2013. MÁRCIUS 22.

Optimális és adekvát dialíziskezelési lehetõségek. Paradigmaváltások a vesepótló kezelésben - A krónikus vesebetegek minõségi dialízis- és gyógyszeres kezelése I. rész

KISS István, SZEGEDI János, FODOR Erzsébet, BARABÁS Noémi, REMPORT Ádám, AMBRUS Csaba, KULCSÁR Imre

Az elmúlt harminc év kutatásai igen sok eredményt hoztak az akut és krónikus veseelégtelenség patofiziológiájával, klinikumával és terápiájával kapcsolatban. Jóval többet tudunk az uraemiás toxinokról és azok jellegzetességeiről, a só- és vízháztartás szabályozásáról, a renalis anaemia kezeléséről, az uraemiás anyagcserezavarokról, a kalcium-foszfát és a zsíranyagcsere-zavarról. A kezelés minőségét javító, a mortalitást csökkentő lehetőségek és befolyásolható tényezők közül előtérbe kerül a dialíziskezelés kivitelezése és technikája. Mai ismereteink szerint a mortalitás csökkentésére vonatkozóan elsőrendű szempont a kezelési idő. Ezt legjobban az intermittáló kezeléseknél a megnövelt (4,5-6 órás) kezelési idő segíti. Szűk körben választható lehetőség a hetente háromszorinál több kezelés, a napi nyolcórás, hosszú, éjszakai kezelés is. A mortalitást a betegoldalról jelentősen befolyásolja az életkor, a nem, a komorbiditás, a folyadék- és a CaxPO4-egyensúly. A technikai oldalról kiemelt befolyásoló tényező még a dializáló oldat tisztasága és a membrántulajdonságok. A high-flux membránok alkalmazása egyértelműen javítja a kezelés minőségét, a hemodiafiltrációs kezelés többlethaszna a mortalitás vonatkozásában azonban még ellentmondásos. Az optimális-adekvát dialíziskezelés komplexitásának biztosítása eredményezhet mortalitáscsökkentést és életminőség-javulást a krónikusan dializált betegek esetében.

Ideggyógyászati Szemle

2012. NOVEMBER 20.

A fingolimod cardiovascularis hatásának klinikai jelentõsége a sclerosis multiplex kezelésében

SZÉPLAKI Gábor, MERKELY Béla

A fingolimod szfingozin-1-foszfát-receptor-modulátor anyag, mely hatékonyan alkalmazható a sclerosis multiplex súlyos relapszáló-remittáló kórformájának kezelésére. Orális alkalmazása csökkenti az évenkénti relapszusok számát, a központi idegrendszeri laesiók gyulladásos aktivitását és az agyi atrófiát mind placebóval, mind intramuscularisan adott interferon-β-1a-val szemben. A gyógyszer a szfingozin-1-foszfát-receptorokon keresztül a cardiovascularis rendszer működését is befolyásolja. A kezelés megkezdését követően átmenetileg sinusbradycardia és a pitvar-kamrai vezetés lassulása jön létre. A hatás már egy órával az első dózis bevételét követően jelentkezik, és az esetek túlnyomó részében az első 24 órát követően normalizálódik. A klinikai vizsgálatok eredményei alapján tünetet okozó sinusbradycardia az esetek 0,5%-ában, másodfokú Mobitz I. pitvar-kamrai blokk 0,2%-ban, 2:1 átvezetéssel járó pitvarkamrai blokk 0,1%-ban alakulhat ki. A sinusbradycardia gyógyszeres kezelésre jól reagál, a nem kívánt cardiovascularis hatások mindegyike regrediált a megfigyelés során. Az elfogadott terápiás dózis mellett nem alakult ki magasabb fokú pitvar-kamrai blokk. Az első dózishatás lecsengését követően hosszú távon a fingolimod minimális vérnyomásemelő hatása érvényesül. A fingolimodkezelés biztonságosságának szempontjából elengedhetetlen a kezelés megkezdése előtt a kardiológiai kockázat részletes felmérése, az első dózis beadását követő betegmonitorozás és a kezelőorvos jártassága a nem kívánt cardiovascularis hatások ellátásában. Fokozott cardiovascularis kockázat mellett csak akkor kezdhető meg a kezelés, ha a várható előnyök meghaladják a lehetséges kockázatokat; ilyenkor kiterjesztett idejű monitorozás szükséges.

Hypertonia és Nephrologia

2012. SZEPTEMBER 21.

Csontelváltozás és lágyrész-kalcifikáció előfordulása és meghatározó faktorai dializált betegekben

KISS Zoltán, AMBRUS Csaba, SZABÓ András, SZEGEDI János, BALLA József, TÖRÖK Marietta, LADÁNYI Erzsébet, CSIKY Botond, ÁRKOSSY Ottó, TÚRI Sándor, KULCSÁR Imre, KISS István

A krónikus veseelégtelenség gyakori szövődménye a csont- és ásványi anyagcsere zavara. Az utóbbi évtizedek kutatásai számos bizonyítékot szolgáltattak a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció kapcsolatára mind patofiziológiai, mind epidemiológiai szempontból. A jelen vizsgálatban a hazai dializált betegek kalcium-foszfát anyagcsere auditjának adatbázisában elemeztük ennek a két szövődménynek a kapcsolatát, jellegzetességeit és meghatározó faktorait. Demográfiai adatokat (életkor, nem, testmagasság, testsúly, a dialízis típusa), laboratóriumi eredményeket (szérumparathormon-, -kalcium-, -foszfát-, -albuminszint), diabetes mellitus, csontelváltozás és lágyrész-kalcifikáció jelenlétét gyűjtöttük össze a 2010. évben krónikus veseelégtelenség miatt dializált betegek között. Kimutattuk, hogy a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció megjelenése hasonló tendenciát mutat: mindkét elváltozás gyakrabban fordul elő 150 pg/ml alatti (42,9% és 51,5%) vagy 500 pg/ml feletti (44,2% és 55,5%) parathormonszintnél, mint 150-500 pg/ml közötti (30,7% és 47,4%) parathormonszint esetén. A többváltozós logisztikusregresszió-számításban a csontelváltozások gyakoriságát szignifikánsan meghatározza az alacsony (<150 pg/ml) és emelkedett (>500 pg/ml) szérumparathormon- szint (p<0,001), a hemodialízis-kezelés (vs. peritonealis dialízis) (p<0,001), az életkor (p<0,001) és a cukorbetegség (p<0,001). Ugyanebben a statisztikai modellben a lágyrész-kalcifikáció szignifikáns meghatározói a hemodialízis-kezelés (p<0,001), az alacsony (<65 pg/ml) (p<0,01) és emelkedett (>500 pg/ml) (p<0,001) szérumparathormon-szint, a cukorbetegség (p<0,001), életkor (p<0,001) és az emelkedett (>2,4 mmol/l) szérumkalcium-érték (p<0,05). Összességében, a krónikus veseelégtelenség miatt dialíziskezelésben részesülőknél a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció gyakorisága „U” alakú görbét formál a parathormonszint függvényében. A két szövődmény kapcsolatának és az azt meghatározó faktoroknak további hosszú távú vizsgálata szükséges.

Ideggyógyászati Szemle

2012. MÁJUS 30.

A „FREEDOMS” és „TRANSFORMS” hármas fázisú vizsgálatok klinikai és MRI-eredményeinek értékelése

JAKAB Gábor

2011 októberében Amszterdamban az ECTRIMS kongresszuson bemutatott poszteren számolt be Eva Havrdova és munkacsoportja a két klinikai vizsgálat eredményeinek további elemzéséről. A fingolimod (FTY720; Gilenya™, Novartis Pharma AG, Basel, Switzerland) szfingozin 1- foszfát-receptor-modulátor molekula, melyet 2011-ben törzskönyvezett az Európai Unió gyógyszerhatósága, napi egyszeri 0,5 mg, szájon át adott dózisban, relapszáló-remittáló kórformájú sclerosis multiplexben (RRSM) szenvedő betegek kezelésére.

LAM KID

2012. JÚLIUS 03.

Szekunder osteoporosisok gasztroenterológiai kórképekben

FUSZEK Péter

Az osteoporosis okát keresve ritkábban jut eszünkbe, hogy gastrointestinalis betegséget feltételezzünk, mint ahogy azok ténylegesen előfordulnak. Számos emésztőszervi betegségben, esetenként pedig az ezekre szedett gyógyszerek miatt felszívódási zavar, malabszorpciós szindróma alakulhat ki. Ezek következtében elégtelenné válhat a kalcium, a foszfát, a magnézium, a D- és K-vitamin, a fehérjék felszívódása, ami osteopeniát, osteoporosist, osteomalaciát okozhat. Az összefoglaló célja, hogy áttekintsük az osteoporosishoz vezető gasztroenterológiai betegségeket és a kezelési lehetőségeket.

Hypertonia és Nephrologia

2012. FEBRUÁR 20.

Szakmai irányelvek és a klinikai gyakorlat: a csont- és ásványianyagcsere-betegség klinikai auditja felnőtt dializált betegekben Magyarországon

KISS István, KISS Zoltán, SZABÓ András, SZEGEDI János, BALLA József, LADÁNYI Erzsébet, CSIKY Botond, ÁRKOSSY Ottó, TÖRÖK Marietta, TÚRI Sándor, KULCSÁR Imre

A krónikus vesebetegségben szenvedő betegek egyre nagyobb arányban érik el a végstádiumú veseelégtelenséget és válik szükségessé a dialíziskezelésük. A krónikus vesebetegség korai stádiumában megkezdődik a csont- és ásványianyagcsere-zavar és a következményes szervkárosodások kialakulása. A jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy felmérjük a krónikusan dializált betegek között a kalcium (Ca) és foszfát (PO4) -anyagcserére [krónikus vesebetegségben előforduló csont- és ásványianyagcsere-zavar (CKD-MBD), vagy korábbi nevén szekunder hyperparathyreosis, illetve renalis osteodystrophia] jellemző elváltozásokat (laboratóriumi vizsgálati értékek, szövődmények) és a jellemző magyarországi kezelési gyakorlatot. A krónikusan dializált betegek adatait gyűjtöttük össze, összesen 5334 beteg adatai kerültek feldolgozásra. A CKD-MBD gyógyszerterápiás irányelveinek megfelelően a betegeket a szérumkalcium és a parathormon (PTH) -szint alapján különböző csoportokba soroltuk, és a jellemző eltéréseket így hasonlítottuk össze (szérum-Ca-szint 2,4 mmol/l alatt és felett, PHT 65 pg/ml alatt, 65-150, 150-300, 300-500, 500-800 pg/ml között, 800 pg/ml felett). A végállapotú veseelégtelenség elsődleges okai közül a két leggyakoribb a hypertonia (23%) és diabetes mellitus (22%). A betegeink legnagyobb részében (n=4386) a szérumkalcium-érték a normáltartomány felső határa alatt (Ca <2,4 mmol/l) volt, míg a parathormonérték a betegek (n=833) jelentős részénél (PTH >500 pg/ml) emelkedett. Ugyancsak a betegek jelentős részének (44,9%) nagyon alacsony volt a parathormon (PTH <150 pg/ml) -szintje. A szérumkalcium- és parathormonszint kóros emelkedése együttesen csak a betegek alacsony arányánál volt található (n=150; 2,8%). A vizsgálat idején már Magyarországon is minden kalcium-foszfát és parathormonszintet befolyásoló gyógyszer elérhető volt, bár a financiális korlátok jelentősen befolyásolták alkalmazhatóságukat. Egyrészt ennek a következménye, hogy az eredmények alapján a magyarországi terápiás gyakorlat nem minden esetben követte az aktuális irányelveket. Továbbá a natív D-vitamin alkalmazása különösen alacsony gyakoriságú volt. Összességében eredményeink megfelelnek az európai gyakorlatnak, bár szükségünk van előrelépésre a célértékek elérésében és az ahhoz szükséges gyógyszeres kezelési gyakorlatban is. Javaslatot teszünk a megkezdett felmérés további elemzésére és hosszú távú kiterjesztésére is.

Ideggyógyászati Szemle

2012. MÁRCIUS 30.

Fingolimodterápia sclerosis multiplexben: a hatásmechanizmus kérdése

TAR Lilla, VÉCSEI László

A sclerosis multiplex a központi idegrendszer autoimmun gyulladásos, neurodegeneratív betegsége. Az eddigi terápiás lehetőségektől eltérő hatásmechanizmusú szer az újonnan felfedezett, orálisan szedhető fingolimod (FTY720). A szervezetben foszforilálódva hatását az öt szfingozin-1- foszfát-receptor közül négyen fejti ki. A fingolimod-foszfát (FTY720-P) a lymphocyták sejtmembránjában a szfingozin- 1-foszfát-receptorok internalizációját és degradációját okozza, így a szfingozin-1-foszfáttal ellentétben funkcionális antagonista hatást vált ki. A fingolimod a sclerosis multiplex állatkísérletes modelljében - experimentális autoimmun encephalomyelitisben - lelassítva a lymphocyták szfingozin- 1-foszfát-gradiens-vezérelt kiáramlását a nyirokcsomókból csökkentette a perifériás sejtszámot, köztük a közismerten encephalitogen Th17-es alosztály sejtjeinek számát. A nyirokcsomók sinusait bélelő és a vér-agy gátat alkotó endothelsejtek modulációja is hozzájárul az összetett hatásmechanizmushoz. Továbbá lipofil természetének köszönhetően képes átjutni a vér-agy gáton, így a perifériás immunrendszeri hatáson kívül valószínűleg közvetlenül befolyásolja a központi idegrendszer sejtjeit. Feltételezhetően az astrocyták és oligodendrocyták aktivitásának megváltoztatásával képes csökkenteni a neurodegeneráció során kialakult astrogliosis mértékét. A jelenleg is zajló klinikai tanulmányok eredményei is igen biztatóak mind a kedvező hatásokat, mind a tolerálható mellékhatásprofilt illetően.