Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2020. JANUÁR 30.

A sclerosis multiplex néhány aktuális kérdése: a szekunder progresszív forma

VÉCSEI László

A sclerosis multiplexben szenvedő betegek klinikai statusának hosszú távú romlása sok esetben független a relapsusoktól és az MRI-n igazolt új laesióktól. A szekunder prog­resszív sclerosis multiplex esetén az állapotrosszabbodás - megközelítően hat hónapos intervallum alatt - függetlenül halad előre a relapsus(ok)tól. Ugyanakkor a korai gyulladásos aktivitás és a gerincvelő-laesio mértéke hosszú időre előre jelzi a relapsussal kezdődő kórforma lefolyását. A PET-vizsgálatokkal igazolt „rejtett gyulladás” követése pedig sok segítséget nyújthat a betegség progressziójának követéséhez. Ezért a PET-képalkotás reménykeltő eljárássá válhat a jövőben a relapszáló-remittáló sclerosis multiplexből a szekunder progresszív sclerosis multiplexbe történő átmenet monitorozásakor. A legkülönbözőbb neurológiai betegségeknél - beleértve a sclerosis multiplext is - a „neuroaxonalis károsodás” az alapja a permanens rokkantság létrejöttének. Ezzel összefüggően a neurofilamentum-protein agyfolyadékban és vérben mért koncentrációja megemelkedik az idegrendszert ért laesiók esetén. Beigazolódott, hogy a magasabb neurofilamentum-szintet mutató betegek - függetlenül a klinikai és MRI-paramé­te­rektől - 2 és 5 év múltán lényegesen komolyabb agyi és gerincvelői károsodást szenvednek. A kinurenin-anyagcsere metabolikus termékeinek változásai pedig korrelálnak e betegség kezdeti-középsúlyos eseteiből a progresszív állapotba történő átmenettel. Remélhetőleg a kinureninek szérumból történő analízise a jövőben a kórkép egyik molekuláris biomarkere lehet. A szabad gyökök keletkezése a sclerosis multiplex progressziójának fontos faktora. Korábbi vizsgálataink során növekedett szabad­gyök-kelet­kezést igazoltunk és ezzel párhuzamosan a redu­káló komponensek koncentrációja is jelentősen megváltozott. Fontos előrelépés volt, hogy az EXPAND klinikai vizsgálat eredményeinek, valamint a sclerosis multiplex patomechanizmusával kapcsolatos újabb adatoknak az ismeretében a US Food and Drug Administration a közelmúltban engedélyezte a siponimod alkalmazását a sclerosis multiplex relapsus-remisszióval járó kórformáiban (aktivitással járó szekunder progresszív és relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben, valamint a klinikailag izolált szindrómában).

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁJUS 30.

A bevacizumab-monoterápia hatása a progressziómentes túlélésre rekurrens glioblastomában szenvedő betegek esetében

CZIGLÉCZKI Gábor, SINKÓ Dániel, BENKŐ Zsolt, BAGÓ Attila, FEDORCSÁK Imre, SIPOS László

Bevezetés, célkitűzés - A glioblastoma, WHO grade IV. nap­jaink leggyakrabban diagnosztizált primer, malignus agy­daga­nata felnőttekben. A rekurrens glioblastomák keze­lé­sé­ben a be­vacizumabbal kapcsolatban korlátozott számú eredmény és publikáció áll rendelkezésre. Közleményünk célja, hogy a bevacizumab-monoterápia rekurrens glioblasto­má­ban szenvedő betegek progressziómentes és teljes túlélésre gyakorolt hatását vizsgáljuk kibővített betegadatbázison. Betegek és módszer - Retrospektív vizsgálatot terveztünk, melybe Stupp-protokoll szerinti kezelést követő kiújulás miatt olyan bevacizumabterápiát is kapott betegeket gyűjtöttünk, akiknek elsődleges szövettani diagnózisa primer vagy szekunder glioblastoma. A primer és szekunder glioblastomában szenvedő betegcsoportok eltérő prognosztikai jellemzőit statisztikailag elemeztük. Eredmények - A retrospektív vizsgálatba 86, rekurrens glio­blastomában szenvedő beteget válogattunk be. A 86 beteg­ből 65 betegnek (75,6%) primer glioblastoma, 21 betegnek (24,4%) szekunder glioblastoma volt az elsődleges szövettani diagnózisa. Az átlagos beteg-utánkövetési idő 36,5 hónap volt. A második progressziómentes túlélés bevacizumab­te­rá­pia mellett primer glioblastoma esetén átlagosan 6,59 hó­nap, a teljes túlélés 24,55 hónap, szekunder glioblastoma esetén a második progressziómentes túlélés átlagosan 6,16 hó­nap, az átlagos teljes túlélés 91,94 hónap volt. Következtetések - A bevacizumab-monoterápia biztonsággal alkalmazható rekurrens glioblastomás betegek esetében. A bevacizumab megnöveli a progressziómentes túlélést és a magyar betegpopuláció eredményei az irodalmi adatokkal megegyeznek. A glioblastoma primer és szekunder klinikai szubtípusainál megfigyelt második progressziómentes túlélési adatok szignifikánsan nem különböznek egymástól.

Klinikai Onkológia

2018. MÁJUS 10.

Lágyrész-sarcomák korszerű gyógyszeres kezelése

PÁPAI Zsuzsanna, KISS Nóra

Adjuváns kezelésként az ismert standard doxorubicin-monoterápia vagy a doxorubicin + ifoszfamid kombináció az elfogadott a legtöbb esetben. Letisztult irányelv még nem jött létre, azokban az esetekben javasolt az adjuváns kezelés, akiknek nagyobb, mint 10 cm méretű, high grade sarcomájuk volt, a műtét nem volt kellően radikális, illetve radioterápia sem jöhet szóba. A lokálisan előrehaladott tumorok esetében végtagmegtartás miatt izolált végtagi perfúzió javasolható. Új vegyületként a helyi kezelésben alkalmazható hefnium-oxid nanopartikulumok (NBTXR3) intratumorális befecskendezése és sugárkezeléssel való kombinációja lehet iránymutató, azonban további vizsgálatok szükségesek. Metasztatikus tumorok gyógyításában a standard terápia mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a célzott, új kezelések: leiomyosarcomában a trabectedin mellett a pazopanib és az olaratumab; liposarcomában a trabectedin és az eribulin; synoviosarcomában a pazopanib; imatinibrezisztens GIST esetében a sunitinib és a regorafenib. A lágyrész-sarcomák heterogén szövettani altípusokba sorolhatók, ritka daganatok, amelyek kezelésében kulcsfontosságú a szövettani altípus szerinti kezelés, valamint az interdiszciplináris együttműködés az ortopéd sebésszel, a sugárterapeutával és a patológussal az egyénre szabott megfelelő terápia meghatározásáért.

Hypertonia és Nephrologia

2020. ÁPRILIS 24.

Cardiovascularis rizikóbecslés krónikus vesebetegségben, a bal kamrai szívizomtömeg-index jelentősége

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

Bevezetés: Korábbi vizsgálatok alapján ismert, hogy krónikus vesebetegekben (CKD) a cardiovascularis mortalitás és morbiditás sokszorosan felülmúlja az átlagpopulációét, valamint a balkamra-hypertrophia (BKH) a cardiovascularis betegségek független rizikófaktora. Azonban CKD-ben a BKH, az artériás érfalmerevség (AS) és a vesefunkció kapcsolata még nem teljes mértékben tisztázott, illetve prognosztikai szerepükről is kevés adat áll rendelkezésre. Vizsgálataink céljai részben egy keresztmetszeti vizsgálatban a BKH megítélésére mért szívizomtömeg-index (LVMI), az AS és a vesefunkció kapcsolatának vizsgálata volt. Emellett egy követéses vizsgálatban az LVMI prognosztikai szerepének tisztázása volt a cél krónikus IgA-nephropathiás (IgAN) betegekben. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban 79, klinikánkon gondozott IgAN-beteget vizsgáltunk. Az LVMI-t echokardiográfiás mérés alapján határoztuk meg. Az AS-t fotopletizmográfiás módszer (PulseTrace) segítségével mértük és a stiffnessindex - szel (SI) jellemeztük. A vesefunkció (GFR) becslésére (eGFR, ml/min/1,73 m2) az MDRD-formulát használtuk. A követéses vizsgálatban a primer kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontokat (a cardiovascularis és a vesevégpontok) külön is vizsgáltuk. Eredmények: A keresztmetszeti vizsgálatunkba bevont 79 beteg közül 50 férfi volt, a betegek átlagéletkora 46 ± 11 év volt. Az LVMI átlagos értéke 106,66 ± 22,98 g/m2- nek adódott. A nemzetközi irodalom alapján kórosnak tekintett határérték alapján (férfiak esetén 115 g/m2, nők esetén 95 g/m2) betegeinket két csoportra osztottuk. A BKH mérésére használt LVMI szorosan korrelált az SI-vel és inverz módon az eGFR-rel is (corr. koeff: 0,358; p <0,05, illetve -0,526; p <0,001). BKH esetén szignifikánsan magasabb volt az SI mindkét nemben (férfiaknál p = 0,005, nőknél: p = 0,04). BKH esetén szignifikánsan alacsonyabb volt a vesefunkció (férfiaknál: p = 0,002, nőknél: p = 0,01). A metabolikus szindróma mindkét nemben többször fordult elő BKH megléte esetén, de a különbség csak a férfi betegekben volt szignifkáns (férfiaknál 6 vs. 10, p = 0,008; nőknél 2 vs. 4, p = 0,29). Követéses vizsgálatunkban a BKH megléte férfiak esetén szignifikánsan rontotta a túlélést mind a primer, mind a szekunder végpontok esetén, nőknél nem volt szignifikáns különbség. Konklúzió: IgAN-ban a BKH (a megnövekedett LVMI) előre jelezheti a végstádiumú veseelégtelenség és a cardiovascularis események bekövetkeztét. Az LVMI meghatározása alkalmas lehet CKD-ben a renalis és a cardiovascularis prognózis megítélésére.

Klinikai Onkológia

2018. MÁJUS 10.

Malignus daganatos megbetegedések okozta neurológiai kórképek

GORKA Eszter, FABÓ Dániel

Az onkológiai betegségek okozta neurológiai tünetek, tünetegyüttesek egy szerteágazó etiológiájú heterogén klinikai entitás, amely érintheti a központi és perifériás idegrendszert, lehet primer vagy szekunder, de létrejöhet akár immunmediált folyamatok útján is. Összefoglaló cikkünkben áttekintjük az onkológiai gyakorlatban előforduló neurológiai kórképeket és vezető tüneteket. Kiemelten tárgyaljuk a háttérben álló leggyakoribb daganatként az agyi metasztázisokat, amelyek jelenleg az új célzott és immunterápiák fókuszpontjába kerültek, s napjainkban is egyre bővül azon szerek köre, amelyek intracranialis aktivitást mutatnak. Részletezzük a daganatok okozta paraneoplasiás neurológiai szindrómákat, mert bár ritkák, de egyre jobban diagnosztizálhatók, és gyors felismerésük elengedhetetlen a háttérben álló daganatos folyamat detektálásában. Végül a tumorok kezelésének mellékhatásaként újabban megfi gyelhető neurológiai tüneteket ismertetjük, mint a PD1-gátló immunterápiák következtében közel 3%-ban fellépő neurológiai szövődmények. Nem megfeledkezve a kemoterápiák okozta polyneuropathiákról és a tüneti terápiaként alkalmazott antikonvulzív terápiás indikációkról.

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 10.

Az artériás érfalmerevség szerepe az IgA-nephropathia progressziójában

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, KOVÁCS Tibor, NAGY Judit

Bevezetés: Az artériás érfalmerevség prognosztikai szerepe ismert krónikus szív- és érrendszeri betegségekben. A carotis-femoralis pulzus mérésével meghatározott pulzushullám-terjedési sebesség (PWV) az elfogadott aranystandard módszer. További diagnosztikai eljárásokat is alkalmaznak az artériás érfalmerevség mérésére, beleértve az ujj-fotopletizmográfiát is. E módszer prognosztikai szerepéről azonban kevés adat áll rendelkezésre krónikus vesebetegségekben. Vizsgálatunk célja IgA-nephropathiában a fotopletizmográfiás mód szerrel mért stiffnessindex (SIDVP) prognosztikai szerepének vizsgálata volt. Betegek és módszerek: 103, szövettanilag igazolt IgA-nephropathiás (CKD 1-4. stádiumában lévő) beteget vizsgáltunk (67 férfi, 36 nő, 45 ± 11 év) és átlagosan 65 (6-107) hónapig követtük őket. A stiffnessindexet egy szívciklus során a digitális artéria volumenváltozása határozta meg (Pulse Trace rendszer, Micro Medical, Gilingham, Kent, Egyesült Királyság). A prognosztikai vizsgálatban a primer, kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontok a cardiovascularis és a vesevégpontok külön-külön voltak. Eredmények: A fokozott érfalmerevségű (> 10 m/s) betegeknél szignifikánsan több primer, kombinált végpont fordult elő (10/60 vs. 19/43, p = 0,015). A szekunder végpontok esetén csak a vesevégpontok voltak szignifikánsan gyakoribbak a magasabb stiffnessindexű betegeknél, a cardiovascularis végpontok nem. Cox regressziós modellben vizsgálva a stiffnessindexet, igazolódott, hogy más cardiovascularis rizikófaktoroktól (életkor, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, hyperlipidaemia és vesefunkció-csökkenés) független paraméter IgA-nephropathiában. A stiffnessindex 1 m/s-os emel - kedése a primer, kombinált végpont 17%-os előfordulásának a növekedésé vel járt. Következtetések: A fotopletizmográfiás módszerrel meghatározott stiffnessindex alkalmasnak tűnik az IgA-nephropathia prognózisának a becslésére. Az emelkedett stiffnessindex IgA-nephropathiában jó prognosztikai eszköz lehet a magasabb renalis és cardiovascularis kockázatú betegek azonosítására.

Klinikai Onkológia

2019. AUGUSZTUS 30.

Elektrokemoterápia

KIS Erika Gabriella

A felületesen elhelyezkedő daganatok standard elektrokemoterápiával (ECT) történő kezelésének gyakorisága az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett, és indikációja a bőrdaganatoktól a lokálisan előrehaladott, vagy metasztatikus tumorokig terjed. Az eljárás kevés mellékhatása, különféle szövettani típusokban igazolódott hatásossága és ismételhetősége miatt az egyéb lokális tumorablatiós módszerek megbízható alternatívájává tette. Az ECT a reverzibilis elektroporáció fi zikai jelenségén alapul, amelynek során nagy energiájú elektromos impulzusok hatására a sejtek membránja átmenetileg áteresztővé válik olyan kemoterapeutikumok számára, amelyek egyébként csak kismértékben jutnának a sejtbe, és így megnövekszik a citotoxikus hatásuk. A beavatkozás jelenleg elfogadott indikációit képezik a superfi cialis melanoma és emlőrák-metasztázisok, bőrfelszíni fej-nyak táji tumorok, primer és recidív nem melanoma bőrrákok, Kaposi-sarcoma, és jól megválasztott esetekben nyálkahártyán lévő orr-garat tumorok. Az újabb kezelési területek a visceralis és hematológiai tumorok bőrmetasztázisai, vulvacarcinoma, bizonyos jóindulatú bőr elváltozások és az ECT immunterápiákkal való kombinációja. A technikai fejlesztéseknek köszönhetően a változtatható geometriájú hosszú elektródákkal az ECT új indikációi a mélyen ülő daganatok, beleértve a máj-, pancreas-, prostatatumorokat és csontmetasztázisokat. Ebben az összefoglalóban áttekintjük az eljárás jelenlegi helyzetét az alapelvektől a közelmúltban frissített kezelési protokollon át a kutatási fázisban lévő vizsgálatokig, és szövettani típusonként beszámolunk az ECT hatásosságáról.

Klinikum

2020. SZEPTEMBER 28.

A humán immunrendszer rendszerelvű megközelítése

A nukleotidpolimorfizmusok kutatása révén kiderült, hogy az autoimmun betegségek kialakulásában nagyon kis hatáserősséggel nagyon sok genetikai lokusz közreműködik, és itt is kiderült, hogy egy-egy kórkép molekuláris heterogenitása – pl. SLE esetén – milyen óriási. E betegségek kezelését forradalmasította a biologikumok rendszerimmunológiának köszönhető bevezetése.

Klinikai Onkológia

2020. ÁPRILIS 30.

Molekuláris reziduális tumor meghatározása vérből szolid tumoros betegek esetében

SZÁSZ A. Marcell, TOBIÁS Bálint, KÓSA János, LAKATOS Péter

A véralapú diagnosztika a szolid tumorok területén már régóta alkalmazott módszer, amelynek azonban teljes potenciálja a szemünk láttára bontakozik ki napjainkban. A tumormarkerek, keringő tumorsejtek és egyes termékeik vagy összetevőik kvantitatív mérése mára mind elérhetővé vált, és egy multimodális rendszer részét képezi, amely a klinikai döntéshozásban további szolid paramétereket biztosít. A legnagyobb kihívást jelentő kérdésekre a keringő szabad DNS (cfDNS) kimutatása, jellemzése és mérése adhatja meg a válaszokat, amely növekvő jelentősége folytán a rutingyakorlatba való beépülést is magában hordozza. Ebben az áttekintésben a szolid tumorok vérben megjelenő lenyomatait tekintjük át, és a legígéretesebb eredményeket mutatjuk be különböző betegcsoportokban, különös tekintettel a tüdő, emlő, vastagbél és húgyhólyag daganataira, de más szolid tumorokra is érvényes módon.

Immunonkológia

2019. DECEMBER 01.

A kezelés hatásosságának megítélése laphámsejtes fej-nyaki tumoros betegnél

HERCZEG Adrienn

A recidív/metasztatikus fej-nyaki tumorok kezelésében az immuncheckpoint-inhibitorok ígéretes, új lehetőséget jelentenek. Az immunterápiás szerek klinikai vizsgálatai során új kihívásokkal kellett szembenézni mind klinikai, mind radiológiai szempontból. A 2009-ben elfogadott RECIST 1.1 a korai vizsgálatok értékelésekor nem tűnt megfelelőnek a kemoterápiás készítményektől eltérő biológiai viselkedésük miatt.