Keresési eredmények

Hírvilág

2020. FEBRUÁR 17.

Richter Témapályázat 2020 – Pályázati felhívás

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenységek támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, míg a második fordulóban meghívásos és pénzdíjazott.

Hivatásunk

2019. FEBRUÁR 20.

Indulnak az idei MESZK-pályázatok!

Sok év hagyománya alapján a MESZK idén is meghirdeti azokat a pályázatait, amelyekkel a szakdolgozói teljesítményt díjazza. Az alábbiakkal segíteni kívánunk: áttekintjük, mik is ezek a díjak, mi a különbség köztük, kinek melyikre ajánljuk a pályázást, és miért érdemes pályázni. Egyúttal listázzuk az összes technikai információt összegyűjtve, ami megkönnyíti a pályázás folyamatát és az eligazodást a tennivalók közt.

Hivatásunk

2018. NOVEMBER 20.

Pályaválasztás: ösztöndíjjal segítik a döntést

SÓFALVI Luca

Több mint 300 millió forintnyi ösztöndíj, 890 + 510 érvényes pályázat, 1038 ösztöndíjszerződés - ez az Ápoló leszek! elnevezésű pályázat számokban. A projekt eddigi tapasztalatairól novemberben konferencián számoltak be a szakpolitikusok és szakemberek.

Hírvilág

2019. NOVEMBER 29.

Taroltak a digitális megoldások az idei Nekem Szól! Egészségértés pályázaton

2019-ben negyedik alkalommal adta át ünnepélyes keretek között az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a Nekem Szól! Egészségértés Díjakat. A verseny résztvevőit Dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár, a pályázat fővédnöke köszöntötte. A fődíjat idén az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány digitális egészségügyi naptárának ítélte a zsűri, amely a női egészséggel kapcsolatban nyújt támogatást, így hatékonyan segít a családtervezésben, valamint a nőgyógyászati betegségek korai felismerésében.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 11.

Pályázati felhívás – 40 év alatti orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára. A nyertes pályázó(k) között 500 000 Ft alapítványi adomány kerül kiosztásra.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 10.

Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

Elismerés a jövő építéséért

KUN J. Viktória

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatának díjait idén is a Semmelweis-napon, június 28-án adták át. A pályázatot az akadémikus fia, ifj. dr. Romics László hozta létre testvére, barátai és tanítványai részvételével a névadó munkássága előtti tisztelgésként. Ebben az évben négy fiatal orvost díjaztak a pályázaton, de ezúttal két további különdíjat is kiosztottak.

Egészségpolitika

2019. JÚLIUS 02.

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

2019. JÚNIUS 12.

A dunai limes helyszíneivel foglalkozó kutatóközpontot adtak át Pécsett

A Római Birodalom egykori határvonala, a dunai limes lelőhelyeivel foglalkozó kutatóközpontot adtak át kedden a baranyai megyeszékhelyen - közölte az MTI-vel a Pécsi Tudományegyetem (PTE).

Hivatásunk

2018. AUGUSZTUS 20.

Mindig az egész embert kell látni!

KUN J. Viktória

„Amikor egy alig mozgó végtag vagy egy teljesen lebénult test újra életre kel, az az igazi boldogság!” - mondja Kiss Evelin konduktor, okleveles rehabilitációs szakember, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Szanatórium utcai telephely rehabilitációs osztályának munkatársa. Az év elhivatott fiatal szakdolgozója 2017 pályázat egyik kiemelt jelöltje.