Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2020. JÚLIUS 30.

Változik-e a soleus-motoneuronok rekurrens gátlása Jendrassik-mûfogás során?

LUKÁCS Miklós

Célkitûzés és kérdésfeltevés – A Jendrassik-mûfogás alatti reflexélénkülésre eddig ellentmondó magyarázatok születtek. Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy kétoldali erôs kézszorítás során változik-e a soleus motoneuronjaira ható rekurrens gátlás. Módszer – A nervus tibialis ingerlésével soleus-H-reflexet vál­tottunk ki teljes nyugalmi állapotban és erôs kétoldali kéz­szorítás alatt, váltakozva egyes (H1), illetve kettôs ingerléssel (H2). A kettôs ingerlésnél 10, 15, 20, illetve 25 ms ingerközti intervallumot és szupramaximális tesztingert használtunk. A H1- és H2-hullám amplitúdóit az M-hullám maximális amp­li­túdójának százalékos arányaként fejeztük ki. Páros Student-teszt és Bonferroni-korrekció segítségével összehasonlítottuk a kettôs ingerlés során nyugalmi állapotban mért, százalé­ko­san kifejezett H2max/H1max és H2/H1max amplitúdóarány értékeit a kézszorítás során kapott értékekkel. Vizsgálati alanyok – A vizsgálatban 28 egészséges önkéntes vett részt. Eredmények – A kézszorítás alatt kapott H1max/Mmax × 100 (37,5 ± 10,1) értékei (átlag ± 2SD) szignifikánsan magasabbak voltak a nyugalmi állapotban kapott (27,1 ± 7,4) értékekhez képest. A páros ingerlés során kapott H2max/ H1max × 100 értékei szignifikánsan magasabbnak bizo­nyultak kézszorítás alatt, mint nyugalmi állapotban, miköz­ben a H2/H1max × 100 arány vonatkozásában a kéz­szorítás alatt, illetve a nyugalmi állapotban kapott értékek között szignifikáns különbséget nem találtunk. Következtetések – A H2max/H1max értékét a motoneuro­nok excitabilitása és a kondicionáló inger által kiváltott re­kur­rens gátlás egyaránt meghatározza, miközben a H2/ H1max értékét csak a rekurrens gátlás befolyásolja. Ered­mé­nyeink alapján a Renshaw-sejtek megtartják gátló hatásukat a soleus motoneuronjaira távoli izomkontrakció esetén is. A Jendrassik-mûfogás alatt megfigyelt soleus-H-reflex-nö­ve­ke­dés nem magyarázható a rekurrens gátlás csökkenésével.

Ideggyógyászati Szemle

2020. MÁJUS 30.

[Szimpatikus bőrreakció csuklótáji alagútszindróma műtéti kezelése után]

ONDER Burcu, KELES Yavuz Betul

[Csuklótáji alagútszindróma mûtéti kezelése után egyes betegek oedemát, fájdalmat, zsibbadást panaszolnak. A tanulmány célja az volt, hogy szimpatikus bôrreakció (SSR) kiváltásával megvizsgáljuk, milyen az autonóm idegrendszer mûködése csuklótáji alagútszindróma miatt operált betegek esetében. A vizsgálatba 33 olyan (55 ± 10 éves) beteget vontunk be, akik csuklótáji alagútszindróma miatt egyoldali operáción mentek keresztül. Az SSR-tesztet mindkét kézen elvégeztük. Mindkét felsô végtag nervus medialis és ulnaris kondukciós eredményeit rögzítettük. A nem operált oldallal összehasonlítva, az SSR-teszt az operált felsô végtagon csökkent amplitúdót (p = 0,006) és késleltetett latenciát (p < 0,0001) mértünk. Az SSR és a csuklótáji alagútszindróma súlyossága között nem találtunk összefüggést. Habár csuklótáji alagútszindróma mûtéti kezelése után nem alakul ki komplex regionális fájdalomszindróma, a panaszok egy részét okozhatja az autonóm idegrendszerre gyakorolt hatás.]

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

Tuberculum sellae meningeoma endoszkópos eltávolítása endonasalis transsphenoidalis feltárásból

FÜLÖP Béla, BELLA Zsolt, PALÁGYI Péter, BARZÓ Pál

Intézetünkben a 2007-ben bevezetett hypopyhsisdaganatok kombinált endoszkópos és mikroszkópos sebészetével szerzett tapasztalataink után a koponyabázis-daganatok ellátására is kiterjesztettük az endoszkóp használatát. Az endoszkópos endonasalis transsphenoidalis feltárás minimálinvazív, kevésbé szövetkárosító és a beteg számára kisebb megterhelést, gyorsabb gyógyulást jelenthet. Mindezeket alapul véve transsphenoidalis endoszkópos technikát alkalmaztunk elülső skálai bázisdaganat esetén. A beteg 49 éves nő, akinek több hónapja bal szemén látásromlás jelentkezett. A koponya-mágnesesrezonancia (MR) -vizsgálat 21×16×22 mm-es kontrasztanyag-halmozó daganatot igazolt, mely a planum sphenoidalén, tuberculum sellae-n és a sellában helyezkedett el. A daganat mind a nervus opticust, mind a chiasma opticumot komprimálta. A beteg orrnyílásán keresztül endoszkópos transsphenoidalis feltárással totális daganateltávolítást végeztünk. A koponyabázis duradefektusát fascia latával és nasoseptalis Hadad-lebennyel zártuk. A mûtét után betegünk bal szemének látása helyreállt. Elülső koponyagödri meningeoma endoszkópos transsphenoidalis eltávolításáról és nasoseptalis lebennyel végzett koponyabázis-plasztikáról elsőként közlünk esetet Magyarországon.

Ideggyógyászati Szemle

2019. SZEPTEMBER 30.

[Akut, kétoldali izomgyengeség a lábban aranyér miatti székrekedés következtében]

KOKSAL Ayhan, DOGAN Burcu Vasfiye

[A láb kétoldali izomgyengesége - lógó láb - a láb és a boka dorsalflexiójának nehézsége, amit a musculus tibialis anterior, extensor hallucis longus és extensor digitorum longus gyengesége okoz. A hátterében gyakorta áll cauda equina szindróma, nervus peronealis trauma, idegbecsí­pő­dés, kompartment szindróma, tumor miatti sérülés. Az esetismertetésben bemutatott 32 éves férfi beteg lábujjainak, mindkét lábfejének és bokáinak dorsalflexiós nehézsége miatt jelentkezett ambulanciánkon; a tünetek kéthetes intenzív alkoholizálás és aranyér miatti 6-7 órás székelési erőlködés után jelentkeztek. Az elektromiográfia a nervus peroneusok fibulafeji szegmensének akut, rész­leges demyelinisatióját mutatta. Az esetről azért tartottuk fontosnak beszámolni, mert az akut, kétoldali peronealis neuropathia hátterében igen ritka a hosszú időtartamú guggolás. A neuropathia ezen típusa leggyakrabban demyelinisatióval jár együtt, fizikoterápiával és mechanikus eszközökkel jól gyógyítható, axonalis károsodás esetén azonban sebészi beavatkozásra is szükség lehet. A sok órán át guggoló pozícióban dolgozók (például mezőgazdasági munkások) számára ajánlani kell a testtartáscserét, mihelyst az ideg-összenyomódás következtében fellépő tüneteket (bizsergés, zsibbadtság) észlelik magukon.]

Ideggyógyászati Szemle

2019. JÚLIUS 30.

[A foramen jugulare schwannomája következtében kialakuló izolált nervus hypoglossus bénulás]

ÖZTOP-CAKMAK Özgür, VANLI-YAVUZ Ebru, AYGÜN Serhat, BASTAN Birgül, EGEMEN Emrah, SOLAROGLU Ihsan, GURSOY-OZDEMIR Yesemin

[Bevezetés - Habár a nyelv alatti ideg más agyidegekkel együtt gyakran érintett a patológiás agyi, agytörzsi folya­matokban, az izolált nervus hypoglossus bénulás diagnosztikus kihívást jelentő, ritka betegség. Esetbemutatás - A kórházunkba felvett beteg kórtörténetében elkent beszéd és a nyelvben jelentkező kellemetlen érzés szerepelt. A neurológiai kivizsgálás a nyelv bal oldali hemiatrophiáját és fasciculatióját, valamint protrusio közbeni bal oldali deviációját tárta fel. A klinikai kivizsgálás és az MRI-leletek alapján nervus hypoglossus schwannoma diagnózist állítottunk fel. Diszkusszió - A nyelv alatti ideg bénulása számos ok miatt következhet be (például trauma, fertőzés, neoplasma, valamint endokrin, autoimmun és vascularis patológiák). A bemutatott esetben a beteg a koponyaalapi szegmenst érintő, izolált nervus hypoglossus bénulás tüneteivel jelentkezett osztályunkon; ez a típusú nervus hypoglossus károsodás leggyakrabban metasztázis, nasopharyngealis carcinoma, az ideg körüli szövetek tumora vagy glomustumor következtében alakul ki. Konklúzió - A régió anatómiájának komplexitása miatt a nervus hypoglossus schwannomával diagnosztizált betegünket gammakéssel végzett radiosebészeti kezelésre utaltuk.]

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁJUS 30.

[Az orális isotretinoinkezelés mellékhatásként elsődlegesen szenzoros demyelinisatiót okoz ]

ALTUN Yasar, INAN Esra

[Cél - A prospektív vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, befolyásolja-e a közepes időtartamú orális isotretinoin­kezelés a perifériás idegműködést. Módszerek - A vizsgálatba 28 olyan beteget vontunk be, akinél nem állt fenn neurológiai vagy neurofiziológiai rend­ellenesség. A betegek papulopustularis vagy nodulocysticus acne kezelésére orális isotretinoinkezelésben részesültek. Azok a betegek, akik az első vizsgálat során normális neurológiai és elektroneurográfiás eredményt produkáltak, 1 mg/kg/nap isotretinoint kaptak. A neurológiai és elekt­ro­neurográfiás vizsgálatokat az isotretinoinkezelés megkezdése előtt és a terápiakezdés után hat hónappal végeztük. Eredmények - A kezelés indulása előtt végzett klinikai és elektroneurográfiás vizsgálatok egyik beteg esetén sem mutattak rendellenességet. A terápiakezdés után hat hónappal végzett vizsgálatok 20 beteg (72%) esetében tártak fel abnormális értékeket: habár a kombinált akcióspotenciál amplitúdójának mediánja a n. ulnaris és medianus által beidegzett izmokon nem változott, szignifikánsan csökkent a n. medianus, ulnaris, suralis, medialis plantaris, medialis dorsalis cutaneus és dorsalis suralis szenzoros vezetési sebessége. Következtetés - Az orális isotretinoinkezelés elektroneurográfiás eltéréseket okozhat. Az eltérések a dorsalis suralis idegen elektroneurográfiás vizsgálatokkal jóval hamarabb kimutathatók, mint rutin klinikai módszerekkel.]

Ideggyógyászati Szemle

2017. SZEPTEMBER 30.

[Segíti-e a carpal tunnel szindróma (csuklótáji alagútszindróma, CTS) elektrodiagnózisát a nervus medianus és az ulnaris ideg szenzoros vezetési sebességének összehasonlítása?]

ÖZGÜR Selek, MURAT Alemdar

[Háttér és cél - A motoros vezetési adatokon kívül a carpal tunnel szindróma elektrodiagnózisa során a distalis szenzoros válasz kezdeti latenciáját (DSOL), a vezetési sebességet (SCV) és az idegi akciós potenciál (SNAP) amplitúdóit mérjük. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a medianus és az ulnaris ideg szenzoros vezetési sebességének összehasonlítása segíti-e a CTS diagnosztizálását. Módszerek - A medianus és az ulnaris ideget a csuklón ingereltük, a mutató- és a kisujjon rögzítettük a SNAP-értékeket. Meghatároztuk a keresett paraméterek legjobb cut-off pontjait, és maghatároztuk azok diagnosztikus hatékonyságát. A cut-off pontokat életkor és nem alapján rétegezve újraszámoltuk diagnosztikus hatékonyságukat. Eredmények - A vizsgálatba 344 személy és 415 kéz került bevonásra. A DSOL és SCV mediánjainak legjobb cut-off pontjai 2,7 msec és 49,0 msec voltak, 87,7%-os, illetve 88,7%-os diagnosztikus hatékonysággal. A DSOL különbség és az SCV különbség legjobb cut-off pontjai 0,62 msec és 4,0 m/sec voltak, 89,6%-os, illetve 84,3%-os hatékonysággal. Következtetés - Az ulnaris ideggel összehasonlítva, a medianus ideg DSOL relatív megnövekedésének meghatározása kevés járulékos előnyt jelent a CTS elektrodiagnózisában; a járulékos előny nem az SCV-értékek összehasonlításából ered.]

Ideggyógyászati Szemle

2015. JANUÁR 30.

A kritikus állapotú betegek esetében jelentkező neuropathia (CIP) súlyosságának és lefolyásának vizsgálata szeptikus betegek körében: prospektív obszervációs vizsgálat

NEMES Réka, FÜLEP Zoltán, LÁSZLÓ István, SÁRKÁNY Péter, FEKETE Klára, MECHLER Ferenc, FÜLESDI Béla

Prospektív megfigyeléses vizsgálatunkban kritikus állapotú betegek esetében vizsgáltuk a CIP elektrofiziológiai jellemzőit és összevetettük a klinikai képpel, valamint a betegek kimenetelével. Betegek és módszerek - Huszonegy, kritikus állapotú (12 fölötti Acute Physiology and Chronic Health Evaluation II score súlyosságú) beteg esetében rutin elektroneurográfiát végeztünk mindkét oldali nervus medianuson és ulnarison, a felvétel utáni öt, egymást követő napon, majd ezt követően hetente. A motoros és a szenzoros vezetési indexeket az APACHE II és a Simplified Acute Physiology Score II értékei­vel korreláltattuk. Eredmények - Az első vizsgálat alkalmával 18/21 beteg esetében tapasztaltuk a motoros és szenzoros vezetési inde­xek 20%-ot meghaladó csökkenését. A klinikai súlyossági pontrendszerek szignifikáns negatív korrelációt mutattak a CMAP- és SNAP-amplitúdókkal és a kalkulált idegvezetési indexekkel (Spearman: p<0,001). A beutaláskor súlyos elektrofiziológiai eltéréseket vagy a kórlefolyásban nem javuló tendenciát mutató ENG-vel rendelkező betegek mortalitása nagyobb volt. Következtetések - Kritikus állapotú betegek esetében az elektrofiziológiai eltérések a kórfolyamat korai fázisában kimutathatók. Ezek az eltérések erős korrelációt mutatnak a beteg általános élettani állapotával. A súlyos elektrofiziológiai eltérések előre jelezhetik a mortalitást, ugyanakkor az esetek egy részében a folyamat reverzíbilis lehet.

Hírvilág

2014. AUGUSZTUS 24.

Botox gyomorrák esetén

A botox hatékony lehet a gyomorrák kezelésében

Ideggyógyászati Szemle

2014. MÁJUS 25.

Egyes idegvezetési paraméterek hőmérsékletfüggése diabeteses polyneuropathiában

HIDASI Eszter, DIÓSZEGHY Péter, KÁPLÁR Miklós, MECHLER Ferenc, BERECZKI Dániel

Célkitűzés - Arra kerestük a választ, hogy diabeteses polyneuropathiában a nervus medianus vezetési paramétereinek hőmérsékletfüggése tükrözi-e az idegi károsodás mértékét. Módszerek - Elektroneurográfiás pontozóskálát validáltunk, mely során azt vizsgáltuk, hogy az elért pontszám tükrözi-e a neuropathia klinikai vizsgálattal meghatározott súlyosságát. Az elektroneurográfiát 20-40 °C közötti hőmérsékleti tartományban enyhe, középsúlyos, illetve súlyos diabeteses betegeken és kontrollszemélyek esetében végeztük el. Eredmények - Az elektrofiziológiai skála tükrözte a polyneuropathia klinikai súlyosságát. Szobahőmérsékleten a csoportok között szinte minden paraméterben szignifikáns volt a különbség. A hőmérséklet-érzékenységi vizsgálatok során a distalis és proximális motoros és szenzoros potenciálok területeiben, valamint a szenzoros vezetési sebességekben találtunk szignifikáns különbségeket. Ezen négy idegvezetési paraméter egységnyi hőmérséklet-változásra normalizált változásai szintén szignifikánsan különböztek a négy vizsgált csoportban. A legnagyobb különbséget a kontrollok esetében, a legkisebbet a súlyos polyneuropathiás csoportban találtuk. Következtetések - A potenciálok területe integrált érték, két paramétertől függ: egyrészt a potenciál amplitúdójától, másrészt a tartamától. Így ez a paraméter sokkal stabilabb, pontosabban tükrözheti diabetesben a perifériás idegek csökkent hőmérséklet-érzékenységét.