Keresési eredmények

Hypertonia és Nephrologia

2014. DECEMBER 20.

A hypertonia epidemiológiája Magyarországon

SZEGEDI János, KÉKES Ede, SONKODI Sándor, KISS István

A szerzők a magasvérnyomás-betegség legfontosabb hazai epi demiológiai vonatkozásait mutatják be a nemzetközi adatok tükrében és saját tapasztalataik alapján. A hypertonia előfordulása hazánkban egyenletesen emel - kedik és 2011-ben a közel 10 millió lakosból már meghaladta a hárommilliót. A kor előrehaladásával és a szisztolés nyomás emelkedésével párhuzamosan az előfordulás gyakorisága egyre nagyobb és 65 év felett már meghaladja a 60%-ot. Ezzel együtt növekszik a gyermek- és serdülőkorban lévőknél az átlagos vérnyo - másérték, másrészt 65-70 év felett igen nagy arányban találkozunk izolált szisztolés hypertoniával. Az előbbi szorosan összefügg a fiatalok testsúlynövekedésével, az utóbbiaknál az atherosclerosis okozza az alacsony diasztolés nyomást. Az ország egyes régiói között szignifikáns különbség áll fenn a prevalenciában. A leginkább érintett két régió a Dél-Dunántúl és Észak-Magyarország. Nők esetében nagyobb arányszámban találunk hypertoniás betegeket. Az ismert hypertoniások esetében körülbelül 45-50 éves korig a férfiak arányszáma nagyobb, majd egy kiegyenlítési időszak után az időskorban a nőknél gyakoribb a betegség előfordulása. Jellemző, hogy a hypertonia és a 2-es típusú diabetes vonatkozásában 2004-től a morbiditás és mortalitás egyaránt emelkedik, míg a myocardialis infarktus és a stroke arány - száma szignifikánsan csökkent. Az észlelt szervkárosodások terén kimutatható a bal kamra-hypertrophia és a microalbuminuria gyakoriságának növekedése. A társbetegségek közül a leggyakrabban a metabolikus szindrómával, diabetes mellitusszal és ischaemiás szívbetegséggel találkozunk.

Hypertonia és Nephrologia

2013. JÚLIUS 20.

A magas vérnyomás kezelése angiotenzinkonvertálóenzim-gátló és kalciumcsatorna- blokkoló fix kombinációjával

E. Chazova, G. Ratova, V. Nedogoda, M. Lopatin, B. Perepech, V. Tsoma

A vizsgálat célkitűzése egy angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (lisinopril 10 mg) és egy dihidropiridin kalciumcsatorna-blokkoló (amlodipin 5 mg) (Ekvator Richter Gedeon) (1. csoport) kis dózisú kombinációja, illetve az enalapril hydrochorothiaziddal vagy a nélkül (2. csoport) hatásosságának az összehasonlítása volt magas vérnyomásban. Anyagok és módszerek: A vizsgálatban 93 magas vérnyomásos beteg (36% férfi, 64% nő) szerepelt. Az átlagéletkor 52,6±12 év volt, a magas vérnyomás átlagosan 7,5±6,1 éve állt fenn. A vizsgálat kezdetekor a rendelőben mért vérnyomás 149,2±13,8/91,4±81 Hgmm volt. A betegeket véletlenszerűen osztották két csoportba (1. csoport, n=51 és 2. csoport, n=36). Eredmények: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja -28,9±11,3/-16,0±8,7 Hgmm-rel (p<0,0001) tudta csökkenteni a vérnyomást. A 2. csoportban a rendelőben mért vérnyomás -22,9±17,9/-11,5±10,7 Hgmm-rel (p<0,0001) csökkent. Az 1. csoport betegei gyakrabban érték el a célvérnyomást, mint a 2. csoport tagjai (94,1% versus 72,2%, p=0,008). Egyik csoportban sem változott jelentősen a pulzusszám. Csak az 1. csoportban figyelték meg a microalbuminuria (urinalis albuminexkréció, UAE) csökkenését -13,8±24,4 mg/24 h-val (p<0,001). A 2. csoportban javult a betegek életminősége. Azonban az életminőség javulása jelentősebb volt az 1., mint a 2. csoportban (p=0,002). Következtetés: Az amlodipin/lisinopril fix dózisú kombinációja lehetőséget ad a célvérnyomás elérésére a hypertoniás betegek 94%-ában, vesevédő hatású és javítja a betegek életminőségét.

Klinikum

2012. NOVEMBER 28.

A carvedilol terápiás szerepe napjainkban

LIPTÁK Judit

A carvedilol előnyös lehet hypertoniában, de szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében is sikerrrel alkalmazható.

Lege Artis Medicinae

2005. DECEMBER 20.

Cukorbetegek kóros albuminuriája mint cardiovascularis kockázati tényező A terápiás cél elérése a gyakorlatban

WITTMANN István, WAGNER László, WAGNER Zoltán, MOLNÁR Gergő Attila, TAMASKÓ Mónika, LACZY Boglárka, MARKÓ Lajos, MOHÁS Márton, NAGY Judit

A kóros albuminuria mértékétől függően beszélhetünk micro- vagy macroalbuminuriáról. Az izolált, kóros albuminuria nem szinonimája a proteinuriának, hanem egyik speciális formája. Kimutatására immunológiai és folyadékkromatográfiás eljárásokat alkalmazhatunk. Ez utóbbi megfelelőbbnek tűnik diabetes mellitusban a normo- és microalbuminuria stádiumában. Cukorbetegségben a keringésben képződő oxidált és glikált albumint a szervezet nem tudja detoxifikálni, csak degradálni, majd a vesén keresztül kiüríteni. A glomerulusvesztés következtében csökken a glomerulusfiltrációs ráta, ennek mértéke jó mutatója a veseelégtelenség progressziójának, de a glomerulusvesztés egy határon túl az albuminuria mérséklődéséhez vezet. Az albuminuria fontos cardiovascularis kockázati tényező, és a kóros értékek csökkenésének mértéke összefüggésben áll a cardiovascularis kockázat mérséklődésével. Tehát az albuminuria cardiovascularis kockázati markernek tekinthető, és csökkentése terápiás cél. A diabetesben előforduló kóros albuminuria kezelésében a legfontosabb cél az euglykaemia elérése, amelyben az angiotenzinkonvertáz-gátlók, illetve az angiotenzinreceptor- blokkolók alkalmazása segít.

Lege Artis Medicinae

2004. MÁJUS 20.

CALM (Candesartan And Lisinopril Microalbuminuria study)

MATOS Lajos

Kezelés: Napi egyszeri bevétellel 16 mg candesartan cilexetil vagy 20 mg lisinopril, illetve az elõzõ két kezelés valamelyike; ezt a kétféle terápia kombinációja követte. Kísérõ kezelés: Szükség esetén napi 12,5 mg hydrochlorothiazid (HCTZ).