Keresési eredmények

Hypertonia és Nephrologia

2020. ÁPRILIS 24.

Polycystás vesebetegség - Ren polycysticum

DOLGOS Szilveszter, TÁRNOKI Ádám Domonkos, TÁRNOKI Dávid László

A leggyakoribb monogénes nephropathia, a vese veleszületett, cystosus, térfoglaló folyamata, amely fokozatos vesefunkció-romláshoz vezet. A veseelégtelenséghez gyakran társul a máj, illetve pancreas cystás elváltozása, agyi artériaaneurysma vagy mitralis prolapsus.

Lege Artis Medicinae

2019. NOVEMBER 15.

Hipertenzív, nem diabeteses nephropathia

LÉGRÁDY Péter

A hypertoniás betegek számának növekedésével a hipertenzív nephropathia prevalenciája is növekedni fog. A Magyar Hypertonia Regiszter Program 2015. évi adatai alapján a krónikus veseelégtelenséggel élők között a hypertonia gyakorisága férfiaknál 12,3%, nőknél 39,1%. Hyper­to­niások körében a nephropathia gyakorisága 26,1% volt. 2010-ben és 2015-ben a hipertenzív nephropathia volt (21% és 22%) a 2. leggyakoribb dialízist indokló alapbetegség Magyarországon. A Magyar Hy­per­tonia Társaság 2018. évi ajánlása szerint a vérnyomáscsökkentők közül a renin-angiotenzin rendszer klasszikus gátlói képesek szignifikánsan csökkenteni a vesefunkció-romlás progresszióját és a proteinuriát.

Hypertonia és Nephrologia

2019. JÚNIUS 20.

A szegedi Nephrologia-Hypertonia Centrum 10 éves vesebiopsziás anyagának áttekintése

A szerzők retrospektíven elemezték a 2007. január 1.-2016. december 31. közötti időszakban a centrumban végzett vesebiopsziák adatait. A vizsgált időszakban 451 vesebiopszia történt. A betegek átlagéletkora 48,7±15 év volt. A leggyakoribb indikációként szereplő klinikai tünet a nephrosisszindróma volt (38,8%). A leggyakoribb szövettani diagnózisok a membranosus nephropathia (16,7%), az IgA-nephropathia (11,6%) és az FSGS (10,9%) voltak. A nefrológusok leggyakoribb klinikai felvetései az FSGS (17,4%), a membranosus nephropathia (16,1%) és az IgAnephropathia (10,3%) voltak. Ugyanez a diabeteses nephropathia esetében 7,5% és 12,2% volt. Minor, beavatkozást nem igénylő szövődmény 98 esetben (21,7%) fordult elő, major komplikáció 13 betegnél (2,9%) jelentkezett. Az eredmények alapján az FSGS klinikailag túlbecsült, bár tény, hogy a három leggyakoribb szövettani eltérés között van. Hasonlóan túlzó a diabeteses nephropathia is mint klinikai diagnózis, hiszen a szövettanilag igazolt esetek ennek csak kicsit több mint a felét teszik ki. A klinikai felvetések és a valós szövettani diagnózisok rendszeres összevetése segíthet, hogy a későbbiekben még nagyobb legyen a pontos felvetések aránya.

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 10.

Az artériás érfalmerevség szerepe az IgA-nephropathia progressziójában

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, KOVÁCS Tibor, NAGY Judit

Bevezetés: Az artériás érfalmerevség prognosztikai szerepe ismert krónikus szív- és érrendszeri betegségekben. A carotis-femoralis pulzus mérésével meghatározott pulzushullám-terjedési sebesség (PWV) az elfogadott aranystandard módszer. További diagnosztikai eljárásokat is alkalmaznak az artériás érfalmerevség mérésére, beleértve az ujj-fotopletizmográfiát is. E módszer prognosztikai szerepéről azonban kevés adat áll rendelkezésre krónikus vesebetegségekben. Vizsgálatunk célja IgA-nephropathiában a fotopletizmográfiás mód szerrel mért stiffnessindex (SIDVP) prognosztikai szerepének vizsgálata volt. Betegek és módszerek: 103, szövettanilag igazolt IgA-nephropathiás (CKD 1-4. stádiumában lévő) beteget vizsgáltunk (67 férfi, 36 nő, 45 ± 11 év) és átlagosan 65 (6-107) hónapig követtük őket. A stiffnessindexet egy szívciklus során a digitális artéria volumenváltozása határozta meg (Pulse Trace rendszer, Micro Medical, Gilingham, Kent, Egyesült Királyság). A prognosztikai vizsgálatban a primer, kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontok a cardiovascularis és a vesevégpontok külön-külön voltak. Eredmények: A fokozott érfalmerevségű (> 10 m/s) betegeknél szignifikánsan több primer, kombinált végpont fordult elő (10/60 vs. 19/43, p = 0,015). A szekunder végpontok esetén csak a vesevégpontok voltak szignifikánsan gyakoribbak a magasabb stiffnessindexű betegeknél, a cardiovascularis végpontok nem. Cox regressziós modellben vizsgálva a stiffnessindexet, igazolódott, hogy más cardiovascularis rizikófaktoroktól (életkor, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, hyperlipidaemia és vesefunkció-csökkenés) független paraméter IgA-nephropathiában. A stiffnessindex 1 m/s-os emel - kedése a primer, kombinált végpont 17%-os előfordulásának a növekedésé vel járt. Következtetések: A fotopletizmográfiás módszerrel meghatározott stiffnessindex alkalmasnak tűnik az IgA-nephropathia prognózisának a becslésére. Az emelkedett stiffnessindex IgA-nephropathiában jó prognosztikai eszköz lehet a magasabb renalis és cardiovascularis kockázatú betegek azonosítására.

Hypertonia és Nephrologia

2018. SZEPTEMBER 14.

Újabb ismeretek a hypertonia okozta vesekárosodásokról

NAGY Judit, KÉKES Ede, KISS István, KOVÁCS Tibor, SZEGEDI János

A hypertonia a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban, így Magyarországon is. A hypertonia népbetegség, meghatározza a lakosság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A legújabb kutatások szerint a hypertonia a vese összes részét károsíthatja. A vesekárosodások összességét foglaljuk össze a hypertensiv nephropathia névvel. A betegségre legjellemzőbb elváltozások az arteriola afferensekben kialakuló arteriolohyalinosis és arteriolosclerosis, a glomerulusok hypertrophiája fokális szegmentális glomerulosclerosissal és kis, zsugorodott, ischaemiás glomerulusok kialakulása, valamint tubulointerstitialis gyulladás és fibrosis. Részletes hisztomorfometriai vizsgálatok mutattak rá arra, hogy hasonló vesekárosodás idős, normotenziós egyének egy részében is kimutatható, ami arra utal, hogy a hypertonia akcelerált öregedést okozhat. Az utóbbi időben derült ki, hogy a hypertensiv nephropathia kialakulása megelőzheti a magas vérnyomás megjelenését főleg afroamerikaiakban. Az apolipoproteint kódoló ApoL1 kódolórégiójának variánsai (G1 és G2) gyakran kísérik a hypertensiv nephropathia előfordulását afroamerikaiakban. Az ApoL1 kódolórégió szempontjából nagy rizikóstátuszú, azaz a G1 és G2 variánst együttesen hordozó egyénekben gyakran alakul ki végstádiumú veseelégtelenség. Újabb vizsgálatok mutattak rá hypertensiv nephropathiában a glomerulusokban kialakuló korai károsodásokra, nevezetesen a podocyták megbetegedésére, elhalására, amelyet a glomerularis basalis membránról való leválásuk és a vizeletben történő megjelenésük kísérhet. A vizelettel kiürülő podocyták kimutatása egy új kutatási irányt jelenthet a hypertensiv nephropathia korai fázisának a felismerésében.

Hypertonia és Nephrologia

2016. DECEMBER 20.

A hipertenzív nephropathia mint a dialíziskezelést indokló alapbetegség epidemiológiája Magyarországon

SZEGEDI János, KISS István

A hypertonia a leggyakoribb orvosi diagnózis a fejlett országokban. A világ felnőtt lakosságának 25%-át érinti, Magyarországon a MÁÉSZ szűrőprogram szerint a hypertonia gyakorisága 33% volt. Előrejelzések szerint 2025-re 60%-kal nő a hypertoniások száma, a világon 1,56 milliárd beteggel kell számolni. Magyarországon a háziorvosi praxisba bejelentkezett 18 év feletti populációban a hypertoniások száma 2015-ben 3 825 000 volt. A Magyar Hypertonia Társaság regiszterének adatai szerint 2015-ben a <60 ml/perc/1,73 m2 GFR-rel rendelkezett a férfi hypertoniások 12,3%-a, a nők 39,1%-a, átlagosan a betegek 26,4%-a. A krónikus vesebetegség okai között a diabetes mellett a hypertonia a leggyakoribb ok. A hipertenzív nephropathia a célszervkárosodás miatt kiemelt jelentőségű időskorban, esszenciális hypertoniás betegeknél, egyes népcsoportokban. Előrejelzések szerint 2025-re a hipertenzív nephropathia prevalenciája nőni fog. Amerikai felmérések szerint a fehér populációban a prevalencia 23%, fekete populációban 36%. Földrajzi régióként is különbség észlelhető, Franciaországban a prevalenciát 25%-ban, Olaszországban 17%-ban, Japánban 6%-ban, Kínában 7%-ban igazolták. Összefüggést találtak a betegek kora és a prevalencia között, 40 év alatt 11,2%, 65 év felett 38% volt a prevalencia. Férfiak között a prevalenciát gyakoribbnak találták. Magyarországon a dialízist indokló alapbetegségek között a hipertenzív nephropathia 2003-ban 15,5%, 2015-ben 24% gyakoriságú volt. A Magyar Nephrologiai Társaság Regiszterének adatai szerint a programba vett új betegek között 2013-ban a hipertenzív nephropathia gyakorisága 15,3%, 2015-ben 14,3% volt. A december 31-én kezelt betegek között ez 2013-ban 20,6%, 2015-ben 22% volt. A prevalenciában Magyarországon is regionális különbségek vannak, új betegek között legmagasabb Nyugat-Dunántúlon (19,9%), legalacsonyabb Dél-Du - nántúlon (7,6%). A december 31-én kezelt betegeknél legmagasabb a prevalencia Közép-Dunántúlon (24,8%), a legalacsonyabb Észak-Alföldön (17,9%). 2014-2015 között új betegek között a prevalencia nőtt Dél-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyar - ország kivételével minden régióban. A december 31-én kezelt betegek között a prevalencia Dél-Dunántúl, Észak-Alföld kivételével minden régióban növekedett. A tapasztalatok szerint a hypertoniás populáció számának növekedésével a hipertenzív nephropathiás betegek száma is nő. A regionális különbségek részben a nem egységes értelmezéssel, a hypertonia epidemiológiájával, részben a hypertoniaellátás minőségével függenek össze.

Hypertonia és Nephrologia

2016. DECEMBER 20.

Újdonságok az IgA-nephropathia patogenezisében, diagnózisában és kezelésében

NAGY Judit, VAS Tibor, KOVÁCS Tibor

Az IgA-nephropathia a primer glomerulonephritisek vezető oka világszerte. Az IgA-nephropathia immuneredetű betegség. Patogenezise szerint több lépcsőben alakul ki, kezdődve a csökkent glikolizációjú IgA1 keletkezésével, amely ellen IgG- és IgA-típusú autoantitestek képződnek. A kóros IgA1 és az autoantitestek immunkomplex-keletkezéshez vezetnek, amelyek lerakódnak a glomerulusok mesangiumában mesangialis proliferatív glomerulonephritis kialakulását okozva. A betegség klinikai megjelenése nagyfokú variációkat mutat, és változó kimenetelű lehet. Korán fel kell ismerni a progresszióra hajlamos, végstádiumú veseelégtelenséghez vezető eseteket a különböző klinikai, patológiai és biológiai markerek alapján. Az IgA-nephropathia terápiás ajánlásai főleg tapasztalatok és nem meggyőző bizonyítékok alapján készültek. Mindez a KDIGO Clinical Practice Guideline for Glomerulonephritis irányelvre is vonatkozik. A betegek három csoportba sorolása javasolt a progressziós rizikófaktorok alapján és minden csoportban általános, nem specifikus vesevédő kezeléseket (elsősorban angiotenzinkonvertálóenzim-gátló vagy angiotenzinreceptor-blokkoló adását) kell bevezetni. Ismertetjük a KDIGO Guideline szteroid- és immunszuppresszív kezelésre vonatkozó ajánlásait mérsékelt és nagy rizikójú betegeknek. Végül bemutatjuk az egyéb kezelési lehetőségeket (tonsillectomia stb.) és a folyamatban levő klinikai vizsgálatokat.

Hypertonia és Nephrologia

2015. SZEPTEMBER 20.

A nátrium-glükóz-kotranszporterek szerepe a diabeteses nephropathiában

HODREA judit, BALOGH Dóra Bianka, LÉNÁRT Lilla, KŐSZEGI Sándor, HOSSZÚ Ádám, VANNAY Ádám, WAGNER J. László, REUSZ György, SZABÓ J. Attila, FEKETE Andrea

A diabeteses nephropathia talaján kialakuló krónikus vese - elégtelenség a cukorbetegek közel harmadánál kialakuló szövődmény, melynek pontos patomechanizmusa nem ismert. A jó glykaemiás kontroll és a vérnyomás szabályozása jelentősen hozzájárul a vesekárosodás megelőzéséhez és lassítja a betegség progresszióját, azonban a definitív kezelés továbbra sem megoldott. A nátrium-glükóz-kotranszporter 2 (SGLT2) -gátlók a legújabb terápiás szerek a diabetes kezelésének kelléktárában. A proximális tubulusban gátolva a glükóz visszaszívását glycosuriát okoznak, így hatékonyan csökkentik a vércukor szintet. Bár renoprotektív tulajdonságukat egyes klinikai vizsgálatok alátámasztják, az SGLT2- gátlók jótékony hatása a diabeteses nephropathia kezelésében még nem egy - értelműen bizonyított, illetve hosszú távú alkalmazásuk következményei sem is - mertek. Összefoglaló közleményünk az Európában jelenleg engedélyezett SGLT2- gátlók hatásait összegzi, különös tekintettel a vesére.

Hypertonia és Nephrologia

2013. DECEMBER 10.

A membranosus nephropathia korszerű diagnosztikája és kezelése

STUDINGER Péter, CSEPREKÁL Orsolya, FINTHA Attila, KARDOS Magdolna, TISLÉR András

A primer membranosus nephropathia subepithelialis immunkomplexek lerakódásával jellemezhető glomerularis kórkép. A betegség immunpatomechanizmusára a közelmúltban derült fény: a leggyakoribb autoantigénként az Mtípusú foszfolipáz A2-receptort (PLA2R) azonosították. A PLA2R elleni, jellemzően IgG4-típusú autoantitest a felnőtt idiopathiás membranosus nephropathiás betegek mintegy 70-80%-ában mutatható ki. Az antitest szintje jól korrelál a betegség sú-lyosságával, és együtt változik a betegség kezelés melletti aktivitásával. Míg a betegség enyhe formájában spontán remisszióra hajlamos, és kiváló prognózisú, a súlyos forma gyakran végstádiumú veseelégtelenségig progrediál, és immunszuppresszív kezelést tesz szükségessé. A korszerű ajánlások első vonalbeli kezelésként kortikoszteroid és alkilálószer vagy kalcineurininhibitor együttes adását javasolják. A membranosus nephropathia kezelésében a rituximab, a mikofenolát-mofetil és az adrenokortikotrop hormon új terápiás lehetőséget jelenthet.

Hypertonia és Nephrologia

2013. JÚLIUS 20.

Hypertonia és diabetes mellitus

SZEGEDI János, KISS István

A hypertonia és a diabetes mellitus népbetegség, nagy tömegeket érint, fontos szerepet játszik a populáció morbiditásában és mortalitásában. Minkét betegség cardiovascularis kockázati tényező, együttes előfordulásuk növeli a coronariabetegség kockázatát. Előrejelzések szerint 2025-re 60%-kal nő a hypertoniások száma, a világ felnőtt lakosságának 29%-át, 1,56 milliárd lakost érint. A diabetesesek száma minden országban nő, 2030-ra 552 millió diabeteses beteggel kell számolni. A két betegség együttes előfordulása lehet véletlen egybeesés, de a két betegség között oki összefüggés is van (diabeteses nephropathia, metabolikus szindróma). Gyakran fordul elő a két betegség endokrin zavarokban, valamint gyógyszeres terápia (szteroid stb.) kapcsán. Az együttes elõfordulás meghatározza a terápiás stratégiát is. Mindkét betegség megelőzésében, kezelésében fontos szerepe van az életmódváltozásnak (elhízás, sófogyasztás, fizikai aktivitás).