Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2015. NOVEMBER 20.

Korábban és hatékonyabban: a mély agyi stimuláció szerepe a munkaképesség megőrzésében

DELI Gabriella, BALÁS István, KOMOLY Sámuel, DÓCZI Tamás, JANSZKY József, ASCHERMANN Zsuzsanna, NAGY Ferenc, BOSNYÁK Edit, KOVÁCS Norbert

Bevezetés – A közelmúltban publikált „EarlyStim” vizsgálat igazolta, hogy a Parkinson-kórban jelentkező korai fluktuáció miatt elvégzett mély agyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS) jelentősebb mértékben javítja az életminőséget és csökkenti a motoros tünetek súlyosságát, illetve hatékonyabban szolgálja a szociális helyzet megőrzését is, mint az optimális gyógyszeres kezelés önmagában. Betegeink anyagának retrospektív analízisével arra kerestük a választ, hogy a megfelelő időben elvégzett DBS-kezelés hozzájárult-e a munkaképesség megőrzéséhez. Módszertan – A vizsgálat során 39 olyan, 60 év alatti Parkinson-kóros beteg anyagát dolgoztuk fel, akik a Pécsi Tudományegyetemen subthalamicus DBS-kezelésben részesültek, és akiknél legalább kétéves nyomon követés állt rendelkezésünkre. A betegeket két csoportba soroltuk – az aktív munkát végzők csoportjába (Munka+ csoport, n=15) és az aktív munkát nem végzők csoportjába (Munka– csoport, n=24). A motoros tünetek súlyosságát (UPDRS), az életminőséget (EQ-5D) és az aktív munkavégzés tényét hasonlítottuk össze a műtétet követő 1. és 2. évben. Eredmények – A DBS-kezelés hatására mind a két csoportban közel 50%-os tüneti javulást értünk el, azonban az aktív munkát végző betegek csoportjában az életminőség szignifikáns mértékben kedvezőbbnek bizonyult. Azon betegek döntő része, akik a műtét elvégzésekor aktív munkát végeztek, a kétéves követési periódust követően is aktívan dolgoztak (12/15, 80%). Azonban a munkaképességüket már elvesztett betegek közül csak kevesen (1/24, 4,2%) tértek vissza az aktív munka világába (p<0,01, McNemar-teszt). Következtetés – Annak ellenére, hogy retrospektív vizsgálatunk alapján csak korlátozott mértékű következtetéseket vonhatunk le, eredményeink az EarlyStim vizsgálat konklú-ziójával összhangban arra utalnak, hogy a megfelelő időben elvégzett mély agyi stimulációs kezelés hozzájárulhat a betegeink munkaképességének megőrzéséhez.

Ideggyógyászati Szemle

2018. NOVEMBER 30.

A subthalamicus mag célkoordinátáinak összehasonlítása 1 és 3 Tesla MR-vizsgálattal mély agyi stimulációs műtétek tervezése során

JUHÁSZ Annamária, KOVÁCS Norbert, PERLAKI Gábor, BÜKI András, KOMOLY Sámuel, KÖVÉR Ferenc, BALÁS István

Célkitűzés - A mély agyi stimuláció a gyógyszeres kezeléssel nem befolyásolható mozgászavarok műtéti kezelésének rutinszerűen alkalmazott módszere. A műtétet a klinikai gyakorlatban elsősorban Parkinson-kór, essentialis tremorok, és dystoniák kezelésére alkalmazzuk. A célterületek többsége MR morfológiai vizsgálatokkal jól láthatóvá tehető. A mágneses erőterek növelésével azonban a képi információ torzulása következik be, ami oda vezethet, hogy az MR-képen látott anatómiai struktúrák a valóságban nem ugyanott helyezkednek el. Arra keres­tük a választ, hogy az 1 T, és 3 T mágneses erőterekben kijelölt célkoordinátákban, valamint az MR lokalizációs keret referenciapontjainak koordinátáiban (rodmarking accuracy) kimutatható-e eltérés. Anyag és módszer - Hat, Parkinson-kórban szenvedő beteg mély agyi stimulációs műtéti tervezése kapcsán a subthalamicus magokat jelöltük ki célpontként. A két különböző mágneses térben nyert koordinátaadatokat statisztikai módszerekkel hasonlítottuk össze. Eredmények - Az 1 T és a 3 T erőterekben végzett cél­koordináta összehasonlító eredményeink matematikailag ugyan mutattak eltérést, azonban ez nem volt szignifikáns (Mann-Whitney-próba, p > 0,05). Ugyanakkor az MR-lokalizáló keret referenciapont koordinátáinak (accuracy) összehasonlítása során szignifikáns (p < 0,01) különbséget találtunk. Ez az érték az erősebb mágneses térben nagyobb számadatot mutatott (3T accuracy átlag ± SD: 0,8 ± 0,3 mm), mint a gyengébb mágneses térben (1T accuracy átlag ± SD: 0,4 ± 0,2 mm). Következtetés - Előzetes eredményeink nem igazoltak matematikailag szignifikáns eltérést a célkoordinátákban az 1 T és 3 T erősségű mágneses terek összehasonlítása során.

Ideggyógyászati Szemle

2019. JANUÁR 30.

Előrehaladott Parkinson-kór kezelési lehetőségei: az optimális terápia kiválasztásának szempontjai

KOVÁCS Norbert, ASCHERMANN Zsuzsanna, JUHÁSZ Annamária, HARMAT Márk, PINTÉR Dávid, JANSZKY József

Az előrehaladott Parkinson-kór kezelésére Magyarországon elérhető a mély agyi stimuláció és a levodopa/carbidopa intestinalis gél kezelés. Mind a két módszer alapvetően hasonló hatékonyságú, illetve az életminőséget és potenciálian az életkilátásokat is egyaránt javító eszközös lehetőség. A két módszer indikációja, illetve beválasztási és kizárási kritériumai eltérőek, így alapvetően más-más betegcsoportban alkal­mazhatók. Jelen összefoglaló közleményünkben az optimális kezelési lehetőség kiválasztásához kívánunk segítséget nyújtani.

Ideggyógyászati Szemle

2020. JÚLIUS 30.

DBS-műtéttel kezelt Parkinson-kóros betegek kézügyesség-javulásának objektív mérése

SZÁNTÓ Ildikó, SÁNDOR Balázs, KATONA Krisztián, NAGY Máté, JUHÁSZ Annamária, BALÁS István

A DBS- (deep brain stimulation, mély agyi stimuláció) műtéttel kezelt Parkinson-kóros betegek kézügyességének mérésével adatokat nyerhetünk a műtét sikerességéről, amely a beteg várhatóan javuló életminőségét is előre­vetíti. Tanulmányunkban arra kerestük a választ, hogy az általunk fogászati vizsgálat során alkalmazott optikai és plakkfestési technika alkalmas-e a rutinszerű, egyszerű használatra, a műtét sikerességének megítélésére. Tíz Parkinson-kóros beteget vontunk be a vizsgálatba. Fogorvostan-hallgatók által felügyelt fogmosás után több alkalommal standard körülmények között a fogakon kép­ző­dő bakteriális depozitum (dentális plakk) megfestését követően lefényképeztük a frontfogakat. A digitális fény­kép­felvételeken mértük a fogak plakkal való fedettségét. Eredményeink szerint a fogmosási hatékonyság a DBS-műtétet követően szignifikánsan javult, aminek hátterében a betegek kézügyességének javulása állhat. Távolabbi célunk az, hogy a fenti módszert nagyobb esetszámon is alkalmazzuk a betegek tüneti javulásának megítélésére.

Klinikum

2018. OKTÓBER 26.

Az artériás merevség és az időskori dementia

A dementia még idős korban is módosítható kockázati tényezőjét azonosította egy 15 éves utánkövetést alkalmazó vizsgálat. A Pittsburghi Egészségtudományi Egyetem kutatói megállapították: az artériás merevség mérése még az agyi betegségre utaló minor jelek mérésénél is nagyobb eséllyel képes megjósolni, kinél valószínű dementia kialakulása. Mivel az artériás merevség csökkenthető antihipertenzív medikációval és életmódváltoztatás, pl. a fizikai aktivitás növelése révén is, az eredmény arra utal, hogy a veszélyeztetett betegek körében megelőzhető vagy késleltethető lehet a dementia kialakulása.

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[A transcranialis mágneses stimulációval végrehajtott folyamatos 30, 50 és 100 Hz-es θ-hullám-ingerlés hatásai egészséges személyek elektrofiziológiai paramétereire]

OZDEMIR Zeynep, ACAR Erkan, SOYSAL Aysun

[A transcranialis mágneses stimuláció robusztus mágneses mezőket használó, nem invazív el­járás, amivel elektromos áramlást lehet előidézni a nagy­agykéregben. A kettős stimuláció küszöb alatti kondicio­náló stimulust (CS), majd küszöb feletti tesztstimulust (TS) alkalmaz. Amikor a két stimulus közötti időtartam (interstimulus interval, ISI) 1–6 msec, a kiváltott motoros potenciál amplitúdója (MEP) csökken; ennek a csökkenésnek a neve rövid intervallumos intracorticalis gátlás (SICI). 7–30 msec ISI esetén a MEP-amplitúdó nő, ennek neve rövid intervallumos intracorticalis facilitáció (SICF). A leggyakrabban 50 Hz frekvenciával alkalmazott folyamatos θ-hullám-ingerlés (cTBS) kimutathatóan csökkenti a corticalis ingerelhetőséget. A jelen vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy meghatározzuk, milyen időtartamú cTBS révén lehet jobb gátlást, illetve serkentést elérni. A vizsgálat másodlagos célja az 50 Hz-es cTBS hatásának összehasonlítása volt a 30, illetve 100 Hz-es cTBS hatásával. A nyugalmi motoros küszöb (rMT), a MEP, a SICI és a SICF értékeit 30 egészséges önkéntes esetében tanulmányoztuk. A SICI esetében 2 és 3 msec intervallummal az rMT 70–140%-át használva alkalmaztuk a CS-t és a TS-t, míg SICF esetében 10 és 12 msec intervallumokat használtunk. Minden csoportban 10 személy kapott 30, 50 vagy 100 Hz-es ingerlést, ezt követően azonnal és 30 perc elteltével rögzítettük az rMT, az MT-MEP, a SICI és a SICF értékeit. A SICI-ben nagyobb gátlást lehetett elérni 3 msec-mal, mint 2 msec-mal, míg a SICF-ben nagyobb serkentést lehetett elérni 12 msec-mal, mint 10 msec-mal. 30 Hz-en a cTBS segítette a gátlást és gátolta a serkentést, míg az 50 Hz-es stimuláció kevesebb gátlást és nagyobb interindividuális variabilitást eredményezett. A 100 Hz-es stimuláció hatására a cTBS csekély serkentést eredmé­nye­zett a MEP-amplitúdókban, kevesebb interindividuális va­riabilitással. A SICI és a SICF nem különbözött szignifikáns mértékben 50 és 100 Hz-es cTBS esetén. Vizsgálatunk szerint a 3 és 12 msec-os SICI és SICF alkalmazása, valamint a 80–120%-os rMT-vel alkalmazott CS és TS biztonságosabb gátlást és serkentést eredményez. A közelmúltban különféle neurológiai beteg­ségek kezelésére kezdték használni a TBS-t; eredményeink alapján az 50 Hz-es helyett inkább a 30 Hz-es cTBS-sti­mu­láció használatát javasoljuk, mivel nagyobb biztonsá­gos­­ság és kisebb interindividuális variabilitás mellett nagyobb gátlást eredményez. ]

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

Transcranialis mágneses stimuláció terápiás alkalmazása major depresszióban

NÉMETH Viola Luca, CSIFCSÁK Gábor, KINCSES Zsigmond Tamás, JANKA Zoltán, MUST Anita

A repetitív transcranialis mágneses stimuláció (rTMS) anti-depresszív hatását közel húsz éve kezdték el tanulmányozni. Azóta számos kutatást publikáltak annak érdekében, hogy pontosan és megbízhatóan meghatározzák a pozitív terápiás válaszhoz tartozó paramétereket, a szakirodalom azonban nagy heterogenitást mutat. Áttekintésünk célja az rTMS-kezelés sikerességéhez hozzájáruló tényezők összefoglalása major depresszióban. A bal dorsolateralis prefrontális cortex (DLPFC) területét 3–6 hétig magas frekvencián ingerelve az antidepresszí­vumokhoz hasonló mértékű hangulatjavulás idézhető elő a betegek 35–40%-ánál. Az rTMS-ben részesülő terápia-rezisztens betegek átlagosan három hónapos remissziót érnek el. Jobb oldali DLPFC alacsony frekvenciájú stimu-lálása hasonlóan eredményes, de kevésbé kutatott. Az ingerlés helyének pontos azonosításán kívül a kezelés kimenetele függ az ingerlés intenzitásától, valamint az ülések és az impulzusok számától. Az rTMS biztonságossága és jól tolerálhatósága miatt megoldást nyújthat a terá-piarezisztens betegek számára, ezenkívül farmakoterápia alatt álló depressziós betegek esetében növelheti az anti-depresszívumok hangulatjavító hatását a gyógyszerekkel párhuzamosan alkalmazva. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai gyógy-szer- és élelmiszerhatóság (FDA) 2008-ban engedélyezte az rTMS-t terápiarezisztens depresszió gyógyítására. Hazánkban az rTMS egyelőre elsősorban a kutatás területén számít ígéretes eszköznek, de ennek kapcsán többek között a major depresszióban szenvedő betegek egyre inkább élvezhetik a módszer jótékony hatását.

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

[Megválaszolatlan kérdések a depressziós betegek transcranialis mágneses stimulációs kezelésében]

MORVAI Szabolcs, NAGY Attila, KOVÁCS Attila, MÓRÉ Csaba, BERECZ Roland, FRECSKA Ede

[A WHO felmérése szerint a depresszió gyakori pszichés zavar, mely 350 millió embert érint minden korosztályban világszerte. A transcranialis mágneses stimuláció olyan mi-nimálisan invazív technika, amely lehetővé teszi a vizsgáló számára, hogy kérgi funkciókat stimuláljon egészséges önkénteseken és pszichiátriai, valamint neurológiai zavarokban szenvedő betegek esetében. A korai 90-es években több tanulmány arra a felismerésre jutott, hogy a frontális kéreg fölött alkalmazott gyors ütemű, azaz repetítív TMS (rTMS) -stimulációval tartós hangulatváltozást lehet kiváltani egészséges résztvevőkön. A későbbi, depressziós betegeket vizsgáló kutatások a frontális cortex naponta végzett rTMS-kezelését klinikailag hatásosnak találták. Az elmúlt két évtizedben számos vizsgálat kutatta az rTMS alkalmasságát a hangulatzavarok terápiájában, folyamatosan fejlődő kezelési protokollokkal. A jelen tanulmány célja az, hogy áttekintse az elmúlt két évtized szakirodalmát, az rTMS-kezelés depressziós betegekre kifejtett hatását vizsgáló munkák számbavételé-vel. Elsődleges célunk, hogy az eredményeket értékelve olyan irányokat határozzunk meg, melyek segíthetik a vizsgálatokat kórházi körülmények között hatásosan és biztonságosan alkalmazható protokollok kifejlesztésében. Nincsen messze az az idő, amikor a TMS-készülékeket a gyakorló orvosok inkább terápiás felhasználás, mint kutatás céljából alkalmazzák. Tudomásunk szerint jelenleg nem áll rendelkezésre egy széleskörűen elfogadott „arany standard”, mely a legmagasabb hatékonyságot biztosítja optimális biztonsággal és toleranciával kiegészítve. A legfontosabb kezeléssel kapcsolatos változók, melyekre a jövőbeli vizsgálatoknak összpontosítaniuk kell: lokalizáció, frekvencia, intenzitás, kísérő terápia, fenntartó kezelés, az impulzusok, illetve sorozatok száma, unilaterális vagy bilaterális alkalmazás.]

Gondolat

2021. FEBRUÁR 10.

A neurózis nagyvárosi megjelenése és korai tapasztalatai - Orvosi és irodalmi diskurzusok 1900 körül

HEGEDŰS Máté

Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy olyan forrásokat ismertetek és kommentálok, amelyek valamilyen módon érzékenyen reflektáltak a nagyvárosi idegességre, mint újonnan megjelent és elterjedt betegségre. Alábbiakban olyan orvosi regiszterű szövegeket mutatok be, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a betegség képének kialakulásához és egyáltalán ahhoz a folyamathoz, hogy ezt a jelenséget betegségként kezdték számon tartani.

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

A fokális epilepsziás rohamok terjedése és szemiológiája. insulához kapcsolódó betegtanulmányok. elméleti meggondolások

BALOGH Attila, BALOGH Attila ifj.

Célkitűzés – Az epileptológiában a diagnosztikai eljárások fejlődése új kihívások elé állítja a rohamszemiológiával foglalkozó szakembereket. A rohamok elemzése során központi kérdés azok intracerebralis terjedése. Az epilep-sziás rohamterjedés kulcskérdése a fiziológiás és patológiás agyi hálózatok megismerése, amely az excesszív neuronalis izgalom mozgásának nyomon követésén [számítógépes elektroencefalográfia (EEG) és magnetoencefalo­gráfia (MEG) vizsgálatok], és az agyi konnektivitás alkalmazásán (neuroimaging és matematikai modellezés) alapul. A szerzők esetvizsgálatok segítségével elemzik az agyi hálózati csomópontok és epilepsziás hubok szerepét a rohamtünetek kialakításában. Módszerek – Három insularis és egy parietalis epilepsziás beteg preoperatív, intraoperatív és posztoperatív vizsgálati eredményeinek segítségével elemezzük a betegek rohamaiknak a tünettanát. A vizsgálatok komplex neuro-imaging, noninvazív és invazív neurofiziológia, intenzív video-EEG, számítógépes EEG-elemzés, funkcionális térképezés és intraoperatív kortikográfia segítségével történtek. Az etiológiát szövettani feldolgozás is segítette. Eredmények – Betegeink rohamainak szemiológiájában az insula kettős szerepet játszik. Elsődlegesen kiindulása és kialakítója az oly nehezen felismerhető insularis rohamtüneteknek. Ugyanakkor az esetek többségében, rendkívül gazdag hálózati összeköttetéseinek köszönhetően, az insulának sajátos szerepe van a rohamok tüneti sajátosságainak kialakításában. A szerzők a rohamterjedés mechanizmusa és annak szemiológiai következményei között új összefüggésekre mutatnak rá. Következtetések – Epileptológiai szempontból vannak olyan agyi struktúrák, amelyek speciális szerepet játszanak az epilepsziás izgalom terjedési lehetőségei között. A számos új neuroimaging és neurofiziológiai eljárás segítségé-vel lehetővé vált az epilepsziás hálózatok connectomiai szempontok szerinti revíziója. Az úgynevezett epilepsziás „diathesis” az agyi konnektivitás módszerével jól megköze-líthető. Teoretikusan az epilepsziás hálózati csomóknak olyan szerepet tulajdoníthatunk, ahol az éppen átvonuló vagy kiinduló epilepsziás izgalom csak az adott hálózati csomó anatómiai kapcsolataitól függően tud tovaterjedni. A hálózati csomópontokból kiinduló pályák epilepsziás propenzitása határozza meg, az aktuális roham terjedését.