Keresési eredmények

Gondolat

2020. ÁPRILIS 20.

Kodálytól Kodályig - Interjú Somogyi-Tóth Dániellel

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész, karmesterrel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatójával beszélgettünk az idei március hozta megváltozott világunkról, zenéről, működésről, tapasztalásokról.

Agykutatás

2020. JÚLIUS 29.

A Homo sapiens és a pszichoaktív növények közötti kapcsolat

A pszichoaktív növények fogyasztásának az emberré válásban, az emberi kultúra kialakulásában játszott alapvető szerepét mutatják be az Akadémiai Kiadó gondozásában kiadott angol nyelvű folyóirat, a Journal of Psychedelic Studies 2019 végén megjelent különszámának tanulmányai.

Gondolat

2020. MÁRCIUS 20.

Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

CSONTOS Erika

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Klinikai Onkológia

2019. FEBRUÁR 20.

A mesterséges intelligencia szerepe a precíziós medicinában

MESKÓ Bertalan

A gyakorló orvoslás lényege, hogy a lehető legtöbb adatot tudjunk meg a beteg állapotáról, és ezek alapján döntsünk. Az orvosnak bíznia kell a saját gyakorlatában, ítélőképességében és a problémamegoldó képességében, mivel csak kezdetleges eszközök és korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésére. A digitális egészségnek nevezett kulturális átalakulással a „disruptive” technológiák révén fejlett módszerek keletkeztek, amelyek nemcsak a professzionális személyzet, hanem a betegek számára is hozzáférhetőek. Ezek a technológiák, mint a genomika, a biotechnológia, a betegek által hordható szenzorok vagy a mesterséges intelligencia (AI) fokozatosan három fontos irányba vezettek. Az egyik a beteg meggyógyítása, a második a részletes elemzéshez szükséges adatok beszerzése és a harmadik a precíziós orvoslás alapjainak megteremtése. A gyógyítás rohamos fejlődése ellenére a betegek néhány azonos fizikai jellemzőjére alapozva még mindig ugyanolyan orvosi döntések születtek, de az orvoslás végül a prevenció, a perszonalizáció és a precízió felé mozdult el. Ebben az irányváltásban és kulturális átalakításban az AI-technológia a mindennapi gyakorlatban alkalmazható kulcsszerepet tölt be.

Gondolat

2019. NOVEMBER 08.

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Hírvilág

2019. OKTÓBER 30.

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Nővér

2019. ÁPRILIS 30.

[Szocio-gazdasági- és egész­ségi állapot: halálozás és meg­betegedés]

DABES Meshik Alphonsus, PAPP Katalin

[Nincs olyan helyzet, amelyben az egyén társadalmi-gazdasági státusza hatalmas szerepet ne játszana az ő egészségi eredményeiben és a rendelkezésre bocsátott egészségügyi szolgáltatásban. A társadalmi-gazdasági helyzetet elsősorban az oktatás, a jövedelem és a foglalkozás határozza meg. A magasabb társadalmi-gazdasági státuszban élő embereknek több ismerete van az egészségről és egészség-magatartásról, és ezek meghatározzák az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét, elfogadhatóságát és megfizethetőségét. Arpey és mtsai (2017) leírták, hogy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszú emberek nagyobb valószínűséggel rövidebb várható élethosszt élnek, és több krónikus betegségben szenvednek, összehasonlítva a magasabb társadalmi-gazdasági státuszban élőkkel. Ebben a tanulmányban szeretném elemezni a szocio-ökonómiai állapot és az egészségi állapot közötti kapcsolatot, figyelembe véve az alacsonyabb társadalmi-gazdasági státuszban élők és magasabb társadalmi-gazdasági státuszban élő emberek halálozását és megbetegedését a jelenlegi irodalmi áttekintés segítségével. A tanulmány alapján egyértelműen megérthető, hogy az alacsonyabb társadalmi-gazdasági helyzet és a magasabb társadalmi-gazdasági státuszban élő lakosság között egyértelműen különbözik az egészségi állapot. Ez az egészségi egyenlőtlenség a gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők közötti különbségek eredménye. Az egészségügyi egyenlőtlenségek elkerülhetőek és tisztességtelenek, mivel az egészségügy meghatározó tényezőinek, mint például az oktatás és/vagy a foglalkoztatás meghatározó tényezői a személyek társadalmi-gazdasági helyzetének. Ezért a magasabb és alacsonyabb társadalmi-gazdasági helyzetben élők közötti egyenlőtlenségek csökkentése érdekében egyenlő elosztásra és lehetőségre van szükség mindkét csoport számára az oktatás és a foglalkoztatás területén. . ]

Gondolat

2019. SZEPTEMBER 20.

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Gondolat

2019. SZEPTEMBER 20.

A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”

Nővér

2019. FEBRUÁR 28.

[A roma kisebbség társadalmi befogadásának kérdése a Cseh Köztársaságban a kulturális és adaptációs modell szempontjából]

TOUMOVÁ Kristyna, TOTHOVA Valérie, OLISAROVÁ Vera

[Objective: The aim of the research was to map out the area of social inclusion of the Roma minority according to the Model of culturally-minded and adapted care. Above all to find out the subjective opinion of the Roma on their lives in the Czech Republic, the distribution of family roles or the respect of Roma traditions and customs. Methods: Data collection was carried out using a quantitative survey, in the form of a non-standardised questionnaire. The research group consisted of 600 members of the Roma minority across the Czech Republic. Results: The results show that the Roma minority feels some intolerance, in some cases even discrimination from the majority of society. Although in a Roma family the traditional division of the roles of the mother - maternal role, the father - the family breadwinner persists, these roles change slightly depending on the style of family upbringing and cohabitation with the older generations. The life of a Roma according to Roma traditions and customs subsides slightly into the background. Younger and single Roma no longer follow traditions like their parents. Therefore, there is an obvious large influence from the majority of society towards the Roma minority. Conclusion: The Roma minority is a group of people with many specifics. To coexist with a majority society, therefore, there is a need for understanding and tolerance on both sides. For a better understanding of this minority, the conceptual model of the following authors J. N. Giger and R.E. Davidhizar can help us, as it complexly approaches the specific needs of an individual with a different culture or religion.]