Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2004. MÁJUS 20.

A Helicobacter pylori kimutatásának DNS-alapú diagnosztikai módszerei

RUZSOVICS Ágnes, MOLNÁR Béla, TULASSAY Zsolt

A Helicobacter pylori DNS-ét specifikusan azonosító kimutatási módszerek megbízható diagnosztikai eszközök. Ehhez általános H. pyloristruktúrákat és -virulenciafaktorokat használnak, így az ureaseA, a cagA, a vacA vagy az iceA gént. A DNS-alapú polimeráz láncreakció (PCR) módszerhez a DNS-t vagy bakteriális RNS-t a gyomorbiopsziából, a gyomornedvből, a székletből vagy a szájnyálkahártya-kenetből nyerhetjük. A polimeráz láncreakcióval a baktérium kvantitatív módon határozható meg, és genotípusa megközelítőleg 100%-os szenzitivitással és specificitással azonosítható. A H. pylori mennyiségi meghatározásának újabb irányzata figyelhető meg a real-time PCR alkalmazásával. A FISH (fluoreszcens in situ hibridizáció) és az RFLP (restrikciós hosszpolimorfizmus) módszerek használatával lehetőség nyílik az antibiotikumrezisztencia rutinszerű kimutatására. A baktérium DNS-szerkezete és virulenciafaktorai az oligonukleotid-microarray-vel (csip) azonosíthatók, ez specifikusan ismeri fel és különbözteti meg e paramétereket. A Helicobacter pylori DNS-alapú kimutatása érzékeny módszer, alkalmazása azonban összetett laboratóriumi felszerelést és többletköltséget igényel.

Lege Artis Medicinae

2001. MÁJUS 20.

Molekuláris morfológiai módszerek a laboratóriumi medicinában

BALÁZS Margit, ÁDÁNY Róza

Napjainkban a molekuláris morfológiai módszerek térhódítása a laboratóriumi medicinában nem pusztán a módszertani újdonság erejével hat, de diagnosztikai szinten is forradalmi változást jelent. Mára a rutindiagnosztikában is szinte mindennapossá váltak azok a technikák, amelyeket korábban csak az alapkutatásban alkalmaztak. A genetikai változások kimutatását célzó módszertan fejlődése oda vezetett, hogy a laboratóriumi diagnosztika nemcsak a betegségekhez társuló, a betegségre általában nem specifikus patobiokémiai történéseket, illetve az ezek következtében kialakult elváltozásokat tárja fel, de a betegség hátterében álló genetikai elváltozás( ok) azonosításával esetenként oki diagnózis felállítására is képes. Minőségi változást jelent, hogy az egyre tökéletesedő módszerekkel nemcsak a betegségspecifikus eltérések, hanem a betegség iránti fokozott egyéni (esetenként populációs szintű) fogékonyság, azaz az adott betegségre nézve a genetikailag meghatározott veszélyeztetettség is kimutatható. A klasszikus genetikai mikroszkópos morfológiai módszertant, a citogenetikát számos laboratóriumban ma már egyre inkább kiegészítik, sőt egyes esetekben felváltják a különböző in situ hibridizációs technikák. Ezekkel a módszerekkel sejtek és szövetek (köztük tumorok) kromoszomális szintű vizsgálata valósítható meg akár egy (de legfeljebb néhány) napon belül, anélkül, hogy a sejteket mesterséges körülmények között tenyésztenénk/manipulálnánk, és így az eredeti genetikai eltéréseket esetleg megváltoztatnánk. Lehetőség nyílik a genetikai betegségek terápiát követő monitorozására, illetve a környezeti expozíció által indukált kromoszomális eltérések gyors kimutatására is.