Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2006. NOVEMBER 19.

Aszpart inzulin a diabetológiai gyakorlatban

JERMENDY György

Az aszpart inzulin (B28 Asp-inzulin) rekombináns DNS-technológiával előállított, gyors hatású inzulinanalóg, kémiai szerkezetének jellegzetessége, hogy az inzulin B-láncának 28. helyén szereplő prolint aszpartáttal cserélték ki. E változtatás folytán az inzulinmolekula önasszociációs készsége gyengül, a subcutan beadott aszpart inzulin gyorsan dimer és monomer formává disszociál, s ez utóbbi könnyen, rövid idő alatt felszívódik. Az aszpart inzulin hatása - a humán reguláris inzulinhoz viszonyítva - hamarabb kezdődik, az inzulincsúcs magasabb, a hatástartam rövidebb. Az aszpart inzulin hatáskinetikája összességében véve jobban közelíti az élettani, étkezést követő inzulinelválasztásét. Mindezekből adódóan az aszpart inzulin az étkezés utáni vércukorértéket kifejezettebben csökkenti. Az aszpart inzulint közvetlenül az étkezés megkezdése előtt kell beadni, azonban egyes megfigyelések szerint adható az étkezés befejezésekor is. E körülmény a betegek számára bizonyos könynyebbséget jelent az étkezési előírások időbeni betartása terén. Az aszpart inzulin egyaránt jól használható 1-es típusú és 2-es típusú cukorbetegek kezelésekor. Aszpart inzulin mellett (humán reguláris inzulinnal összehasonlítva) a HbA1c-érték szerény csökkenése és az éjszakai hypoglykaemiák ritkábbá válása remélhető. Az aszpart inzulin megbízhatóan alkalmazható inzulinpumpákban is. Terhesek kezelésére a közelmúltban engedélyezték, gyermekek és serdülők kezelésekor a várható előny és a rendelkezésre álló szerényebb tapasztalat mérlegelése után célszerű dönteni. Aszpart inzulin vonatkozásában (más inzulinanalógokhoz hasonlóan) nem állnak rendelkezésre hosszú távú, a diabetes szövődményeinek alakulását vizsgáló tanulmányok eredményei.

Ideggyógyászati Szemle

2009. JÚNIUS 02.

A hosszú távú Stalevo-kezelés szegedi tapasztalatai

KLIVÉNYI Péter, VÉCSEI László

A levodopa, perifériás dekarboxilázgátló és az entacapon hármas kombinációt (Stalevo) a motoros komplikációkban szenvedő Parkinson-kóros betegek kezelésére alkalmazzuk. Most az elsők között beállított, így a leghosszabb ideje kezelt betegeink klinikai adatait és állapotát foglaltuk össze. Az eredményekből megállapítható, hogy a leggyakrabban hatástartam-rövidülés miatti gyógyszerváltást követően az átlagos levodopadózis csökkent, a motoros komplikációk enyhültek. Az átlagosan hároméves kezelés alatt a levodopaigény nőtt, de még ekkor sem érte el a kiindulási dózist. A gyógyszerváltást követően a betegek általános közérzete is javult. Összefoglalva elmondható, hogy a Stalevo alkalmazása hosszú távon is hatásos, biztonságos és jelentős életminőségbeli előnyt jelent a betegek számára.