Keresési eredmények

PharmaPraxis

2019. JÚNIUS 25.

A vezetők utánpótlásával kapcsolatos felkészültség - felmérés a kanadai intézeti gyógyszertárak dolgozói körében

Egyik intézmény sem tudja elkerülni, hogy vezetője előbb-utóbb nyugdíjba menjen; a vezető pótlására az egyik leghatékonyabb módszer a formális utánpótlási terv kidolgozása, ami biztosítja az intézmény stabil működését az átmenet idején is, továbbá lehetővé teszi, hogy a vezető átadhassa tudását utódjának, és megkönnyíti a váltást a stáb többi tagja számára is.

Hírvilág

2020. MÁJUS 04.

COVID-19 pandémia testi és mentális jóllétre tett hatásai - nemzetközi felmérés

The Collaborative Outcomes study on Health and Functioning during Infection Times (COH-FIT) egy nagy nemzetközi felmérést végző projekt, amely a koronavírus pandémia (COVID-19) által érintett országok egész lakosságára irányul. A projektben majdnem 200 kutató vesz részt több mint 35 országban, több nemzeti és nemzetközi szakmai szervezet hozzájárulásával. A COH-FIT projekt célja a kockázati és a védelmet nyújtó tényezők azonosítása, amelyek tájékoztatást nyújtanak a COVID-19 pándémiát megelőző és beavatkozó programok számára, illetve a jövőben előforduló más pándémiák számára.

Ideggyógyászati Szemle

2016. MÁRCIUS 30.

[Elektrofiziológiai eltérések ALS-betegeknél 1 hz-es RTMS után. Előzetes felmérés]

MAJOR Zsigmond Zoltán, VACARAS Vitalie, MARIS Emilia, CRISAN Ioana, FLOREA Bogdan, MAJOR Andrea Kinga, MURESANU Fior Dafin

[A motoneuron-betegségek rossz prognózisú, hatékony kezelés nélküli, leépüléssel járó kórképek. A repetitív transcranialis mágneses ingerlés átmeneti funkcionális javulást eredményezhet. Célkitűzés - A funkcionális javulás mértékét szerettük volna felmérni elektrofiziológiai és klinikai tesztek által. A vizsgálat módszere - Motoneuron-betegségben (amyotrophiás lateralsclerosis) szenvedő betegek képezték a kutatási alanyokat. Az izomerő és a légzési funkciók vizsgálata jelentette a klinikai megközelítést, míg a központi motoros vezetési idő, a motoros egységpotenciálok becslése, a blink reflex és H-reflex pedig az elektrofiziológiait. Két vizsgálatot végeztünk az említett tesztekkel, az öt napig tartó, napi 20 perces, kis frekvenciás, 1 Hz-es, repetitív transcranialis mágneses ingerlés előtt és után, az ingerlés intenzitása pedig 80%-a volt az egyéni motoros válasz küszöbének. Eredmények - A centrális motoros vezetési idő, az izomerő és a légzési funkciók nem mutattak statisztikailag jelentős eltérést, viszont javulási tendencia volt felfedezhető. A motoros egységek becslése, a blink reflex és a H-reflex szignifikáns javulást mutatott az ötnapos repetitív transcranialis mágneses ingerlés következtében. Következtetések - A kis frekvenciájú repetitív transcranialis mágneses ingerlés javítja az elektrofiziológiai paramétereket amyotrophiás lateralsclerosisban, de alig észlelhető klinikai hatás; további kutatás szükséges az említett hatás mértékének értékelésére.]

Ideggyógyászati Szemle

2019. JÚLIUS 30.

[Gerincsebészek viszonyulása a 3D technológiák alkalmazásához - AOSpine-tagok körében végzett felmérés]

ÉLTES Endre Péter, KISS László, BARTOS Márton, EÖSZE Zsolt, SZÖVÉRFI Zsolt, VARGA Pál Péter, LAZÁRI Áron

[Bevezetés - A 3D technológiák (háromdimenziós virtuális és fizikai modellek, háromdimenziós nyomtatás, mérnöki digitális tervezés, végeselem-analízisre épülő szimuláció) kulcsszerepet játszanak az egyénre szabott gerincsebészeti beavatkozások megvalósításában. Célkitűzés - A 3D technológiák klinikai alkalmazását elősegítő és limitáló tényezők meghatározása érdekében nemzetközi, online felmérést végeztünk az AOSpine közreműködésével. Módszer - Kifejlesztettünk egy 21 kérdésből álló kérdőívet. A vizsgálat során 57 ország 282 gerincsebésze által kitöltött kérdőíveket használtunk fel. A kérdőívek számszerűsítve mérték az elfogódottságot különböző paraméterek mellett. Az adatok értékelésében a válaszadók származási országainak megfelelő humán fejlettségi indexet is figyelembe vettük. Eredmények - A 3D technológiák elfogadottsága az AOSpine-régiók között szignifikánsan eltért (p ≤ 0,05), a legnagyobb elfogadottságot az Ázsia/Csendes-óceáni régió mutatta. A gerincsebészeten belüli szakterület, illetve a gerincsebészként eltöltött évek szerint történő csoportosítás esetén nem találtunk szignifikáns különbséget (p = 0,77, illetve p = 0,19). A finanszírozást figyelembe véve, a 3D technológiák elfogadottsága szignifikánsan magasabb a kizárólag közfinanszírozott ellátásban dolgozó ge­rinc­sebészek esetén, a privát vagy mindkét (közfinanszírozott és privát) ellátáshoz viszonyítva (p ≤ 0,05). Az elfogadottság a humán fejlettségi index értéke alapján eltérő volt: szignifikáns különbséget találtunk a „Közepes” vs. „Nagyon magas” (p = 0,0005) és a „Magas” vs. „Nagyon magas” (p = 0,019) csoportba tartozó válaszadók közt; továbbá szignifikáns, pozitív korrelációt igazoltunk a technológia elfogadottsága és a humán fejlettségi index értéke közt (Spearman-teszt, ρ = 0,37, p = 0,007). A legfontosabb limitáló tényezőnek az ismerethiány bizonyult. Következtetés - Vizsgálatunk a 3D technológiák széles körű elfogadottságát bizonyítja. Az eredmény alátámasztja az oktatás, a gazdasági környezet, valamint a klinikai környezet/az egészségügy általános helyzetének szerepét. Vizsgálatunk alapul szolgálhat a 3D technológiák fejlesztésével és terjedésével kapcsolatos fő feladatok meghatározására. ]

Nővér

2018. DECEMBER 30.

A szervdonációk ápolásetikai problémáinak szakápolói megítélése egy hazai felmérés tükrében

SZÉCSÉNYI Péter, RAJKI Veronika

A vizsgálat célja: A transzplantációs osztályokon dolgozó szakápolók véleményének feltérképezése volt a laikus lakosság felkészültségéről a szervadományozás témakörével kapcsolatban. Továbbá vizsgálni kívántuk, hogy az ápolók a vallási meggyőződést és etikai elveket részesítik-e előnyben a jogi szabályozással szemben. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a transzplantációs osztályon dolgozó ápolók felajánlanák-e saját szerveiket. Anyag és módszer: Leíró kutatást végeztünk saját szerkesztésű kérdőív segítségével. Az eredményeinket Pearson Khi-négyzet próba (tipikusan 5%-os szignifikancia szinten vizsgálva, p≤0,05), valamint egymintás t-próba alkalmazásával kaptuk. A vizsgálat Szegeden, Budapesten és Pécsett történt. Eredmények: A vizsgálatban 37 fő vett részt. Az ápolók szerint a laikus lakosságnak nincsenek kellő ismereteik a hatályos jogi szabályokról. Az ápolók pozitívan állnak a saját szerveik felajánlásához egy esetleges donáció kapcsán. Az ápolók előnyben részesítik a vallási és etikai elveket a jogi szabályokkal szemben a szervdonáció kapcsán. Következtetések: A laikus lakosok ismerethiánya a donáció megvalósulását veszélyezteti. Érdemes lenne azokat az ápolókat bevonni az emberek edukációjába, akik transzplantációs szakterületeken dolgoznak, akik donorgondozást végeznek, így a laikusok is elfogadóbbak lennének és kevesebb konfliktushelyzet alakulna, feltételezhetően több szervtranszplantáció történne.

Nővér

2020. ÁPRILIS 30.

Gyógyszerszedési szokások felmérése hipertóniás felnőttek körében

VARGA Bernadett, FUSZ Katalin, CSIMA Melinda, LUKÁCS-HORVÁTH Marianna, DEÁK András, STROMAJER-RÁCZ Tímea

A magas-vérnyomás betegség a legismertebb rizikófaktor a kardiovaszkuláris megbetegedések és a stroke kialakulásában. Jelen vizsgálat célja, a 40 évnél idősebb, hipertóniában szenvedő betegek életmódjának, betegség reprezentációjának, valamint gyógyszerszedési szokásainak felmérése Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatásunkat 2017-ben online kérdőív formájában végeztük 40 évnél idősebb magas-vérnyomás betegségben szenvedők körében (n=267). Az adatgyűjtés eszköze a Brief Illness Perception Questionnaire rövidített változata, a Morisky Medication Adherence Scale (8-item) és saját szerkesztésű kérdőív. A kor előrehaladtával magasabb terápiahűség jellemző a vizsgált populációra (r= 0,26; p<0,001). A páciensek, akiknek a körzeti orvos javasolt életmódbeli változtatásokat, magasabb terápiahűséggel bírnak (p=0,032). Akiknek magasabb volt az eddig mért legmagasabb vérnyomásuk (r=0,18; p=0,003), nehezebben élik meg a betegségüket (r=0,15; p=0,014). Az egészségmagatartás és a körzeti orvos tájékoztatása befolyásolhatják a hipertónia megélését és a terápiahűséget. Az egészségmagatartás és a terápiahűség szintjének növelésében a háziorvosok mellett, kiemelt szerepe lehet a kiterjesztett hatáskörű közösségi szakápolóknak.

Nővér

2020. JÚNIUS 30.

BLS készségfelmérés – Hatékonyabb-e a telefonon instruált laikus újraélesztés?

KÖCSE Tamás, MÁTÉ Martin, HORVÁTH Balázs, PAKAI Annamária, MÁTÉ-PÓHR Kitti

A kutatás célja a felnőtt BLS végzésének megfigyelése, hatékonyságának vizsgálata laikusok csoportjában, továbbá összehasonlítani, hogy az instrukció nélküli vagy a T-CPR hatékonyabb-e. A kvantitatív, keresztmetszeti vizsgálatunkat a 112 Hívásfogadó Központ nyílt napján végeztük, Szombathelyen. A célcsoportot az oda látogató laikusok képezték, akik aláírták a beleegyező nyilatkozatot, hogy a megfigyelés során kapott eredményeiket feldolgozhatjuk (n=19). SPSS for Windows 22.0 program segítségével leíró statisztikát, Fisher-egzakt tesztet és kétmintás T-próbát végeztünk (p<0,05). A mellkaskompressziók végzésénél a telefonos instrukcióval végzett újraélesztés során minden vizsgált paraméter hatásosabb volt. Az instrukciók nélkül a mentőhívástól számítva átlagosan 12 másodpercbe telik a kompresszió megkezdése, abban a szituációban, ahol történik instruálás átlagosan 1 perc 25 másodperc telik el. Az eredményeinkből arra következtethetünk, hogy a T-CPR végzése során a mellkaskompressziók megkezdéséig több idő telik el, mint instrukció nélküli esetekben, ugyanakkor összességében a mellkaskompressziók hatékonyabbak.

Ideggyógyászati Szemle

2018. MÁJUS 30.

[Különböző stádiumú idiopathiás Parkinson-kóros betegek gondozóinak egészségállapot-felmérése]

YAZAR Olgun Hülya, YAZAR Tamer, DEMIR Yancar Esra, CANKAYA Soner, ENGINYURT Özgür

[Cél - A vizsgálat célja az idiopathiás Parkinson-kór (IPD) különböző stádiumaiban szenvedő betegek gondozóinak mentális egészségi állapotának felmérése, és annak megvizsgálása volt, csökkenthető-e óvintézkedésekkel a gondozókra nehezedő teher. Módszerek - A vizsgálatban 144 IPD-beteg vett részt (a betegségstádium szerinti beosztás a módosított Hoehn-Yahr-kritériumok alapján történt), továbbá a betegek egy-egy 18 éven felüli gondozója, akik mindennapos - esetenként egész napra kiterjedő - ellátást biztosítottak a betegek számára. A prospektív és keresztmetszeti vizsgálat során a UK Brain Bank IPD-betegekkel kapcsolatos diagnosztikus kritériumait alkalmazva elvégeztük a betegek rész-letes neurológiai kivizsgálását, állapotukat az Egyesített Parkinson-kór Pontozó Skála (Unified Parkinson’s Disease Rating Scale, UPDRS) és a Módosított Hoehn-Yahr-skála (Modified Hoehn and Yahr scale, HYS) alapján pontoztuk. A gondozók a személyes adatokkal kapcsolatos kérdőívet és a Rövidített Egészségkérdőívet (Short Symptom Inventory, SSI) töltötték ki. Eredmények - A gondozottak betegségstádiumának és UPDRS-pontszámának növekedésével párhuzamosan valamennyi alskálán nőtt a gondozók SSI-pontszáma. Következtetés - A gondozottak betegségprogressziójának előrehaladásával párhuzamosan nő a gondozókra nehe-zedő teher, és mentális egészségi állapotuk hanyatlani kezd.]

PharmaPraxis

2019. ÁPRILIS 08.

Az expediálás során bekövetkező hibák megelőzése

Az expediálás során bekövetkező leggyakoribb, következménnyel járó hiba a nem megfelelő gyógyszer, illetve a nem megfelelő erősségű vagy formájú gyógyszer kiadása. Egyesült államokbeli felmérés szerint a patikákban 250 receptből átlagosan 4 kerül tévésen kiadásra (1,6%), míg egy hollandiai felmérés szerint a hibás diszpenzációk 41%-a esetében nem megfelelő gyógyszer kiadása volt a hiba. A hibák egyharmada következik be hasonló gyógyszernevek miatt, és majdnem a hibák fele esetében nem megfelelő erősségű gyógyszer kerül kiadásra.

PharmaPraxis

2020. NOVEMBER 30.

Gyógyszerterápia-menedzsment-megállapodások

Mint korábbi vizsgálatokból tudjuk, a CDTM lehetővé teszi, hogy a gyógyszerész orvosokkal és egyéb egészségügyi szakemberekkel társulva maximális mértékben kihasználja tudását, és a szakember-csoport tagjai közötti együttműködés a betegkimenetek szignifikáns javulását eredményezi.