Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2020. OKTÓBER 21.

hirdetés

A hosszú távú antiepileptikum-monoterápia hatása a vascularis kockázati tényezőkre és az atherosclerosisra

NOVÁK István

Az epilepsziás betegek jelentős része hosszú távú vagy élethosszig tartó antiepileptikum-kezelést igényel. A hosszú távú kezelés sokféle mellékhatással járhat: metabolikus és endokrin változások, viselkedési és kognitív zavarok mellett a májenzimrendszer olyan változásai is előfordulhatnak, melyek a vascularis kockázati tényezők fokozódásával járnak. Ez a hatás különösen a korábbi generációkhoz tartozó antiepileptikumoknál figyelhető meg. Egy tajvani kórház kutatói keresztmetszeti vizsgálatot végeztek a különböző antiepileptikumokkal végzett monoterápiák vascularis kocká­zati tényezőkre és az atherosclerosisra kifejtett ha­tásának összehasonlítására.

Agykutatás

2021. MÁJUS 27.

Emelkedett purinszintek mint az epilepszia biomarkerei

Az epilepsziabetegség és az epilepsziás rohamok diagnosztikája közismerten nehéz feladatot jelent a klinikus számára. Mivel a terápiát közvetlenül befolyásolja, a gyors és pontos diagnózis az akut ellátásban kritikus fontosságú lehet. Az epilepszia diagnózisának arany standardja a részletes anamnézisfelvételen túl a video-EEG-monitorozás, ugyanakkor ez az eljárás idő- és költségigényes, speciális szakértelmet kíván és egy akut helyzetben általában nem kivitelezhető. A görcsrohammal járó betegségek félrediagnosztizálása gyakori, ugyanis az epilepsziás rohamok pusztán a szemiológiára hagyatkozva összetéveszthetők egyéb rohamtípusokkal, mint például a pszichogén nem epilepsziás rohammal (PNER), vagy a konvulzív syncopéval. Ennek köszönhetően nagy az érdeklődés az epilepszia és az epilepsziás rohamok biomarkerei iránt.

Ideggyógyászati Szemle

2016. JANUÁR 30.

A fokális epilepsziás rohamok terjedése és szemiológiája. insulához kapcsolódó betegtanulmányok. elméleti meggondolások

BALOGH Attila, BALOGH Attila ifj.

Célkitűzés – Az epileptológiában a diagnosztikai eljárások fejlődése új kihívások elé állítja a rohamszemiológiával foglalkozó szakembereket. A rohamok elemzése során központi kérdés azok intracerebralis terjedése. Az epilep-sziás rohamterjedés kulcskérdése a fiziológiás és patológiás agyi hálózatok megismerése, amely az excesszív neuronalis izgalom mozgásának nyomon követésén [számítógépes elektroencefalográfia (EEG) és magnetoencefalo­gráfia (MEG) vizsgálatok], és az agyi konnektivitás alkalmazásán (neuroimaging és matematikai modellezés) alapul. A szerzők esetvizsgálatok segítségével elemzik az agyi hálózati csomópontok és epilepsziás hubok szerepét a rohamtünetek kialakításában. Módszerek – Három insularis és egy parietalis epilepsziás beteg preoperatív, intraoperatív és posztoperatív vizsgálati eredményeinek segítségével elemezzük a betegek rohamaiknak a tünettanát. A vizsgálatok komplex neuro-imaging, noninvazív és invazív neurofiziológia, intenzív video-EEG, számítógépes EEG-elemzés, funkcionális térképezés és intraoperatív kortikográfia segítségével történtek. Az etiológiát szövettani feldolgozás is segítette. Eredmények – Betegeink rohamainak szemiológiájában az insula kettős szerepet játszik. Elsődlegesen kiindulása és kialakítója az oly nehezen felismerhető insularis rohamtüneteknek. Ugyanakkor az esetek többségében, rendkívül gazdag hálózati összeköttetéseinek köszönhetően, az insulának sajátos szerepe van a rohamok tüneti sajátosságainak kialakításában. A szerzők a rohamterjedés mechanizmusa és annak szemiológiai következményei között új összefüggésekre mutatnak rá. Következtetések – Epileptológiai szempontból vannak olyan agyi struktúrák, amelyek speciális szerepet játszanak az epilepsziás izgalom terjedési lehetőségei között. A számos új neuroimaging és neurofiziológiai eljárás segítségé-vel lehetővé vált az epilepsziás hálózatok connectomiai szempontok szerinti revíziója. Az úgynevezett epilepsziás „diathesis” az agyi konnektivitás módszerével jól megköze-líthető. Teoretikusan az epilepsziás hálózati csomóknak olyan szerepet tulajdoníthatunk, ahol az éppen átvonuló vagy kiinduló epilepsziás izgalom csak az adott hálózati csomó anatómiai kapcsolataitól függően tud tovaterjedni. A hálózati csomópontokból kiinduló pályák epilepsziás propenzitása határozza meg, az aktuális roham terjedését.

Ideggyógyászati Szemle

1954. MÁRCIUS 11.

Agydaganat és terhesség

MAJERSZKY Klára

1. Az irodalmi adatok eltérőek az agydaganat és terhesség közti összefüggésre vonatkozóan. Egyesek szerint állatkísérletekben a terhesség késlelteti a daganat növekedését vagy semmi hatással nincs rá, mások szerint kifejezetten meggyorsítja. Embernél kevés olyan esetet közöltek, melyben a terhesség nem volt kedvezőtlen hatással az agydaganatos tünetekre. A kedvezőtlen hatású eseteknél 80%-ban a szülés súlyosbította az agydaganatos tüneteket. 2. 14 év alatt 221 agydaganatos nő között 17 terhest, ill. olyan betegeket észleltünk, akinél már megvolt az agydaganat. 3. Hat esetben a terhesség és szülés nem volt kimutatható hatással a daganatra. A daganatos tünetek keletkezésével, ill. romlásával közvetlen összefüggésbe hozható 6 esetben a terhesség, 2 esetben a szülés (47%). Három esetben a terhesség és a daganatos tünetek együttes jelentkezése nyilván véletlen összetalálkozás. 4. Saját eseteink alapján a terhesség és agydaganat közötti összefüggés kérdésének lényegét nem a növekedési retardatio, ill. acceleratio problémájában, hanem az esetek kb. felében a terhességi zavarok folytán az intracraniális hydrodynamicai egyensúly felborulásában látjuk. 5. Tennivaló esetenként változik. Célszerű, a radicalis idegsebészi beavatkozás, vagy ha ez nem lehetséges, subtemporalis, ill. hátsó scala decompressio. Utóbbi esetekben császármetszéses szülés javasolható. Előzetesen már operált esetekben, ha a műtét nem volt radicalis vagy a tumor recidivára hajlamos, művi vetélés indokolt, ha még nem romlott a beteg állapota. Ha már fenyegető tumoros tünetek jelentkeztek, reoperatio a helyes megoldás. Hypophysis adenománál a tumoros tünetek romlásakor feltétlenül művi vetélés végezendő.

Ideggyógyászati Szemle

2019. MÁRCIUS 30.

[Kérgi területek közti kapcsoltság és másodlagos generalizációra való hajlam]

DÖMÖTÖR Johanna, CLEMENS Béla, EMRI Miklós, PUSKÁS Szilvia, FEKETE István

[ Betegek és módszerek - Adatbázisunkból 131 parciális epilepsziás beteget gyűjtöttünk ki, akikből a rohamspekt­rum alapján hat betegcsoportot képeztünk: kizárólag egyszerű parciális rohamok (sp), kizárólag komplex parciális rohamok (cp), sp és cp betegek összevont csoportja (spcp), egyszerű parciális rohamok generalizációval és a nélkül (spsg), komplex parciális rohamok generalizációval és a nélkül (cpsg), kizárólag másodlagosan generalizált rohamok (sg). A 21 csatornás, éber-relaxált állapotban elvezetett interictalis EEG háttértevékenységből betegenként összesen 3 percet elemeztünk a LORETA Source Correlation szoftverrel. Féltekénként 23 agykérgi régió (ROI) egymás közötti korrelációját vizsgáltuk (EEG funkcionális konnektivitás, EEGfC) a jobb és bal féltekén belül, 1-25 Hz között 1 Hz szélességű frekvenciasávokban. A Pearson-korrelációs koefficienseket életkorra korrigáltuk és Z-transzformáltuk. A csoportokat t-tesztek segítségével hasonlítottuk össze. A statisztikailag szignifikáns (korrigált p<0.05) EEGfC-értékekből előálló hálózati mintákat elemeztük. Eredmények - Nagyobb EEGfC-értékekből származó túlkapcsoltság jelentkezett specifikus frekvenciákon (spsg > sg; cpsg > cp) és számos frekvencián (sg > spcp). Az eredmények a motoros és több, nem motoros kérgi terület közti túlkapcsoltságot tükrözik a betegekben, akiknek másodlagosan generalizálódó rohamai vannak. Túlkapcsoltság igazolódott a medialis parietooccipitalis régiók és a féltekék lateralis részei között is. Következtetés - Az interictalis állapotban mért hálózati túlkapcsoltság összefügg a másodlagos generalizációra való hajlammal.]

Ideggyógyászati Szemle

2019. SZEPTEMBER 30.

Az alvás és az epilepszia szoros kapcsolatának újabb vizsgálatai: az epilepszia mint az alvási plaszticitásfunkció epilepsziás transzformációja

HALÁSZ Péter

Célkitűzés - Az alvás- és epilepsziakutatás újabb eredményeinek áttekintése az alvás és az epilepszia szoros kapcsolatának és az egyes epilepsziákhoz társuló kognitív zavarok jobb megértése érdekében. Módszer - Újabb irodalmi adatok áttekintése és saját kutatások összefoglalása. Eredmények - Szoros összefüggés mutatható ki az epilepszia és a plasztikus agyi funkciók (memória, szinaptikus homeosztázis) között, ugyanakkor a plasztikus funkciók és a NREM-alvás munkamódjai között is. A leggyakoribb gyermek- és felnőttkori epilepsziák patomechanizmusában egyre jobban feltárhatók azok a vonások, melyek arra utalnak, hogy az agy fejlődésének korai és serdüléskori flexibilis szakaszaiban azok a hálózatok, melyek a NREM-alvásban a leginkább plasztikus sajátságokkal rendelkeznek, túlgerjeszt­hetők, így átmeneti, vagy tartós epilepsziás transzformáción esnek át. Három nagy epilepsziás formakör: az absence epilepszia; a medialis temporalis epilepszia és az idio­pa­thiás fokális életkorfüggő gyermekkori epilepsziák példáján mutatjuk be az epilepsziás átalakulás jellemző vonásait. A plasztikus funkciók és az epilepszia összefonódása magya­rá­zattal szolgál egyes, epilepsziákhoz társuló kognitív zavarformák megértéséhez is. Egyúttal bevezetést adunk az alvás­függő rendszer-epilepsziák fogalomkörébe. Konklúzió - Az epilepsziák közös mechanizmusra vezet­hetők vissza. Ez valószínűsíthetően a NREM-alvással kap­cso­lódó agyi plaszticitás kisiklása az epilepsziás excitabili­tás irányába. Az agyi jelátviteli folyamatok természetében adott inherens lehetőségek határozzák meg az epilepsziás tüneteket, az egyes kórformák kimenetelét és a kognitív működések károsodását is.

Ideggyógyászati Szemle

1996. JÚLIUS 20.

Prolaktin- és kortizolszint-változások parciális epilepsziás rohamok után

KALÓCZKAI Andrea, HALÁSZ Péter

Műtéti kivizsgálás részeként 14 terápiarezisztens parciális epilepsziában szenvedő beteget vizsgáltunk, és 15 esetben mértük a parciális roham után a pro laktin- és kortizolszintváltozást, a roham utáni 15., 30. és 60. percben. A betegeket a klinikai tünetek, az elektroklinikai paraméterek, CT, az MR, a SPECT és a neuropszichológiai vizsgálatok eredményei alapján két csoportba osztottuk, a temporálislebeny epilepsziások és az extratemporális epilepsziások csoportjába. A mérések split-screen technikával készültek, video-EEG monitorozás közben. A temporálislebeny-epilepsziában szenvedő 11 betegnél minden esetben prolaktinszint-emelkedés volt mérhető a roham utáni 15. vagy 30. percben, míg 4 extratemporalis indulású rohamnál csak 1 ízben tapasztaltunk emelkedést. A kortizolt vizsgálva a 11 temporálislebeny-epilepsziásnál 10 esetben, míg a 4 extratemporális epilepsziásnál 2 esetben mutatkozott emelkedés roham után. Saját eredményeink megegyeznek az irodalomban találtakkal, miszerint a temporális struktúrákból induló, vagy azokra is kiterjedő parciális rohamok után mért prolaktin- és korti- zolszint-növekedés között szoros korreláció áll fenn. A postictalis hormonszint-emelkedés nem egyértelmű velejárója a parciális rohamoknak, ezért nincs egyértelmű differenciáldiagnosztikai jelentősége az epilepsziás és pszeudoepilepsziás rohamok megkülönböztetésében.

Ideggyógyászati Szemle

2018. SZEPTEMBER 30.

Paroxysmalis jelenségek megítélése az újszülöttés csecsemőkorban

NAGY Eszter, FARKAS Nelli, HOLLÓDY Katalin

Bevezetés - Az újszülött- és csecsemőkori görcsök elkülönítése csak a megtekintés alapján kihívást jelent a szakemberek számára is. Célkitűzés - Megvizsgálni az újszülött- és csecsemőkori paroxysmusokban jelentkező események csak inspekció alapján történő értékelését. Kérdésfeltevés - Különbözik-e a neonatológusok, a gyermekneurológusok és a neurológusok véleménye az újszülött- és fiatal csecsemőkorban gyakori paroxysmalis események megítéléséről. A vizsgálat módszere és alanyai - Tizenöt fiatal csecsemő (kétnapos - öthónapos) paroxysmalis eseményéről készült videófelvételt vetítettünk le 47 gyermek­neurológusnak és 35 neonatalis/perinatalis intenzív centrumban dolgozó neonatológusnak és szakképzett nővérnek, valamint 43 neurológusnak. Az anamnézis és az elektroencefalográfia (EEG) ismerete nélkül kellett eldönteni a válaszadóknak, hogy epilepsziás vagy nem epilepsziás eredetű eseményt látnak-e a felvételeken. Eredmények - A gyermekneurológusok és a neonatológusok az esetek 67%-ában (824/1230) ítélték meg helyesen a mozgásjelenség epilepsziás vagy nem epilepsziás voltát, szignifikáns különbséget nem találtunk a válaszaikban. A legnagyobb bizonytalanság a finom kézmozgással és a nagyon heves clonusokkal járó epilepsziás eredetű események megítélésében volt, a résztvevők mindösszesen egyharmada válaszolt helyesen. A neurológusok válaszai csak enyhe, nem szignifikáns mértékben különböztek a gyermekneurológusokétól. Következtetések - Az újszülött- és csecsemőkorban észlelt paroxysmusokban jelentkező események korrekt diagnózisához többnyire video-EEG-felvétel készítése szükséges. A neonatológusok és gyermekneurológusok megítélésében szignifikáns különbség nem mutatkozott a mozgásjelenségek differenciálásában. A gyermek- neurológusok és a neurológusok évtizedek óta tartó együttműködése segít a közös szemlélet kialakításában.

Ideggyógyászati Szemle

2019. JÚLIUS 30.

[Egy Morvan-szindrómás beteg bemutatása]

AYTAC Emrah, ACAR Türkan

[A Morvan-szindróma nagyfokú perifériás idegizgalommal, encephalopathiával, diszautonómiával és jelentős mértékű insomniával járó ritka kórkép. Az esetismertetésben bemutatott beteget zavartság, myokymia, hyperhidrosis, epilepsziás rohamok, tachycardia, agitatio, hypokalaemia és hyponatraemia miatt kezeltük klinikánkon. A beteg koponya-MR-vizsgálata a medialis temporalis és az insularis lebeny FLAIR-szekció- és T2-hiperintenzitását mutatta. Az elektromiográfia és az idegvezetési vizsgálatok a peri­fériás idegi hiperreaktivitással egybehangzó eredményt adtak. A Contactin-associated protein-like 2 és a leucine-rich glioma inactivated protein 1 antitestek vizsgálata po­zitív eredményt adott. Morvan-szindróma diagnózisát állítottuk fel, intravénás immunoglobulin- és kortikoszteroid-kezelést indítottunk. Majdnem teljes remisszót értünk el. A szindróma diagnosztizálása és kezelése ritka előfordulása miatt kihívást jelent, mindazonáltal az utánkövetés során lehetséges remissziót elérni. A továbbiakban a hosszú távú utánkövetés során fontos annak ismerete, hogy Morvan-szindróma esetén megnő a malignitások gyakorisága.]

Ideggyógyászati Szemle

2021. JÚLIUS 30.

A csontok egészségvédelme epilepsziás betegek körében

UÇAN TOKUÇ Ezgi Firdevs , FATMA Genç, ABIDIN Erdal, YASEMIN Biçer Gömceli

Az epilepsziás betegek kezelése során használt antiepileptikus szerek mellékhatásai következ­tében számos szisztémás mellékhatás alakul ki. Az anti­epileptikus szerek hosszú távú használatának egyik ismert mellékhatása a csontok alacsony ásványianyag-sűrűsége és a megnövekedett csonttörési kockázat. Habár a közelmúltban több tanulmány is alátámasztotta az antiepileptikumok használata és a megnövekedett csonttörési kockázat közötti összefüggést, eddig még nem határozták meg pontosan, milyen hosszan tart ez a folyamat, és nincs pontos konszenzus a csontsűrűségmérés mikéntje, szükséges frekvenciája, valamint a kal­cium- és D-vitamin-pótlás kivitelezése terén sem. Vizsgá­latunkban az epilepsziaambulanciánkon az érvényben lévő irányelvekkel összhangban kezelt és utánkövetett betegek adatait elemeztük, és értékeltük a lehetséges csontmineralizációs betegségek diagnosztizálását, a csont­mineralizációs betegségek megelőzését. Tanulmá­nyunk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a megfelelő protokoll szerint végrehajtott csontmetabolizmus-ellátás fontosságára. Az Antalya Kutató Orvosegyetem Neuro­lógiai Osztályának epilepsziaambulanciáján után­köve­tett, magas osteoporosiskockázatú (valproinsav, VPA és enzimindukáló szerek használata, 5 évesnél hosszabb antiepileptikum-használat, posztmenopauzális nő­betegek) epilepsziás betegek adatait elemeztük és értékeltük szűrési protokoll használatával. A protokoll alkalmazásával 190 olyan beteget szűrtünk ki, akik osteoporosiskockázata retrospektív módon igazolást nyert. Négy beteget szekunder osteoporosis miatt kizártunk a vizsgálatból. A 186 vizsgálatba vont beteg 52,2%-a volt nő (n = 97) és 47,8%-a férfi (n = 89). A betegek 42%-a esetében volt alacsony a csontok ásványianyag-denzitása, ezen belül 11,8% volt az osteoporosis, és 30,6% az osteopenia előfordulása. Az osteoporosis ará­-nya magasabb volt a fiatal életkori csoportban (18–45), a különbség statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,018). Az osteoporosis és az osteopenia előfordulási arányában nem volt különbség a nemek között. A monoterápiában részesülő betegekhez képest a poli­terápiában részesülők körében magasabb volt az osteoporosis előfordulási aránya és kisebb a csontok ásványi­anyag-sűrűsége. Az osteoporosis előfordulási arányát az egyes alkalmazott gyógyszercsoportok szerinti össze­hasonlításban vizsgálva kiderült, hogy az osteoporosis a VPA + carbamazepin- (CBZ) csoportban (29,4%) és a VPA-politerápia-csoportban (VPA+ nem enzimindukáló antiepileptikum; 19,4%) a leggyakoribb. Az osteoporosis és az osteopenia együttes előfordulása vagy az alacsony csontásványianyag-sűrűség leggyakrabban a VPA-poli­terápia-csoportban (58,3%) és a CBZ-politerápia-csoportban (CBZ + nem enzimindukáló antiepileptikum; 55,1%) fordult elő. Ezenkívül a csontmetabolizmus markereiben, a D-vitamin-szintekben és az osteoporosis-osteopenia arányokban a különböző gyógyszerterápiás csoportok között nem volt szignifikáns különbség. Mivel az epilepsziás betegek körében a csontvázrendszer egészségi állapota már fiatalkorban romlásnak indul, fontos volna a betegek csontmetabolizmusának rutinszerű, rendszeres szűrése, a betegek életmódbeli és diétás oktatása, és lehetőség szerint a VPA- és CBZ-tartalmú politerápia mellőzése.