Keresési eredmények

Lege Artis Medicinae

2020. OKTÓBER 21.

Atherosclerosis: Egy ősi folyamat új értelmezésben

REIBER István

Az atherosclerosis folyamata gyermekkorban kezdődik és a szervezet haláláig tart. A legtöbb cardiovascularis betegség és halálozás hátterében atheroscleroticus érelváltozások állnak. A folyamat maga több ezer éves, de komplex patofiziológiáját csak mára kezdjük ismerni és érteni. A ma rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy gondoljuk, hogy az atherosclerosis a nagy és közepes artériák olyan krónikus gyulladásos betegsége, amelyet oxidatív és egyéb módosulást szenvedett lipoproteinek, im­munsejtek és az extracelluláris mátrix subendothelialis felhalmozódása jellemez. A veleszületett és a szerzett immunitás az atherogenesis olyan összetett szabályozó rendszere, amely adott esetben a pro­athe­rogen gyulladásos és az atheroprotectiv gyulladásellenes folyamatokat irányítva fokozza a plakkok progresszióját, vagy éppen stabilizálja azokat. Az atherogenesis folyamatairól nyert egyre bővülő ismereteinkkel tovább javíthatjuk a cardiovascularis rizikóállapotok meghatározását, és ennek következtében személyre szabottabb terápiás stratégiákat alkalmazhatunk.

Hypertonia és Nephrologia

2019. OKTÓBER 23.

A szív- és érrendszeri rizikó noninvazív vizsgálata krónikus vesebeteg gyermekeknél

BÁRCZI Adrienn, DÉGI Arianna Amália, KIS Éva, REUSZ György

A cardiovascularis betegségek a krónikus vesebeteg (CKD) gyermekek leggyakoribb halálokai közé tartoznak. A felnőttekhez hasonlóan a CKDvel rendelkező gyermekeknél rendkívül magas a hagyományos és az uraemiával összefüggő cardiovascularis rizikófaktorok előfordulása. Az elmúlt években sorra jelentek meg tanulmányok, amelyek a cardiovascularis kockázatot, a betegség mechanizmusait és a cardiovascularis betegségek korai markereit vizsgálták ebben a populációban. A cardiomyopathiára jellemző elváltozások, mint például a balkamra-hypertrophia és -diszfunkció, az atherosclerosis markerei, úgymint a carotisartériák intima-media rétegének kiszélesedése vagy az aorta fokozott érfalmerevsége, gyakori elváltozások CKD-s gyermekeknél, amelyek már a betegség kezdetén jelen lehetnek. Gyermekkorban a prevenció kiemelt fontosságú, a tünet nélküli eltérések kimutatása lehetőséget ad az időben elkezdett kezelésekre, ami a gyermekek hosszú távú túlélésére és életminőségére is hatással van. A közelmúltban új noninvazív képalkotó technikák váltak elérhetővé lehetőséget adva a szubklinikai szervkárosodás korai felismerésére ebben a speciális betegpopulációban. Az össze foglalóban a krónikus vesebeteg gyermekeknél alkalmazható szubklinikai szervkárosodás diagnosztikai lehetőségeit tekintjük át.

Hypertonia és Nephrologia

2018. DECEMBER 10.

Az artériás érfalmerevség szerepe az IgA-nephropathia progressziójában

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, KOVÁCS Tibor, NAGY Judit

Bevezetés: Az artériás érfalmerevség prognosztikai szerepe ismert krónikus szív- és érrendszeri betegségekben. A carotis-femoralis pulzus mérésével meghatározott pulzushullám-terjedési sebesség (PWV) az elfogadott aranystandard módszer. További diagnosztikai eljárásokat is alkalmaznak az artériás érfalmerevség mérésére, beleértve az ujj-fotopletizmográfiát is. E módszer prognosztikai szerepéről azonban kevés adat áll rendelkezésre krónikus vesebetegségekben. Vizsgálatunk célja IgA-nephropathiában a fotopletizmográfiás mód szerrel mért stiffnessindex (SIDVP) prognosztikai szerepének vizsgálata volt. Betegek és módszerek: 103, szövettanilag igazolt IgA-nephropathiás (CKD 1-4. stádiumában lévő) beteget vizsgáltunk (67 férfi, 36 nő, 45 ± 11 év) és átlagosan 65 (6-107) hónapig követtük őket. A stiffnessindexet egy szívciklus során a digitális artéria volumenváltozása határozta meg (Pulse Trace rendszer, Micro Medical, Gilingham, Kent, Egyesült Királyság). A prognosztikai vizsgálatban a primer, kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontok a cardiovascularis és a vesevégpontok külön-külön voltak. Eredmények: A fokozott érfalmerevségű (> 10 m/s) betegeknél szignifikánsan több primer, kombinált végpont fordult elő (10/60 vs. 19/43, p = 0,015). A szekunder végpontok esetén csak a vesevégpontok voltak szignifikánsan gyakoribbak a magasabb stiffnessindexű betegeknél, a cardiovascularis végpontok nem. Cox regressziós modellben vizsgálva a stiffnessindexet, igazolódott, hogy más cardiovascularis rizikófaktoroktól (életkor, hypertonia, cukorbetegség, elhízás, hyperlipidaemia és vesefunkció-csökkenés) független paraméter IgA-nephropathiában. A stiffnessindex 1 m/s-os emel - kedése a primer, kombinált végpont 17%-os előfordulásának a növekedésé vel járt. Következtetések: A fotopletizmográfiás módszerrel meghatározott stiffnessindex alkalmasnak tűnik az IgA-nephropathia prognózisának a becslésére. Az emelkedett stiffnessindex IgA-nephropathiában jó prognosztikai eszköz lehet a magasabb renalis és cardiovascularis kockázatú betegek azonosítására.

Hypertonia és Nephrologia

2020. ÁPRILIS 24.

Cardiovascularis rizikóbecslés krónikus vesebetegségben, a bal kamrai szívizomtömeg-index jelentősége

SÁGI Balázs, KÉSŐI István, VAS Tibor, CSIKY Botond, NAGY Judit, KOVÁCS Tibor

Bevezetés: Korábbi vizsgálatok alapján ismert, hogy krónikus vesebetegekben (CKD) a cardiovascularis mortalitás és morbiditás sokszorosan felülmúlja az átlagpopulációét, valamint a balkamra-hypertrophia (BKH) a cardiovascularis betegségek független rizikófaktora. Azonban CKD-ben a BKH, az artériás érfalmerevség (AS) és a vesefunkció kapcsolata még nem teljes mértékben tisztázott, illetve prognosztikai szerepükről is kevés adat áll rendelkezésre. Vizsgálataink céljai részben egy keresztmetszeti vizsgálatban a BKH megítélésére mért szívizomtömeg-index (LVMI), az AS és a vesefunkció kapcsolatának vizsgálata volt. Emellett egy követéses vizsgálatban az LVMI prognosztikai szerepének tisztázása volt a cél krónikus IgA-nephropathiás (IgAN) betegekben. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatunkban 79, klinikánkon gondozott IgAN-beteget vizsgáltunk. Az LVMI-t echokardiográfiás mérés alapján határoztuk meg. Az AS-t fotopletizmográfiás módszer (PulseTrace) segítségével mértük és a stiffnessindex - szel (SI) jellemeztük. A vesefunkció (GFR) becslésére (eGFR, ml/min/1,73 m2) az MDRD-formulát használtuk. A követéses vizsgálatban a primer kombinált végpont a teljes mortalitás, a legfontosabb cardiovascularis események (stroke, myocardialis infarctus vagy cardiovascularis beavatkozások, például revascularisatio) és a végstádiumú vesebetegség elérése volt. A szekunder végpontokat (a cardiovascularis és a vesevégpontok) külön is vizsgáltuk. Eredmények: A keresztmetszeti vizsgálatunkba bevont 79 beteg közül 50 férfi volt, a betegek átlagéletkora 46 ± 11 év volt. Az LVMI átlagos értéke 106,66 ± 22,98 g/m2- nek adódott. A nemzetközi irodalom alapján kórosnak tekintett határérték alapján (férfiak esetén 115 g/m2, nők esetén 95 g/m2) betegeinket két csoportra osztottuk. A BKH mérésére használt LVMI szorosan korrelált az SI-vel és inverz módon az eGFR-rel is (corr. koeff: 0,358; p <0,05, illetve -0,526; p <0,001). BKH esetén szignifikánsan magasabb volt az SI mindkét nemben (férfiaknál p = 0,005, nőknél: p = 0,04). BKH esetén szignifikánsan alacsonyabb volt a vesefunkció (férfiaknál: p = 0,002, nőknél: p = 0,01). A metabolikus szindróma mindkét nemben többször fordult elő BKH megléte esetén, de a különbség csak a férfi betegekben volt szignifkáns (férfiaknál 6 vs. 10, p = 0,008; nőknél 2 vs. 4, p = 0,29). Követéses vizsgálatunkban a BKH megléte férfiak esetén szignifikánsan rontotta a túlélést mind a primer, mind a szekunder végpontok esetén, nőknél nem volt szignifikáns különbség. Konklúzió: IgAN-ban a BKH (a megnövekedett LVMI) előre jelezheti a végstádiumú veseelégtelenség és a cardiovascularis események bekövetkeztét. Az LVMI meghatározása alkalmas lehet CKD-ben a renalis és a cardiovascularis prognózis megítélésére.

Hypertonia és Nephrologia

2020. FEBRUÁR 20.

Globális gondolkodás, avagy a rizikófaktorok együttes kezelésének fontossága

BENCZÚR Béla

A hypercholesterinaemia és a hypertonia - mint az ischaemiás szívbetegség legfőbb rizikófaktorai - összefüggésben vannak a cardiovascularis mortalitás és morbiditás jelentős növekedésével. Ezek a rizikófaktorok szoros kap - csolatban állnak egymással, a hypertoniások 50%-ának emelkedett a koleszterinszintje. A hypertonia kezelésének legfrissebb, 2018. augusztusi európai irányelvei szerint a sztatinok alkalmazását javasolják dyslipidaemiás, illetve nagy cardiovascularis kockázatú hypertoniás betegek kezelésére - beleértve a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő és/vagy krónikus vesebetegeket is. A vérnyomáscélérték elérése, ha emellett elérjük az 1,8 mmol/l LDL-koleszterin-szintet, az ISZB kockázatának 60%-os, a stroke rizikójának 17%-os csökkenését eredményezi. Ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a betegek beszedik a felírt gyógyszereket, márpedig éppen a sztatinokkal kapcsolatos adherencia a legalacsonyabb hazánkban. Az adherencia növelésének egyik legfőbb eszköze a megfelelő edukáció mellett a fix kombinációk alkalmazása.

Hypertonia és Nephrologia

2020. FEBRUÁR 20.

Vérnyomás és menopauza

MASSZI Gabriella

Számos epidemiológiai vizsgálat, így a NHANES III (Third National Health and Nutrition Examination Survey) is igazolta, hogy a változás korát megelőzően a nőknek alacsonyabb a vérnyomása, mint a férfiaknak, viszont azt követően, tehát a menopausa beállta után, a 60. életév környékén általában megfordul ez az arány. Ez a megfigyelés arra enged következtetni, hogy a nemi hormonoknak, illetve a hormonális működés elmaradásának fontos szerepe lehet a hypertonia kialakulásában. Köztudott, hogy a női nemi hormonnak, az ösztrogénnek számos endothelvédő funkciója van, így a feltételezés logikusnak tűnik. A nemi hormon szerepének a meghatározása a hypertonia kialakulásában komplex feladat, hiszen a cardiovascularis rizikó és a hypertonia kialakulásában az egyéb rizikófaktorok, mint az elhízás vagy a magas vérzsírszint és a diabetes is nagy jelentőségűek, és az életkor előrehaladtával szintén gyakoribbá válnak. A hormonok visszapótlásának logikus ideája nem vált be a cardiovascularis rizikó mérséklésére, sem primer, sem szekunder prevencióban. A magas vérnyomás és a menopausa összefüggését a hosszú távú utánkövetéses és keresztmetszeti epidemiológiai vizsgálatok eredményei nem igazolták egyértelműen. Jelen írás a lehetséges ellentmondások okaira és a változás kora utáni fontosabb, a vérnyomás-emelkedést befolyásoló tényezőkre világít rá a teljesség igénye nélkül.

Hypertonia és Nephrologia

2019. OKTÓBER 23.

Az agyi eredetű neurotrop faktor pszichopatológiai és cardiovascularis jelentősége: pszichoszomatikus kapcsolatok

LÁSZLÓ Andrea, LÉNÁRT Lilla, ILLÉSY Lilla, FEKETE Andrea, NEMCSIK János

A cardiovascularis betegségek és a hangulatzavarok világszerte fontos népegészségügyi problémát jelentenek. Kapcsolatuk széles körben kutatott és a neurotrop molekulák - különösképpen az agyi eredetű neurotrop faktor (brain derived neurotrophic factor - BDNF) - szerepe mindkét kórcsoportban felmerült. Ennek ellenére a szakirodalomban nincs olyan összefoglaló közlemény, amely a cardiovascularis betegségek és a hangulatzavarok kapcsolatát a BDNF-en alapulva tárgyalná. Igazolódott, hogy a BDNF depresszió esetén csökken, illetve a csökkent BDNF-szint az artériás baroreceptorokon, a renin-angiotenzin rendszeren és az endothelialis nitrogén-monoxid-szintáz-aktivitáson keresztül szerepet játszhat a hypertonia kórélettanában. A BDNF emellett a cardiovascularis események előrejelzőjének is bizonyult. Munkánkban összefoglaljuk a jelenleg rendelkezésre álló ismereteket, azzal a céllal, hogy a cardiovascularis betegségek és a hangulat - zavarok közötti kapcsolatot a BDNF lehetséges mediátor szerepének tükrében tárgyaljuk. Ezek az adatok új pszichoszomatikus kapcsolódási pontra világíthatnak rá, és olyan terápiás célponthoz vezethetnek a jövőben, amely a hangulatzavarok és a cardiovascularis betegségek szempontjából is előnyös lehet.

Lege Artis Medicinae

2000. OKTÓBER 01.

Metabolikus rizikófaktorok - metabolikus szindróma

AUDIKOVSZKY Mária, PADOS Gyula

Mióta a hypercholesterinaemia és a dohányzás mellé az abdominalis elhízást, a diabetes mellitust, valamint a metabolikus szindrómát is az elsőrendű coronaria-rizikófaktorok közé sorolták, a hat legfontosabb rizikófaktor közül ötöt metabolikus eredetűnek tekinthetünk. Ezek együttes előfordulása sokkal gyakoribb, mint külön-külön a populációban. A tünet együttes összetételét és hátterét többféleképpen értelmezték az X-szindróma elnevezéstől a mai metabolikus szindrómáig. Reaven az inzulinrezisztenciát és a kompenzatorikus hyperinsulinismust tekinti elsődlegesnek, Matsuzava és mások a visceralis típusú obesitast (visceralis zsír szindróma), míg Björntrop a szimpatikus tónusfokozódást (civilizációs szindróma). A metabolikus szindróma diagnosztikájában és terápiájában tekintettel kell lennünk a fentiekre. Legalább három vagy mind a négy klasszikus rizikófaktor jelenléte szükséges a diagnózishoz. A kezelésben alapvető a testtömegcsökkentő étrend és a mozgásterápia, de előtérbe kerülhetnek az inzulinérzékenységet, a lipideket és a szimpatikus aktivitást kedvezően befolyásoló antidiabetikumok, inzulinérzékenységet fokozó szerek, antihipertenzívumok is.

Ideggyógyászati Szemle

2020. NOVEMBER 30.

Az idegtudományi kutatások új eredményeinek tanulságai – a mentális zavarok tünettani és etiológiai heterogenitásának háttértényezői

OSVÁTH Péter

Napjainkban a genetikai, neurobiológiai, neuropszichológiai és pszichoszociális kutatások középpontjában a pszichiátriai betegségek etiológiájának pontosabb felderítése áll, különös tekintettel az egyes rizikófaktorok szerepére és komplex interakcióira. Azonban egyre nagyobb kihívást jelent az eltérő szempontú és módszerű kutatások eredményeinek koherens elméleti keretben való értelmezése, pedig csak ez vezet­het a pszichiátriai betegségek komplexitásának és ki­alakulásuk mechanizmusának pontosabb megérté­sé­hez. A közlemény célja a mentális zavarok etioló­giai hátteré­vel kapcsolatos új kutatási irányvonalak áttekintése, valamint az ezek integrálása érdekében kidolgozott Research Domain Criteria (RDoC) rendszer bemutatása. A legrangosabb pszichiátriai szaklapokban az elmúlt öt évben megjelent nagy esetszámú kutatások­ról beszámoló közlemények áttekintése, melyek a mentális zavarok etiológiájával kapcsolatos új eredményeket foglalták össze. Bár a jelenlegi osztályozás szerint a mentális zavarok szigorúan elkülönített diagnosztikus kategó­riákat alkotnak, az új eredmények arra utalnak, hogy ezek a markáns különbségek a tünettani, genetikai és neurobiológiai háttér vonatkozásában nem észlelhetők, hiszen kiderült, hogy számos mentális zavar hátterében közös molekuláris genetikai rizikófaktorok vannak, melyek közös neurobiológiai patomechanizmusokra utalhatnak. A kutatási eredmények a pszichiátriai nozológia etiológiai alapokon történő újragondolásának szükségességét támasztják alá, és fontos előrelépést je­lentenek a mentális zavarok neurobiológiai háttérténye­zőinek pontosabb felderítésében és így a célzottabb terápiás módszerek kifejlesztésében is. Ebben komoly segítséget jelenthet az RDoC szempontrendszerének kidolgozása, hiszen ez a dimenzionális megközelítés annak esélyét nyújtja, hogy a – napjainkban még sokszor diffúz vagy akár ellentmondásos – idegtudományi kutatási eredményeket egy­séges elméleti keretbe integrálva a mentális zavarok etiológiájának, nozológiájának és terápiájának új aspektusai is megismerhetőek legyenek.

COVID-19

2020. MÁJUS 06.

Cardiovascularis betegség, gyógyszeres kezelés és mortalitás Covid-19-ben

Az eredmények nem igazolják azt a korábbi aggodalmat, hogy az ACE-gátlók vagy az ARB-k szedése kedvezőtlenül befolyásolhatná a cardiovascularis alapbetegségben szenvedő, Covid-19 miatt kórházban kezelt páciensek mortalitását.