Keresési eredmények

Ideggyógyászati Szemle

2015. JÚLIUS 30.

Spondylodesist követően kialakult szomszédos szegmentum betegség megoldása minimálisan invazív, anterolateralis feltárásból a lumbális gerincszakaszon: nem szükséges dorsalis műtét?

SCHWARCZ Attila, SZAKÁLY Péter, BÜKI András, DÓCZI Tamás

Spondylodesist - instrumentált fúziót - követően a lumbális szakaszon a szomszédos szegmentum betegség (SZSZB) kialakulásának a valószínűsége a 30%-ot is elérheti. Ezeknél betegeknél a rögzített gerincszegmentumtól általában cranialisan előrehaladott degeneratív elváltozások jönnek létre. Az így - másodlagosan - kialakuló instabilitás, esetleg ge­rinccsatorna-szűkület, spondylolisthesis és/vagy foraminalis szűkület a fájdalmak kiújulásához vezethet, melyek konzervatív kezelésre nem mindig reagálnak. A szomszédos szegmentum betegség hagyományos sebészi kezelése újbóli dorsalis feltárásból és a spinalis instrumentált fúzió kiterjesztéséből áll, sokszor a korábbi implantátumot is cserélni kell. Ez nagyobb műtéti megterhelést, szövődményveszélyt jelent a betegekre nézve. Esetismertetésünkben egy új, Magyarországon eddig nem alkalmazott technikát mutatunk be a szomszédos szegmentum betegség kezelésére, melynek során anterolateralis feltárást, hasfali rácsmetszést alkalmazva, retroperitonealisan jutunk a lumbális gerincszakaszhoz. Itt a m. psoast dorsal felé tartva discectomiát végzünk, majd az intervertebralis csontos fúziót egy nagyméretű, csonttal vagy csontpótló anyaggal tömött, műanyag távtartó (cage) segítségével érjük el. A nagyméretű cage az anularis feszülés kiváló helyreállítását, azonnali primer stabilitást és igen nagy fúziós felszínt biztosít. A cage behelyezése sokszor önmagában elegendő, azonban szükség esetén további la­teralis rögzítőrendszer is alkalmazható a nagyobb stabilitás elérése céljából. Az új technika minimális vérvesztéssel, rövid műtéti idővel és a betegek számára minimális műtéti megterheléssel jellemezhető.

Ideggyógyászati Szemle

2013. OKTÓBER 05.

Split laminotomia és távtartó cage behelyezése a gerinccsatorna feltárása és tartós dekompressziója céljából a thoracalis intramedullaris daganatok sebészetében

PAPP Zoltán, VAJDA János, BANCZEROWSKI Péter

Célkitűzés - A szerzők fő célja az intramedullaris tumorok eltávolításához kifejlesztett, a gerincoszlop stabilitását megőrző "split laminotomia" technika továbbfejlesztése volt úgy, hogy a dekompresszió során elkerülhetőek legyenek a saját csontgraft kivételével járó szövődmények. Módszer - Öt beteget operáltunk a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris daganattal több szegmentumot érintő, a processus spinosusok hosszanti kettévágásával és a gerinccsatorna egyidejű tágításával járó technika alkalmazásával. A laminák záródását a behelyezett PEEK távtartók segítségével akadályoztuk meg, így biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját. Eredmények - Az általunk kifejlesztett műtéti technika alkalmazásával minden esetben megfelelő tumoreltávolítást tudtunk elérni, és egyidejűleg biztosítottuk a gerinccsatorna tartós dekompresszióját is. A műtétet követően kontroll-MR- és - CT-, valamint neurológiai vizsgálatokkal ellenőriztük betegeinket. Mind az öt esetben a háti gerincszakaszon elhelyezkedő intramedullaris, malignus tumort kezeltünk. A szövettani megoszlás a következő volt: négy astrocytoma, egy ependymoma. Az ependymoma teljes egészében, míg az astrocytomák csak részlegesen kerültek eltávolításra. A feltárás 3-5 laminát érintett. Minden esetben PEEK caget helyeztünk a szétfeszített csigolyaívek közé, a gerinccsatorna dekompresszióját megőrizendő. Az átlagos teljes műtéti idő 118 perc volt (92-134 perc). A betegeket átlagosan 11,2 hónapig (5-16 hónap) követtük. A műtétet követő rendszeres neurológiai kontrollvizsgálatokon neurológiai szövődményt nem észleltünk. A kontroll-CT-vizsgálatok kezdődő csontosodást ábrázoltak a behelyezett távtartón keresztül. Az implantátum összeroppanását vagy elmozdulását nem észleltük. Következtetések - A split laminotomia továbbfejlesztett változata az egyidejű heterolog graft behelyezésével alkalmas a korábban használt laminectomiás feltárások kiváltására úgy, hogy a saját csontgraft kivételével járó komplikációk és szövődmények elkerülhetőek. A szétválasztott csigolyaívek és processus spinosusok közé helyezett távtartók a gerinccsatorna tartós dekompresszióját, valamint a csontos átépülést biztosítják a behelyezett cage-en keresztül.

Ideggyógyászati Szemle

2013. MÁRCIUS 30.

Minimálisan invazív, instrumentált gerincsebészeti technika alkalmazása degeneratív vagy traumás eredetű ágyéki betegségekben

SCHWARCZ Attila, KASÓ Gábor, BÜKI András, DÓCZI Tamás

Az elmúlt évtizedben a gerincsebészet területén paradigmaváltás következett be. A minimálisan invazív technikák egyre nagyobb teret hódítanak és szerepük egyre kevésbé kérdőjelezhető meg. A hazai irodalom is bizonyította a minimálisan invazív technika előnyeit a hagyományos eljárásokhoz képest: a jóval kisebb vérvesztés, a gerincizomzat integritásának megőrzése, a rövidebb kórházi tartózkodás, a korai mobilizáció, a kisebb fájdalomszint és gennyedési kockázat. Olyan kórfolyamatok minimális invazív ellátását mutatjuk be (lumbális csigolyainstabilitás, LV-SI. grade II. spondylolisthesis, degeneratív spondylolisthesis, lumbális gerinctrauma), amelyeknek műtéti kezelése során dekompresszió és/vagy repozíció mellett instrumentált rögzítés is szükséges. A degeneratív kórképek esetében féloldali vagy kétoldali mini open technikát alkalmaztunk. Egyoldali panaszok és morfológiai elváltozások esetében a féloldali mini open műtéti módszer alkalmazása mellett az ellenoldalon percutan módon történt a csavarok, illetve a rúd implantációja a szegmentumrögzítéshez. A szegmentális fúziót minden esetben csigolyatestek közötti, autológ csonttal töltött távtartó (cage) biztosította. AO-klasszifikáció szerinti A2 és B típusú kombinált ágyéki csigolyatörésben szenvedő esetünkben az elülső oszlopot stent-csontcement alkalmazásával állítottuk helyre, míg a hátulsó struktúrák rögzítésére percutan módon beültetett csavaros rudas rendszer szolgált. A stent alkalmazásával az összeroppant csigolya magasságát is korrigáltuk a csigolya stabilitásának helyreállítása mellett. Az instrumentált minimálisan invazív gerincsebészeti technika jelentős előnyöket ígér a hagyományos feltárással végzett osteosynthesissel szemben.

Hírvilág

2011. DECEMBER 29.

Ideggyógyászati Szemle

2007. NOVEMBER 30.

Ventralis nyaki cage-ekkel és spacerrel szerzett tapasztalataink

SZABÓ József, LAPIS István, MARIK László, KONDACS András, RUSZNYÁK Csaba

Bevezetés - Osztályunkon 2001-2005 között 86 beteget operáltunk nyaki porckorongsérv és/vagy spondylosis miatt, akik esetében a discectomiát és decompressiót követően valamilyen nyaki cage vagy spacer beültetésével végeztük el a stabilizálást. Vizsgálatunk célja az volt, hogy felmérjük a fájdalom, az életminőség, a munkaképesség változásait, a csigolyák összecsontosodásának arányát, az operált rés magasságának megtartottságát, az összecsontosodott csigolyák alatt és felett lévő szegmentumok változását, valamint a nyaki gerinc helyzetét. Betegek és módszerek - Betegeinket kontrollvizsgálatra hívtuk be osztályunkra, ennek során kétirányú nyakigerincröntgenvizsgálatot végeztünk, és több pontból álló kérdőívet töltettünk ki velük fájdalmukról, életminőségérzésükről és munkaképességükről, mind a műtét előtti, mind a műtét utáni időszakra vonatkozólag. A betegek fájdalmának változását vizuális analóg skálán (VAS) és egyszerűsített McGill-Melzak analóg skálán, az életminőség változását szintén tízosztású vizuális analóg skálán mértük fel. Eredmények - Betegeink több mint 77%-a jelent meg az ellenőrzésen. A desisráta 89,3% volt, az operált rések magassága 61%-ban volt megtartott. Az operált rés feletti szegmentumban 7%-ban, az alatta lévőben 14%-ban észleltünk fokozódó degeneratív eltéréseket. A nyaki gerinc helyzetét 64,51%-ban lordoticusnak, 27,42%-ban egyenesnek és 8,07%-ban kyphoticusnak találtuk. A betegek fájdalma a vizuális analóg skálán átlagosan 8,179-ről 5,015-re, a McGill-Melzak-skálán 3,89-ról 2,8-re, életminőség-érzésük 8,045-ről 5,463-re változott. Következtetés - A korábban alkalmazottnál kisebb műtéti feltárással csökkent a műtét utáni fájdalom és a műtét miatt kórházban töltött idő. A betegek döntő többségében jelentősen csökkent vagy megszűnt a fájdalom, javult az életminőség-érzés. Ennek ellenére csak három beteg folytatta eredeti munkáját, és öt beteg dolgozik könnyített munkakörben. Jelentős részük már a műtét előtt is leszázalékolt volt, de sokuknál az után állapították meg a rokkantságot, vagy annak mértéke a műtét óta emelkedett. Ennek több oka is lehet. A betegek nagy része egyéb betegségben is szenved, ezek közül a leggyakoribbak: ágyéki porckorongsérv, spondylosis, hypertonia, diabetes mellitus, asthma bronchiale és depresszió. Kevés az elhelyezkedési lehetőség a csökkent munkaképességűek számára. A betegek egy részének a leszázalékolás jelent „kiutat” a munkanélküliségből. Mindezek azonban nem csökkentik a módszer jelentőségét és hasznosságát. Elért eredményeink megfelelnek a nemzetközi statisztikáknak, a módszert alkalmazhatónak és alkalmazandónak tartjuk.

Ideggyógyászati Szemle

2010. JANUÁR 30.

Az alsó nyaki gerincszakasz elülső spondylodesise során nyert klinikai tapasztalataink

PAZDERNYIK Szilárd, SÁNDOR László, ELEK Péter, BARZÓ Pál

Mind az akut, mind a krónikus instabilitás sikeresen kezelhető elülső spondylodesissel. A műtét célja olyan spondylodesis létrehozása, amely a sebész által beállított pozícióban merevíti el az instabil mozgásszegmentumot. Az elmerevítés az intervertebrális rés átcsontosodásával valósul meg. Magát az elcsontosodást az érintett szegmentumok operatív stabilizációja és osteoproduktív, osteoinduktív anyagok át- és/vagy beültetése segíti elő. Minél gyorsabb átcsontosodást tudunk elérni, annál biztosabban elkerülhetjük az anyagfüggő és/vagy az elmozdulásból eredő komplikációkat. Elméleti megfontolásainkat alátámasztva retrospektív klinikai/radiológiai vizsgálatot végeztünk, amelyben a különböző rendszerek alkalmazásával végzett, elülső nyaki spondylodesisekkel elért csontos konszolidáció sebességét és biztonságát elemeztük. Összesen 485 beteg műtét utáni eredményeit vizsgáltuk, akiket akut vagy krónikus nyaki gerincinstabilitás miatt lemez-osteosynthesissel kezeltünk. Csonttranszplantáció céljából az esetek egy részében tiszta autológ spongiosát, illetve corticospongiosus csontmorzsákat, másik részében autológ, tricorticalis csontblokkot alkalmaztunk. Mind a követésben, mind az adatgyűjtésben előre kidolgozott, egységes protokoll szerint jártunk el. Az adatokat direkt öszehasonlításon alapuló egységes kritériumrendszer alapján értékeltük. A lemezes spondylodesiseket három csoportba osztottuk: 1. csoport: dinamikus osteosynthesis tiszta spongiosával (155 beteg 210 szegmentummal, 1,35 szegment/ beteg), 2. csoport: dinamikus osteosynthesis tricorticalis grafttal (167 beteg 290 mozgásszegmentummal, 1,73 szegment/beteg) és 3. csoport: szögletstabil osteosynthesis tricorticalis grafttal (73 beteg 110 mozgásszegmentummal, 1,5 szegment/beteg). A cage-implantációval kezelt betegek képezték a 4. csoportot: cage autológ corticospongiosus csontmorzsával töltve (90 beteg 90 mozgásszegmentummal, 1,0 szegmentum/beteg). A követés során a csontos átépülés megítélésére protokollszerűen oldalirányú és anterior- posterior röntgenfelvételek készültek a 0., 6., 16. és az 52. hét után, és az esetek egy részében a 104. hét után is. A graft és a csigolya közti csontos gyógyulás mértékének minősítésére három fokozatot használtunk, amelyek a következők: még át nem épült, átépült, illetve álízületképződés. Beteganyagunk adatainak értékelése során az alábbi megállapításokat tettük: a) Gyors és biztos átcsontosodás jön létre azok esetében, akiket dinamikus lemez-osteosynthesis létesítésével kezeltünk (p=0,00001). Ez „normál” H-lemez és csonttranszplantátumként autológ spongiosa alkalmazását jelenti. Az így előállított szegmentstabilizációk 77%-a (161 szegmentum) már a hatodik posztoperatív héten, álízület-képződés nélkül, csontosan konszolidálódott. b) Tricorticalis graft alkalmazása szögletstabil és dinamikus lemezrendszerekben is késlelteti a csontos gyógyulást. Ennek a csonttranszplantátumnak az alkalmazását követően gyakran fordul elő álízület-képződés, amelyet az autológ spongiosa használatakor sosem figyeltünk meg. c) A szögletstabil lemezzel végzett spondylodesisek rendszerint késleltetve gyógyultak. Az álízület-képződés aránya nagy, 21% (23 szegmentum) volt, azaz az alsó nyaki gerincszakaszon nem tanácsos szögletstabil lemezrendszerrel végezni az elülső nyaki lemezspondylodesist. d) Az autológ corticospongiosus csontmorzsával töltött cage-ek alkalmazásával létrehozott spondylodesisek biztosan gyógyulnak. Annak ellenére azonban, hogy az álízület-képződési arány ezzel a technikával 0% volt, a konstrukció geometriai viszonyai és a tiszta autológ spongiosa corticospongiosus csontmorzsával történő helyettesítése miatt az elcsontosodás kissé késleltetett. Az alsó nyaki gerincszakasz akut/krónikus instabilitásai sebészi kezelésében mind a normál H-lemez és autológ spongiosa együttes alkalmazása, mind a corticospongiosus csontmorzsákkal feltöltött intervertebralis cage használata ajánlott, szem előtt tartva azt, hogy az utóbbi esetében a csontos dekompresszió során nyert corticospongiosus morzsák használata a beteget újabb - a graft nyerése céljából végzett - feltárástól kíméli meg.

Lege Artis Medicinae

2010. JÚNIUS 20.

A pályakezdő orvosok jövőképe és egészségi állapota

PAPP Szidónia, TÚRY Ferenc

BEVEZETÉS - A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2008-ban végzett fiatal orvosok felmérésével célunk a végzett hallgatók egyetemi képzésről alkotott véleményének, jövőképének feltérképezése, illetve a pályakezdő gyógyítók testi és lelki egészségi állapotának értékelése volt. Figyelmet szenteltünk a kiégési szindrómában szerepet játszó tényezőkre, illetve a kiégést megakadályozó védőfaktorokra.

MÓDSZEREK - A végzett évfolyam minden tagjához eljuttatott elektronikus kérdőív tartalmazta a Beck-depresszió-kérdőívet, a Spielberger által kidolgozott, szorongást mérő State-trait anxiety inventory (STAI) magyar nyelvű változatát, a Maslach általános kiégésmérő teszt hallgatói változatának magyarországi adaptációját, valamint az alkoholfogyasztási szokásokat felmérő CAGE tesztet. A kérdőív általános adatai között az egyetemi oktatással kapcsolatos, az egészségi állapotra, társas támogatásra, jövőképre és egzisztenciára vonatkozó kérdések szerepeltek.

EREDMÉNYEK - Az évfolyam 31,4%-a (94 fő) töltötte ki a kérdőívet. A volt hallgatók az egyetemi elméleti képzést magas szintűnek vélték, ám a gyakorlati oktatást 61%-uk nem tartotta megfelelőnek. A pályakezdés küszöbén mindössze 5%-uk érezte magát az orvosi pályára szakmailag felkészültnek. A válaszadók 30%-a tartozott a magas kiégettségi szinttel jellemzett csoportba; 59%-uk szeretne külföldön elhelyezkedni, 26%-uk pedig az egészségügyön kívüli munkavállalást fontolgatja. A hallgatók egynegyedének vannak pszichoszomatikus jellegű panaszai.

KÖVETKEZTETÉS - Az ifjú orvosoknak az egyetemről kikerülve elhelyezkedési nehézséggel, bizonytalan egzisztenciával és a kiégési szindróma magas kockázatával kell szembenézniük. Az egészségügy fokozódó nehézségeihez hozzájárulhat az elsődleges pályaelhagyók magas aránya és a magas nyers migrációs ráta is.