Keresési eredmények

Klinikai Onkológia

2019. ÁPRILIS 10.

Fémek és daganatok

VETLÉNYI Enikő, RÁCZ Gergely

A betegségek eredetének felkutatása során gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a környezetünkről. A belélegzett levegő, az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, a bőrrel érintkező anyagok mindmind hatást gyakorolnak az emberi szervezetre. A fémek mindennapjaink nélkülözhetetlen részét képezik. Bányászatuk, feldolgozásuk és felhasználásuk folyamatos fémterhelést okoz és sokféleképpen fejtik ki hatásukat a szervezetre. Számos fém nélkülözhetetlen a homeosztázis fenntartásához, azonban a túlzott, illetve a káros fémek bevitele egészségkárosodáshoz, többek között daganat kialakulásához is vezethet. A fémek tumorkeltő hatásaikat több támadásponton keresztül fejtik ki. Helyettesítik egymást például a különböző transzportfolyamatok során és a fehérjék szerkezetében, oxidatív stresszt alakítanak ki, továbbá hajlamosak kötődni a DNS-hez, károsítva azt. Megfelelő alkalmazásuk esetén a fémvegyületek proapoptotikus hatása kerül előtérbe, így a daganatterápia eszközévé váltak. Napjainkban is széles körben alkalmazzák a platina(II)- vegyületeket kemoterápiás szerként, valamint számos kutatás irányul újabb, ideális terápiás és mellékhatásprofi llal rendelkező fémvegyületek felderítésére. Az összefoglaló közlemény célja felhívni a figyelmet a fémekben rejlő veszélyforrásokra, továbbá bemutatni változatos felhasználási lehetőségeiket a daganatterápia és a diagnosztika területén napjainkban és a jövőben.

Hírvilág

2021. MÁRCIUS 29.

hirdetés

A Richter Gedeon Nyrt. bioszimiláris készítménye nyerte el a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága a Richter Gedeon Nyrt.-nek ítélte a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a csontritkulás kezelésére szolgáló bioszimiláris készítmény, a Terrosa® létrehozásáért.

Lege Artis Medicinae

2020. OKTÓBER 21.

hirdetés

A hosszú távú antiepileptikum-monoterápia hatása a vascularis kockázati tényezőkre és az atherosclerosisra

NOVÁK István

Az epilepsziás betegek jelentős része hosszú távú vagy élethosszig tartó antiepileptikum-kezelést igényel. A hosszú távú kezelés sokféle mellékhatással járhat: metabolikus és endokrin változások, viselkedési és kognitív zavarok mellett a májenzimrendszer olyan változásai is előfordulhatnak, melyek a vascularis kockázati tényezők fokozódásával járnak. Ez a hatás különösen a korábbi generációkhoz tartozó antiepileptikumoknál figyelhető meg. Egy tajvani kórház kutatói keresztmetszeti vizsgálatot végeztek a különböző antiepileptikumokkal végzett monoterápiák vascularis kocká­zati tényezőkre és az atherosclerosisra kifejtett ha­tásának összehasonlítására.

Lege Artis Medicinae

2020. ÁPRILIS 18.

Digitális eszközökkel támogatott terápiatervezés folyamata a precíziós onkológiában

PETÁK István, VÁLYI-NAGY István

A molekuláris információ alapú személyre szabott precíziós orvoslás új mérföldkőhöz érkezett az onkológiában. Mostani tudásunk szerint hozzávetőleg 600 gén 6 millió mutációja hozható összefüggésbe a daganatok kialakulásával, és minden beteg esetében átlagosan egyszerre 3-4 ilyen „driver” gén mutációja van jelen. A molekuláris diagnosztika fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a rutinellátás részeként megismerjük a betegek daganatának részletes molekuláris profilját. Ennek klinikai relevanciája az, hogy ma már 125 célzott gyógyszer van forgalomban és további több száz hatóanyag érhető el klinikai vizsgálatokban. Ez azt eredményezi, hogy sokszor már első vonalban több törzskönyvezett terápiás lehetőség közül kell kiválasztani a beteg számára a legmegfelelőbbet a molekuláris információ alapján. Ehhez ma már egyre inkább komplex informatikai eszközökre, orvosi szoftverekre van szükség. Genetikusok, molekuláris biológusok, molekuláris patológusok és molekuláris farmakológusok már most napi szinten használnak bioinformatikai és interpretációs szoftvereket. De ma már klinikusok számára is online elérhetők a mesterséges intelligencia által támogatott digitális eszközök a terápia megtervezésére. A telemedicina eszközei, a videokonferencia megteremtette a feltételét annak, hogy on­line multidiszciplináris szakértői egyeztetések, „virtual molecular tumor board”-ok jöjjenek létre, amelyek segítségével minden or­vos és beteg hozzáférhet a precíziós on­kológia korszerű lehetőségeihez.

Hypertonia és Nephrologia

2019. SZEPTEMBER 10.

Vesebeteg-diéta és a beteg-együttműködés kérdése

LADÁNYI Erzsébet

Az elmúlt évtizedekben a nefrológia és dialízis területén a tudomány és technológia vonatkozásában jelentős fejlődés mutatkozott, ugyan akkor a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek morbiditása és mortalitása továbbra is magas. A krónikus vesebetegek hosszú távú életkilátásait befolyásoló számos tényező közül jelentős szerepet játszik az anyagcserezavar és az alultápláltság. Az alultápláltságot gyakran nem ismerik fel, vagy nem kap elég figyelmet a vesebetegek komplex kezelésében. A betegekben és a szakszemélyzetben is fontos jobban tudatosítani a megfelelő táplálkozás szerepét, valamint az alultápláltság megelőzésének és kezelésének fontosságát. A krónikus vesebetegek esetében különösen nagy jelentőségű a korai felismerés és kezelés, hiszen a hosszabb ideje fennálló veseműködés-csökkenés és ehhez társuló alultápláltság hátrányosan befolyásolja az életminőséget és a hosszú távú életkilátást. Mivel az alultápláltság gyakori szövődmények okozója, nélkülözhetetlen a nefrológusok és dietetikusok szoros együttműködése. Meghatározó kérdés a sikeres vesebeteg-diéta megvalósításában a beteg-együttműködés.

Hypertonia és Nephrologia

2018. AUGUSZTUS 20.

Beteg-orvos együttműködés - gyógyszer adherenciaperzisztencia a CONADPER-HU vizsgálatban

SZEGEDI János, KÉKES Ede, KISS István

A hypertonia népbetegség, alapvetően meghatározza a la kos - ság egészségi állapotát, morbiditását, cardiovascularis mortalitását, rehabilitációját, életminőségét. A betegség megelőzése, korai felismerése, hatékony kezelése, a gon dozás minősége a népegészségügyi program fontos része. A terápia sikerét, a célvérnyomás elérését és tartós fenntartását - sok egyéb tényező mellett - a gyógyszer-adherencia és -perzisztencia szabja meg, amelynek egyik döntő eleme az orvos-beteg optimális együttműködése. A perzisztencia sikertelensége okozza a terápiás kudarcok nagy részét. A CONADPER-HU vizsgálat fő célkitűzése az orvosbeteg együttműködés optimalizálása (fokozott ellenőrzés, információnyújtás, otthoni vérnyomásmérés, telemedicinális eszközök használata), ezáltal a célvérnyomást elérő betegek arányának növelése és a rezisztens hypertoniás betegek számának csökkentése volt. A vizsgálat igazolta, hogy a komplex gondozási rendszer hatékony, kedvezően befolyásolja a perzisztenciát. Az is tisztázódott, hogy az első három hónap dönti el a további tartós terápiás sikert.

Klinikai Onkológia

2018. FEBRUÁR 10.

A szervtranszplantáció és a malignus daganatok

VÉGSŐ Gyula, MÁTHÉ Zoltán

Mind a szervátültetés, mind az onkológia a közelmúltban olyan fejlődésen ment és megy jelenleg is keresztül, ami a transzplantáció korábban már megválaszolt, onkológiával kapcsolatos kérdéseit új megvilágításba helyezte, és szükségessé tette a válaszok revízióját. Így például, a „donor pool” bővítésének szándékával napjainkban valós kérdéssé vált, hogy mely esetekben végezhetünk szervátültetést daganatos anamnézisű donorból, úgy, hogy a tumor grafttal történő átvitelének és a recipiensben való manifesztációjának minimális legyen a kockázata. A másik, egyre gyakoribb kérdés, hogy szabad-e, és ha igen, hány év tumormentes túlélés után lehet olyan beteget transzplantálni, akinek rosszindulatú daganat szerepel a kórtörténetében. A modern immunszuppresszív kezelés eredményeként a szervtranszplantált betegek mind hosszabb ideig élnek. Az immunszupprimált állapot idejével arányosan növekszik azonban a rosszindulatú daganatok kialakulásának a kockázata, arányuk hosszú távon elérheti a 20-30%-ot is. A poszttranszplantációs „de novo” tumorok jelentőségét jelzi, hogy a transzplantált betegek vezető haláloki tényezőjévé váltak. A rosszindulatú daganatok tehát több szempontból is komoly problémát jelentenek. Megoldásuk alapfeltétele az onkológusok és a transzplantáció terén jártas szakemberek együttműködése, a megújult ismereteken alapuló közös gondolkodás és az egyénre szabott döntéshozatal.

Hírvilág

2019. ÁPRILIS 11.

A tartós betegséggel élők kerüljenek az Európai Unió egészségpolitikájának fókuszába!

2019-ben az európai polgárok új Európai Parlamentet választanak és új Európai Bizottság is alakul. Ezek a változások egy kihívásokkal teli politikai környezetben zajlanak, fennáll a lehetősége, hogy az Unióban csökken az egészségügy szerepe a 2020 utáni időszakban.

Klinikai Onkológia

2019. DECEMBER 30.

Dializalt daganatos betegek gyogyszeres kezelesenek lehetősegei

VÉGH Éva, LAKATOS Gábor, TOKODI Zsófia

Folyamatosan nő a dializált betegek, s köztük a dializált rákbetegek száma. E betegek számára is hasznos lenne, ha a szokásos daganatgátló kezelésekben részesülhetnének. Azonban ebben a sérülékeny betegcsoportban a rákellenes kezelések alkalmazása elsősorban egyedi esetekkel kapcsolatos közléseken és kisebb betegszámú esettanulmányokon alapul. Az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalatok hiánya ezeknek a betegeknek a szuboptimális onkológiai kezelését eredményezheti. A daganatgátló kezelés indikációjának felállítása és a megfelelő gyógyszer kiválasztása körültekintést igényel, és gondosan értékelni kell a betegek prognózisát, továbbá fi gyelembe kell venni a várható életminőséggel kapcsolatos szempontokat is. Fontos kérdés a daganatellenes kezelés és a dialízis időpontjának egymáshoz képest történő meghatározása is. A dializált betegek megfelelő onkológiai kezeléséhez az onkológusok és a nefrológusok szoros együttműködése szükséges.

Klinikum

2020. ÁPRILIS 15.

Az olasz koronavírus megbetegedés 2019 kitörése – ajánlások a klinikai gyakorlat alapján

A közlemény a The Societa Italiana di Anestesia Analgesia Rianimazionee Terapia Intensiva (SIAARTI), az Airway Research Group és The European Airway Management Society közreműködésével készült.